Az Index-logó mellett a címlapon van egy gomb, nyomja meg, és legyen büszke arra, hogy szavazott!
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Vajon melyikük az? Megfejtés itt és itt.
Sör-virsli versenyre hívja ki az Új Magyarország Párt az összes országos listát állító pártot. Vasárnap délután rendez kampányeseményt a párt Kőszegen, ahol sör és virsli mellett lesz sakkverseny, tekebajnokság és lábtenisz is.
Minden versenyszámban jó esélyekkel indulhatnak a résztvevők, mert a tegnap létrehozott eseményt egyelőre senki sem jelölte vissza.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke tudatta boldogan a Facebookon, hogy már 230 ezer követője van. Ennél jobban ezt nem is lehetett volna megtenni, bár engem egy pillanatra megzavart, hogy mit keres itt 230 ezer lett ember.
A Sportos és Egészséges Magyarországért párt Baranya megyei jelöltje, Fazekas András 155 kilóról 119 kilóra fogyott le január óta. Fazekas matematika és tornatanárként és fociedzőként dolgozik. Azután hízott meg, hogy felhagyott a rendszeres testmozgással, amit 28 éven át űzött. (MTI)
Ezer gyümölcsfát osztott szét Aradszki András Pest megyei fideszes jelölt, a legboldogabbnak ez a kisfiú látszott az újdonsült gyümölcsfa-tulajdonosok közt.
Boldog István szintén fideszes jelölt (Jász-Nagykun-Szolnok Megye) pedig hatalmas mezőgazdasági munkagéppel igyekezett megszólítani a választókat.
A párt a Story TV Hír24 című híradójából tudta meg, hogy kik rongálják a plakátjaikat. Mint sajtóközleményükben írják,
az a hazugságokat terjesztő, Jobbik-ellenes csoport áll plakátjaink szervezett megrongálása mögött, amelyet a Hit Gyülekezete népszerűsít, s bevallottan fideszes és baloldali aktivistákból áll. Vajon ezt a hetek óta tartó gyűlölködő, vandál, más tulajdona ellen irányuló cselekménysorozatot polgárinak, demokratának tartják-e a nagykoalíciós megbízók, s Krisztushoz méltónak tartja-e a magát keresztényként meghatározó Hit Gyülekezete?
A párt megteszi a szükséges jogi lépéseket.
Crown Prince Salman Bin Abdulaziz, Deputy Premier and Minister of Defense, receives at Al-Yamamah Palace in Riyadh on Monday Prime Minister of Hungary Viktor Mihály Orbán and his accompanying delegation. - SaudiGazette
Meglepő dolog derül ki a Szaúd-Arábiában tárgyaló magyar kormányfőről. Az angol nyelvű Saudi Gazette cikke szerint Szalman bin Abdel-Aziz trónörökös tárgyalt Orbán Viktor Mihály magyar miniszterelnökkel. Ez a mihályozás nemcsak azért meglepő, mert így még talán soha senki nem látta leírva Orbán Viktor nevét, hanem azért is, mert igaz. A Hír 24 utánanézett: Orbán utóneve sem a parlament honlapján, sem 2013-as vagyonbevallásában, sem saját saját honlapján nem szerepel. Egyedül a Wikipédiában található meg az, hogy Orbán Viktor Mihály.
Monostorpályiba hívták a fideszes Vitányi Istvánt. Szerintünk el fog menni. (Facebook)
Egész oldalas interjút készített a Magyar Hírlap Vona Gáborral, a Jobbik elnökével, aki elmondta, bízik még benne, hogy lesz miniszterelnök-jelölti vita. Vona arra számít, hogy a választásokon tovább erősödik a népszerűségük Kelet-Magyarországon és a fiatalok körében, mint négy éve, "de nem lesz már ilyen nagy a szakadék sem a régiók, sem korcsoportok szerint. Egyfajta néppártosodást várok, vagyis azt, hogy az idősebb korosztálynál, a dunántúliaknál és a női választók körében is erősödünk".
A Népszabadság számításai szerint könnyen előfordulhat, hogy egyetlen nemzetiségi képviselő sem kerül be az új parlamentbe, bár a választási eljárási törvény szerint esetleg akár húszezer körüli kisebbségi voks is elég lehetne a kedvezményes mandátum megszerzéséhez. A nemzetiségi névjegyzékben azonban csak nem egészen húszezer roma szerepel, míg körülbelül 14 ezer főt német kisebbségi választóként vettek nyilvántartásba.
A fideszes Lezsák Sándor köszöni, de most már nem kampányolna tovább, neki ennyi volt. Ma kampányzáró rendezvényt tart Kiskunfélegyházán, vele együtt zárja a kampányt Kövér László is.
