Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A kormánypártok Balatonfüreden tartottak kihelyezett frakcióülést. Ezt követően Kocsis Máté, a Fidesz, valamint Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője tartott sajtótájékoztatót. A főbb témák:

    • Napirendre kerül a parlamentben Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának ratifikációja. Orbán Viktor arra kérte a két frakciót, hogy támogassák a ratifikációt, a javaslatnak viszont vannak ellenzői, mert ezeknek az országoknak a politikusai korábban sértegették Magyarországot. A helyzet rendezésének érdekében felkérték Kövér László házelnököt, hogy küldjön a két országba egy parlamenti delegációt. Kocsis Máté egyébként kicsi esélyét látja annak, hogy végül ne támogatnák a két ország csatlakozását.
    • Hét pontból álló politikai nyilatkozatot terjesztenek az Országgyűlés elé, amelyben a háborúval kapcsolatos álláspontjukat rögzítik. Ebben többek között szerepelni fog, hogy elkötelezettek a béke mellett, azt várják el a nemzetközi közösségtől, hogy a béke érdekében lépjen fel és kerülje a háború kiterjedésével járó lépéseket. Továbbá elítélik Oroszország katonai agresszióját, a brüsszeli döntéshozóktól pedig elvárják, hogy ne hozzanak olyan intézkedéseket, amelyeknek a gazdasági kárai nagyobbak, mint az előnyei.
    • Kocsis Máté az Index kérdésére megerősítette: dolgoznak a gyermekvédelmi törvény szigorításán. Jogilag bonyolult helyzetről van szó, a következő javaslat számos területet érinteni fog, a részletekről időben tájékoztatást fog nyújtani. A Fidesz frakcióvezetője arra számít, hogy durva európai és hazai viták lesznek a módosításokból.

    További részleteket lefelé görgetve, a percről percre tudósításunkban talál.

  • Kocsis Máté a sajtótájékoztató végén azt mondta, hogy Gulyás Gergely miniszter szombaton folytatja a sajtó tájékoztatását.

  • Kocsis Máté kérdésre elmondta, hogy a pedofil-ügyben kirúgott pedagógiai asszisztens nem véletlenül hivatkozott védekezésként nemzetközi szervezetekre. A frakcióvezető szerint ezeket a szervezeteket jelentős részben külföldről finanszírozzák, nyomásgyakorló szervezetekről van szó. Így is álljunk hozzájuk, jegyezte meg Kocsis Máté. Kifejtette: azért hivatkoznak rájuk a pedofilok, mert nyilván kaptak rá ígéretet, hogy meg fogják védeni őket. Ezeket nem maguktól találják ki az elkövetők.

    Kocsis Máté fel is sorolta azokat szervezeteket, amelyek a pedagógiai asszisztens ügyével összefüggésben felmerültek: TASZ, Helsinki Bizottság és a PDSZ. Utóbbin meglepődtek, de ha nincs közük az ügyhöz, akkor sürgősen tegyenek meg mindent azért, hogy pedofil-bűncselekményekben nem merüljön fel a nevük.

  • Simicskó István gyakorlatilag megerősítette a korábbi sajtóhírt: április végén újra Budapestre érkezik Ferenc pápa, hogy meglátogassa a magyarokat és előmozdítsa a békét.

  • Sajtóhírek szerint a frakcióülésen a miniszterelnök a Fidesz-KDNP ellenfeleinek nevezte „a háborúpárti nemzetközi érdekcsoportokat, amelyek a Biden-adminisztrációból, a háborúpárti brüsszeli bürokratákból és háborúpárti politikusokból állnak, a Gyurcsány vezette dollárbaloldalt, amit Orbán Viktor szerint kilóra megvettek, és csak azt teszik, amit a megbízóik kérnek”.

    A kérdésre, hogy ha a Biden-adminisztráció ellenfél, akkor Oroszország micsoda, Kocsis Máté azt válaszolta: mindenkit ellenfélnek tartanak, aki rá akarja venni az országot arra, hogy belesodródjon a háborúba.

  • Völner-ügyben kérdésre Kocsis Máté megismételte: „Azt tudjuk, ami a vádiratban van.” Azzal kapcsolatban, hogy más kormánypárti politikusok neve is megjelent az ügyben, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a valódi bűnösökről a bíróság dönt, aki nem áll a bíróság előtt, az nem bűnös.

    Kocsis Máté azt is megjegyezte, hogy az ügy kirobbanásáig azt se tudta, hogy ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke.

  • Mi a köze a pedofíliának és a gendertémának egymáshoz? – kapta meg a kérdést a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté elmondta: történt valami, amit mindenki tud, nincs gyomra megismételni, de az ügy középpontjában egy 15 éves fiú van. Bár az ügy miatt kirúgták a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskolából az érintett a pedagógiai asszisztenst, de Kocsis szerint a tankerület vezetőjének elbocsátását is jó ötletnek tartaná.

    Eddig, és ne tovább, mert az lesz ebből, amit Sebestyén Balázs mondott

    – fogalmazott Kocsis Máté. Azt is mondta: „Menjenek el a gyerekeinktől nagyon messzire, mert balhé lesz.”

    A Rádió 1 Balázsék című műsorában is beszéltek annak a 39 éves pedagógiai asszisztensnek az ügyéről, aki korábban azt állította, hogy egy 15 éves fiút tart szeretőként. „Ha az én gyerekemmel jönne haza egy negyvenéves, akkor beleállítanám a vasvillát a hátába” – jelentette ki Sebestyén Balázs.

  • Kocsis Máté Jakab Péter mai bírósági megjelenéséről úgy fogalmazott, hogy „nem a bilincs kattant, hanem Jakab Péter”, megjegyezte: a Jobbik korábbi elnöke szerencsére nem tartozik azok közé, akikről érdemes többet mondani.

  • Kocsis Máté a Budapesten történt támadásokról kifejtette, „van ez a Jámbor nevezetű képviselő úr, aki azt mondja, hogy tőle távol áll az erőszak minden formája. Emlékszem arra, hogy ez a kör elfoglalta erőszakkal az én polgármesteri hivatalomat. Ugyanez a társaság megrongálta a helyi Fidesz-irodát, eltorlaszolta a Corvin-sétányon egy kaszinó bejáratát”, így a frakcióvezető vitatja a képviselő azon állítását, hogy messze áll tőle az erőszak.

    A kormánypárti politikus azzal folytatta, „az ügy durva, nem tudjuk, hogy mi történt, és mielőtt az indulat elragadna bárkit, meg kell nézni mi történt. Az elkövető nem csak az, aki az utcai erőszakot elkövette, hanem felelősség, minimum politikai, azt is terheli, aki kiengedte a szellemet a palackból”.

  • Kocsis Máté kérdésre elmondta: a legfontosabb rezsivédelem az árstop. A kormány fog majd arról beszélni, hogy még milyen eszközei lesznek a rezsivédelemnek. A Fidesz-frakció támogatja a kormányt abban, hogy év végére egy számjegyűvé csökkentsék az inflációt. Azt kifejtette, hogy az uniós szankciós politika mindenhol inflációt okozott, a szankciók mindenkinek vakvágányt jelentenek. A magyar inflációs mutatók most tetőznek, innentől kezdve csökkenni fog az infláció.

    Az egészségügy átalakításának témájában Kocsis Máté elmondta: nem került szóba a frakcióülésen. Ágyszámcsökkentésről nem tudnak, nincs ilyen konkrét javaslat.

  • Kocsis Máté a 2024-es kézilabda Európa-bajnokság megrendezéséről az Index kérdésére kifejtette: a 2024-es rendezést Ausztriával és Svájccal közösen nyertük el, de ő nem tartja jónak azt, hogy a szankciós energiahelyzet miatt számos sportegyesületnek annyira megemelkedtek a működési költségei, hogy több tucat tornatermet, csarnokot kellett bezárni, sok-sok ezer gyerek marad sportolási lehetőség nélkül, közben pedig Európa-bajnokságot rendezünk.

    A szövetség elnökeként ezért azt ajánlotta a kormánynak – amit a kormány elfogadott –, hogy szálljanak ki a rendezésből, a megtakarított pénz egy részét adják oda támogatásként a csarnokok fenntartására. Most a svájci és osztrák féllel tárgyalnak.

    Kocsis Máté jelezte, hogy a rendezés visszamondása büntetésekkel és kárterítésekkel járna, tehát akkor is kellene fizetni, ha nem rendeznénk. Arról folyik a tárgyalás, ha ismertté válik ez az összeg, akkor annak erejéig benn tudnak-e maradni. Van olyan verzió is, hogy az egyik rendező városban egy csoportot rendeznek. A kisebb mértékű szerepvállalás tehát nincs kizárva, de az eredeti vállalást nem teljesítik.

    Úgy tudjuk Illyés Ferenc lehet a kézilabdaszövetség következő elnöke. Ezt meg tudja erősíteni? – kérdeztük Kocsis Mátétól, aki aláhúzta: kiváló jelöltnek tartaná és bízik benne, hogy támogatni fogják.

  • Újságírói kérdésre a háború témájában Kocsis Máté ismét elmondta: nem akarnak a fegyverszállítók között részt venni, de érzik a nyomást. Oroszország megtámadta Ukrajnát, ezt az agressziót elítélik, de minden választ, amit a Nyugaton erre adnak, az csak fokozza a helyzetet. "Ha a békén dolgoznának, már béke lenne" – jelentette ki Kocsis Máté.

    Simicskó István hozzátette: nem nekünk kell igazságot tenni, ugyanakkor a magyar érdek az, hogy béke legyen, és védenünk kell a kárpátaljai magyarokat is, segíteni a menekülteket. Ha ez a konfliktus nukleáris háborúvá szélesedik, azzal mindenki veszíteni fog, ezért kell józanság. Arra kell kényszeríteni a feleket, hogy tárgyaljanak. Hozzátette: az EU védelmi képessége a nulla felé jár, az USA-ra szorul az EU, ezért az amerikaiak tudják tárgyalóasztalhoz ültetni a háborús feleket.

  • Kocsis Máté kollégánk kérdésére elárulta, személyesen is részt vett az Ukrajnából érkezett menekültek ellátásában, „nem megtekinteni mentem, hanem pakolni”, segélycsomagot vittek, amit a józsefvárosi Fidesz nevében gyűjtöttek össze, ebben tartós élelmiszer, tisztálkodószerek és ruhanemű is volt. Simicskó István hozzátette: ő és a KDNP is hasonlóan tett.

  • Kocsis Máté az Index kérdésére leszögezte, komoly elvárásaik vannak az akkumulátorgyár-építések ügyében. A frakcióvezető a legfontosabbnak azt nevezte, hogy a debreceni akkumulátorgyár szigorú környezetvédelmi szabályok mellett létesülhet. Elvárják a beruházótól, hogy a lehető legszigorúbb szabályoknak feleljen meg, ha ezek nem teljesülnek, akkor nincs miről beszélni. A népszavazással viszont nincs dolguk, a választási bizottság és a bíróság dönt erről. A népszavazás intézményéhez támogatólag viszonyul, de a konkrét referendum ügyében a választási bizottságé és a bíróságé a döntés. Kocsis Máté nem ismer olyan mérést, ami a kormánypártok debreceni népszerűségéről szólna.

  • A Magyar Falu Programról volt szó a frakcióülésen: jó program, számos település felzárkóztatását segítette, azt szeretnék, hogy a program folytatódjon. Más nem került szóba az önkormányzatokkal kapcsolatban.

  • Az Index is kérdezett: Orbán Viktor az évértékelőn arról beszélt, hogy Magyarországon kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének, és ehhez a még hiányzó jogszabályok is meglesznek. Ez azt jelenti, hogy újabb javaslatot/javaslatokat nyújtanak be?

    "Azt jelenti" –  válaszolta Kocsis Máté. A javaslaton még dolgoznak. Elmondta: rossz aktualitása van az ügynek. Különösen nehezen viselik gyermeknevelőként, hogy bár a jog számos eszköze védi a gyermekeket, mégis vannak, akik ezeket ki akarják játszani. A szülők jogai, dolgai, lehetőségei prioritást élveznek. Kocsis Máté elvárja az államtól, hogy ehhez minden eszközt megadjon. Jogilag bonyolult helyzetről van szó, a következő javaslat számos területet érinteni fog, a részletekről időben tájékoztatást fog nyújtani. Meg kell gondolni, hogy a büntető jog eszközét mire terjesztik ki. Konkrétumot még nem tudott mondani a javaslatról.

    A gyermekvédelem rendszerét és szabályait szigorítani kell. Durva európai és hazai viták lesznek

     – jelentette ki Kocsis Máté. Hozzátette: a baloldalnak és a brüsszeli elitnek is vesszőparipája ez az ügy, komoly támadást várnak az irányukból, az őszi ülésszakon nyújthatják be a gyermekvédelem ügyében az új javaslatot.

    Idei évértékelő beszédének végén Orbán Viktor kitért a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskola volt pedagógiai asszisztensének ügyére: „Mindenki hallott róla, hogy az egyik iskolánkban miféle gyalázatos dolog történt. Az ember nem is érti, miért nem szakad le az ég, miért nem nyílik meg a föld, hogy elnyelje azt, akinek ott lenne a helye.”

    A miniszterelnök kijelentette: a pedofíliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen, a felnőtteknek pedig az a dolguk, hogy a gyerekeket bármi áron megvédjék. Azt is mondta, hogy Magyarországon kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének.

    „A jogszabályok megvannak, a hiányzók pedig meglesznek, de ebben az ügyben még a legelszántabb kormány sem tud egyedül sikerrel járni. Itt mindenkire, szülőkre, nagyszülőkre, édesanyákra és édesapákra, pedagógusokra és nevelőkre is szükség lesz. Mert a genderpropaganda nem egy jópofa marháskodás, nem egy szivárványos dumcsi, hanem a gyermekeinkre leselkedő legnagyobb veszély. Azt akarjuk, hogy hagyják békén a gyerekeinket, mert ami sok, az sok. Efféle dolgoknak semmi, de a világon semmi keresnivalójuk nincs Magyarországon és különösen nincs az iskoláinkban” – fejtette ki Orbán Viktor.

  • A Fidesz frakcióvezetője a Márki-Zay Péterékhez is érkezett amerikai támogatásról úgy fogalmazott, elvárják az Állami Számvevőszéktől, hogy tárja fel, mi történt. A bizottsági üléseken azt figyelték meg, hogy az előrehaladási jelentésekben növekszik a külföldről érkezett összeg, „egyelőre az ügy megértése zajlik, vannak feltételezések és vannak részben tények, de ez még nem a teljes kép”.

  • Kocsis Máté egyértelművé tette, hogy mindenkivel szemben érvelni fognak, aki bele akarja sodorni Magyarországot a háborúba, az amerikai nagykövet pedig számos nyilatkozatában erre törekszik. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: van egy amerikai érdek, amit a nagykövet képvisel, tiszteletben tartják, hogy van ilyen, de van magyar érdek is, „ez esetben úgy fest, hogy ez a kettő érdek nem találkozik egymással”.

  • Kocsis Máté leszögezte, nyomás alatt van az ország azok részéről, akik bele akarják sodorni Magyarországot is a háborús konfliktusba, ez a nyomás jellemzően politikai, de a dollárbaloldalra gondolva anyagi érdekeltség is lehet a dologban.

    A Fidesz frakcióvezetője szerint most már a magyar Országgyűlésnek is olyan határozata lesz, amely a magyar álláspontot rögzíti. Világossá tette, hogy a magyar érdek felett semmi nem áll, minden humanitárius segítséget megadnak, Oroszország agresszióját elítélik, de ez nem egyenlő azzal, hogy veszélybe sodorják az országot.

  • A Pegasus-vizsgálóbizottsággal kapcsolatban (az Európai Parlament küldte) Kocsis Máté elmondta: prekoncepciókkal érkezett Budapestre, egy politikai testület, a saját házuk táján lenne dolguk az európai parlamenti korrupciós ügyek miatt. A vizsgálóbizottságot nyomásgyakorlásnak fogják fel. Kocsis Máté szerint a tények: meghallgatta a parlament a belügyminisztert, és elmagyarázta, hogy nincsenek törvénytelen lehallgatások, 2010 előtt voltak.

    „Ez az ügy csak azok fejében létezik, akik szeretnék, hogy legyen” – jelentette ki Kocsis Máté. Minden magyar hatóság átvizsgálta már az ügyet, nincsenek törvénytelen meghallgatások Magyarországon. Ezt mondta Simicskó István is.

