A kék oszlopok az adott szakaszon mért aktuális vízállást mutatják, a vörös oszlopok a folyó ottani legnagyobb vízállását.
A Duna vasárnap délután tetőzött Budapesten, az árhullám most dél felé halad. Fotóriporterünk nyakába vette az országot, hogy megnézze, hogyan készülnek az árhullám tetőzésére Budapesttől délre.
Írja meg tapasztalatait vagy küldjön fotót erre a címre: tema@mail.index.hu
Tíz percen belül két budapesti hídról a Dunába ugrott két férfi. Egyikük egy mentőautóból pattant ki, felmászott a Szabadság híd korlátjára, majd a folyóba vetette magát. (Index, MTI)
Részletek hamarosan.
Ezt írta:
Ma 13.15 körül egy férfi eddig tisztázatlan okokból leugrott a Szabadság hídról. A férfit a Duna sodorta a Petőfi híd irányába. A rendőrséget nem sokkal követte a kiérkező, tűzoltók és mentők. Viszont a vízben csak, az ugrást követő percek elteltével jelent meg egy (talán) rendőrségi motorcsónak.
A Jobbik országosan mozgósítja a párt 13 ezer fős tagságát az árvízi védelem segítésére, és a párt költségvetéséből 10 millió forintot is elkülönítettek erre a célra - jelentette be Volner János alelnök. A rekordméretű dunai árvíz közeledtével arra szólítják fel a párt tagságát és szimpatizánsait, hogy az állami szervekkel együttműködve mindent tegyenek meg a települések és vagyontárgyak megvédésére. A Jobbik majdnem 100 ezres látogatottságú Facebook-profilja is átalakul tájékoztató, közvetítő honlappá.
Akkor pakoljunk... Estig el kell hagyni a lakásokat és az áramot is kikapcsolják...
– írta a híres modell a Facebookon, de a kép alatt megjelentek a rosszmájú kommentek. A Velvet híre.
A Magyar Közút szóvivőjének friss, 14 órai tájékoztatása szerint az árvízi védekezés miatt eddig öt főutat (az 1-es, a 2-es, a 10-es a 12-es és a 111-es főutat) kellett lezárni. (Útinform)
Az árvízveszély miatt szerda este hat órától lezárják a Medve-Vámosszabadi határátkelőnél lévő Duna hidat a szlovák hatóságok. Ezzel egy időben Pozsony-Ligetfaluban az önkormányzat már a kiürítés lehetőségére való felkészülésre szólította fel az árvíz által leginkább veszélyeztetett területek lakóit. A Duna vízszintje Pozsonyban szerdán délután kettőkor elérte a 9,84 métert, ez már csak néhány centiméterrel marad el a 2002-ben Pozsonynál mért több mint száz éves rekordtól, ami 9,9 méter volt. (MTI)
Rendőri intézkedésre is szükség lehet Dunakeszi árvíz által veszélyeztetett utcáiban, ha a lakók önként nem hagyják el időben az otthonukat. A Duna soron és a Rév utca környékén lévő 20-25 ház lakói a folyó gyors áradása ellenére sem akarnak kiköltözni, inkább az emeletre húzódnak, mint a korábbi években. A Duna vízszintje ezen a részen még körülbelül 2 métert emelkedhet a napokban. (MTI)
Lezárják a főváros III. kerületében a Pók utcát és a Nánási utat, ez azonban a közösségi közlekedést nem érinti, a 106-os buszok további intézkedésig menetrend szerint közlekednek. A Nánási útra a rendőrségi ellenőrzőponton keresztül a célforgalmi és a tömegközlekedési járművek továbbra is behajthatnak. (BKK)
Pócsmegyer-Surányban jelenleg a surányi, azaz a Nagy-Duna felőli oldalon épül a gát. MIntegy hatvan ember pakolja reggel óta a zsákokat és magasítja a töltést. Itt 2100 méteren kell megemelni a gátat, amihez mintegy 30 ezer zsákra van szükség. Fél egyes érkezésünkkor ebből körülbelül ötezer zsák készült el és került a helyére, de délutánra 45 fős vízügyes segítséget ígértek, holnap további száz ember segíti a helyi önkéntesek munkáját. A zsákolást nem segítette az ebéddel együtt érkező zuhé, ami mostanra elállt, de jól eláztatta a homokhegyeket.
