A Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházánál reggel tízkor megjelent az Együtt-PM tíz aktivistája, feltartottak egy „Matolcsy: csak alkalmatlan vagy bűnös is?” feliratú molinót, felragasztottak az MNB ajtajára néhány lapot ugyanezzel a szöveggel, és szórólapokat szórtak az utcára, írja az MTI. Elhangzott pár rövid beszéd, a résztvevőket rendőrök igazoltatták. Távozásuk után a jegybank alkalmazottjai levették a papírlapokat az ajtóról, egy takarítóvállalat dolgozói pedig megtisztították az úttestet.
A DK közben közleményt adott ki arról, hogy az amerikai értékpapír-felügyelettel is vizsgáltatnák Matolcsy ügyét, Mary Jo White-hoz, a SEC elnökéhez fordultak.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Volt már macska és malac is, a nyúl friss.
Máshogy kell kezelni a társadalmi különbségeket és a társadalmi integráció célját. Európában kell gondolkodnia az Orbán utáni Magyarországnak. Társadalmi béke helyreállítása - Lendvai szerint ez az, amit meg kell valósítani a győzelem után.
- legalábbis gazdasági és szociális kérdésekben - próbált tiszta helyzetet teremteni Bauer, aki szerint ha a 8 pont ígéreteit teljesíti a kormány, akkor máshol növelnie kell a bevételeket és csökkentenie a kiadásokat. A jövő növekedési esélyeit a Fidesz-kormány aláásta. "A szabadságot elhozni és megszűntetni a félelmet könyű. Annak azonban, hogy újra normális európai ország legyünk, a gazdasági feltételei sokkal nehezebbek."
Szabad még bejönni? - kérdezte Lendvai Ildikó, aki válaszként tapsot kapott.
- ez lesz Orbán után. "Visszahozzuk a szabadságot" - mondta Bauer, aki szerint ez a legfontosabb közös nevezője a válalasztási koalíciónak. Fontosabb, mint a meghirdetett nyolc pont.
Ki tudja, talán a péntekihez hasonló, nagy volumenű bejelentésnek is tanúi lehetünk. Az „összefogó demokratikus pártok országgyűlési képviselőjelöltjeként” a XII. kerületben induló Bauer akkor közölte: nem írja alá a választási etikai kódexet, mert az a Fideszt ismerve csupán álszent duma.
Keveset beszélünk arról, hogy mit is csinálunk majd, ha győztünk - mondta Bauer. Erről tényleg kevés szó esik, ez igaz.
Állítása szerint szinte már minden támogató családhoz eljutott "és mégis.. még mindig gyűlnek és gyűlnek az ajánló támogató aláírások!" - írja Gyopáros Alpár fideszes képviselő a Facebookján. Kapuváron standoltak, nagyon sokan álltak meg mellettük.
Állítólag vannak tervek és esélyek, mert erről beszélget – és vitázik – kedden Bauer Tamás Lendvai Ildikóval. A Demokratikus Koalíció alelnöke és a szakácskönyvet is jegyző Gyurcsány Ferenccel együtt főzőcskéző egykori MSZP-elnök a szocialisták II. kerületi irodájában eszmecserélnek – bár a házigazda Bauer és Lendvai a vendég. Arról beszélgetnek majd, hogy milyen Magyarországot kell építenünk "Orbá után".
Igen? Hát ilyen ember:
a vacsorájáról is előszeretettel posztoló Boldog István, aki azt is politikusi tevékenységként próbálja eladni, hogy megtekinti egy hetek múlva elkezdődő beruházás még el sem helyezett alapkövének a leendő helyét. Ha belegondolunk, már az időkapszulák, alapkövek és aranytéglák elhelyezése is pótcselekvés, de egy pótcselekvés imitálása azért tényleg szédítő.
(ő Dávid Ibolya, a kép tegnap készült.)
Megjelent a sorozatban kitolt - és amúgy nem is rossz - ellenzéki kampányvideók közül a leggyengébb darab. Pedig ez a trafikokról szól.
Balczó Zoltánt nem érintette meg a cukiság szele, klasszikus, értekezős kampányfilmben magyarázza el, hogy Nyíregyházán az uniós pénzből felújított csinos városközpont csak a látszat, mert közben az EU gyarmatosítása miatt... a többit ki lehet találni.
A Jobbik úgynevezett bérrabtartást vezetne be a büntetés-végrehajtási költségek csökkentése érdekében, mondta az MTI-nek Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője. Két dolgot vetett el. Az egyik, hogy szerintük belföldi magánszemélyek vagy magáncégek létrehozhatnának új börtönöket, ahol az állam a mostaninál kevesebb pénzt adna, az intézmények pedig a maguk hasznára dolgoztatnák a rabokat. A másik elképzelésük, hogy ha kormányra kerülnének, államközi szerződésekkel más, olcsóbb, főleg keleti országokba küldenék a rabokat. Szerintük van olyan hely, ahol kétezer forintból kihoznák egy rab egy napját, míg itthon egy rab tartása naponta legalább 8500 forintba kerül.
nem baj ha nem: Joób Sándor úgy éjszakázott felette, mintha az Utas és holdvilág lenne, így önnek már elég, ha az ő ismertetőjét futja át. Mert azért vannak benne erős szövegek, mintpéldául:
– Nagy ember leszek, nagymama.
– Ne nagy ember légy, hanem tisztességes. Az már önmagában hordozza az emberi nagyságot.
– Én politikus leszek!
