Folyton drónoznak a házad fölött? Így vess véget neki
Egyre többször találkozhatunk kamerával felszerelt drónokkal, időnként a kertünk fölött vagy az ablakunk előtt is. Ilyen jogi lehetőségeink vannak.
Egyre többször találkozhatunk kamerával felszerelt drónokkal, időnként a kertünk fölött vagy az ablakunk előtt is. Ilyen jogi lehetőségeink vannak.
Ezeken a településeken a legszigorúbb a szabály, kerti munkákat sem szabad végezni.
Súlyos következménye lehet, ha valaki nem tartja be a 6 szabály valamelyikét.
Olyan döntést fogadtak el az Európai Parlamentben (EP), ami sokkal egyszerűbbé teszi majd számunkra a vásárlást, és a hamisítást is visszaszoríthatja.
Az albérletkeresés nem könnyű feladat, ráadásul időnként felháborító igényeket támasztanak a tulajok a leendő bérlőikkel szemben.
Ha nem vigyázol, te is komoly bírságra számíthatsz idén nyáron.
A társasházakban nagy közösségben élünk, alkalmazkodni kell, így vannak olyan dolgok, amiket tilos megtennünk, mert szabályozzák azokat.
Az Európai Parlament elkészítette a jogosítványokkal kapcsolatos szabályokra vonatkozó javaslatának első verzióját: meglepő elemek találhatók ebben.
Az érintettek korántsem biztosak abban, hogy a posta felkészült a változásra.
A szabályokban bekövetkezett változások miatt sokaknak újra vizsgát kell tennie, mutatjuk, kiket érint.
Az EP szigorított a munkahelyi veszélyes anyagok használatán.
A hegymászókat arra kötelezik, hogy a csúcs meghódítása során keletkezett székletüket speciális zsákokban gyűjtsék és hozzák vissza az alaptáborba.
A belvárosi kerületekben bevezett parkolási szabály tulajdonképpen csak látszatmegoldás.
Komoly büntetés is járhat a nem megfelelő szállítás esetén.
Te mennyire vagy a helyesírás rabja? Teszteld, emlékszel-e még a nyelvtanórán tanultakra!
A módszerhez még a kalóriákat sem kell számolni.
Egy influenszer esete akkora port vert fel, hogy a médiatörvényt is módosították miatta.
Több tízezer forintunkba is fájhat, ha nem a szabályok szerint bánunk a levetkőztetett karácsonyfával. Már a járdán sincs jó helyen.
A magyarok túlnyomó része megtartaná a zéró toleranciát, függetlenül attól, hogy van-e jogsijuk vagy nincs.
Szigorú szabályok mentén ünnepli a karácsonyt a királyi család.
Helyes vagy sem, amikor a tinisztárt bedobják a mély vízbe?
Akár ingatlaneladáson, -bérbadáson vagy új ház építésén gondolkodsz, fontos, hogy megismerd az új energetikai előírásokat.
A 26 éves Soudi Al Nadak rendszeresen posztol arról, hogy milyenek a mindennapjai milliomosfeleségként. De házasságuk részleteiről is mesélt.
Nem csak a jegy hiánya miatt szállíttathatják le az embert a vonatról.
Szakértő mondta el a véleményét a négynapos munkahétről és annak bevezetéséről, buktatóiról.
A következő alapszabályokat ki kell mondani és meg kell fogadni ahhoz, hogy boldog legyen egy kapcsolat. Ezek a sikeres kommunikáció és problémamegoldás kulcsai.
A szabályok tényleg azért vannak, hogy megszegjük azokat?
Nem mindegy, kitől bérelsz szobát, hiszen egy rigolyás főbérlő igencsak megnehezítheti a mindennapjaid.
Jó eséllyel vitát vált ki a kaliforniai közlekedési hatóság döntése, amivel jóváhagyták a robotaxik közlekedését.
Ne bízd magad a véletlenre akkor sem, ha kerékpárral közlekedsz. Töltsd ki kvízünket, és tudd meg, valóban jól ismered-e a KRESZ-szabályokat!
Új szabálysértés kategóriát vezetnek be Franciaországban.
Van, ahol tilos flip-flop papucsot viselni, míg máshol a rágót vagy a bébikompot tiltották be. Ezekről a szabályokról kevesen tudnak.
A környéken lakókat zavarta a kutyafuttatóból otthonaikba beszűrődő zaj, a gazdik értetlenkednek.
Egyesek szerint az egész királyi családra szégyent hozott.
Már a közösségi médiában való viselkedésnek is megvan a maga etikettje, melyet nem csak ismerni illik, hanem betartani is – még a Facebookon is.
Pótszemüveg és keréktámasz hiánya, elöl ülő gyerekek méretkorlátai, furcsa trafipaxok - érdemes tájékozódni indulás előtt.
Nem csak a baleset okozása számít bűncselekménynek, több esetben jár legalább 11 büntetőpont a vezetőnek.
Jelentősen szigorítanák a gépjárművezetésre vonatkozó szabályokat az Európai Unióban egy brüsszeli tervezet szerint.
Elképzelhető, hogy az Egyesült Államokban a régebben gyártott hibrideket és villanyautókat is fel kell szerelni hanggenerátorral.
Hétfőn lép életbe a jogszabály.
A Holdnak püspöke van, és ezt kevesen tudják.
Az étteremben vajon illik inteni a pincérnek? Teszteld le, te mennyire ismered a legfőbb illemszabályokat!
Nincs napirenden a dolog a Főpolgármesteri Hivatalban.
A biztonsági öv becsatolása nem kedv kérdése.
Saját magunkért és másokért is felelősséggel tartozunk, amikor közlekedünk. Éppen ezért nagyon fontos a KRESZ-szabályok pontos ismerete.
Tiszta és őszinte beszélgetést folytattak.
A Jövő Mobilitása Szövetség több biztonsági tanácsot is ad a télen kerékpárral és rollerrel közlekedőknek.
A szaunázás nem csak arról szól, hogy az ember beül a melegbe, vannak szabályai, amikre érdemes odafigyelni.
Mutatjuk, mikor jogos a rendőri intézkedés.
Nem kell persze ragaszkodni a terítés összes alapszabályához, de mégis van, amikor jólesik egy kifogástalan asztalhoz leülni, és tudni, mi micsoda.
Több dolgot el lehet rontani hajmosás közben, mint gondolnánk. Sztárfodrász árulta el, melyik fontos lépés marad ki a legtöbb embernél.
A szakértők összegyűjtötték a madáretetés szabályait.
A belügyminiszter a terhesség megszakításához szükséges kérőlapon változtatott.
Néhány ország megköveteli a féreghajtást is.
Így oldaná meg a kormány a tanárhiányt.
Meghatározott időre függesztették fel a szabályt.