Az Árpád hídi feljáró mellett a JESZ egészen megfáradtnak tűnő aktivistái a kamu Együtt 2014 plakátjait ragasztják át a sajátjukkal. MINEK?
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Kisigmándon 16:42-kor apró jégeső esett, jelentette az Időképnek olvasója, Buzás Csaba.
Sanyesz992 küldte a fotót az Időképnek Karcagról.
Elénekelték a székely, a magyar és a lengyel himnuszt. Ezután megéljenezték a magyarokat, a lengyeleket, és vége is volt az egésznek. Tarlós nem mondta el beszédét, aki nagyon kíváncsi rá, az elolvashatja majd a budapest.hu fővárosi portálon.
Közben elolvasom a szobor talapzatán Bemnek a Piski csata előtt elmondott híres szavait:
A hidat visszafoglalom vagy elesem. Előre magyar, ha nincs híd, nincs haza!
Összefoglalom az elmúlt egy órában elhangzottakat. A kormányváltó erőknek iszonyatos ellenszélben kell dolgozniuk, de nem adják fel. Az emberek félnek, de ha az ikszet a megfelelő helyre teszik, utána már nem kell többé félniük. A kormánynak nincs programja, az ellenzék tudja, mit kell tennie.
A CÖF-nél nagyon elégedettek, hogy nem fújták le az eseményt, Tarlós és a Varga és Stefka István (a Magyar Hírlap főszerkesztője) is odatestzik koszorújukat, ahová tenni kell. Most már tisztábban látszik a résztvevők létszáma: 4-500-an lehetnek.
„Aki nem akar félni, a szavazófülke magányában behúz egy bazi nagy ikszet a kormányváltó jelöltre” – mondja Mesterházy, és egy kicsit el is nevette magát.
Nincs kampánycsend, ez a tévévita tökéletes időpontja Mesterházy szerint. Semmilyen konkrétumot nem mondanak azon kívül, hogy rezsiharc van. „Szegény Petőfi forog a sírjában”.
A Bem-téren a tábornok szobra előtt még csak két ember áll, egy lengyel és egy magyar zászlóval. A leendő közönség egyelőre a környező házak kapualjaiban és a híres Bambi-presszóban várja Tarlós Istvánt.
A „legendásan transzparens” oroszoktól kellett megtudnunk a paksi szerződés részleteit. Pontosan annyi adósságot csinált a kormány, mint amennyi az elvett magánnyugdíj volt.
Helyreállító kormányzásra lesz szükség. A három legfontosabb lépés:
"Hát senki sem beszél itt magyarul?" - dühöng a Bambi pincérnője. A lengyeláradatra az a magyarázat, hogy a szomszédban, a Bem-szobornál magyarok és lengyelek közösen ünnepelnek, beszédet mond Tarlós István főpolgármester és Rychard Kapuscinski, a Gazeta Polska Klubok elnöke, aki csak névrokona a 2007-ben meghalt híres riporternek.
Ma is sütött a nap.
Nagyon sokféle tábort kell egyesíteni a győzelemhez. „A Fidesz telerakta csapdákkal a választási rendszert”. Ráadásul médiaellenszél is van.
Bajnai szerint Magyarország ma nem egy normális ország, abnormálisan viselkedik a kormánya. Egység helyett megosztottságot lát.
Az egyre brutálisabb zivatar ellenére sem. A nézők nagy része is kitart.
A kommentelők pedig imádják, "több mosolyt, miniszterelnök úr, és meg lesz a 2/3-ad" - írják.
A liberális politikus szerint a Fidesz teljes elitcserét akar minden területen. Abszurd, hogy az oroszoknak mindig március 15-én kell törleszteni Paksért, mondja.
A lengyel Śląsk Wrocław ultrái is képviseltették magukat a Jobbik Deák Ferenc téri nagygyűlésén. A csapat a legnagyobb nemzetközi sikerét a KEK 1976-77-es szezonjában érte el, amikor a negyeddöntőben a Napoli verte ki. A Wrocław kétszer bajnokságot (legutóbb 2012-ben), kétszer lengyel kupát nyert. Szurkolótáboruk az egyik legnagyobb Lengyelországban, a nyolcvanas években sokan közülük részt vettek a Szolidaritás mozgalomban, antikommunizmusukról azóta is híresek. A csapat keretének egy izraeli játékos, Oded Gavish is a tagja.
A klubnak most nem megy, a 13. helyen állnak
Szabó Tímea rengeteg emberrel találkozott a vidéki útjain. „Abszolút pozitív tapasztalataim voltak”. Viszont az emberek nem merik megmondani a közvélemény-kutatóknak, hogy kire fognak szavazni. Inkább leteszik a telefont, vagy azt hazudják, hogy a Fideszre.
Mikor eljő, mint a vihar, az, a mitől féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljő ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás.
Példabeszédek 1,27.
A legészakibb járásokban mérsékelte a riasztási fokozatot az Országos Meteorológiai Szolgálat, már nem narancs, csak citromsárga riasztás van érvényben. Ez azt jelenti, hogy nem 90, hanem csak 70 km/-s széllökések várhatók. Budapesten még mindig a narancs fokozat érvényes.
Csizmadia László, a CÖF alapítója, és a CÖKA elnöke szerint szervezete, és a lengyel Gazeta Polska 350 klubja a 2012 óta élő együttműködés jegyében részt vesznek egymás nemzeti ünnepein. Csizmadia az MTI-nek elmondta, szervezetten mintegy négyszáz ember érkezett idén Magyarországra, de az egyénileg utazókkal együtt csaknem ezer lengyel volt jelen a múzeumkerti állami megemlékezésen.
A CÖF megemlékezése délután öt órakor kezdődik, amin Tarlós István főpolgármester is beszédet mond.
Szabó Tímea arról beszél a Klubrádióban, hogy sokan már úton voltak, amikor lefújták a rendezvényt, ami „nem volt könnyű döntés”. Erről nem volt vita, mert „felelősséggel tartoznak a választóknak”. Az augusztus 20-i vihart hozza fel példának, nagy lett volna a kockázat.
A szervezőktől megtudtuk: nem marad el a rossz idő miatt a délután ötre tervezett ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Bem szobornál, ahol Tarlós István főpolgármester mond beszédet.
„Batsányi azt mondta, vigyázó szemetek Párizsra vessétek, és nem azt, hogy Bakura” – mondja Gyurcsány, aki szerint az ország letért a nyugatra vezető útról.
szólította fel újfent Orbán Viktort tévévitára Vona Gábor a szabadság tematikát maximálisan kiveséző beszéde közben. "Hősök vagytok!" - ezzel a felütéssek kezde a szónoklatot az esőben fagyoskodóknak, amit üdvrivalgás fogadott.
Bálint Natália operaénekes leoldja a láncról a magas Cét.