A baloldal egyik kritikai kulcstézise a "négymillió, létminimum alá kerülő ember"; ezt az elborzasztóan hangzó adatot árnyalta az ATV-nek nyilatkozó Ferge Zsuzsa szociológus most a szintén szégyenletes hárommillióra. A magyar szegénységkutatás egyik klasszikusa szerint ráadásul ha a kormányon múlik, akkor ez a hárommillió a padlón is marad, mivel
egyfajta „hitvallásként” van jelen a kormányzati gondolkozásban, hogy 3 millió emberről le kell mondani, ahhoz, hogy a többieknek lehessen segíteni.
Vagy legalábbis a magyarított főcíme, featuring as szakmai lektor: Schmitt Pál!
Az öcsödi szőnyegkészítő kézművesek elkeszítették a Parlament új szőnyegét, melyet a holnap nap folyamán szállítanak az Országházba.
- értesít mindenkit Kétpó polgármestere, Boldog István.
Nem hiába posztolt fotót Orbán Viktor Gyöngyösről, az új Pampers-gyár avatásáról, az internet népe meghálálta. A miniszterelnöki Facebook-oldal kommentjeinek legjava:
A Nemzeti Választási Bizottság keddi ülésén döntött arról, mennyi jut a pártok reklámjaira a közszolgálati műsoridőből, írja az MTI. A választási eljárásról szóló törvény szerint az összesen 470 percet egyenlő arányban kell felosztani. 18 pártlistát vettek jogerősen nyilvántartásba, így jön ki pártonként a 26 perc 7 másodperc. A Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Rádió Zrt. egyenként 8 perc 42 másodpercet kell szánjon mind a 18 pártlistára.
A nemzetiségi listát állító jelölőszervezeteknek összesen 130 percük lesz, mivel 13 van belőlük, mindegyikre 10 perc jut. A három médiaszolgáltató mindegyikének 3 perc 20 másodpercet kell rájuk szánnia egyenként.
A mai napon az oldalamra felkerült képekért elnézést kérek mindenkitől. Ezek a képek tudtomon kívül kerültek fel
- posztolta a hajdúböszörményi Fidesz-jelölt, Tiba István a Facebookra. Az ellenfelét Hófehérke gonosz mostohájaként, Mesterházy Attilát a mostoha tükreként ábrázoló Photoshop-művészeti alkotásokat le is szedette az oldaláról.
Összeértek a szálak, kiderült, hogy miért jutott pont most eszébe Szili Katalin pártjának a kokárda nemzeti jelképpé minősítése. Bajnaiék vörös macskás kampánya miatt. Szili felháborítónak és bántónak nevezte a kampányt, amiben egyébként nemcsak macskára, hanem kutyára és malacra is tettek kokárdát. A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezi, büntethetővé akarják tenni a kokárda megsértését.
Kinek áll jobban a halvány világoskék, selymes fényű nyakkendő?
A miniszterelnöknek, aki Bátonyterenyén, az új bútorgyár alapkőletételén viselte?
Vagy V. Németh Zsoltnak, aki a Kanizsai Böllér Bemutatón?
A Nemzeti Választási Bizottság áldását adta ezeknek a szavazólapoknak a képére is, írja az MTI. Külön-külön döntöttek a 13 nemzetiség (bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) fektetett, A/4-es méretű szavazólapjairól.
Az MTI azt írja, jóváhagyta az országos pártlistás szavazólapok mintáját a Nemzeti Választási Bizottság. Az egyik a magyarországi szavazásra, a másik a levélben szavazásra készült. Az úgynevezett imprimálás azt jelenti, hogy az NVB elfogadja a szavazólap képét, azt nézték, hogy helyesen szerepelnek-e rajta a jelölőszervezetek, valamint a listákon lévő jelöltek nevei. A pártlisták sorrendjét március 4-én sorsolták ki: ez lett az. A szavazólapon két sorban szerepelnek a pártlisták, 5 centi széles soronként 9-9, így nem lett olyan hosszú, kígyószerű a szavazólap, ahogyan korábban tervezték, de így is A/3 méretű. A karika, amibe ikszelni kell, zöld színű. A jelölőszervezetek logóját egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen kell feltüntetni. A pártlisták első öt jelöltjének a nevét írják ki.
Miközben a krisnás ételosztásnak nemrég el kellett költöznie a Blaháról a Városligetbe, a Szociáldemokraták ma nagy ételosztási akcióba kezdtek ugyanott. Schmuckék azt tervezik, hogy mától a választásokig, 27 napon keresztül mindennap délben közel 2000 adag meleg étel osztanak ki kampánygyűlés keretében a Blaha Lujza téri parkolóban. Az első nap képeivel már el is árasztották a Facebookot.
A Blaha nem került be az öt helyszín közé, ahol a lakossági panaszokra hivatkozó, és emiatt szigorító főváros engedélyezte az ételosztást. A krisnások idén csak egy-egy ünnepnap, húsvétkor, karácsonykor, kivételesen települhetnek ki oda. A szocdemek sajtósa az Indexnek azt mondta: nekik viszont nem kell közterület-használati engedélyt kérniük a fővárostól az ételosztásra, mert az ő akciójuk politikai rendezvény néven fut, nem engedélyköteles, csak bejelentési kötelezettségük van a rendőrség felé.
Teljesen hihető, amit Zuschlag most elárult a parlamenti liftben történt, szocionista képviselőtársa általi (homo)szexuális zaklatásáról
- posztolta Novák Előd a Facebookra. Aztán gyorsan össze is kötötte az ügyet Szabó Bálint tíz évvel ezelőtti, zavaros esetével.