Index Vakbarát Hírportál

Sokat csúszott Putyin budapesti programja

Vlagyimir Putyin Budapesten tárgyal

20150217203602  MG 3543
2015.02.17. 20:10
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ezeket sorolja most fel Putyin, köztük a Richter gyárát. Ezeket megvédik, mondja az orosz elnök. Sokat számít a tudományos egyezmény is Magyarországgal.  

  • Putyin már most jóval hosszabban beszél Orbán Viktornál. Ha annyival hosszabban beszél majd, mint amennyivel Oroszország nagyobb Magyarországnál, akkor éjszaka is itt ülünk.

  • Putyin meghívta Orbánt a II. világháború befejezésének 70. évfordulójára.

  • Rugalmas lesz-e az gázszerződés? "A szerződést megörököltük 1996-ból, ami 2015-ben jár le" – válaszolt Orbán. "Megállapodtunk, hogy a jó együttműködésre való tekintettel, hogy ennek a szerződésnek a keretein belül a két fél akaratának egybeesésével a fel nem használt mennyiséget a következő évben Magyarország felhasználhatja, és akkor fizethet érte, amikor igénybe veszi az adott mennyiséget." Orbán szerint most a szándéknyilatkozat megszületett erről, a pontos részleteket ezután dolgozzák ki.

  • Orbán szerint ezután is kiszámíthatóan jöhet az orosz gáz, és ennek révén a rezsicsökkentés folytatható lesz. Magyarországnak nem kell kifizetnie a fel nem használt gáz árát – erősítette meg Putyin. Az elnök szót ejtett a magyarországi gáztárolók kapacitásának növeléséről. A Gazpromnak nincs ellenvetése az ellen, hogy a gáztárolókban növelje Magyarország a mennyiséget.

  • Fontos a minszki megállapodás. Az ukrán fél belegyezett egy alkotmányos reformba, hogy Kelet-Ukrajna bizonyos függetlenséget kapjon. A Donbasz képviselői belegyeztek, hogy részt vesznek a reformban, ez az ukrán államiságra is hatni fog. Minél gyorsabban sikerül megoldani a haderő kivonását, a tűzszünet reális fázisba kerül. Putyin szerint jelentősen csökkent a katonai aktivitás a térségben, bár most is vannak kölcsönös csapások. Debalcevónál sincs olyan sok összecsapás, mint korábban. A minszki találkozó előtt gyűrűbe fogták az ukrán haderőt, azok ki akarnak törni, ezért zajlanak összecsapások. Még egy ideig emiatt lehetnek összetűzések. 

  • Az orosz elnök bízik abban is, hogy a Donyecki Népköztársaság katonái lehetővé teszik, hogy az ukrán hadsereg körbezárt katonái békében eltávozzanak Debalcevó térségéből. 

  • Az amerikai fegyverek ukrajnai szállítását illetően Putyin elmondta: Washington ezzel már nemcsak fenyegetőzik, de már szállított is fegyvert a konfliktusos területre. "Az eredmény azonban így is az lesz, mint ami ma van" – mondta Putyin, mert szerinte az ukrán katonák nem is akarnak harcolni, a donyeckiek pedig nagyon motiváltak abban, hogy megőrizzék területüket. Putyin szerint Kijev már harmadszor akarja felújítani a harcot a szeparatistákkal szemben. "Ennek nem lesz vége, amíg a döntéshozatalért felelősek nem ismerik be, hogy a konfliktust csak békésen lehet rendezni" – mondta Putyin, aki szerint a minszki múlt heti megállapodás erre a rendezésre esélyt ad.

  • "Egyetértettünk abban, hogy akármi is jön a Déli Áramlat helyébe, annak megvalósításában keresni fogjuk az együttműködést" – mondta Orbán, aki az ukrán válság kapcsán közölte: optimistábban ítéli meg, mint korábban.

  • Csak Oroszország nem kapott engedélyt arra az EU-tól, hogy ezt megvalósítsa. Arra kaptak egy holland engedélyt, hogy tengeri úton kezdjék el az építést, azt viszont lehetetlen volt elkezdeni. A török partnerekkel most azon dolgoznak, hogy egy másik rendszert építsenek ki. A gáz így Törökországon keresztül juthat el Európába. Ebben szívesen bevonják Bulgáriát vagy Görögországot is. Ebbe a magyar és szerb vegyesvállalatok segítségét is fel tudják használni. A törökökkel viszont nem fognak lemondani az együttműködésről, megegyeztek, hogy együttműködnek, még ha Európa mást is ajánl. 

  • A magyar V4-elnökség egyik dokumentumában található alábbi grafikonokon remekül látszik, hogy a négy visegrádi ország közül messze Magyarország gázfüggősége a legnagyobb. Kattintásra mind a négy ország energiafelhasználásának összetétele látszik.

  • Léteznek európai tervek, amelyek szerint Oroszország részvétele nélkül is lehet energiarendszer, energiabiztonság és energiapiac – vélte Orbán. "Ki akarják rekeszteni Oroszországot az európai energiapiacról, noha inkább be kéne vonni a versenybe" – mondta a kormányfő. "Aki azt hiszi, hogy Európában lehet energiabiztonság az oroszországi energiabehozatal nélkül, az illúziókat kerget. A Déli Áramlat sajnos elesett - még jó, hogy az Északi Áramlat megvalósult" – szúrt oda Orbán Berlinnek.

  • A sajtó három órája vár a Sándor-palota előtt a szabadban. Az előbb kaptunk meleg teát. Akinek pisilnie kell, azt elkísérték a rendőrök a bokrokhoz. Hideg van.

  • Putyin tehát még csak most indul a Várba Áder Jánoshoz. Kilenc előtt aligha ér oda.

  • Vlagyimir Putyin, falmászó és serpenyőmegtekintő
  • Magyarországnak és Oroszországnak az EU képviselőjét is be kellene vonnia a hosszú távú gáztárgyalásaiba, mivel az Európai Unió azon dolgozik, hogy integrálja az egyes országok energiapiacait, mondta Maros Sefcovic, az EU energiaügyi biztosa Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatásával egy időben a Wall Street Journalnek.

  • Putyin konvoja átszáguldott a Lánchídon, és már kezet is fogott Áder Jánossal is a Sándor-palota előtt.

  • Amikor együtt énekel egy aranyos kislány és egy elnök
  • A Demokratikus Koalíció (DK) szerint  a magyar kormány "gyáván elmismásolta" azt a tényt, hogy az orosz-ukrán konfliktusban Oroszország az agresszor. Azt is Vlagyimir Putyinnak kellett kiböknie, hogy a paksi szerződésről is tárgyaltak, és hosszú évtizedekre lényegében gyarmattá tették Magyarországot azzal, hogy eladósították az egész országot. Niedermüller Péter szerint amikor Orbán Viktor eurázsiai összefogásról beszélt, akkor tulajdonképpen az EU politikájával fordult szemben. Orbán Viktor megengedte, hogy az orosz elnök megkoszorúzza az 1956-os forradalom ellen harcoló orosz katonák emlékművét, másfelől pedig a rezsicsökkentést összekapcsolta a biztonságos orosz gáz illúziójával.

  • Az MSZP szerint az orosz elnök biodíszletnek használta Magyarországot, hogy megmutassa, van olyan uniós és NATO-tagország, ahol barátsággal fogadják. Szerintük Putyin arra is felhasználta a találkozót, hogy a hosszú távú gázszállítási szerződésből le nem hívott gázt drágábban adhassa, mint amit a világpiaci helyzet indokolna.

  • Biztos sokszor néztek már farkasszemet ezzel a képpel, de talán egyszer sem gondoltak bele, vajon hogy készült. Mint minden fantasztikus képnek, ennek a portrénak is izgalmas története van. Ha nem lett volna a Beatles, talán el sem készül. 

    Kapcsolódó cikkünkből megismerhetik, hogyan készült a nyers erő portréja 2008-ban.

  • Az Együtt indokolatlannak és aggasztónak tartja az orosz elnök magyarországi látogatását, amelynek a párt szerint az egyetlen oka az volt, hogy Vlagyimir Putyin az Európai Unióban „parádézhasson". Szelényi Zsuzsanna szerint az aláírt szerződések nem indokolják a legmagasabb szintű találkozót.

  • A PM szerint Oroszország előretolt bástyájává alakítja Magyarországot. Jávor Benedek EP-képviselő szerint az egyetlen kérdés, ami nyitva maradt, hogy: mit is csinált Vlagyimir Putyin Magyarországon? Szerinte a bejelentett megállapodásokat részben helyettes államtitkári szinten szokták megkötni. Azt mondta, hogy délután a Fiumei úti temetőben „az ellenforradalmi emlékmű" megkoszorúzásával elárulták Magyarország múltját, este pedig elárulták Magyarország jövőjét, Orbán ugyanis az orosz érdekek határozott képviseletét vállalja az EU-n belül.

  • Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint orbán Putyinhoz és birodalmához dörgölőzött, és erősödött Magyarország kitettsége, amely a gázfüggőség tekintetében a visegrádi országok közül már eddig is a legjelentősebb volt.

    És megszólalt Fodor Gábor is, a liberálisok szerint Putyin és Orbán találkozója arra volt jó, hogy az orosz elnök megalázza a miniszterelnököt és Magyarországot. (MTI)

  • Fontos eredmény a hosszútávú gázszállítási szerződés megnyugtató rendezése, legalábbis arra a további, mintegy három évre, amíg Magyarország felhasználja a korábbi szerződésben meghatározott, de eddig igénybe nem vett gázmennyiséget – derült ki a Jobbik esti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt szerint a baloldalon elégedetlenkedők "most hazamennek az orosz gázzal fűtött lakásaikba és onnan ostorozzák majd tovább a Putyin által vezetett Oroszországot" – idézte az MTI Mirkoczki Ádámot. A párt szóvivője azt is fontos eredményként ismerte el, hogy Putyin nyilatkozata alapján Magyarország számíthat arra, hogy részt vehet majd a Déli Áramlat helyett előtérbe került "török áramlat" megépítésében.

    Orbánt azonban kritizálta a szóvivő, mert a kormányfő úgy kritizálta az Oroszország elleni EU-szankciókat, hogy Budapest megszavazta azokat.

    Mirkóczki Orbán Ukrajnával kapcsolatos nyilatkozatait is felháborítónak minősítette, mivel Budapest egyetlen kárpátaljai magyart sem tudott megmenteni a besorozástól.

    "Példátlan blamának" tartotta azt is, hogy sikerült ellenforradalmi köntösbe öltöztetni egy emlékművet a sírkertben". Igaz, a szövegeken a magyar fél módosított volna, a HM értesítése szerint ebbe az orosz fél nem ment bele. Hogy az 1956-ot ellenforradalomnak minősítő szövegek orosz szándékoknak megfelelően maradtak a Fiumei úti sírkert obeliszkjein, arra a Jobbik szóvivője nem tért ki.

  • Putyin szereti maga irányítani a dolgokat. Na jó, a motoros sárkányt nem ő vezeti, de így is ő a főnök. Ez ugyanis nem egyszerű röpködés bele az orosz tajgába, hanem iránymutató szárnyalás. Az akció célja ugyanis az volt, hogy ezzel útnak indítsa a darvakat, akik állítólag egy ideig követték is az orosz elnököt.

    Putyinként kaland az élet: itt a siklóernyőzéséről készült egy videó
  • Az orosz elnök megcsillogtatta kézügyességét az intelligens oktatási táblán.

    Putyin lerajzol egy cicát. Hátulról.
  • Agitbrigád – így nevezte az "Együtt dalolók" (Pojuscsije vmesztye) együttesét Nyikolaj Gasztello producer. A sláger már 13 éves, de halhatatlan.

    Hallott már orosz propagandapopzenekart Putyinról énekelni?
  • A HVG az M3-as bevezető szakaszán látta Putyint fél tizenegykor.

Rovatok