Csak a vasúti közlekedéssel kapcsolatos és a jegyértékesítéssel, visszaváltással kapcsolatos kérdésekre fognak válaszolni – ezt előre kikötötték.
A MÁV vezetője azzal kezdi papírról felolvasott szövegét, hogy igyekeztek fenntartani a vasúti közlekedést, de a migránsok miatt biztonsági intézkedéseket kellett hozni. Az egyik, hogy a visszaélések miatt szigorítani kellett a nemzetközi jegyvásárlást. Példaként hozza, hogy 29 euróért turistajegyeket vettek Münchenbe csoportosan, átírták a rajta szereplő összeget, és a migránsokat átverve magasabb áron eladták nekik egyesek.
A további szigorításra, a pályaudvar tegnapi lezárására azt hozta fel példaként, hogy a migránsok miatt nem lehetett összekötni a vagonokat, rendőri segítséggel lehetett csak átvizsgálni a fékeket, és nem rendeltetésszerűen használták a személyvagonokat. Ráadásul csak nyugat-európai vonatokat akartak használni a menekültek, miközben a papírjaik alapján nekik máshová, menekülttáborba (pl. Debrecenbe) kellett volna menniük.
Többször az utazási okmányokat átírták, akárcsak a jegyek árát, az utazás időtartamát, magyarul meghamisították papírjaikat és jegyeiket, mondja a MÁV vezetője.
Az uniós tagállamok kormányainak példát kellene venniük saját állampolgáraikról a menekültválság kezelésében. A magyarok és mások is komolyan veszik a helyzetet, és személyesen is hozzá akarnak járulni értékeink védelméhez
- foglalt állást Rebecca Harms, az Európai Parlament zöldpárti frakciójának német társelnöke keddi sajtótájékoztatóján az MTI híradása szerint.
Bírálta viszont a zöldpárti politikus a magyar miniszterelnököt, aki szerinte szembehelyezkedik az idegenekkel, és a saját maga teremtette helyzetről készült felvételekkel igyekszik igazolni saját álláspontját.
Az az állapot, amelyet Orbán a menekültek számára teremtett, elviselhetetlen. Elfogadhatatlan, tarthatatlan, hogy egy uniós kormány a saját fővárosa közepén megtagadhat olyan szolgáltatásokat, mint a higiénia
- vélekedett a zöldpárti német politikus, aki egyúttal kiemelte, hogy Ausztriában, Németországban és Magyarországon is sok állampolgár kezébe vette a kezdeményezést, önként segítenek több ezer embernek túlélni ebben a nehéz helyzetben.
A Keleti pályaudvaron láttuk meg ezt a picike csecsemőt. Anyukája Aida és két másik vele utazó társa Szíriából menekült el. Lian 21 napja, útközben Törökországban született meg. A három nővel Lianon kívül utazik még két, kb. hároméves kisgyerek is. Egyikük apukája már Svédországban van, ők is oda igyekeznek. Röszkéről egy magyar nő hozta fel őket, ők is Hegyeshalomba tartanak, ahol a határ túloldalán már egy ismerős várja őket.
A honvédelmi bizottság Hende Csaba lemondása után kedden kormánypárti többséggel támogatta Simicskó István utódként való kinevezését. A meghallgatáson az eddigi sportügyi államtitkár azt mondta, támogatja a kormány eddigi döntéseit menekültügyben, szerinte jó megoldást egyelőre egész Európában senki sem tud. „Lehet kvótákról beszélni, de előbb meg kell állítani ezt az új típusú népvándorlást, mert akár milliók, tízmilliók lephetik el Európát" – mondta. „Pofonra valóban nem lehet rakétával visszalőni" – mondta. Szerinte is meg kell tartani a honvédségi beavatkozásban a veszéllyel való arányosság mértékét.
Hétezer szíriai menedékkérő érkezett hétfőn Macedóniába, ami rekordnak számít, és mintegy 30 ezren vannak a görög szigeteken, csak Leszboszon 20 ezren - közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kedden Genfben.
