Index Vakbarát Hírportál

Tartós vízhiánytól tartanak Buda környékén

2022. július 22., péntek 17:13

Együttműködésre kérte a Buda környékieket a vízfelhasználásban Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a vízhiányos, illetve tartósan vízhiányos állapot a térségben.

Menczer Tamás már korábban is arra figyelmeztette az embereket, hogy a túlfogyasztás vízellátási problémákhoz vezethet. A fideszes országgyűlési képviselő a közösségi oldalára feltett videójában rámutatott: a kánikula és a megnövekedett vízfogyasztás miatt a szolgáltató másodfokú vízkorlátozást rendelt el a következő településeken:

Csak a legszükségesebbekre szánják a vizet

Menczer Tamás választókörzetében (Pest megye 2. számú vk.) Solymárt, Nagykovácsit és Pilisszentivánt érinti az intézkedés, de rendkívül fontosnak nevezte, hogy valamennyi felsorolt településen az ott élők korlátozzák a víz felhasználását a legszükségesebbekre.

Nagy tisztelettel kérek mindenkit, aki a felsorolt településeken él, legyen kedves, és a víz használatát, a víz felhasználását csak a legszükségesebbekre korlátozza, így el tudjuk kerülni a vízhiányos, pláne a tartósan vízhiányos állapotot, így tudunk segíteni a másiknak

– fogalmazott. Menczer Tamás szerint nehezíti a helyzetet, hogy

a Duna vízállása alacsony, így a vízkivétel, a vízfelvétel is korlátozottabb, ráadásul sok, összesen 14 településről van szó.

Folyamatosan együtt dolgoznak Vitályos Eszterrel, a szomszédos választási körzet fideszes országgyűlési képviselőjével, a katasztrófavédelem munkatársaival, a polgármesterekkel, az önkormányzatokkal és a szolgáltatókkal.

Menczer Tamás azt mondta: mivel a legutóbbi ilyen esetnél Solymár volt leginkább érintett, már most a Magyar Honvédség segítségét kérte. Két nyolc köbméteres szállítóautó rövidesen el fog indulni, és munkába fog állni. Solymáron folyamatosan hordani fogják a vizet a solymári tározókba.

(Borítókép: A Magyar Honvédség Rába H25-ös vízszállító kocsijából ivóvizet töltenek Solymáron a Panoráma utca és a Lejtő utca sarkán lévő víztározóba a vízhiány miatt 2022. július 1-jén. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok