Demszky Gábor valakinek elmélyülten magyarázott a tömegben, a DK-ból Gréczy Zsolt valakinek telefonált, de elmondta, hogy az országossá sőt nemzetközivé váló tüntetések nem csak a civilekre, hanem a pártokra is egyre nagyobb terhet raknak – bármit is jelentsen ez. A DK elnökségi tagok közül itt van Kakuk György is.
Rohamrendőrök érkeznek a tér minden irányából, és körbeveszik a helyszínen maradt néhány ezer tüntetőt. Egyelőre nem látszik, mi készül.
Miközben a térről szállingóznak el a tüntetők, egyre több rendőr érkezik minden oldalról. A téren nagyjából ezren maradhattak, miközben nagyjából 500 rendőr állhat körben.
A tömeg belsejében még mindig szorosan állnak az emberek, ott az az érzésük lehet, hogy továbbra is rengetegen vannak.
Finnországban minitüntetésen állnak ki az Orbán kormány korrupciója és az államosított mutyi ellen. Az olvasóinktól kapott képen látható, hogy a megmozdulás zárt térben zajlik, hiszen Tamperében már mínuszok vannak.
Annyira kevesen vannak, hogy valószínűleg a helyzet már nem eszkalálódik. A nagy számú rendőr passzív, körben várakoznak, úgy tűnik, arra számítanak, hogy az emberek lassanként hazaszállingóznak.
Három oldalról elindult a rendőrsorfal, és az Alkotmány utca felé szorítják a tüntetőket. A tömeg egyelőre nem áll ellen.
Egymásnak feszült a tüntetők keménymagja és a rendőrség az Országház főlépcsőjénél. A tömeg a rendőröket nyomja, a rendőrök pedig a tömeget.
„Külföldön élő, dolgozó magyarként nagyon fontosnak tartjuk, hogy Magyarország az EU tagja legyen. Jelenleg nem érezzük ezt a szándékot a kormányban, egyértelműen rossz az irány. Kérjük a kormánytól, hogy amikor a döntéseiket meghozzák, gondoljanak a külföldre kényszerült százezrekre, is és ne fenyegessenek folyton az Európai Unióból való kilépéssel” - szögezték le Máltán tüntető olvasóink.
Egy úr mászott fel a Parlament egyik oroszlánjára, a tömeg pedig elnémult, amikor magasba emelte a megafonját. A férfit zavarba hozta a feszült várakozás, egy ideig tétovázott, majd általános döbbenetre azt mondta: „Látjátok mennyi rendőr van itt, menjünk ki a városba, itt már nem érünk el semmit.”
A tömeg csalódottan fujjolt, a férfi pedig lemászott az oroszlánról.
A gazdája azt mondta, hogy a rendőrök azt mondták, azért ilyen gizda a kutyus, mert nem magyar fajta, és nem erre az éghajlatra való, jelentette Fiantok kolléga a térről.
Harmincan tüntettek a finn fővárosban.
Ahhoz képest hogy péntek délután merült fel az ötlet, egész sikeresen összejöttünk
– írta Attila nevű olvasónk.
Már nagyon a végét járja a tüntetés, már a rendőrök is csoportosan hagyják el a teret. A tüntetők elkezdték skandálni, hogy
Visszajövünk!
A rendőrök és tudósítók többen vannak, mint a tüntetők. Most már több tudósító is feladta.
A tüntetők leültek, amikor a rendőrök korábban elkezdték kiszorítani őket, most pedig a rendőrök türelmesen kivárják, amíg hazamennek.
Gyakorlatilag mindenki tudomásul vette, hogy ez a tüntetés véget ért. Két oldalt már megszűnt a sorfal, a főlépcsőnél még pár rendőr matadt, most már csak pár tucat ember veszi a körbe a Hír Tv tudósítóját:
Most tudósítsatok, mert már kevesen vagyunk, nagyjából a tér teljesen kiürült.
A Trafalgar Square-en a Kreatív ellenállás nevű csoport megmozdulásán 250-en vettek részt.
Miután a Hír Tv tudósítója munkája végeztével elindult, az a néhány tucat ember, aki körbevette, elindult utána, odakiabáltak, hogy menekül. Így most szinte nem maradt senki a téren, mi is elmegyünk, sziasztok, rendőrök. Kiürült a tér.