Demszky Gábor valakinek elmélyülten magyarázott a tömegben, a DK-ból Gréczy Zsolt valakinek telefonált, de elmondta, hogy az országossá sőt nemzetközivé váló tüntetések nem csak a civilekre, hanem a pártokra is egyre nagyobb terhet raknak – bármit is jelentsen ez. A DK elnökségi tagok közül itt van Kakuk György is.
"Miféle politikus az, aki elrohan a média elől? Aki a parlament folyosóján elfut, aki fél kiállni egy vitára" – mondta a felszólaló Nemes Balázs, jelezve, hogy az új rendszerben könnyebb lesz újságírónak lenni.
A beszédek csak a színpad előtt érthetőek, aki távolabb, vagy oldalt áll, az csak foszlányokat hall. Egymást kérdezgetik, hogy mit mondott a szónok. "Nem mindegy, mit mondanak, úgysem az a lényeg." - mondja valaki mellettem.
Beállt a Sziget nagyszínpad-jelenség. A mobilnet teljesen lehalt, de telefonálni is alig lehet a Kossuth téren.
"Válaszolják meg, hogy hova folyik a pénzünk! Hogy 25 év után miért tartunk még mindig ugyanott!" – harsogja egyre lendületesebben a felszólaló fiatalember. Az CCCP pulóveres szervező ezután felszólította az elitet, hogy "Húzzanak a picsába".
Így nézett ki a délután 6-kor kezdődött tüntetés Stockholmban, a Medborgarplatsen.
A közfelháborodás napja címmel meghirdetett tüntetés résztvevői Nagykanizsán, az Erzsébet téren.
A közfelháborodás napja címmel meghirdetett tüntetés résztvevői a debreceni régi városháza előtt.
A rendezvény végével a tüntetők a téren maradtak, megközelítették a parlament lépcsőjét, de a tövében megálltak a rendőrök előtt.
Lebontották a kordont a tüntetők, és átgázoltak az eddigi vonalon. A rendőrök sorfalat vontak az épület köré. A tömeg egy feltüzelt része azt kiabálja, hogy Menjünk be!, Fidesz maffia!, Orbán takarodj!
Az emberek a Parlament lépcsőjéig jutottak előre, de ott megtorpantak.
A térről kevesen mentek haza, a tömeg jó része a helyszínen maradt. A rendőrök békések, de közben egyre több rendőr érkezik.
Úgy tűnik, egy tudósító rosszul lett, a rendőrök kiemelték és felvitték a parlament lépcsőjén. A tömeg továbbra is egyhelyben áll.
„Jogállamot, nem forintosítást” – áll az egyik transzparensen. Sokfelé láthatók a már év elején is megjelent Orbán-Putyin zászlók.
A tömeg nem mozdul a Kossuth térről. A feszültség ugyanakkor enyhült, rigmusokkal szórakoztatják egymást. Most már Szijjártó nevét is skandálják, de nem pozitív kontextusban.
Megkérdeztük a körülöttünk állókat, hogy meddig akarnak maradni, de bizonytalanok voltak. Azt válaszolták, hogy kíváncsiak, mi fog történni.
A rendőrök tétovának tűnnek, sokat rádióznak, de nagyobb mozgolódás ott sem látszik.
„Nem leszünk gyarmat” – feliratú tábla itt is van, de míg a békemenet Brüsszeltől tartott, a mostani tüntetők ezt a szöveget szovjet zászlóra tették, néhol cirill betűket csempészve a feliratba.
„Szombathelyen a Városháza előtt van tüntetés. Csak hogy lássátok itt hogy működnek a dolgok: mivel a múltkori tüntetésről minden tudósító és a tv társaságok is a Városháza ingyenes, nyílt wifijével tudósítottak, ezért most egyszerűen lekapcsolták azt. Ráadásul ugyanúgy, ahogy a múltkori tüntetés alatt is, egyszerűen lekapcsolták a térvilágítást is a Fő térnek ezen a részén, hogy ne lássanak az emberek és ne lássák azt sem, hogy mennyien vannak” – írta egy olvasónk.
Akit eévittek, az csak rosszul lett, elájult. Most a földön ül, és iszik. A feszültséget jelzi, hogy a tömeg ellenségesen reagál, fújjol, nem tudván, miért vitték el a rendőrök a tüntetőt.
A Creative Resistance helyi szervezetének hívására 53 magyar tüntető jött össze Amszerdamban.
Kicsit magukra hagyták a tüntetőket, akik felspannolós beszédek után annyire nem mennének haza. Viszont azont túl, hogy betolták a kordont és farkasszemet néznek a parlament lépcsőjénél a rendőrökkel, nem világos, mit is tennének.
Mondjon le!, Orbán takarodj! és Viktátor a fő szlogenek. A rendőrsorfal felé sokan kiabálják, hogy bűnözőket védtek! Most ismét feszültebb a hangulat, számolt be a helyszínen tartózkodó hangulatbarométerünk.
Nagyjából 100 sisakos, gumibotos rendőr jelent meg a Parlament előtt. A lépcsőről nyomulnak le a tömegbe, és megkezdték a tüntetők visszaszorítását. A rendőrség harmadjára szólította fel a tüntetőket, hogy jogsértést követnek el, és oszoljanak. A tömeg nem mozdul, az elölállókat nyomja vissza az épület felé.
Bristol főterén mintegy 60 ember gyűlt össze este 6 órakor, hogy szolidaritását fejezze ki a Kossuth téri tüntetőkkel
– írta kollegánk, Németh László a helyszínről. A tüntetés szervezője rövid beszédet tartott, meglepte, hogy ennyien eljöttek, mert az előző tüntetésen csak öten voltak. Szerinte a legfontosabb, hogy a Bristolban élők közül sokan haza akarnak egyszer költözni, ezért Bristolban sem mindegy, mi folyik Magyarországon.
A beszéd végén az otthoni híreket olvasta fel néhány ember, majd közösen kétszer is elénekelték a Tavaszi szél című népdalt. A félórás rendezvény után 20 ember pubban folytatta az estét, és a búcsúnál kiderült, hogy egy pár kisgyermekükkel mintegy 60 kilométert autózott, hogy részesei lehessenek a szolidaritási akciónak.
Nagyjából 100 rohamrendőr közeledik a Parlament környező utcáiban, számolt be kollégánk.
Az Orbán-kormány túlkapásai, a korrupció ellen tüntettek a londoni magyarok is. A Trafalgar Square-en a Kreatív ellenállás nevű csoport szervezett megmozdulást, amelyen 250-en gyűltek össze.
A Fehér kendő mozgalma is megjelent a tüntetésen. Íme:
A Stop Orbán nevű tüntetésen.
Egy tüntető EU-s zászlót lenget a rendőrök arca előtt, többször végigsimítva a sisakjukon. A rendőrök elvették a zászlót, de a tüntetők visszaszerezték, és most folytatják a rendőrök cukkolását.
A keménymag továbbra is farkas szemet néz a rendőrökkel, néhányan sörösdobozzal dobálják őket. Egy férfit kiemeltek a rendőrök, de a tömeg a feszült hangulat ellenére sem mozdul.
A tér már félig kiürült, a medencék körül már csak lézengés van.
Broadcast live streaming video on Ustream
A Nullker streamje
A szlogen nem tűnt el Gyurcsány miniszterelnökségével. Az Elkúrtad is back! Most épp ezt kántálja a tömeg.