Az árvíz miatt elmaradnak a csütörtökre és péntekre kitűzött tárgyalások a Győri Járásbíróságon. Az épület a környék legmélyebben fekvő részén fekszik, a bíróság irattára a pincében, az utcaszint alatt három méterrel található. A korábbi években a megemelkedő vízszint a bíróság épületének szennyvízelvezetésében problémákat okozott, a pinceszintet többször elöntötte a víz. A pincéből a felsőbb szintekre költöztetik az iratokat. Beadványokat a Győri Járásbíróság portáján lévő gyűjtőládába továbbra is elhelyezhetnek reggel nyolc és délután négy között. A döntés nem érinti az előzetes letartóztatásokkal kapcsolatos üléseket és a bíróság elé állításokat sem, azokat megtartják. (MTI)
Most érkezett:
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Molnár Attila polgármesterrel tájékozódik az árvízi helyzetről, majd ezt követően a Vidékfejlesztési Minisztérium önkénteseivel bekapcsolódik a településen folyó árvízvédelmi munkálatokba.
Egy olvasónk írta, hogy ki kellett üríteni a III. kerületi Dr. Béres József Általános Iskola Kiserdei épületét. Az iskolából meg is erősítették nekünk az értesülést, és azzal egészítették ki, hogy a Pünkösdfürdő utca és a Királyok útjának kereszteződésében lévő épületet áramtalanították, az alagsorból a mozdítható tárgyakat az emeletre vitték fel, az oda járó alsó tagozatosoknak pedig néhány napig az intézmény Keve utcai épületében lesznek az óráik.
Az Árvíz 2013 Összefogás nevű Facebook-csoport egy interaktív Google-térképpel próbálja segíteni a védekezési munkákat. Itt látható, épp hova várják önkéntesek jelentkezését.
Árvíz 2013 Összefogás - a térkép nagyobb méretben.
Az árvíz miatt elmarad a vasárnapra meghirdetett fórum a Margitsziget jövőjéről, írták a szervezők. Az időpontról később döntenek. (Nem adjuk a Margitszigetet)
Éppen egy éve nem az áradás szolgáltatott témát, hanem ezek voltak a nap legfontosabb történései:
A védekezés miatt Komárom-Esztergom megyében lezárták a 10-es utat Dunaalmás és Almásfüzitő között - tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A 10-es út lezárt szakaszát az 1-es úton lehet elkerülni. Félpályás útlezárást vezettek be a 11-es főúton Leányfalunál, Visegrádon és Esztergom közelében a 28-as, a 42-es és a 60-as kilométernél. A víz még nem érte el az útburkolatot, mindhárom helyen egy sávon, jelzőőrök irányításával halad a forgalom. Esztergomnál a 111-es főút első három kilométere nem járható. Teljes útzár érvényes Pilismarót és Basaharc között a komphoz vezető a 11325-ös számú úton, valamint Esztergomban a Mária Valéria hídhoz vezető 11326-os úton. A híd önkormányzati úton megközelíthető. (MTI)
Bár az árhullám még négy-öt napig biztos, hogy nem éri el őket, Tolna és Baranya megye érintett településein már gőzerővel folyik a felkészülés. Az atomerőmű üzemeltetésének zavartalansága a folyó tetőzésekor is garantált. Kedden életbe léptették a háromfokozatú készültségi szint első lépcsőjét.
