Index Vakbarát Hírportál

Ellenzéki bástya lehetne a város, ahol megrepedtek az összefogás falai

2024. január 17., szerda 09:01

Veres Pál 2019-ben Miskolcon az ellenzéki összefogás pártjainak támogatásával, a szavazatok 54,8 százalékát megszerezve legyőzte a kormánypárti jelöltet, Alakszai Zoltánt. Ennek ellenére nem egyértelmű, hogy Veres mögé végül újra felsorakoznak a korábbi együttműködés résztvevői.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, valamint Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke októberben közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Miskolcon a DK-s Hegedüs Andreát támogatják polgármesterjelöltként.

A DK vezetője akkor arról beszélt, messziről azt látják, hogy azt az ígéretet, az új Magyarország képviseletét, amelyet a polgármester magában hordozott, nem teljesítette. Gyurcsány Ferenc szerint hallják azoknak a hangját is, akiknek csalódást okoz Veres Pál részvétele a Miskolci Egyetem alapítványi kuratóriumában.

Ez nyilvánvalóan fontos és súlyos elvi kérdés. Felveti azt a kérdést, hogy hol áll politikai értelemben Veres Pál

– húzta alá Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: „az, ami a magyar felsőoktatással történt, közös vagyonunk egy részének politikai, ideológiai alapon való privatizálása, nulla forint ellenértéken, a mai kormánypárt köreinek való odaadása”, ráadásul ebből lett az Erasmus- és Horizont-ügy, ezért „nem lehet úgy tenni, mintha ez nem befolyásolná valakinek a közéleti megítélését”. A DK elnöke úgy gondolja, a polgármester nem adott megnyugtató válaszokat a felmerült kérdésekre.

Veres Pál: A DK helyi vezetői az ellenzéki politikát szeretik

„Szeretem azokat a pillanatokat az életben, mikor a dolgok világosan elválnak egymástól. Ez most egy ilyen pillanat. Szerintem nincs az a személyes ambíció, ami fontosabb lehet a közösség érdekénél, és nincs az a pártérdek, ami fontosabb lehet Miskolcnál” – fogalmazott Gyurcsány Ferencék bejelentésére adott reakciójában Veres Pál.

A polgármester úgy vélekedett:

a DK helyi vezetői az ellenzéki politikát szeretik, és valóban így van a legjobb esélyük arra, hogy 2024-től Miskolcon is újra ellenzékben legyenek. Ő döntésük, nincs vele dolgom.

Veres Pál leszögezte, a „választók meg majd eldöntik, hogy győztes vagy vesztes szavazatot szeretnének leadni”.

Az MSZP, a Jobbik és a Momentum a polgármesterrel van

Az MSZP már szeptemberben bejelentette, hogy 2024-ben is Veres Pált támogatja Miskolcon. A polgármester mellett áll a Jobbik – Konzervatívok is.

2023 decemberéig kellett várni a Momentum döntésére. Veres Pál újrázását támogatja a Momentum Miskolcon – jelentette be Gelencsér Ferenc, kiemelve: „a Momentum Mozgalom megígérte, nem lesz akadálya annak, hogy ismét egy ellenzéki jelölt, egy ember álljon az állampárt jelöltjeivel szemben”.

Ezért támogatunk egy hiteles városvezetőt, aki kétciklusnyi fideszes irányítás után hódította vissza a várost 2019-ben. Veres Pál sikeres polgármester, akinek pontos elképzelése van a város további fejlődését illetően. Bízunk benne, hogy a többi ellenzéki párt is felismeri a felelősségét, és a jelenlegi, különutas politikájuk helyett az összefogást fogják választani és erősíteni Miskolcon

– üzente a pártoknak a Momentum leköszönő elnöke.

Előválasztás lesz?

A miskolci fejleményeket a Mindenki Magyarországa Néppárt sem hagyta szó nélkül. Márki-Zay Péterék azt üzenték a feleknek, hogy két ellenzéki induló garancia lenne a fideszes győzelemre, ezért ha nem sikerül megállapodni, akkor előválasztást kell tartani.