Négy-öt ezer migráns van a görögországi Kósz szigeten - tette hozzá Melissa Fleming szóvivő, megállapítva, hogy egyértelműen nőtt a Görögországba érkező migránsok száma, néhány ezer ember érkezik minden nap a szigetekre.
Kialakultak a sorok a Keletinél. Ezt kihasználva megszámoltam a hegyeshalmi és osztrák vonatokra várakozó menekülteket. Mire körbeértem, 420 embert számoltam össze. Rajtuk kívül még lézengenek páran az aluljáróban és a pályaudvaron.
Országunk és egyben Európa zöldhatárának megvédése, figyelemmel keresztyén kultúránkra is, erkölcsi és hazafias kötelességünk
- ezzel indokolja a kormányhoz közeli civil szervezet, hogy miért keresnek önkéntes kerítésépítőket a zöldhatárra.
A Keletiben a fogadócsarnokban még mindig rendezni próbálják a menekülteket, de nehezen megy. A mostani elrendezés már legalább az ötödik alakzat, amit kipróbálnak. A rendőrök újra és újra próbálják elmondani az őket kérdezőknek, hogy erre miért is van szükség. Az ezredik alkalom után is teljesen higgadtan.
A menekülteknél viszont fogy a türelem. Ennek egyik oka, hogy az automatás jegyekre rá van írva valamelyik vonat indulási időpontja, emiatt sokan félnek, hogy lekésik a járatukat. A menekülteket önkéntesek és tolmácsok próbálják nyugtatni, valamint vizet és müzliszeleteket osztanak közöttük.
A magyar rendőrökre ma csak jót hallottam.
Inkább tízezer magyar rendőr, mint egy görög
- mondta egy szír férfi.
Venezuela kész befogadni húszezer szíriai menekültet, jelentette be Nicolás Maduro államfő. Az elnök hozzátette, hogy már utasítást is adott Delcy Rodríguez külügyminiszternek a döntés végrehajtásához, amelybe a venezuelai szír közösséget is bevonnák. A szocialista elnök ismételten támogatásáról biztosította Bassár el-Aszad szíriai elnököt, aki az elmúlt években szoros kapcsolatban állt Venezuelával. (MTI)
Itt fekszik egy férfi a földön, láthatóan rosszul van, a lánya sír felette. De hiába mentem be a sátorba, hogy segítséget kérjek, az ott lévő egyetlen orvos azt mondta, hogy éppen szívproblémákkal kezel valakit. Mindeközben a rendőrség szerint ma 1400 fő jött ide, akik közül rengetegen szenvednek különböző egészségügyi problémákkal.
Mint a rendőrök elmondták, nem 11-kor jött az első busz ma, ugyanis hajnalban is volt kettő, ami bevitt a táborba menekülteket.
A gyűjtőpontnál többen azt mondják, hogy állítólag a régi befogadóállomás, a hangár most teljesen üres, de mégsem visznek oda senkit, mert nincs elég busz. Az egyértelműen látszik, hogy a menekültek többsége fel akar szállni a buszokra, így viszont áldatlan állapotok alakultak ki, és összeomlik a rendszer, ha nem tudják elvinni innen a tömeget.
A röszkei gyűjtőpontnál kialakult, pattanásig feszült helyzet annak köszönhető, hogy a menekültek szeretnének felszállni a buszokra, hogy bevigyék őket a táborba regisztrálni. Ma 11 óráig azonban nem érkezett busz, ezért legalább ezer menekült van már a tarlón. Ahogy tegnap megírtuk, összeomlott a regisztrációs rendszer, ami nem technikai összeomlást jelent, hanem gyakorlatit. Vagy a befogadóállomás telt meg, vagy nincs elég busz.
A rendőrök próbálják kontroll alatt tartani a területet, de nem nagyon jön össze, nem tudják a sátrak közé szorítani a menekülteket. Nagyon sokan visszaindultak Szerbia felé, de ez nem jelenti azt, hogy oda akarnak visszamenni, hanem az, hogy kerülni akarnak másfelé.
Érkezett egy csuklós régi Ikarus busz a gyűjtőpontra, de csak nehezen tudott elindulni, mert annyian akartak felszállni. Gyorsan megtelt, sokan nem jutottak fel, és lassan több mint ezren zsúfolódtak itt össze.
