Egy nap alatt két meghibásodás is történt a Paksi Atomerőműben
Hétfő délelőtt az 1. és 2. reaktorral is probléma akadt.
Hétfő délelőtt az 1. és 2. reaktorral is probléma akadt.
Hat kisgyerek volt érintett az újabb mérgezéses esetben.
Ezek az apró öltözködési bakik teljesen elrontják az összhatást. Sokan elkövetik őket.
Nem mindennapi módon buktak le az alábbi bűnelkövetők.
Téves üzenetet küldött ügyfeleinek a Telekom.
A felhasználók arra panaszkodnak, hogy nagy gond van egy Windows-hoz kiadott frissítéssel.
Legalább 1300 ügyfél adatai szivárogtak ki.
Technikai problémákkal küzd a gyorsétteremlánc.
Hatalmasat hibázott a korábbi japán válogatott labdarúgó.
A keddi leállást követően még mindig van, aki nem tud visszajutni saját fiókjába, másoknak pedig nem frissül a hírfolyama.
Nem állt teljesen helyre a rendszer a leállás után.
Magyar idő szerint fél öt előtt pár perccel tömegesen dobálta ki felhasználóit a Meta.
Baj van a Facebookkal, az Instagrammal és a Messengerrel.
Elon Musk már oda is szúrt Mark Zuckerbergnek.
„Mintha terheléses támadás érte volna az Oktatási Hivatalt” – mondta egy iskolaigazgató.
November óta virított a falon.
A gyártó hetek óta nem cseréli a táblát. Ráadásul egy másik elírás is van rajta.
Az óvodában valaki hibázhatott, ezért gyerekek egészsége kerülhetett veszélybe.
A betegek kabátban fekszenek a szobákban.
Sokat spórolhat azzal, ha ezekkel a tippekkel előre felkészül az utazásra.
A Fidesz frakcióvezetője szerint már jövő hónapban kiderül, hogy ki váltja Novák Katalint.
Nagyon sokan tapasztaltak problémákat.
Sokan furcsa hibákat tapasztalnak a Messenger használata során.
Több mint 50, átadás előtt álló gépet kell átalakítani.
Ne dőlj be mindennek, amit a neten látsz, vagy amit másoktól hallasz. Ezek a hasznosnak vélt bőrápolási tanácsok csak tönkreteszik az arcot.
A probléma balesetveszélyessé teszi a közlekedést.
A Google Térkép szerint ez volt a leggyorsabb út, az autós követte is az utasításokat, de öreg hiba volt.
Teljesül az óvást benyújtó csapat kívánsága.
Rengetegen kihasználták a hézagot, a cég viszont lecsapott.
A forróital-porban minőségi hibát találtak.
Öt olyan különös hangunk biztosan van, amire komolyan oda kell figyelnünk az otthonunkban. Szakemberek mondják el, miért.
Mi sem vagyunk tökéletesek.
A Facebook-profiladatok alapján megtalálhatod az ismerőseidet, de sokan hibásan töltik ki a lényeges részeket.
Volt, aki megúszta, volt, aki mélyen belenyúlt a trágyába, de hát ilyen a használt autózás Magyarországon.
Egyes ételek esetében jobb, ha mellőzzük a hűtőszekrény használatát.
A gyermek az orvos által előírt antibiotikum-adag tízszeresét kapta meg.
A 42 éves író, zenész és apa szerint nem ment volna tönkre a házassága, ha nem követi el ezeket a hibákat.
Óriási veszteségeket okoz a cégeknek az úgynevezett „interjúhalál”, ami a sikertelen állásinterjúhoz kapcsolódik - csak itt a ludas nem a jelölt, hanem a cég maga.
Megvizsgálták az utóbbi két évben történt baleseteket, ezután született meg a döntés.
Óriási károkat és felháborodást okozott, több hónapnyi adat tűnt el.
Építkezés vagy lakásfelújítás során gyakori hiba, hogy nem látjuk át, mit szeretnénk. Építészmérnök segít elkerülni a leggyakoribb buktatókat.
A véleményes bírói ítélet után ugyan reklamáltak a játékosok, de a játékvezető hajthatatlan volt.
Lakésfelújítás közben könnyen futhatsz komoly csapdákba: segítünk ezek legalább egy részét elkerülni.
Többek között az áztatási idő, a víz hőmérséklete és a tealevelek minősége is hozzájárul a kapott ízélményhez.
Betegeket sem fogadnak.
Cikkünkben olyan „intim hibákat”mutatunk, amelyek főként a gyengébbik nem képviselőire jellemzők.
A kislány eltűnésének ügyében egy német férfit gyanúsítanak.
Gyártási hiba okozhatja a kormánymű hibáját, ami más alkatrészekre is hatással lehet.
Még a kutatókat is sokkolta ez az eredmény.
Nem ez volt a legjobb start.
Rendőri segítséget kért.
A NASA programozójának hibája kis híján katasztrófához vezetett.
Mind ejtünk hibákat, de vajon melyik az a napszak, amikor a leginkább figyelmetlenek vagyunk?
Végülis a Pro és Pro Max verziókat.
A francia vlogger szerint teljesen tönkreteszik az összhatást ezek az öltözködési hibák.
Nagyon nehéz elképzelni, hogyan fordulhatott ilyen elő.
A kórház vizsgálata szerint az orvosok nem hibáztak.
Nem mindegy, hogy állsz, vagy hova teszed a kezedet a képeken: csak akkor készül majd rólad előnyös kép, ha elkerülöd ezeket a gyakori hibákat.