A jogsin felül ez is ugorhat, ha ittasan ülsz autóba
Húsvétkor még mindig sok ittas vezetővel szemben kell intézkedniük a rendőröknek.
Húsvétkor még mindig sok ittas vezetővel szemben kell intézkedniük a rendőröknek.
Összeszedtünk néhány penge kezdőmotort, megfejtettük, hogy hogy érdemes váltogatni a jogsikat és hogyan ess neki a motorozásnak.
A kétszeres holland válogatott játékos visszaesőnek számít.
Kiderült, hogy valójában mire számíthatnak azok, akik ingyenes jogosítványra vártak.
Erre nem számított senki.
Sok diák lépett vissza a vezetéstől Tuzson Bence bejelentése után.
Délelőtt arról posztolt az igazságügyi miniszter, hogy lesz ingyen jogsi, most meg mintha meggondolták volna magukat.
Saját magát igazította helyre Tuzson Bence.
2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak.
A számos erre utaló jel után most nyilvánosan is bejelentették.
Ismertették a dátumot is.
Fontos bejelentést tett a kormány!
Hárman is nagyon pórul jártak.
A KRESZ ismerete és bizonyos engedélyek hiányoztak, az alkohol nem.
Ha tippelhetnél, mi lenne az első, ami eszedbe jut?
A januári számoknál pedig csak rosszabb jöhet az év előrehaladtával.
Minden indulás előtt meg kell ezt tenned.
A büntetést kapott vezetőkről ezentúl egymást is értesítik a tagállamok.
Mégsem lesz korlátozott és korlátlan B kategória.
Két napig bujkált a baleset után.
A szondát nem kellett megfújnia.
A szabálysértési hatóság döntése sem kőbe vésett dolog, ha nem értetek vele egyet, megéri vitába bocsátkozni. Persze csak ésszel.
Egyelőre azonban nem lehet részleteket tudni a törvényjavaslatról.
Ilyen sokszor futott neki a vizsgának a negatív rekorder.
Öt éven át próbálkozott.
Részegen, jogosítvány nélkül menekült az ámokfutó.
Iszik és vezet? Nyugaton ez simán belefér, nálunk a „konyakmeggyből" is baj lehet. Ti nem unjátok még, hogy nálunk tilos, ami máshol oké?
Tudtad, hogy ha nem is *teljesen* ingyen, de egy ideje jóval olcsóbban és kevesebb járkálással is megúszhatod a jogsid meghosszabítását?
Annak mindenki örülne, ha senki sem halna meg az utakon közúti balesetben. De miként érhető ez el azon kívül, hogy otthon maradunk?
A programmal akarják az EU-ban előforduló közlekedési balesetek számát csökkenteni.
A múzeum, mozi vagy a fodrász is drágult, de megemelkedtek a temetés költségei is.
Ezen a módon csökkenthetők a jogosítványt terhelő büntetőpontok.
Mégsem lesz B+ kategória.
Döntöttek a közlekedési miniszterek a szigorításról.
Az Egyesült Arab Emírségek budapesti nagykövetének autója lehetett.
Sokan felháborodtak a terv miatt.
Végülis nekik mindenképpen az, nekünk már kevésbé.
Mostanra úgynevezett jogsiturizmusról lehet beszélni a nyugati határszélen.
A 23 éves lány alig egy évvel korábban szerezte meg a jogsit, de felelőtlen volt, így az ment a levesbe.
A Magyar Autóklub kifejtette aggodalmait a jelentéstervezettel kapcsolatban.
Hatalmas nézettséget generált a néhány másodperces felvétel.
Drasztikus szigorítást javasol a szerb elnök, Aleksandar Vučić.
A volán mögött ülő férfi jogosítvány nélkül merészkedett ki az útra a spéci „kabrióval”.
A megelőzött jármű egy betonoszlopnak csapódott.
Az idős férfit vizsgálatokra küldte volna.
Mi lesz azokkal a térségekkel, ahol nemhogy két jogosítványt, de egy tank benzint nem tudnak kifizetni?
Magyarországon is szigorítanának.
Az EU elhatározta, hogy nullára csökkenti a halálos balesetek számát az európai utakon.
Összesen egy tucatszor bukott meg ez a férfi a vezetési vizsgán, ám a történet különlegességét az adja, hogy milyen furfangos cselhez folyamodott, hogy mégis megszerezhesse.
Megszűnhet a B kategóriás jogosítvány.
Kettéosztanák a B kategóriás jogosítványt.
Biztonságosabb utakat szeretnétek? Az unió vezetése is, csak ők még nem tudják különválasztani a politikát a pénzügyektől.
A villanyautósok is nagyon rosszul járhatnak.
A gyorshajtás szigorú büntetése mellett teszi le a voksát a magyarok nagy része.
Szigorúan büntetnék a magyarok a gyorshajtást.
Hamis a városi legenda: az autók logóit látva rendszeresen ellenőriz a rendőrség.
Egy súlyos baleset következménye a nemrég meghozott új jogszabály.
Összetörte az autódat egy jogosítvány nélküli sofőr? Kell ilyenkor izgulni a kártérítés miatt, vagy a biztosító fedezi az ilyen károkat is?
Társadalmi egyeztetés indul szeptemberben a vezetői engedélyek megszerzési feltételeinek szigorításáról.