A helyzet nagyon feszült, sokan megpróbáltak a busz után menni, a rendőrök csak nagyon nehezen tudják őket visszaszorítani. A tömeg lökdösődött a rendőrökkel, csak akkor maradt ez kicsit abba, amikor kihoztak a menekültek egy eszméletlen férfit.
A kukoricásnál állnak a sátrák, a rendőrök körbekerítették ezt a területet, hogy ne tudjanak arra kitörni, mint tegnap este, és azt is próbálják megakadályozni, hogy az úttest felé induljanak el.
Körülbelül 25, angolul beszélő menekültet kérdeztem meg arról a Keletiben, hogy van-e bármilyen papírja, amit a magyar hatóságoktól kapott. Összesen hárman kaptak a menekültstátusz kérelméről szóló igazolást, egy szír testvérpár és egy iraki férfi. Ők már azzal is kilógnak a sorból, hogy 6-8 napja Magyarországon vannak, míg a többiek mind azt mondták, hogy ma reggel vagy tegnap este érkeztek.
A mérés nem reprezentatív, de erősíti azt a reggeli tapasztalatomat, hogy az osztrák határnyitás óta egy, maximum három napig maradnak Magyarországon a menekültek, valamint azt, hogy kevesen kerülnek kapcsolatba a hatóságokkal.
Néhányan nyíltan elmondták, hogy csempészek hozták őket. A leghosszabb utat két kurd barát tudta le: Ámánékat Görögországtól hozták egy fekete rendszámos szerb kocsival. Nem is volt drága az út, kettejüktől összesen 300 eurót kértek.
Németország több éven át évi félmillió menedékkérőt tudna fogadni, mondta Sigmar Gabriel német alkancellár a BBC szerint. Gabriel már hétfő este megemlítette ezt a ZDF műsorában. "Néhány évig biztosan tudunk félmillió menekültet kezelni, efelől nincs kétségem. Talán még többet is" - fogalmazott.
Az elmúlt 24 órában 6 embercsempészéssel gyanúsítható férfit (közülük 5 magyar és 1 szerb) és összesen 117 illegális bevándorlót fogtak el a Bács-Kiskun megyei rendőrök, írja a Police.hu. Az M5-ösön megállított kocsikban 23 szír és 3 szomáliai utas volt.
Kábítószert fogyasztott az az osztrák embercsempész, aki hétfőn délután nekiütközött egy kamionnak, majd pedig a szalagkorlátnak az M1-es autópályán, egy szír utasa pedig meghalt a balesetben. A szír férfi kocsiban ülő családtagjai, két felnőtt, és két gyerek kórházba került. Kiderült, hogy az osztrák sofőr 450 euróért vitte volna át Ausztriába a szír családot. A 30 éves férfi őrizetben van, kezdeményezték előzetes letartóztatását. (Police.hu)
Nemcsak a fogadócsarnokban, de a föld alatti pénztáraknál is egyre többen várnak az osztrák vonatokra a Keleti pályaudvaron. A felszínen 300-350, lent további 150-170 menekült várakozik. Az előző Győr-Szombathely vonattal körülbelül 120-an távoztak.
Rendkívül álszentnek és tisztességtelennek nevezte Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy miközben választ keresnek az EU-ra nehezedő egyik legnagyobb kihívásra, egyes nyugati politikusok pénzügyi támogatások megvonásával fenyegetőznek .
A miniszter szerint Magyarország minden nemzetközi szabályt betart a bevándorlók ellátása tekintetében, "azonban kétségtelen, hogy egyes félreértelmezett nyugati nyilatkozatok után a bevándorlók egy része agresszívvá vált", és megtagadja az együttműködést a magyar hatóságokkal. Egyebek mellett nem hajlandók a befogadóállomásokon tartózkodni, ahol a nemzetközi jogszabályokban rögzítetteknek megfelelő ellátásban részesülhetnek.
