219 találat az Indexről, és a környékéről.
Miért esik nehezünkre felnőttként barátokat szerezni? 6 tipp az elmagányosodás ellen
Nem csak a gyerekkori barátságok lehetnek mélyek és tartósak.
Ez az állapot lassan több áldozatot szed, mint a rák
Egy nemrég készült tanulmány rávilágított, hogy ha a problémát nem kezelik, az érintettek akár az életükkel is fizethetnek.
Minden introvertáltnak ismerős ez a probléma: mit tehetsz, ha lemerítenek az emberek?
Úgy érzed, csak fáradtabban érsz haza a programokról, és leszív, ha társaságban vagy? Introvertáltként ez teljesen normális, de pár trükkel változtathatsz rajta.
Egész életében másokat nevettetett, míg ő boldogtalan volt
Még csak most lenne 80 éves.
A pénzügyi nehézségek növelhetik a demencia kockázatát egy kutatás szerint
A megtakarításunk vagy a munkahelyünk elvesztése okozta sokk az egészségünkre is hat.
A magány kínozza Harry herceget az ünnepek előtt
Egy bennfentes szerint a karácsony felerősítette benne a honvágyat.
Ezért nem mozdulnak ki a szobájukból évekig a japánok
A hikikomorik ritkán, és akkor is csak sötétedés után hagyják el lakásukat, emberek közé nem járnak, barátaik nincsenek.
Így okoz korai halált a magány
Szerencsére tehetünk ellene.
Szoboszlai Dominik olyasmiről beszélt, amiről sportoló soha nem szokott
A magyar légiós Szalah-t legendának, Alexander-Arnoldot havernak, önmagát szerénynek tartja.
Tíz éve még nem beszéltünk arról, amin Milák Kristóf keresztülmegy
A sportvilág klasszisai saját példáikon keresztül osztották meg, hogyan lehet visszaút Miláknak.
„Tudod, mennyi rossz kávét kellett meginnom, mire megtaláltam Istvánt?” – Társkeresés 50 felett Kánya Katával
Túl váláson, a társunk elvesztésén, esetleg jó néhány évi egyedülléten nem könnyű kinyitni a szívünket egy szimpatikus idegennek. De nem lehetetlen!
Egyre nagyobb problémát jelent a magány
A fiatalabb generációt érinti leginkább a nehézség.
Nagy-Vargha Zsófia: Fontos, hogy a fiatalok merjék kimondani a problémáikat
Pont akkor halkultak el, amikor a legtöbb terük lett a megszólalásra.
Veszélyesen magányosak a mai fiatalok: már ezért is hajlandóak fizetni
A magánnyal küzdő Z generáció tagjai hajlandóak átcsoportosítani a kiadásaikat bizonyos programokra.
Ha eleged van a világból, ez a 10 lakatlan sziget a te helyed
Noha a lakatlan szigetek tökéletes úti céljai lehetnek a magányra vágyóknak, azért nem árt tudni, hogy e helyek miért olyan csendesek.
Ha téged is ez az érzés gyötör, rövidebb lesz az életed
15 szál cigaretta elszívásával azonos egészségügyi hatással bír az érzés, amely a kutatások szerint akár gyorsabb halálhoz is vezethet.
7 meglepő testi tünet, amit a tartós magány okozhat
A tartós magány nemcsak a mentális állapotra, hanem a fizikai egészségre is káros. Olyan tüneteket okozhat, amikről sokan nem is sejtik, hogy ez is állhat a hátterükben.
Ezek segítenek az egészségre káros öregkori magány elkerülésében
A magány nemcsak szomorú állapot lehet, de káros is az egészségre. Így kerülhető el időskorban az egyedüllét ellenére is.
Miért nem nevetnek a világ legboldogabbjai, a finnek?
Pedig lenne okuk a kacagásra.
Picassóról nem hallott, mégis legalább akkora sztár lett a New York-i festőzseni
Edward Hopper is Párizsban szívta magába az impresszionizmus eszméjét.
Magányos? Egyedülálló? Legalább stresszmentesen koncentrálhat
Rengeteg áldásos hatása van az egyedüllétnek.
Dél-Korea egy halom pénzt fizet azoknak, akik nem élnek „normális” életet
Első olvasatra furcsának tűnő programot hirdetett Szöul.
Hogyan lettünk mi is magányos farkasok?
A jeladóval követett magányos farkasok mi vagyunk, akiknek itt pont ilyen sorsot szánnak. Kardos Gábor írása.
Hurrikánok, cápák és 14 ezer kilométer: egy masszőrnő egyedül evezte át a Csendes-óceánt
Az epikus út 240 napig tartott.
A Bayern München kanadai védője szerint ő egy népszerű lúzer
Ritkán beszélnek így az érzéseikről a profi labdarúgók.
Lassulj a kasszánál: ebben az áruházban beszélgethetsz a pénztárossal
Már létezik a „lassú kassza” az elmagányosodó idősebb vásárlók számára, akiknek jól jönne egy kis csevegés a pénztárossal.
Z generáció: pénz, dzsoint, csillogás
A Z generáció akkor érzi magát értékesnek, ha drága cipője van?
Oscar-jelölt filmekről a pszichológus szemszögéből
Ezeket a filmeket semmiképp se hagyd ki a listádról.
Barátai nagyon aggódnak Jack Nicholsonért
Ki sem mozdul otthonról.
Miért a Z generáció tagjai a legmagányosabbak?
A közösségi média sem segít a magányon.
Ismersz olyat, aki egyedül tölti az ünnepeket, vagy épp te vagy az? Erről a lehetőségről tudnod kell
Újra lehet állatot befogadni a négylábú szeretetfutár akció keretében.
Lerövidítheti az élettartamot, pedig sokan nem is gondolnák: rengeteg embert érint az elmagányosodás
A mentális egészséget érintő problémák az öregedést is gyorsíthatják.
Szacsvay László: Van, akinek idős korára a magány marad
A Valami madarak című film egy idős ember és egy fiatal lány különös barátságáról szól.
Magányosnak érzed magad, hiába vagy kapcsolatban? Ez állhat mögötte
Ha magányosnak érzed magad még akkor is, amikor kapcsolatban vagy, lehetséges, hogy egy feldolgozatlan trauma a hibás.
Egy japán férfi azzal keres pénzt, hogy vonatállomáson integet
Volt, hogy azért kapott pénzt, hogy egy lány volt barátjának a sapkáját viselje.
Megtalálták a világ legmagányosabb házát. Te laknál benne?
Mindannyian vágyunk arra időnként, hogy csend és nyugalom legyen körülöttünk. De vajon bírnánk a világ legmagányosabb házában is az életet?
Magányos vagy? Ez a furcsa gép lesz a segítségedre
A szakember szerint működik is, és már meg is vásárolható. Íme, az első robot magány ellen!
Az egyedüllét is lehet bensőséges: színes és otthonos képekben jeleníti meg a népszerű grafikus
Az illusztrátor Yaoyao Ma Van As kiváló érzékkel ragad meg egy-egy életérzést.
22 válasz arra, hogy miért nem tud nyugodtan aludni
Mintha befogta volna a démonokat, és róluk írt volna tanulmányt Kovács Bálint.
Teljes a randikáosz, ki kezdeményezzen?
Mély válságban az ismerkedés, pedig már minden létező verziót kipróbált az emberiség.
100 évig akarsz élni? Ezen a helyen kéne laknod
Ez a hosszú, örömteli élet titka a 100 évesek szigetének lakói szerint. Mit tanulhatunk tőlük?
A magyar fiatalok nagy része magányosnak érzi magát: ez állhat a háttérben
Nemcsak az időseket érinti az elmagányosodás, hanem a fiatalok közül is egyre többen küzdenek ezzel a problémával.
A világ 5 legeldugottabb helye – ha unod a nyüzsgést, és megőrjít a szomszéd
Ha valaki komolyan gondolja, hogy elbújna a kíváncsi szemek elől, akkor közöljük: megtaláltuk a világ legmagányosabb otthonát.
A tudomány szerint a magány olyan, mintha megütnének – de nem muszáj tűrnöd
A magány valóban fizikai fájdalommal jár, és agyunk a felelős érte.
Az olasz szellemfalu utolsó lakosa egy 74 éves férfi: visszahelyezte a térképre a települést
Az idős férfi a szó szoros értelmében visszahelyezte a térképre az elhagyatott olasz szellemfalut.
Akkor is lehetsz magányos, ha a szerelmed a társaságod
A pandémia egyik legmeghatározóbb következménye egy újfajta magányosság érzetének kialakulása.
A világ legmagányosabb állatkertjét 33 éve üzemeli az idős férfi: szívhez szóló története van
Már több mint harminc éve üzemelteti az idős férfi az állatkertet, nagyon megható a motivációja.
5 hasznos tipp, hogy legyen énidőd
Nem feltétlenül kell zug-énidőket teremtenünk.
A Hazug után itt a Magány, önerőből készül
Kámán Albert legújabb filmje párkapcsolati küzdelmekről szól a járvány idején.
A magányos emberek a társadalom veresége
Meggyőző bizonyítékok támasztják alá, hogy a társadalmi elszigeteltség és a magány jelentősen növeli a korai halálozás kockázatát, és ennek mértéke jelentősen meghaladja számos vezető egészségügyi mutatóét. De mit tehetünk ellene?
Az ünnep alatt izzanak a vonalak a lelki segélyszolgálatnál
Ilyenkor sokan beszélnek veszteségeikről, eltávozott társaikról, különféle problémáikról.
Tények és tévhitek: a legtöbb öngyilkosság tényleg karácsonykor történik?
Tényleg karácsonykor vetnek véget legtöbben önkezükkel az életüknek? A statisztikák vajon igazolják ezt a közkeletű elképzelést?
Csak a valóságot mutatják ezek a képek, mégis nagyon különlegesek: egyszerre ijesztőek és érdekesek
Az üres helyeken néha nagyon szürreálisnak tűnhet a világ.
Magányos kutyáknak fejlesztettek telefont, hogy felhívhassák a gazdit
Az állatok szorongását oldanák az eszközzel.
Magányosnak lenni olyan, mintha napi tizenöt cigarettát szívna el valaki
A magány az agyban és a szívben is változásokat okozhat.
Problémás a mobilhasználatod? A képernyőidőből nem fog kiderülni
Nem az a kérdés, használod-e a telefonodat, hanem hogy mire, és hogyan hat rád.
Eltávolodtál a barátaidtól, ahogy megszületett a gyerek? Pedig neki is szüksége van rájuk!
A szülői magány nem csak nekünk árt. A gyerekeinknek szüksége van arra, hogy más felnőttben is bízhassanak.