A Margitsziget kiürítése miatt kialakult vis maior helyzetre való tekintettel a Margitszigeti Szabadtéri Színpad alábbi júniusi előadásai elmaradnak: Verdi-Wagner nyitókoncert (június 14.), Balkan Fanatik (június 15.), A Szabadság Napja (június 19.), Duna Karnevál (június 21.). A megváltott jegyek június 6-tól június 21-ig becserélhetők. Az árhullám levonulása miatt a színpad ünnepi évada június 28-án, a Spartacus című balettelőadással nyit meg.
A csepeli (központi) szennyvíztisztító telep egyéves próbaüzem után, 2010 nyarán kezdte meg a működését, de mivel az elmúlt négy évben nem volt nagyobb árvíz, most néznek szembe először azzal a problémával, hogy a tisztított vizet magasabb vízállásnál nem tudják beleengedni a Dunába. A Vízművek elismerte: vészforgatókönyv szerint legrosszabb esetben a telep szennyvíztisztító tevékenységét le kell állítani, és a Ferencvárosi átemelőnél tisztítatlanul kerülne a Dunába a szennyvíz.
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége (MKTHK) bekapcsolódik az árhullám elleni küzdelembe. Az MKTHK Ételt az Életért Programja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felkérésére a gátakon dolgozók ellátásáról gondoskodik. Naponta akár 600 fő ellátását biztosítják Budapesten és Pest megyében. A Krisna-hívők a gátakon dolgozóknak tápláló, meleg ebédet, vegetáriánus gulyás- és gabonaételeket visznek a déli órákban. A felsőzsolcai árvíz tapasztalatai szerint az önkéntesek gyakran több műszakban, megállás nélkül dolgoznak a védvonalak megtartásáért.
5,3 milliárd cseh korona, azaz 60 milliárd forintot különített el a cseh kormány az árvízvédekezésre, jelentette be Petr Necas miniszterelnök. A Wall Street Journal cikke szerint Necas elmondta: a források a 2013-as költségvetésből származnak, emiatt nem nő a költségvetési hiány. Az összeg szükség szerint még növelhető Necas szerint, aki elmondta: két német szövetségi állam, Szászország, Bajorország mellett Csehország is az EU Szolidaritási alapjához fog fordulni segítségért.
Több helyen rendeltek el az árvíz miatt vadászati, halászati és horgászati tilalmat - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-t. Teljes vadászati tilalom van Győr-Moson-Sopron megyében a Duna és a Szigetköz teljes területén, a gátrendszertől 1 kilométer távolságig már június 3-tól. Teljes a tilalom Komárom-Esztergom a Duna árvízzel borított területének 500 méteres védőzónájában június 5-én 13 órától. Általános halászati és horgászati tilalmat rendeltek el a Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán, mellék- és holtágain június 5-én 13 órától.
A tilalmakról, korlátozásokról, valamint azok feloldásáról folyamatosan a Nébih honlapján tájékozódhatnak.
Csütörtök reggeltől változások lépnek életbe a 2-es villamos vonalán – közölte a BKK (a linkre kattintva térképet is lát). A Duna áradása miatt a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és az Eötvös tér között, míg a 2-es villamospótló autóbusz hosszabbított útvonalon a Nyugati pályaudvar és a Széchenyi István tér (Eötvös tér) között jár.
Szerda délután négykor lezárták a 4-es és a 6-os villamosok margitszigeti megállóját. A 34-es, a 106-os és a 234-es autóbuszok, valamint az Árpád hídon közlekedő 901-es, 918-as és 937-es éjszakai járatok szintén kihagyják a Szigeti bejáró megállót, közölte a BKK.
Nagybajcsnál 4 óra alatt 31 centiméterrel emelkedett a Duna vízállása - derül ki az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) közleményéből. 11 órakor még 716 centiméteres, délután 3 órakor viszont már 747 centiméteres vízmagasságot mértek. A 920 centimétert vélhetően nem fogja meghaladni, de jóval magasabb lesz a Duna vízszintje mint 2002-ben, amikor a folyó 875 centiméterrel tetőzött Nagybajcsnál - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A számítások szerint Rajkánál csütörtök reggelig 650 centiméterig emelkedhet a vízállás. (MTI)