![Öt forintért kínálnak egy gyermekorvosi praxist Magyarországon, mégsem kell senkinek](https://kep.index.hu/1/0/5627/56279/562796/56279647_4161391_7ec91db2092f7ffd5bb3070baa108048_wm.jpg)
Öt forintért kínálnak egy gyermekorvosi praxist Magyarországon, mégsem kell senkinek
Tárt karokkal, felújított rendelővel, szolgálati lakással várnák az új házi gyermekorvost.
Tárt karokkal, felújított rendelővel, szolgálati lakással várnák az új házi gyermekorvost.
Kitolódott a kullancsszezon.
Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított.
Már harminchat falu lakosait vizsgálták meg mobilrendelőben ott, ahol nincs orvos helyben.
Futás közben esett össze.
A Magyar Energiaital Szövetség szerint kettős mércéről van szó.
A gyógyultsági igazolások kiállítása azoktól veszi el az időt, akik valóban kezelésre szorulnak – állítja a gyermekorvos.
160 millió forintot szánnak a felújításra.
Minden negyedik-ötödik hordoz valamilyen kórokozót.
Csak hétköznap, reggel 8 és délután 16 óra között fogadnak pácienseket.
A gyermekorvos szerint nincs influenzajárvány, de nő az esetszám.
Több vírus terjed egyszerre, amely a koraszülöttek és a csecsemők számára jelent kockázatot.
Idén több kéz-száj-láb megbetegedést diagnosztizáltak a gyerekeknél és több felnőttnél. Szakértők elmondták, hogy mi áll a háttérben.
A lakosságnak Vácra kell mennie orvosi ellátásért.
Igazolt fertőzés esetén a hatósági házi karantén ideje immár hét nap.
Újhelyi János gyermekorvos örül ennek, mivel napi 10-15 tesztből átlagosan három-négy pozitív.
A házi gyermekorvosok öt napot kaptak, hogy felmérjék az igényeket.
Egyre többen szorulnak kórházi ellátásra.
Az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyására várnak.
A gyermekorvos szerint a népesség teljes beoltásával lehet legyőzni a járványt.
Van-e helye a telemedicinának a magyar egészségügyben?
A WHO már karanténgenerációról ír. Interjú Havasi Katalin gyermekorvossal.
A cél, hogy minél többen minél hamarabb megkaphassák a vakcinát.
Az apa abban hitt, hogy a védőoltások csak kárt okoznak, ezért a gyerek nem kapott oltást.
Pedig lehet, hogy soha nem láttak a praxisukban például infarktust. Szokatlan megoldásra kényszerítette a szakemberhiány Balatonalmádit. És erre a kompromisszumra is nehezen jutottak, többen felmondással fenyegetőztek.
Talán csak a kórházakban van elég, a patikákba nem jut. A pár száz forintos vitamin külföldről beszerezve több ezer forint.
A kötelezővé tételt üdvözlik, de a bevezetés módja rájuk és a szülőkre is plusz terheket ró.
Elég felnőtt egy szülő ahhoz, hogy eldöntse, hiányozhat-e a gyereke az iskolából? A gyermekorvosok azt kérik, ne nekik kelljen már mindig igazolni az alibit, igazolhasson a szülő 3-nál több napot egy tanévben. A minisztérium széttárja a kezét.
Az onlineceleb-gyermekorvos felhívja a figyelmet, hogy Geréb Ágnes halált okozó tevékenysége a problémás, nem az otthon szülés úgy általában.
Évek óta csökken a gyermekorvosok száma. Az Emmi nem árulja el, mekkora a baj.
Egy házi gyermekorvosra például átlagosan ezer gyermek jut.
A gyermekorvos szakma vezetőinek közleménye szerint egyoldalú általánosítás a neten terjedő orvosinterjú. Az orvosnő kitart állításai mellett.
Ráadásul a területen dolgozó orvosok 25 százaléka 65 év feletti.
És évi 11 309 vizit. Van, ahol már 10 éve nincs háziorvos, egyre nagyobb a baj.