A kampány viharaiban sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a politikus is ember. Érző ember. Szerencsére Kuncze Gábor ismerősei és barátai tudják ezt. Magyarország második számú liberális politikusát fel is köszöntötték Gábor napon, amiért Kuncze nagyon hálás, bár ő nem tudta megállni, hogy a hálálkodás politikamentes legyen:
Kedves Barátaim, Ismerőseim! Köszönöm a névnapomra küldött jókívánságokat! Jól esett, hogy a politikai viharok és kampány közepette is sokaknak eszébe jutottam. Viszonzásul én is minden jót kívánok mindenkinek, teljesüljenek vágyaik! Esetleg már április 6-án! Barátsággal: Kuncze Gábor
Soha nem felejtem el, amikor kb. két éve fedett újságíróként belopóztam egy szakszervezetis értekezletre, ami a belügyminisztériumban volt, és úgy tettem, mintha valamelyik fejes sofőrje lennék. A mítingen ott volt Pintér Sándor is, ha ezt előre tudtam volna, nem mertem volna akciózni, de mivel ő jött be a terembe utoljára, lehetetlen volt kimenekülnöm.
A belügyminiszter a tárgyalás alatt elsütött több poént, de az egyikre határozottan emlékszem, idézem:
Öregszem. Ezt mondta az öreg Sam.
Szerencsére a Humor nem pártolt el Pintér Sándor mellől, továbbra is jóbarátok, amit ezúttal egy olyan Facebook-bejegyzés is igazol, amit a fideszes Nyitrai Zsolt írt. Íme:
Azt, kedves olvasóink, hogy nincs miniszterelnöki vita két héttel a választás előtt. Pedig az ATV és a Népszabadság szerkesztősége "kötelességének tartja, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a választók széles körű információk birtokában dönthessenek".
És most jön a lényeg!
A két szerkesztőség közösen hirdetett szakpolitikai fórumot: április 1-jére külpolitikai, 2-ára az oktatáspolitikai, 3-ára egészségügyi és 4-ére a gazdaságpolitikai elképzeléseket vitatnák meg a pártok szakpolitikusai, a "demokratikus erők miniszterelnökjelöltjei" pedig április 5-én vitáznának egymással. A Népszabadság és az ATV Vona Gábor Jobbik-elnököt nem tartja demokratának, így lényegében Orbán Viktorra, Schiffer Andrásra és Mesterházy Attilára gondolnak, mint lehetséges vitapartnerek.
El is küldtek nekik egy meghívót.
Hát ha ettől nem szarja magát össze Orbán, akkor semmitől sem.
Schiffer András szerint Orbán Viktor olyan kaszárnyakapitalizmust épít, ahol az olcsó, képzetlen munkaerőt korlátlanul kizsákmányolhatják a hazai oligarchák és a külföldi tőke. Az LMP társelnöke erről egri sajtótájékoztatóján beszélt hétfőn. Szerinte a kormányfő elárulta a magyar embereket, amikor szaúd-arábiai útján azzal próbálta a magyar gazdaságot népszerűsíteni, hogy itt megalázó bérekért lehet robotoltatni a dolgozókat. Azt mondta, a miniszterelnök azt érti rugalmas munkaerőpiacon, hogy bárkit bármikor ki lehet rúgni az állásából. Az LMP egy "összeszerelő kaszárnyakapitalista" ország helyett olyan Magyarországot akar, ahol a gazdaságot, a kis- és középvállalkozói szektort jól képzett hazai munkaerő erősíti. (MTI)
Pártoktól függetlenül buzdítanak szavazásra a régi médiás arcok, de azért van egy kis stadionozás meg ezmegaz. Miklós Attilának is megtetszett.
A Békementet szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) honlapján olvasható tájékozatás szerint nem használnak fel telefonszámokat a menet szervezéséhez, azaz nem ők küldték szét a rendezvényre invitáló sms-t és nem ők hivogattak rejtett számról, robot hanggal embereket. De akkor vajon ki?
Ezzel a Klapka Györgyös, pónis, kismalacos videóval kívánok minden kedves olvasónknak jó éjszakát!
Tigelman Pétert, a Kormányváltók dombóvári-bonyhádi jelöltjét is agitálták sms-ben és géphangú telefonhívással a a Békemenetre a szervezők. Bárhonnan is van a pénz a Békement-kampányra, ez a 20 forint tuti pocsékba ment.
