Ezt a bűncselekményt szinte mindennap elköveti egy magyar
Szinte mindennap akad olyan sofőr, aki elköveti ezt a bűncselekményt, holott akár egy évig tartó szabadságvesztés is lehet a büntetése.
Szinte mindennap akad olyan sofőr, aki elköveti ezt a bűncselekményt, holott akár egy évig tartó szabadságvesztés is lehet a büntetése.
A miniszter szerint a ferencesek ott segítenek, ahol problémát látnak.
Jó néhány olyan tárgy akad, amelyeket könnyelműen a vécébe dobunk, bár nem lenne szabad.
Több alkalommal nyilvánosan misézett meleg és transz emberekből álló gyülekezetnek.
Védelmezni kell valamennyi elveszejtésre szánt embert a koncepciós perekben.
A bizarr eljárás hatásában valóban hittek a középkorban.
Vona Gábor véleménycikke.
Bár a történetet úgy ismerjük, hogy a tiltott gyümölcs alma volt, valójában más is lehetett.
Dr. Hell Judit filozófus válaszol a kérdésre.
Cikksorozatunk októberi kérdésére ezúttal Kovács Miklós Ahmed imám, a Magyar Iszlám Közösség alelnöke válaszol.
A hónap dilemmája mai fejezetében Tóth Zsuzsanna buddhista tanító gondolatait olvashatod az eutanázia kérdéséről.
Cikksorozatunk mai fejezetében Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának gondolatait olvashatod az eutanázia kérdéséről.
A hónap dilemmája mai fejezetében Románné Bolba Márta evangélikus lelkész válaszát olvashatod.
Cikksorozatunk mai fejezetében Waldmann Tamás, a Magyar Ateista Társaság elnöke fejti ki gondolatait.
Mi a katolikus keresztény erkölcstan álláspontja az eutanáziáról? A kérdésre dr. Németh Gábor katolikus lelkipásztor, morálteológus válaszol.
A kérdésről ezúttal dr. Hell Judit filozófiaprofesszor fejti ki gondolatait.
Cikksorozatunk mai részében Fekete Ágnes református lelkész válaszát olvashatod.
Sorozatunk mai részében a Magyar Iszlám Közösség imámja fejti ki vallása álláspontját a hónap dilemmája kapcsán.
Cikksorozatunk mai részében dr. Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetőjének válaszát olvashatod.
Az élet fontos morális dilemmáival foglalkozó cikksorozatunk mai fejezetében Réz Anna erkölcsfilozófus gondolatait olvashatod.
Cikksorozatunk mai fejezetében Bialkó László Gergő buddhista tanító gondolatait olvashatod.
Nem válogatott a tolvaj, mindenhová betört, ahová csak tudott.
A pedofil bűncselekményt elkövetőknek kevesebb mint a fele pedofil orvosi értelemben.
Nanotechnológiával felismeri a bűntett helyszínén hagyott szagokat, és el is raktározza őket.
Most emeltek vádat a többszörösen visszaeső, erőszakos emberrel szemben.
Tóth Zsuzsanna buddhista tanító válaszol a kérdésünkre.
Mit mond az öngyilkosságról az iszlám vallás? Kovács Miklós Ahmed imám válaszol a kérdésre.
Dr. Hell Judit, a Miskolci Egyetem filozófiaprofesszora válaszol a kérdésre.
Az élet komoly erkölcsi dilemmáit boncolgató sorozatunk mai fejezetében Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának gondolatait olvashatod.
A kérdésre ezúttal Bolba Márta evangélikus lelkész válaszol.
Ezúttal dr. Németh Gábor katolikus lelkipásztor, erkölcsteológus fejti ki gondolatait a témáról.
Kérdésünkre Tim Crane, a CEU filozófiaprofesszora válaszol.
Rengeteg olyan furcsa kikötés volt a szex terén a középkorban, amit a pároknak kötelező volt betartani.
1959-ben, 18 évesen nyert egymilliót, ami akkor óriási pénz volt. Egyből megindult a lejtőn.
29 ezerrel kevesebb esetet regisztráltak. A balesetek száma viszont növekedett.
Az MKUltra elképesztő kísérleteket és eljárásokat hajtott végre emberein.
Két maggal indult az ügy 2015-ben Táborfalván. Lopott árammal működtette a berendezést.
A nőt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Nyolc rab jóvátételből szedte az erdő szemetét a föld napján, ezért nem járt nekik fizetés.
Vádat emeltek a vácszentlászlói ügyben.
Valahogyan garantálni kellett, hogy a halottak lelkei a bűnöktől megszabadulva jussanak a túlvilágra.
Egy siba inu még akkor is imádni való, ha mérges.
A Kaspersky Lab szerint 319 ezer felhasználót ért pénzügyi támadás tavaly év végén.
Két éve nem volt ilyen nap a világ egyik legveszélyesebb országában.
Dosztojevszkij örök és mindig új. (x)
22 évvel ezelőtt tartóztatták le Bene Lászlót és Donászi Aladárt.
Szerencsére a karcagi nyúltolvaj már rendőrkézre került.
A 21 éves Otto Warmbier bocsánatért esedezett, amiért politikai propagandaplakátot próbált lopni egy szállodából.
Ő Váradi Róbert. Ismeri?
Természetesen nem, a Volkswagen-gyári tragédia ráadásul nem is az első volt: már 1979-ben halált okozott egy robot, akkor is autógyárban. Viszont egyre sürgősebb, hogy kitaláljuk, mi legyen, ha tényleg megjelennek a bűnelkövető robotok.
Működött a Horthy-korszakban ópiumbarlang és bordélyház? Hol állt a régi rendőr-főkapitányság? A Kondor Vilmos-regények helyszínein jártunk.
Az egyház betiltotta, a tudomány azt mondta, inkább menjünk ki a szabad levegőre kirándulni helyette.
Értelmi fogyatékos gyerekeket használt ki egy budapesti bűnbanda.
Fertőzésük átadásával fenyegetőztek, a falakra piros színű „AIDS-bontócsapat” feliratot fújtak.
A blokkolós banda mindig megbénította a kocsik zárszerkezetét, majd kilopták az értékes holmikat.
T. György bedrogozott, paranoid lett és hasba szúrta a fiát.
Egy 18 éves paksi férfi és 12 éves társa volt az elkövető
Vidéki lapok bűnügyi és rendőrségi híreit néztük át, és mi magunk is meglepődtünk.
Az ezredik babafotó már idegesítő, a kamu pillanatképről ordít, hogy beállított fotó, és az ismerőseink is dögunalmasak. De hülyébb egy macska, mint egy robotkommentelő?
És ami a legborzasztóbb: közben piszok jól érezzük magunkat. Bűn?