Az LMP és az MSZP-Párbeszéd ma tárgyalt az egymás javára történő visszalépésekről. Szél Bernadették elsősorban Szekszárdon, Hadházy Ákos körzetében és Szombathelyen kérik visszalépésre a szocialistákat, míg az LMP Kunhalmi Ágnes körzetében és Nyíregyházán tenne hasonló gesztust az MSZP-nek, írja az atv.hu.
Egyelőre nincs megegyezés konkrét visszalépésekről, de sokat haladtak a felek. Az LMP vélhetően több helyen fog majd visszalépni, mint az MSZP, illetve még több, főleg budapesti körzetben lehet közös koordináció.
A pártok jövő héten fogják folytatni a tárgyalásokat, az LMP-MSZP megegyezés véglegesítése március 15-e és április 8-a között fog megtörténni.
Mi is így vagyunk ezzel itt az Indexben.
Nemrég indítottunk egy Facebook-csoportot Kibeszélő néven, ahol viszonylag moderált körülmények között beszélheti ki a közéleti híreket. Csatlakozzon bátran, ingyenes!
A Magyar Nemzet azt írja, a Fidesz hétfő esti dunakeszi fórumán nem volt sorosozás, pedig azt Tuzson Bence, a Rogán Antal vezette propagandaminisztérium államtitkára és Pintér Sándor belügyminiszter tartotta. Tuzson megelégedett azzal, hogy a bevándorlás veszélyeit ecsetelje, és az áprilisi választás tétjeként az ország elkövetkező ötven-száz évét határozza meg.
Azok után, hogy a Miskolcra betelepített cigányokat bevándorlónak nevezte, a VIII. kerületi kampányturnéján készült videón már egy cigányzenekar húzza a nótát az éneklő Orbán Viktornak. Bővebben erről itt lehet olvasni .
Január és február között valamennyit nőtt a kormányváltásra és a Fidesz leváltására vágyók aránya, az előbbiek így már relatív többségben vannak, az utóbbiak viszont továbbra is kisebbségben. Úgy tűnik, a pártnélküliek negyede aktivizálódik, ha kiderül az esélyes jelöltek kiléte, és többnyire valamelyik ellenzéki erő mellett sorakozik fel. A Závecz Resarchcsel közös új kutatásunkban vizsgáltuk az átszavazási hajlandóságot is: minden ötödik Jobbik-szavazó átszavazna egy erősebb MSZP-s vagy DK-s jelöltre, még akkor is, ha jobbikos is indul. Hasonlóképpen, minden negyedik baloldali, középen lévő ellenzéki szavazó otthagyná a saját eredeti kedvencét, és átpártolna egy nyerésre esélyes jobbikos jelölthöz.