Sigmar Gabriel német alkancellár hétfőn felszólította Magyarországot a menekültügyi rendszer körülményeinek javítására. Azt mondta, hogy veszélybe kerülhet az uniós finanszírozási, támogatási rendszer és a schengeni belső határok nyitottsága, ha az uniós partnerek nem veszik ki a részüket az európai menekültválság kezeléséből. (MTI)
Hétfőn este kaotikus állapotok alakultak ki a görög Leszbosz szigeten, ahol az elmúlt napokban már 25 ezer menekült zsúfolódott össze, arra várva, hogy továbbmehessen hajókkal a partok felé. Több ezren próbáltak egyszerre feljutni egy hatalmas kompra a kikötőben, a néhány tucat rohamrendőr és a parti őrség emberei pedig nem tudták kezelni a helyzetet.
Az MTI szerint ez az adat szerepel a helyi hatóságok kedden megjelent összesítésében. Kedden hajnali 5 óráig egyetlen menedékkérő sem érkezett a müncheni főpályaudvarra: ilyenre az utóbbi napokban nem volt példa, közölte az ARD televízió. A hét végén nagyjából 20 ezren érkeztek Münchenbe Magyarországról. Most már viszont nem a müncheni pályaudvar az egyetlen elosztóközpont, keddtől Lipcse is fogad Magyarországról érkező vonatokat menedékkérőkkel. Az a terv, hogy Németország északi és nyugati régiójában is kijelölnek majd két-két várost.
A hangosbemondót használva próbálnak valamiféle rendszert létrehozni a Keleti 7-es és a 8-as peronjánál arra, hogyan engedjék a menekülteket a győri vonathoz. A rendőrök számolják a beszálló forgalmat, várhatóan ismét 100-150 utas szállhat fel.
A Délmagyar szerint százával jönnek át a menekültek a határon, de reggel 8 óra óta egyetlen busz sem vitt el menekültet a gyűjtőpontról, viszont a rendőrök a máshonnan összegyűjtött embereket is ide szállítják. A lap úgy tudja, hogy azért alakul ki folyamatosan nagyobb tömeg a röszkei gyűjtőponton, mert a menekülteket csak Röszkén regisztrálják, míg korábban az ország több pontjára vitték a határsértőket.
Ahogy megírtuk, több százan éjszakáztak a szabad ég alatt Röszkénél, központi ellátásra nem számíthattak, azt a segítséget, amit kaptak, a civilek hordták oda. A röszkei táborba azért nem mehetnek, mert az állítólag már teljesen megtelt.
Mindezt azért, hogy a többi utas kényelmesen eljuthasson a peronra. A 7-es vágányon épp a Pozsony–Prága–Berlin vonat áll. Ezzel a vonattal menekültként nem érdemes elindulni: a jegy is drágább Berlinig, mint a railjetre, másrészt bizonytalan, hogy szabad-e átkelni a szlovák–magyar határon. A rendőrök is a hegyeshalmi, győri vonatok felé irányítják az embereket.
A vágány mellett egy ausztrál veterán és egy iraki fiú beszélgetett arról, hogy milyen volt Irak 2003-as lerohanása. A bagdadi tinédzser szerint maradniuk kellett volna az amerikai és európai katonáknak, mert a távozásuk miatt lett káosz. Ritka ez az álláspont az iraki menekültek között, azok többsége, akikkel eddig beszélgettem, nagyjából egyenlőségjelet tenne az Iszlám Állam és az Egyesült Államok közé. Sokan úgy vélik, hogy az USA tehet arról, hogy a Közel-Keleten hatalma lett a terrorszervezetnek. Azzal együtt is, hogy Szaddám Huszein megbuktatását szinte kivétel nélkül éljenzik.
Az Index információi szerint hétfőn a nemzetbiztonsági kabinet ülésén Orbán Viktor miniszterelnök a kerítésépítés további gyorsítását szorgalmazta, eközben elégedetlenségének adott hangot a munka jelenlegi állásával kapcsolatban. Orbán korábban az augusztus 31-i határnapban jelölte meg a 175 kilométeres kerítés befejezésének időpontját, eddig azonban csak az ideiglenes drótakadály készült el.
Hende Csaba honvédelmi miniszter viszont zokon vette a kritikát, miután úgy érezte, hogy az elmúlt két hónapban a tőle elvárható maximumot nyújtotta, hogy a honvédség teljesíteni tudja a szoros határidőt. Ezért a miniszterelnöki lecseszés után az önérzetében is megsértett tárcavezető bejelentette, hogy lemond. Ezt a vita hevében Orbán Viktor azonnal el is fogadta.
Az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat az elmúlt 25 év legszörnyűbb, legkirekesztőbb nyilatkozatának tartja Orbán Viktor kormányfő kijelentéseit, melyben azzal indokolta, hogy Magyarország nem akar több bevándorlót, hogy már van egy néhány százezres kisebbsége, a cigányok.
Setét Jenő által kiadott közlemény szerint
a leghatározottabban visszautasítjuk, hogy a magyar kormányfő szembeállítsa egymással a hazai romák és a menekültek ügyét. Visszautasítjuk nyilatkozatát, amely elvitatja állampolgárságunkat, hazafiságunkat, méltóságunkat, magyarságunkat, az egész életünket évszázadokra visszamenőleg is!
Mint írják, tűrhetetlen, hogy a kormány a menekültválság kapcsán kijátssza a "cigány kártyát", "a ránk való alibi hivatkozással tagadják meg a menekült emberektől a legelemibb segítségnyújtást, tegyék ki őket megalázó és szégyenletes bánásmódnak".
A romák integrációjának ügye és a menekült emberek ügye két különálló, egymással nem versenyeztethető és nem szembefordítható ügy
- véli az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat.
Ahogy megírtuk, korábban a Roma Parlament tiltakozott Orbán kijelentései miatt.
Sok család veszíti el tagjait menekülés közben. Közöttük sok a gyerek is. Most Facebook-oldalt indítottak civilek, ahova minden eltűnt felkerülhet.
Lost little guy in Greece. Has anyone contact there?
Posted by LOST Person - Refugee Crisis in Hungary on 2015. szeptember 7.
A fogadócsarnokban stagnál a tömeg létszáma. Körülbelül 300-350 ember várja, hogy felszállhasson valamelyik hegyeshalmi vagy bécsi vonatra. A tömeg viszonylag türelmes, pedig van, aki lassan három órája várakozik. A rendőrség utasításait és kéréseit önkéntesek próbálják tolmácsolni a menekülteknek.
A szírek adják az emberek 70 százalékát, 10-10 százalék iraki vagy afgán, a többiek Afrikából jöhettek. Olyannal eddig nem találkoztam, aki Röszkéről jött volna, inkább Debrecen és Szeged hangzik el. Sokan viszont egyáltalán nem tudták megmondani, honnan érkeztek.
A Demokratikus Koalíció elnöke miután menekült családokat szállásolt el, majd átgyalogolt a szerb–magyar határon, ma a bicskei menekülttáborba megy. A DK sajtóközleménye szerint Gyurcsány ezután sajtótájékoztatón mondja el fél 12-kor, hogy mit tapasztalt.
Gyorsított eljárásban ítélte el a Szegedi Járásbíróság, közölte a Csongrád Megyei Főügyészség. A vádirat szerint még pénteken este 9 körül 8 szír állampolgárt vett fel a kocsijába Ásotthalomnál, és Budapest felé indult velük. 800 eurót kapott volna, de rögtön az elindulás után fennakadt a rendőrökön. A börtönbüntetés mellett a férfit 4 évre ki is utasították Magyarország területéről. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és a védője is fellebbezett.
Egy közvéleménykutatás szerint Szlovénia lakosságának túlnyomó többsége híve az Európai Unióba érkező migránsok segítésének, ám csupán 15 százaléka támogatná, hogy országa ezernél több bevándorlót fogadjon be. A 2 milliós lélekszámú és 20 ezer négyzetkilométer területű ország állampolgárainak 62 százaléka mondta azt a kérdezőknek, hogy Szlovéniának kötelessége segítenie a menekülteken, 30 százalék szerint viszont nem. Nyolc százalék a határozatlanok hányada. Ami a befogadottak számát illeti, a szlovének 20 százaléka csak százat látna szívesen, 40 százalék több százat is, míg mindössze 15 százalék kész elmenni ezer fölé.