Az egyik ellenzéki forrásunk ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott,

az előválasztás megszervezéséhez és lebonyolításához időre van szükség, miközben már fél év sincs az önkormányzati választásokig, ráadásul az előválasztás után elegendő időnek kellene maradnia a kampányra is. 

Azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy a 2023-as, jászberényi időközi választáshoz hasonló konstrukció szülessen: akkor Budai Lóránt polgármester a DK támogatása nélkül, az összefogás többi pártjával a háta mögött, de pártlogók nélkül, egyesületi színekben aratott magabiztos győzelmet.

A miskolci politikai felállásról beszélgettünk egy, a helyi ügyekre rálátó személlyel is, aki beszámolt egy olyan közvélemény-kutatásról, amely alapján Veres Pál teljes ellenzéki egység nélkül is képes lehet a győzelemre, viszont a képviselőjelölti szint – ami a közgyűlési többség miatt kulcsfontosságú – már jóval nehezebben belőhető, ezen a téren kiélezettebb csata várható. Forrásunk a kuratóriumi tagság ügyéről megjegyezte, a városnak mindig fontos volt, hogy kiaknázza az egyetem nyújtotta potenciált, ebben segíthet a polgármester kuratóriumi részvétele, persze a kormányoldal is láthatott lehetőséget abban, hogy egy ellenzéki támogatással nyert városvezető tagja a sokat kritizált kuratóriumi rendszernek.

A Demokratikus Koalíciónál arról érdeklődtünk, hogy megállapodás hiányában támogatnának-e egy helyi előválasztást, valamint elképzelhetőnek tartják-e, hogy végül Veres Pál és Hegedüs Andrea is polgármesterjelöltként induljon az önkormányzati választáson. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat.

„Városvezetőként és pedagógusként egyaránt kiemelt fontossággal bír a köznevelés és a felsőoktatás ügye”

Veres Pál hétfőn Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel találkozott, a polgármester ezt követően kiadott közleményében kifejtette: „Találkozónk végén miniszter úr egy meglepő kéréssel fordult hozzám, arra kért, hogy a Miskolci Egyetem kuratóriumának tagjaként és mint az ellenzéki pártok által támogatott független polgármester segítsek az európai uniós fórumokon elérni, hogy az Erasmus és a Horizont Európa oktatási, mobilitási és kutatási program újra hozzáférhetővé váljék a magyarországi, alapítványi egyetemek hallgatói és kutatói számára is.”

Számomra városvezetőként és pedagógusként egyaránt kiemelt fontossággal bír a köznevelés és a felsőoktatás ügye, ez így volt eddig, így van most, és így lesz a jövőben is, a Miskolci Egyetem kuratóriumának tagjaként pedig eddig is az volt a célom, hogy a campuson a hallgatók a legmagasabb szintű oktatásban részesülhessenek, az oktatók pedig a lehető legjobb körülmények között és lehetőségek mellett végezhessék munkájukat

– hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve: „Ezért is értettem egyet Navracsics Tiborral abban, hogy a diákok oktatása és a kutatók, pedagógusok munkája nem lehet politikai alkuk tárgya. Mivel pedagógusként és polgármesterként egyaránt elkötelezett vagyok az oktatás ügye mellett, megígértem miniszter úrnak, hogy lehetőségeimnek megfelelően mindent meg fogok tenni – ahogyan tettem azt eddig is – annak érdekében, hogy nemcsak a Miskolci Egyetem, hanem minden magyar felsőoktatási intézmény és természetesen minden magyar diák, oktató és kutató számára újra elérhetőek legyenek ezek a források és lehetőségek. Ez ugyanis mindannyiunk közös érdeke.”

Veres Pál 2023 februárjában jelezte: „amennyiben a miskolci diákság, a város és az egyetem érdeke úgy kívánja, és ezáltal az egyetem hallgatói visszakerülhetnek az Erasmus-programba, pedagógusként, miskolci lokálpatriótaként és felelős politikai szereplőként késlekedés nélkül, azonnal kész vagyok lemondani kuratóriumi megbízatásomról”, viszont ilyen megkeresést nem kapott sem az uniós szervezetek, sem a kormányzat, sem az egyetem vezetése részéről.

(Borítókép: Veres Pál 2022. október 28-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok