A kormány már a héten tárgyalhatja az úgynevezett Erasmus-előterjesztést, Navracsics Tibor az ügyben Orbán Viktorral is egyeztetett. A területfejlesztési miniszter szerint a miniszterelnök abszolút támogatja az összeférhetetlenség kimondását.
Az előkészítés zajlik, először bevisszük a javaslatokat a kormány elé, aztán egyeztetünk a bizottsággal – mondta az Erasmus-tárgyalások állásáról Navracsics Tibor az ATV-nek a Századvég Alapítvány Kihívások és értékek – Az Európa Projekt-kutatás eredményei 2022-ben című konferencián. A területfejlesztési és EU-forrásokért felelős miniszter azt is elárulta, hogy az előterjesztésben szerepel az is, hogy a miniszterek nem lehetnek kuratóriumi tagok.
Arra a kérdésre, hogy államtitkárok és polgármesterek lehetnek-e kuratóriumi tagok, Navracsics Tibor azt válaszolta: erről még egyeztetni kell az Európai Bizottsággal, mivel
a tárgyalások alkalmával a Bizottság nem fogalmazta meg pontosan, hogy milyen körre gondolnak, de szerinte a miniszteri szint tűnik egyértelműnek.
Kormányülésen fogják megvitatni, hogy hány év lesz az időkorlát a kuratóriumi tagok esetében, valamint azt is, hogy egy kuratóriumi tag újraválasztható legyen-e. Navracsics Tibor saját állítása szerint az utóbbi mellett foglal állást, de erről is egyeztet még a bizottsággal.
A lap érdeklődésére a miniszter azt is elmondta, hogy a kormány már akár ezen a héten, de elképzelhető, hogy csak a jövő héten dönt a kérdésben. Hozzátette, hogy módosítaniuk kell majd a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt, amit márciusban tárgyal meg az Országgyűlés.
Márciusban a magunk részéről el tudjuk végezni a feladatot, aztán a bizottságtól függ, hogy mikor igazolja vissza
– fogalmazott Navracsics Tibor, hozzátéve, hogy az ügyben már Orbán Viktorral is egyeztetett, aki abszolút támogatja a miniszteri összeférhetetlenség kimondását az egyetemi alapítványi kuratóriumokban.
Mint megírtuk, az Európai Bizottság még december végén több alapítványi fenntartású, valamint közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működő magyar felsőoktatási intézménnyel közölte, kizárná azokat az Erasmus+-programokból. Később kiderült, hogy ez 21 magyar alapítványi intézményt, köztük a Corvinust és a Semmelweis Egyetemet is érinti. A bizottság többek között azt kifogásolja, hogy az alapítványi egyetemekre nem vonatkoznak az uniós közbeszerzési szabályok. Azt is nehezményezik, hogy az érintett egyetemek kuratóriumaiban kormánypárti politikusok is helyet kaptak, ami szerintük a korrupció fokozott kockázatával jár, hiszen a közalapítványok sok állami pénzt kapnak.
A kormány elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartotta, ami a bizottság részéről történt, mivel szerintük hosszan lehetne sorolni az egyetemeket, ahol Nyugat-Európában politikusok ülnek a kuratóriumokban. Erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a január 12-i Kormányinfón.
A miniszter akkor úgy fogalmazott, hogy amikor megállapodtak, ennek megfelelően módosították az összeférhetetlenségi szabályokat, a kodifikált szöveget is egyeztették, sőt még szigorúbb szabályok elfogadására is nyitottak lettek volna, de ilyen igény nem érkezett. Majd elárulta, hogy amennyiben nem sikerül megegyezni a bizottsággal, a magyar kormány pert indít.
Amikor Szijjártó Pétert kérdezték az Erasmus-ügyről, a külgazdasági és külügyminiszter hungarófóbiát és brutális kettős mércét emlegetett. A tárcavezető elmondta, ha nem sikerül tisztázni ezt a helyzetet, akkor a magyar költségvetésből fogják fedezni a magyar diákok ösztöndíjait.
Navracsics Tibor ezt követően Brüsszelben sikeresen tárgyalt az Erasmus- és a Horizont-források ügyében Mariya Gabriel és Johannes Hahn uniós biztossal. A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter már a találkozó első öt percében nyilvánvalóvá vált, hogy zökkenőmentes az együttműködés, nincs tehát akadálya annak sem az Erasmus+-, sem pedig a Horizont Európa program esetében, hogy továbbra is részt vehessenek az alapítványi fenntartású egyetemek hallgatói, illetve kutatói.
Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azonban úgy érzi, hogy a bizottság szándékosan politikai kárt akar okozni Magyarországnak, és szerinte jogi lépéseket kell tenni, ha ez a helyzet nem oldódik meg villámgyorsan.
(Borítókép: Navracsics Tibor 2022. december 13-án. Fotó: Karip Tímea / Index)