Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Európában napról napra nő a félelem

Orbán Viktor beszéde Tusványoson

Élő
IMG 9405
Index
2016.07.23. 11:06
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hiába a nagyívű előadás, semmi olyat nem hallottunk, amit eddig már nem mondott volna el Orbán.

    • Nyugat-Európa hanyatlik
    • nem szeretjük a brüsszeli bürokratákat
    • védeni kell a határokat
    • a migráció egyenlő terrorizmus.

    Az egyetlen új elem talán az volt, hogy Orbán most először egyértelműen kiállt Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt mellett, azt mondta, vele járnánk jobban.

    Ami abból a szempontból kockázatos dolog, hogy Trump jelenleg nem tűnik túl esélyesnek az elnökség elnyerésére. Másrészt azért a nemzetközi konszenzus az, hogy egy Trump-elnökség nagyon rizikós dolog lenne a világnak és Amerikának, és várhatóan elég nagy balhékat hozna.

  • Szűk háromnegyed órát beszélt a miniszterelnök.

  • A Brexitről, USA-ról nem is beszéltem és mégis elszaladt az idő. Ilyen helyzetben vagyunk. Nem a nagy összegzések időszakát éljük, hanem a napi korrekciók politikáját éljük. Ezért volt az előadásom széttöredezett és sokfelé futó.

    Mindaz, amit 2010-ben Magyarországon elkezdtünk - keresztény alkotmány, családpolitika, geopolitikai realitások figyelembevétele - egyetlen célt szolgáltak, amit az elmúlt időszak igazolt:

    Magyarország biztos pont maradjon egy bizonytalan világban. 

  • Korábban, amikor azt mondták, van régi és új Európa, akkor megsértődtünk. Ezer évesek vagyunk, miről beszélnek? Európa fővárosának gyakrabban jut eszünkbe Budapest, mint Brüsszel.

    Ma már nem feltétlen történetfilozófiailag kell reagálni erre. Ma a régi Európa azt jelenti, hogy képtelen változtatni. Az új viszont tud, így perspektivikusabb.

    Ma egy lengyel, cseh, szlovák, magyar fiatal előrébb jut, ha tanul és dolgozik. Itt még érvényes az európai álom. Az egyetlen ország, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a migrációról, az Magyarország.

  • A nyugati elitek nem hajlandóak elismerni hibáikat, csak tovább sulykolják, amit eddig, képtelenek a változásra.

    Ámde Közép-Európa országai gyökeres változást akarnak. Mi vagyunk az új Európa, mutatjuk az irányt.

  • Egyetlen célját sem képes elérni az európai vezetés, új irányt kell adni Európának - mondja Orbán.

    A brüsszeli bürokraták jelentik az akadályt, nem az iszlám. Ők nem hagyják, hogy az iszlámot úgy kezeljük, ahogy kell. Ha hagynák, nem lenne baj.

  • Persze a menekültek nagy része, kivéve a terroristákat, valóban nehéz helyzetből menekült, amit illetően mi megértőek vagyunk.

    A védekezésnek viszont nincs barátságos formája, aki illegálisan jön, azt meg kell állítani.

  • Sok Orbán-beszédet hallottam már, de a tusványosinak van egy olyan különlegessége, hogy a közönség mély csendben hallgatja. A résztvevők láthatóan nagyon figyelnek, meg sem pisszennek, néha eszmélnek csak fel, amikor elkezd tapsolni, vagy halkan kuncogni azon, hogy Orbán nem talál egy adatot a papírján.

  • Az arab országok népessége növekszik, Európáé fogy, tehát a migrációs is növekedni fog - véli Orbán.

    Ezért meg kell védenünk magunkat a nyomástól, mégpedig határvédelemmel. Amit plüssállatokkal meg virágokkal nem lehet.

  • Orbán szerint legalábbis. Azt mondta, nem lesz az amerikai republikánus elnökjelölt kampányembere, de több dologban egyetért vele a terrorizmus kezelése kapcsán.

    • a titkosszolgálat fejleszteni kell
    • nem kell lépten-nyomon beavatkozni a világban a "demokráciaépítés" okán, a stabilitás a legfontosabb, ez utóbbit kell támogatni

    Orbán szerint Trump jó lenne Európa számára, ami annak fényében elég érdekes, hogy az elnökjelölt például szétszedné a NATO-t és magára hagyná Európát.

  • Orbán szerint a bevándorlás és a terrorizmus kapcsán "nyilvánvaló tényekről folynak viták, nem a tanulságokról". Arról meg szerinte a tanakodás, hogy a fehér fehér-e, a fekete fekete-e, így nehéz dűlőre jutni.

    Szerinte az elitek és a nép véleménye között hatalmas a szakadék, ezt igazolja a Századvég európai közvélemény-kutatása is, amiből hosszan sorolta az adatokat.

  • Tusványos: Orbán-beszéd hallgatósága
  • Orbán azt mondja, hogy amikor az Európai Unió Tanácsában a nemzeti kormányok képviselői nem jutnak dűlőre, akkor elbitorolja a kezdeményezést a nem választott Európai Bizottság, és keresztülveri akaratát. Európai politikát fogalmaz meg, amikor erre nem lenne felhatalmazása; például a kvótát ráerőlteti a tagállamokra.

    Ez nem teljesen így van. A bizottság eleve fel van hatalmazva arra, hogy európai uniós jogszabályokat kezdeményezzen, ez a fő törvényelőkészítő szerv az unióban. 

    A kvótaterv is a bizottságból jött, ez tény, viszont a tagállamok képviselői a Tanácsban megszavazták, máshogy nem is léphetett volna életbe - a bizottság kvázi egy kormány, ami önmagában nem fogadhat el jogszabályokat.

    Tehát nem Brüsszel, hanem a többi tagállam erőltette ránk a kvótát, ezt nem árt tudni. Csak ez nehezebben férne ki az óriásplakátra.

  • Mármint Európának. Például az, hogy az Európai Bizottságnak megengedtük, hogy saját magát politikai szereplőnek nyilvánítsa. Például kötelező kvótaszabályozással kicselezi a miniszterelnököket.

    Ez demokratikus legitimációs krízist okoz.

    Ez kontraproduktív, aláássa az EU támogatottságát.

  • Amíg a migránsválságot együtt akartuk megoldani, csak baj volt. Amióta mindenki maga hozzálátott, azóta jobb a helyzet. Ideologikus gondolkodás helyett praktikus gondolkodás kell.

  • A miniszterelnök azzal magyarázza Európa válságát, hogy a világgazdaságot eddig uraló nyugati országok mellé új versenytársak emelkedtek fel, elsősorban Ázsiában, ezért a nyugati világnak "kevesebb jut".

    Ez egy elég klasszikus, de azért alapvetően téves nézet a világgazdaság működésével kapcsolatban.

    Valóban hosszú ideig népszerű volt ez a felfogás, erre épült a merkantilizmus mint gazdasági rendszer is a 17. században, és például Donald Trump személyében Amerikában is újra virágzik az a nézet, hogy azért nem elég jó nekik, mert a kínaiak csalók és olcsón dolgoznak.

    Ebben egyfelől van igazság, a világpiaci verseny erősödése tényleg sok szektort leépített nyugaton, és az alacsonyan képzettek helyzetét nagyban rontja, hogy tényleg a kínai és indiai munkásokkal kell versenyezniük. 

    Azonban a gazdaság ennél bonyolultabb, a kelet felemelkedésével, a termelés kiszervezésével, a nyugati ipar kiüresedésével

    • világszerte olcsóbbá és könnyebben hozzáférhetőbbé váltak a fogyasztói cikkek
    • a leépülő ipar helyét átvette a szolgáltatási szektor, ahol sokkal kényelmesebb és jobban fizető munkahelyek teremtődtek
    • a nyugati cégek elég jól profitáltak a világkereskedelem felfutásából
    • és a nyugati világban, de általában véve az egész világban mindenhol sokkal jobban élnek, mint akár 15-20 évvel ezelőtt

    Persze az is tény, hogy ezek a hasznok nagyon nem egyenlően oszlanak el a társadalomban, nagyon sok vesztese van a globalizációnak, és ők mostanában tényleg egyre elkeseredettebbek, ez látszik a brexittől kezdve Donald Trump amerikai  előretöréséig. De ezt társadalmi-oktatási politikákkal kellene megoldani, nem külföldre mutogatással.

    Az pedig egész egyszerűen nem igaz, hogy a világgazdaság egy fix méretű torta, ahol harc megy a szeletekért. A torta folyamatosan növekszik, részben pont a globalizáció erői miatt. Nem harcolni kell, hanem arra törekedni, hogy nőjön a szeletünk, meg amúgy mindenki másé is, hisz az nekünk is jó.

  • A politikának meg kell vizsgálnia, mit kell tenni, hogy a bizonytalanság eltűnjön. 

    Abba kell hagyni néhány rossz dolgot. Pl.:

    • A denacionalizálást, a nemzeti jogkörök visszaszorítását. Van olyan, ami ellen Brüsszel nem, de mi tudunk védekezni.
    • A hamis önértékelést. Egy EU-s vezető úgy beszél az EU-ról, mint 10-15 éve. Akkor még globális szereplő volt. Az angolok kilépésével lezárult egy korszak, ez megszűnt. Az EU ma regionális szereplő. Vagy még az sem, például az ukrán konfliktusban az USA a fő szereplő. Szíria ügyében USA és Oroszország.
    • Európa idealizálását. Ha magyar vagy, európai vagy. Ez rendben van, de ebből kifejlődött egy politika, ami ideológiát gyárt Európából. Ne legyen gyanús, ha egy nemzet akar megoldani egy problémát. Nem kell mindenre közös európai válasz.
  • A bizonytalanság megöli a lelket. Ha fél az ember, akkor védekezik. A nagy dolgokhoz kitárt lélekre és nagy szívre van szükség.

    A félelem sündisznóállásra kényszerít mindenkit. Ebből nem lesz Európa. München azért ráz meg bennünket, mert a magyar közérzületben ott volt, hogy a németek hasznos, hogy ott vannak, mert józan nép. Nem jutnak át rajtuk az extremitások. Az elmúlt 50 évben így láttuk Németországot. Ezért is durva, hogy ott történt egy merénylet.

  • Az emberek nagy tömegei mást akarnak, mint az elitek akarnak és csinálnak. Ez adja a nyugtalanságot és feszültséget.

    Ezért ilyen élesek a fények, és ezért ráz meg minket egy terrorcselekmény. Korábban is volt, hogy egy elmebeteg gyilkol. Most viszont úgy érezzük, a helyzetből törvényszerű egy ilyen eset.

  • A világgazdaságot egyedül uraló Európa mellé beléptek mások is, ez átrajzolt mindent, a Nyugat ehhez nem tudott alkalmazkodni. A teljesítménye leértékelődik, a jövendő nemzedék sem láthat olyan perspektívát, mint az előző.

    Európát elitválság is jellemzi. Mindig ugyanonnan jöttek Európa vezetői, akár jobb, akár baloldaliak.

  • A felszínen ez úgy jelenik meg, hogy migráció, terrorizmus. De miből fakad? Hasonlóság van Amerika és Európa bajai között.

    Az elmúlt 50 évben, ha egy nyugat-európai fiatalnak azt mondták, ha rendesen elvégzed az iskoláidat, dolgozol, akkor biztos lehetsz abban, hogy jobban fogsz élni, mint a szüleid. Ez volt a perspektíva, az európai vonzerő.

    Mi van ma? Ha ezt mondanám egy angol, francia, német fiatalnak, attól tartok, kinevetne. Az európai élet ígérete megrendült.

  • Nincs magyarázata, amit most úgy írnék le, hogy Európában napról napra nő a félelem. Elhatalmasodik az érzés, hogy bizonytalan a jövő.

    Megpróbálom megnevezni, mi az ősforrás, amiből a jelenségek származnak. Tőkést kellett volna felhívnom, mert ő megadta a mondatot. "Ne féljetek, harcoljatok"

    De mi ellen kell harcolni? - tette fel a kérdést.

  • - teszi fel a kérdést Orbán.

    Félelem, brexit, terror, migráció - sorolja a miniszterelnök a problémákat. 

    Azt mondja, soha nem volt ilyen tanácstalan tusványosi beszéde előtt azt illetően, hogy miről beszéljen és mit mondjon.

  • Bármit csinál a kormány, nem hajlandók európaiként elismerni. Ki akarták szorítani Magyarországot az európai fősodorból, de Orbánéknak lett igazunk, a fekete bárányból nyáj lett - erről beszél a miniszterelnök.

    Az alkotmányt, a "határokon átnyúló nemzetegyesítést", sok minden más lépését bírálták, de az idő Orbán szerint őt igazolta.

  • Híres kék-piros-fehér kockás ingében beszél a miniszterelnök.

    Örül, hogy visszatérhetett. Arról beszél, hogy a tusványosi szabadegyetemen szabadabban lehet beszélni a fontos dolgokról, mint máshol. 

    Orbán természetesen európai helyzetről fogja elmondani ma a gondolatait, mégpedig olyan beszédmódban, ami "ma be van tiltva Európában". 

  • Orbán Viktor előtt Tőkés László püspök beszélt az erdélyi autonómiatörekvés indokairól és aktualitásáról. A beszéd legpikánsabb része az volt, amikor Tőkés név szerint megdicsérte Szili Katalint, az egykori MSZP-s elnökhelyettest házelnököt, aki azóta már ugyebár tábort váltott, és most Semjén Zsolt mellett dolgozik. Tőkés üdvözölte, hogy miniszterelnöki megbízottként harcol az autonómiáért.

  • A tűző nap ellenére is nagyjából ezren kijöttek élőben hallgatni Orbánt. Pedig a nagyszínpad előtte részen semmilyen árnyék nincs, maximum a magyar, székely és Fidesz-zászlók vetnek némi árnyékot.

  • A 27. Tusványos, hivatalos nevén Bálványosi szabadegyetem és diáktábor, kedden kezdődött, és az előző napokban olyan sztárok és sztárzenekarok léptek fel a nagyszínpadon, mint a Tankcsapda, Rúzsa Magdi, a Vad Fruttik és Quimby. De persze Tusványos alapvetően a politikai beszédekről és a közéleti előadásokról szól, pénteken Kósa Lajos korrupcióügyi elemzésébe, és egy homoszexualitást kitárgyaló előadásba is belehallgattunk.

    Szinte egész héten itt van a jobboldali elit színe-java, valamint krémje, a héten L. Simon Lászlótól kezdve rengeteg fideszes polgármesteren át Bakondi Györgyig sokakat láttunk pólóban, lazán, felszabadultan.

  • Kedden kezdődött és ma ér véget a 27. Tusványos, amelynek fő attrakciója ezúttal is Orbán Viktor. A miniszterelnök nem is egyszerűen egy sátrat kapott, hanem rögtön a nagyszínpadot, ahol Tőkés Lászlóval és Németh Zsolttal beszélget a hivatalos program szerint. Itt, Tusnádfürdőn hatalmas a készülődés, már egy órával a kezdés előtt megtelt a színpad előtti rész.

Rovatok