  • Elvenné a kormány a közvilágítást az önkormányzatoktól, írtuk meg a Népszava alapján is a hírt az Indexen. Kocsis Máté kijelentette: nem tárgyaltak ilyet, és nincs ilyen javaslat. A közvilágítás az önkormányzatok feladata és az is marad.

  • A Völner-ügyről azt Kocsis Máté: csak a baloldali sajtó szűk része képzeli az, hogy erről szó lenne, de nem beszéltek róla. Lezárult egy nyomozás, van egy vád, itt tart az ügy. Ami a vádon kívül van, az hisztériakeltés. Magyarországon mindenkinek be kell tartani a törvényeket. Azt, hogy kit hívnak be tanúként még, az a védők dolga, ezt nem akarja minősíteni.

  • Kocsis Máté a háború témájában elmondta: kicsi az esélye a tűzszünetnek, mert senki nem ezen dolgozik Magyarországtól nyugatra. A béke szót kellene ismételni a háború helyett, megjósolhatatlan a háború vége. Az európai országok a fegyverszállításokkal belesodródnak a háborúba.

    Simicskó István is elmondta: a háború végét senki nem látja, nem ismerjük Oroszország céljait, csak következtetni lehet a frontszakaszok alapján. Nem tudni pontosan, hogy mi játszódik le a felek fejében, azt látni, hogy emberek halnak meg, és egyre hevesebb harcok vannak. A kifáradás látszik mindkét oldalon, de még hosszú idő lesz, amíg a háború véget ér. Kijelentette: tűzszünetet szeretnének és béketárgyalásokat. 

  • A svéd és finn NATO-csatlakozással kapcsolatban milyen arányban volt megosztott a frakció? A kérdésre Kocsis Máté azt válaszolta: nincs ilyen szám, vita volt. Arról még nem döntött hivatalosan a frakció, hogy támogatják-e a csatlakozást, a miniszterelnök arra kérte a frakciókat, hogy támogassák. A javaslatnak azonban vannak ellenzői.

    Annak kicsi esélyt ad Kocsis Máté, hogy végül ne támogatnák a parlamentben a két ország csatlakozását. De az érintett országok politikusainak alaptalan vádaskodásai nincsenek rendjén.

    Simicskó István megerősítette, hogy a KDNP is támogatni fogja a két ország csatlakozását, de vannak fenntartások, aggályok amiatt, hogy eszkalációt jelenthet a svédek és a finnek NATO-csatlakozása.

  • Simicskó István elmondta, hogy vannak szép hagyományaik és szokásaik, amelyeket igyekeznek tartani, a frakcióülések rendje is ilyen, a KDNP külön is tart frakciómegbeszélést, ahol Semjén Zsolt adott általános tájékoztatót.

    Az Európai Bizottság felé tett vállalások teljesítése napirenden lesz a tavaszi ülésszakon, ahogy a költségvetés is, utóbbival kapcsolatban vannak elvárásai a KDNP-nek. A KDNP frakcióvezetője elmondta, nekik mindig fontos volt a családtámogatások rendszere, és ennek bővítése. Szorgalmazták, hogy a 2024-es költségvetés tárgyalásakor továbbra is kiemelkedő jelentőséggel bírjon a családok támogatása.

    Simicskó István elárulta, beszéltek a háborúról is. Leszögezte, hogy a magyar kormány helyes külpolitikát folytat, a béke pártján áll, az Országgyűlés pedig a politikai nyilatkozattal járulhat hozzá ehhez. A frakcióvezető hozzátette: az ukrán nép áldozata a háborúnak, ezért az ukrán érdeknek is annak kell lennie, hogy kössenek békemegállapodást.

  • Kocsis Máté elmondta: Magyarország a NATO és az EU elkötelezett tagja, mindent meg fognak tenni a béke előmozdítása érdekében. Azt is hangsúlyozta: a fegyverszállítások és a szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség. Ezzel a tartalommal fogják benyújtani a javaslatukat a parlament elé.

    Arról is beszámolt, hogy komoly vita volt a svéd és a finn NATO-csatlakozásról. Kocsis szerint ezeknek az országoknak a politikusai durván, alaptalanul közönségesen sértegették Magyarországot, most pedig szívességet kérnek, de politikai rendezésre van szükség, ezért felkérték az Országgyűlés elnökét, hogy küldjön tájékozódni delegációt a két országba a vitarendezés érdekében. Kocsis Máté szerint a döntés elhalasztását ez nem jelenti. Azt is mondta: volt olyan vélemény is, hogy a belépő országok eszkalációt jelenthetnek, a miniszterelnök azonban támogatást kért, az ő álláspontja egyértelmű, a frakcióban vannak viták a témában.

  • Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azzal kezdte, hogy politikai nyilatkozatot terjesztenek az Országgyűlés elé, amelyben rögzítik az álláspontjukat. Kocsis Máté szerint politikai választ kell adni a politikai nyomásgyakorlásra. A nyilatkozat hét pontból fog állni, ebben többek között kifejezik elkötelezettségüket a béke mellett, azt várják el a nemzetközi közösségtől, hogy mielőbb a béke érdekében lépjen fel, és kerüljék a háború kiterjedésével járó lépéseket.

    A nyilatkozat része az is, hogy elítélik Oroszország katonai agresszióját, ahogy az is, hogy a gazdasági szankciók nem csillapították a háborút és nem kényszerítették térdre az orosz gazdaságot. Továbbá elvárják a brüsszeli döntéshozóktól, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyeknek a gazdasági kárai nagyobbak, mint az előnyei.

    Az Országgyűlés korábban elfogadott már egy politikai nyilatkozatot a háborúról, itt olvasható.

  • A parlament tavaszi ülésszaka előtt szezonnyitó kihelyezett frakcióülésre érkeztek a Fidesz–KDNP politikusai február 22-én Balatonfüredre.

    „Kezdődik a kihelyezett frakcióülés. Van mit megbeszélnünk” – írta korábban Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, aki február 18-án nyilvános évértékelő beszédet tartott a budapesti Várkert Bazárban.

    Sajtóhírek szerint a kihelyezett balatonfüredi frakcióülésen Orbán Viktor átfogó politikai-stratégiai helyzetértékelést adott, amelynek középpontjában az orosz–ukrán háború, a brüsszeli szankciók, a háború által okozott gazdasági válsághelyzet, az infláció, illetve az uniós források kérdése volt.

    A Magyar Nemzet a frakcióülésről azt írta: Orbán Viktor elmondta a frakciótagoknak, hogy a kormány a háromnapos kihelyezett ülésen Sopronban megvitatta, kell-e módosítani a háborúhoz való magyar hozzáálláson, és a kormány arra a döntésre jutott, hogy nem kell, mert a magyar nemzeti érdek ma is azt kívánja, hogy az ország maradjon ki ebből a háborúból.

    A cikkben úgy összegezték a kormányfő helyzetértékelő beszédét, hogy szerinte Európa alig egy év alatt elvesztette függetlenségét, gazdasági és katonai erejét. Ebben a helyzetben Magyarországnak a saját érdekeit kell képviselnie, mert akkor kerülhet ki sértetlenül és megerősödve a háborús időszakból.

    A miniszterelnök a Fidesz–KDNP ellenfeleinek nevezte „a háborúpárti nemzetközi érdekcsoportokat, amelyek a Biden-adminisztrációból, a háborúpárti brüsszeli bürokratákból és háborúpárti politikusokból állnak, a Gyurcsány vezette dollárbaloldalt, amit Orbán Viktor szerint kilóra megvettek, és csak azt teszik, amit a megbízóik kérnek”. Harmadik csoportként a nemzetközi spekulánsokat nevezte meg, akik a háborús időkben haszonra akarnak szert tenni.

    Beszédét azzal zárta, hogy a Fidesz–KDNP-szövetséget az elmúlt években nem tudták megtörni, mert helyén volt a szívük, és 2023-ban is azt várja el képviselőtársaitól, amit eddig is: szorgalmat, csapatszellemet és bátorságot.

    A frakcióülésen elhangzottakról Kocsis Máté és Simicskó István tart közös sajtótájékoztatót, amelyről percről perce tudósítunk az Indexen.

Rovatok