8 csodaszép sziklakertötlet, ami kevés gondozással is virágozni fog - A szárazságot is jól tűri majd
Különleges hatást teremthetsz velük akár kisebb kertekben is.
Különleges hatást teremthetsz velük akár kisebb kertekben is.
Egyre többet tudunk, de még mindig nem eleget erről a különös, évente sok százezer érdeklődőt vonzó építményről.
„Akár tragédia is lehetett volna.”
Erre nagyon figyelj, ha Törökországba mész nyaralni!
A világ számos pontján szívesen használt építőanyag a kő, melyből a következő csodaszép házak is épültek.
A kora középkori korong meglepő jelenetet ábrázol.
Kvízünkben a különböző ásványok felismerésének képességét teheted próbára: melyik kőhöz melyik név passzol?
Egy legenda szerint az egyik legveszélyesebb pokolfajzatot sikerült fogságba ejteni a kőben.
Ellenzékinek lenni játszótéren sem lehet.
Építőmunkások dühítették fel az autóst.
Megépítették az ősi kőkörök modelljét, és megnézték, milyen lehetett bent az akusztika.
Ezek az apró ecsetvonással készült kis állatok kényelmesen elférnek egy tenyérben.
A vidrák az elkapott kagylók, rákok héját kövekkel ütögetik, hogy felnyissák. Kiderült, hogy amikor csak úgy ütögetik a köveket, akkor azt nem gyakorlásból teszik.
Annyi a kontár sírkőfaragó, hogy nincs halottak napja anélkül, hogy ne dőlne rá valakire egy sírtábla. A hazai kőipar padlón van, pár mester végez sziszifuszi munkát. Riport a 21. Kőkonferenciáról.
12 ezer éve rituális hangszerek lehettek a sziklák.
A tűzoltóknak kellett kiemelnie a vízpartról az illetőt.
A frissen felfedezett állathoz hasonlót még nem láttak, saját nemzetséget kapott.
Az eset még április végén történt, a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A kiemelt kődarab több mint hat évtized után ismét a helyére került.
Régebben épült, mint a gízai piramisok, és hihetetlen állapotban áll ma is a kőkori falu.
A különleges kaptárköveket az ember formálta, bár sokan vitatják, miért.
A Hypatia sok kérdést felvetett a szakértőkben.
Kő, papír, YOLO!
A rendőrök elfogták a fiatalt, aki egy debreceni javítóintézetből szökött meg.
Feladták a leckét a misztikus kőgolyók.
Pobiti Kamani a látszat ellenére nem emberi kéz munkája.
A Kummakivi-ingókő nemcsak különösen fest, de óriási is.
Egy misztikus szigetről hozzák az alapanyagot. Hat olimpiára szállított ugyanaz a skót családi cég.
Az összetételét megvizsgálva furcsa dologra derült fény.
Svájctól Romániáig mutatjuk a természet mesébe illő alkotásait.
Egy tízezer négyzetméteres területen több száz tárgyat találtak rendkívül jó állapotban.
A fura formákhoz szinte mindig legenda is kapcsolódik.
Van a köveken valami, amire nem találnak magyarázatot.
Monumentális szobrokról van szó, de sokáig csak töredékük látszott.
Egy japán lány csodát művel.
Egy japán lány csodát művel.
Tudd meg, hol található a furcsa kőképződmény, és hogyan jött létre.
Sokan gyűjtik minden évszakban, pedig nem lenne szabad.
Fényképeken is megmutatjuk.
Fényképeken is megmutatjuk.
Mentségére szóljon a kavicsnak, hogy nagyon különleges helyről szerzik be. Ja nem!
Akinek nincs rá 360 milliója, az megveheti 24-ért a nyíregyházi lovagvárházat. 7 remek hirdetés.
Csak a szerencsének köszönhető, hogy ténykedése miatt nem történt tragédia.
Nemcsak jótékony hatású, de tetszetős is.
Nemcsak jótékony hatású, de tetszetős is.
Laminált padlót nem rakunk fürdőszobába, különben is ronda műanyag - nos, mindez már rég nem igaz, ahogy padlószőnyegből is zavarba ejtő már a választék.
Furcsa szerelmi rituálé veszélyezteti a pécsiek életét, de valakik a híres lakatfalat is megpróbálták ellopni. Love is in the air.
Több mint húsz szélvédőt tört be Nyíregyháza és Kisvárda között, végül kamerával buktatták le.
A rendőrség most fogta el a 4-es főúton.
Nem találják Albert Ebossé gyilkosát.