Farkas Sándor, a Fidesz szentesi jelöltje és országgyűlési képviselője annyira, de annyira szereti a képviselő fánkot, hogy fontosnak tartotta megosztani a receptjét az oldalát lájkolókkal is. "A képviselő fánkot mindenki szereti! Ugye?" - írta vitaindítónak Farkas az ínycsiklandó olcsórecept mellé:
Már hat, a Nemzeti Választási Iroda mellé delegált megfigyelőt vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), a tagok egyebek mellett személyesen figyelhetik majd a levélszavazatok feldolgozását, írja az MTI.
A testület a hétfői ülésén a Magyar Munkáspárt delegáltját vette nyilvántartásba, míg korábban a Fidesz-KDNP öt delegáltját.
A választási eljárási törvény szerint az NVB-be tag megbízására jogosult jelölő szervezet - az országos nemzetiségi önkormányzat kivételével - a Nemzeti Választási Iroda (NVI) mellé legfeljebb öt megfigyelőt bízhat meg a szavazási iratok ellenőrzése és a szavazatok megszámlálása törvényességének ellenőrzésére.
Legalábbis a Jobbklikk Gyurcsány csajozik című albuma után ezt a következtetést kell levonnunk.
Bajnai Gordon szerint az Orbán-kormány feléli Magyarország tartalékait, a kabinet gazdaságpolitikája a sáskajáráshoz hasonlít.
Az Együtt-PM szövetség vezetője a hétfőn Kecskeméten rendezett lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az Orbán-rezsim az elmúlt négy évben képtelen volt érdemi növekedést teremteni, képtelen volt arra, hogy a magyar gazdaságot beindítsa, helyette a tartalékok felélésével tartotta magát életben. (MTI)
Felfüggesztette a Jobbikos Mészáros István képviselőjelölt mentelmi jogát hétfő esti ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Mészáros István Bács-Kiskun megye 6. számú egyéni választókerületében, Baján indul jelöltként, a Jobbik országos listáján az 55. helyen szerepel. Mészáros István mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész kérte az NVB-től, mert az Új Magyar Gárda Mozgalom főkapitányával szemben egyesülési joggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban. Mészáros István maga is kérte a mentelmi joga felfüggesztését. (MTI)
Pont két héttel a választások előtt jutott eszébe a kormánynak megköszönni a nyugdíjas pedagógusoknak az évtizedekig végzett áldozatos munkájukat. "Az Ön élete egy követendő példa, megbecsülendő, átadandó érték az aktív generáció számára" - írja Balogh Zoltán az emberi erőforrások minisztere a levélben, amelyben arról is biztosítja a nyugdíjasokat, hogy az irántuk érzett megbecsülést a nyugdíjuk vásárlóértékének megtartásával is ki fogják fejezni.
(Köszönjük az infót Nyírfa Ágnak)
Viszonylag gyorsan eltüntette az 50 milliós nejlonzacskós plakátjait, most viszont a banki csúcsidővel kampányol együtt.
"Krokodilbőr kell legyen Molnár Zsolt képén, hogy most nyilatkozattételi kötelezettséget vezetne be", kommentálta Novák Előd azt, hogy a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke egy hétfői sajtótájékozatón kijelentette, szerinte minden országggyűlési képviselőnek nyilvánosságra kellene hoznia, hogy rendelkezik-e a magyaron kívül más állampolgársággal. Novák szerint tavaly éppen a Jobbik ugyanezen javaslatát szavazták le a szocialisták a Fidesszel együtt. (via MTI)
Mert a Kormányváltóknak igen. Egyik képviselőjelöltjük feljelentést is tett a Magyar Nemzetben és másutt megjelenő "kiszivárogtatások" miatt. Helmeczy László szerint ugyanis a nyomozóhatóságoktól a kormány kampánycéljainak megfelelően kerülnek ki az információk. (MTI)
Helmeczy "szervezett módon" szivárognak ki az információk olyan ügyekben, amelyek szinte minden mozzanata szolgálati titkot képez, más részletek pedig nemzeti minősített adatnak, régi nevén államtitoknak is minősülhetnek.
A feljelentés kitér a többi közt Welsz Tamás halálának ügyére, amelyet Helmeczy László szerint Simon Gábor ügyével együtt alapos gyanú szerint a nyomozásra vonatkozó szabályokat megsértve kezelt a hatóság. Helmeczy úgy fogalmaz:
Az ügyészségen jól láthatóan valaki vagy valakik, a nyomozások és a vádelőkészítő munka színvonalát feláldozzák a politikai show és a kormánypárti választási kampány oltárán
Március 18-án került ki legfrissebb kampányvideójuk. Nincs mit hozzátenni, nézzék: