Nincs nap, hogy Kerék-Bárczy Szabolcs ne jelentene ki, be, fel valamit. most épp az utóbbi, mert állítása szerint valaki robocall hívással- azaz előre felvett hangüzenettel - keresi az V. kerület lakóit, és Kerék-Bárczy Szabolcsként bemutatkozva azt mondja, hogy megválasztása esetén eltörli a kerület szociális juttatásait, így a krumpli- és sonkaosztást. A DK-s jelölt ezért feljelentést tett a rendőrségen. Ez a történet már ott borzalmassá válik, hogy az ország Szívében, a magára oly' büszke Belvárosban is a sonka- meg krumpliosztás körül forog a politika.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Stuttgartból oda-vissza 500 kilométert kell megtenni, és 30 euró az útiköltség ("mitfahrgelenheit"-ot, azaz telekocsit szerveztem, vonattal szinte 100 €-t fizetnék az útért). Megértem, hogy sokaknak kedvét szegi, hogy egy egész napot utazzanak és ezért még fizessenek is.
– írta a München felé robogó Panka.
Rögtön a bejárat előtt:
A korábban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3., most 2. választókerületéhez tartozó Tiszavasváriban négy évvel ezelőtt a fideszes Karakó László nyert, ősszel azonban a Jobbik győzött az önkormányzati választáson. A város helyiek által „Büdi-telepnek” nevezett részén az RSK tudósítójának megérkezésekor a szocialisták utánfutóra szerelt plakáttal járnak fel-alá.
A másik, romák által lakott városrészben, a Széles úton tudósítónk előrejelzése szerint csökkenhetett a Jobbik támogatottsága a helyieknek a Fülöp Erik jobbikos polgármester telep-felszámolási elképzeléseivel szembeni ellenérzései miatt.
Míg fél tíz körül magabiztosan nyilatkozta a nagykövetségen Külképviseleti Választási Iroda (KÜVI) elnöke, Bóta Zsolt, hogy alig akadt probléma az 1347 nyilvántartásba vett regisztrációja körül, az elmúlt egy órában egyre többen hagyják el dolguk végezetlenül az épületet. A legtöbbeket a szavazóbiztosok nem találják a listán: itt derül ki, hogy rossz lajstromba regisztráltak. Néhány perce olyan szavazó érkezett, aki ugyan rajta volt a listán, de igazolni nem tudta a személyazonosságát, mert nemrég az összes iratát ellopták. Egyelőre kérdés, hogy ő is hiába érkezett-e – írja Valaczkay Gabi Berlinből.
A 2010-ben is a legtöbb átjelentkezőt fogadó, és kényszerből este kilencig nyitva tartó XI. kerületi Bocskai úti szavazókör előtt most is 100 méteres sor áll. (Klubrádió)
Az elnök biztonsági embere elmondta: Áder János nem ad interjút, nem beszél a sajtóval. A sajtómunkások meglepődtek.
A bajai legendás 32-es szavazókörben egy másik telepre, körülbelül ötven méterrel arrébb helyezték a szavazóhelyiséget. Az előző telep tulajdonosának elege lett abból a vircsaftból, ami az időközin volt. Az udvarra érve egy biztonsági ember fogadott bennünket azzal a kéréssel, hogy csak az épületben fotózzunk, az udvart a gépekkel inkább ne. Öt perc alatt legalább tizenöten érkeztek. Többen arra panaszkodtak, hogy nem értesítették őket a szavazóhely átpakolásáról. A választási bizottság tagjai szerint azonban másfél hónapja mindenkinek kiküldték az értesítést.
A Szavazz a Jobbik ellen! nevű csoport kampányzáró akciója így nézett ki:
Hódmezővásárhelyen, a Nemzetközi kerámia központban kialakított szavazókörben dobta urnába szavazatát a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Olvasónk, Viktor 9 körül ment szavazni, 5 percig kellett sorban állnia, az Alsóház előtt gyalogolva végig magyar szót hallott. Fél tíz körül a bejáratnál is látott egy kisebb sort már. Gát Anna Londonban tanuló forgatókönyvíró-dramaturg túlöltözte a Westminster előtt váró filmes barátait, egyik útitársának háromszor is visszadobták a regisztrációját, így csak kíséri a társaságot.
Jobb híján arra gondolunk, talán magasság és csillagjegy alapján szelektálnak, mint az OKCupid.
– írta, hozzátéve: az eső és a 10 fok keresztülhúzták szelfi-számításait.
Az állami hírügynökség fotósa ott volt a XII. kerületi szavazóhelyiségben, amikor a miniszterelnök reggel 8 előtt megérkezett, ám úgy tudjuk, az utolsó pillanatban felhívták, hogy ne fotózzon. Helyette valószínűleg Orbán saját fotósának képét használják. Az Index értesülését alátámasztani látszik, hogy az MTI egyelőre nem adott ki fényképet az eseményről, amire korábban soha nem volt példa.
Mi hatan próbáltunk szavazni ma a Tel Aviv-i követségen, a 6-ból 3 név nem volt a szavazói névjegyzékben, annak ellenére, hogy mindannyian megkaptuk a visszaigazoló email-t. A követség munkatársai nem tudtak segíteni, a névjegyzékben nem szereplő nevekkel nem tudnak mit kezdeni.
– írja izraeli olvasónk.
Vácon ismeretlenek fehér lapokkal ragasztották le a baloldali ellenzék helyi jelöltjének plakátjait. Amikor a kihívott rendőrök felelősségre akarták vonni őket, először el akartak menekülni, majd miután ez nem sikerült, az autójukat és egy mobiltelefont hátrahagyva elfutottak, közölte az MSZP országos központja.
A nagy semmi. Legalábbis abban az értelemben, hogy nyoma sincs utcai kampányolásnak, pedig állítólag ebben a hevesi választókerületben az egyik legkiélezettebb a küzdelem: Vona Gábor a fideszes Horváth Lászlóval és Sós Tamással (Kormányváltás) néz farkasszemet.
Találomra elmentünk a XXVIII. szavazókörbe, ahol a bizottság elnöke, Kiss Gergelyné elmondta: minden a legnagyobb rendben. Egyébként ahogy Hatvanban, úgy itt is érezhetően sokan jöttek el szavazni a reggeli-délelőtti órákban, Kiss Gergelyné szerint jóval többen, mint ahogy a korábbi, például a 2010-es szavazások idején ilyenkor lenni szokott. Az idő itt is borús, de legalább nem esik.
1347-en jelentkeztek, hogy a berlini magyar külképviseleten akarnak ma szavazni, vagyis körülbelül négyszer annyian, mint a 2010-es vagy a 2006-os választásokon – nyilatkozta a Külképviseleti Választási Iroda (KÜVI) elnöke, Bóta Zsolt. Igaz, hogy négy és nyolc éve nemcsak Berlinben és Münchenben, hanem a düsseldorfi külképviseleten is voksolhattak Németországban élő magyarok.
A regisztrációval kapcsolatban alig adódott probléma – mondta a KÜVI-elnök, mindössze ketten keresték itt magukat hiába a névjegyzékben. Kiderült, hogy ők tévedésből a központi névjegyzékbe vetették magukat, így Magyarországon kellene szavazniuk. A berlini nagykövetségen háromnegyed tízig 140-en adták le a szavazatukat – írja Valaczkay Gabi Berlinből.
Röszkénél és Tiszaszigetnél nem kell várakozni, írja a rendőrség. A magyar–szerb határon az ásotthalmi, a tiszaszigeti és a bácsalmási átkelő is este kilencig lesz nyitva.
„Eredményeket nem latolgatunk" – mondta Kerék-Bárczy Szabolcs a választásokról, de a futásról sem árulta el várakozásait a Margitszigeten. „Itt tényleg csak a részvétel a fontos" – mondta a saját szakasza előtt.
„Korábban online kértem a külképviseleti névjegyzékbe történő felvételt, kaptam is emailben a helyi választási irodától visszaigazolást. Ma reggel már azt mondták, amikor odamentem szavazni, hogy nem szerepel a nevem a névjegyzékben. Hiába mutattam be a visszajelzést igazoló hivatalos dokumentumot, szavazni nem tudtam. A követség munkatársai megértéssel kezelték helyzetemet, de azt mondták, nekik nincs kompetenciájuk ilyen esetben” – írta Washingtonból egy csalódott választó:
Ugyan elnézést kértek, de alkotmányos jogomat nem tudtam gyakorolni. Én értem, hogy technikai hiba becsúszhat, de kérdezem én, hol a jogorvoslat?
Az MSZP eközben arról adott ki közleményt, hogy Londonban is több magyar került hasonló helyzetbe: „Több, Londonban regisztrált magyar választópolgár nem tudott élni szavazati jogával, mivel nem szerepeltek a választói névjegyzékben. A hiba a választási informatikai rendszer problémájára utal, mivel e polgárok korábban megkapták az értesítést arról, hogy felvették őket a szavazóköri névjegyzékbe″ – írták.
Ha hasonló helyzetbe került, írja meg nekünk a tema+szavazas@index.hu emailcímre, Külföld subjecttel.
Kormányváltós trabanttal érkezett Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba a margitszigeti váltófutásra. Kerék-Bárczy Szabolccsal és Oláh Lajossal futnak egy teljes szigetkört. A volt kormányfő szűk győzelmet vár.
Nagyon csodálkoznék, ha bárkinek kétharmada lenne a következő négy évben
– mondta, és ezért nem számít alkotmánymódosításra sem. Bevallotta, hogy nem ellenőrizte le, megvan-e az egészségügyi csomag a Trabantban. „Sőt, az égőkészletet sem néztem át, bízunk benne, hogy a bérbeadó ezt megtette" – mondta.
Pedig tegnap délután még kaptak egy levelet, hogy mehetnek, de később jött az elutasítás:
Tisztelt Szerkesztőség!
A külföldi sajtóorgánumok nagy számú jelentkezése miatt, valamint a helyszín létszám-kapacitásából adódóan jelentősen szűkítenünk kell a vasárnapi eseményen résztvevő újságírók létszámát, ezért sajnálattal közöljük, hogy az Önök regisztrációját mégsem áll módunkban elfogadni.
Megértésüket köszönjük!
Most szavaztam Szingapúrban, és minden flottul ment. A konzulátuson hárman fogadtak, a szavazólapok számából ítélve korán jöttem. Az iroda a 29. emeleten van, így még a kilátás is remek volt.
– írja mindennel elégedett olvasók Ázsiából.
A XIII. kerületben, Újlipótvárosban csak MSZP-s aktivistákat látni vörös kabátban az utcákon, több sarokra is kitelepültek.
A Vas megyei Kemenesmagasiban rosszul lett egy 50 év körüli férfi, miután leadta a szavazatát. Mentőt hívtak hozzá, majd kórházba vitték. (MTI)
A Policy Agenda a 7 órás, 1,64 százalékos részvételt alapul véve úgy becsüli meg, hogy 65,8 százalékos lehet a várható végső részvételi arány. Erre következtettek az elmúlt 13 szavazás adataiból.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy a végső részvételi arányra azért nehéz a 7 órás adatból következtetni, mert:
Tatáról kaptuk ezt a képet
Hogy lesz ebből európai bér meg fényes győzelem? Világvége, asszem :) - üzeni Gábor.
A szállítás közben az egyik urna teteje megsérült, kissé elszakadt. Leragasztottuk és lepecsételtük
– írja a Nemzeti Választási Iroda.
Most már időben érkeztek a 9 órás adatok, addig a választásra jogosultak 9,5 százaléka szavazott. Ez alacsonyabb, mint a 2010-es első fordulós adat (10,23 százalék), de magasabb, mint a második fordulós 8,5 százalék.
Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 9,8 százalék, a 2002-es választáson 8,81 százalék, a nyolc évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 11,39 százaléka ment el szavazni.
Gondoltam érdekes infó lehet, hogy az indonéz nagykövetségen is zajlik a választás, szerencsére esemény nélkül, és simán – írja távolba szakadt olvasónk:
Minden flottul pikk-pakk ment, annak rendje és módja szerint volt hova elvonulni ikszelni. Végül még zserbóval kínáltak, és kedélyesen elbeszélgettek velem. Egyébként itt 26-28 fok van, de bőven 30 felettinek érződik, szikrázó napsütés van, felhők alapján csak estefelé várható monszun.