Index Vakbarát Hírportál

Itt a fotó, Szijjártó Péter már Kárpátalján tárgyal

2024. január 29., hétfő 08:40 | aznap frissítve

A külügyminiszter a Facebookon számolt be arról, hogy elindult Kárpátaljára, ahol Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel és Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével is találkozik. Azóta már meg is kezdődött a tárgyalás, több fotó is videó is megjelent.

Szijjártó Péter hétfőn Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyal. A megbeszélés legfontosabb kérdése az lesz, hogy hol, mikor és miként találkozhat Orbán Viktor miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

A miniszter hétfő reggeli posztjában azt írta, hogy szeretnének javítani Ukrajna és Magyarország együttműködésén, „és mindent megteszünk azért, hogy a kárpátaljai magyar közösség visszakapja korábbi jogait”.

A fotókon az is látható, hogy a külügyminiszter rendőrségi helikopterrel indult útnak. Korábban írtunk arról, hogy az ukrajnai magyar külképviseletre egy halálos fenyegetés érkezett a külügy szerint.

Szijjártó Péter egyébként még vasárnap mindenkit megnyugtatott, hogy semmi gond nem lesz ezen a találkozón, mert Kelemen atya megírta neki SMS-ben, hogy „a győri bencés rendház összes szerzetese imádkozik érte”.

Már a határ túloldalán van 

Frissítés: később arról számolt be a külügyminiszter a Facebookon, hogy landolt a helikoptert, és már Ungvárra tart.

A gép a jelek szerint még a határ magyar oldalán landolhatott. Erre lehet következtetni Vitalij Hlahola ukrán újságíró közléséből, aki egy videóval együtt számolt be arról, hogy Szijjártó Péter és autós konvoja átkelt a határon.

Megkezdődött a tárgyalás

Az ukrán külügy nem sokkal délelőtt 11 óra előtt posztolt is egy fotót, amelyen az látható, hogy Szijjártó Péter, valamint Magyar Levente, a külügyminisztérium államtitkára Dmitro Kulebával és  Andrij Jermakkal tárgyalnak. 

A bejegyzésben mindössze annyit írtak, hogy a tárgyalás célja „az ukrán-magyar kapcsolatok normalizálása”.

Andrij Jermak Telegram-oldalán eközben szintén megjelent egy bejegyzés két fotóval, abban az elnök hivatal vezetője azt írta: 

A kapcsolatok kiépítésén dolgozunk, őszinte és konstruktív párbeszédre van szükségünk. Készen állunk.

Szijjártó a kárpátaljai kormányzót dicsérte, közben egy molinóval várják a városházánál

A külügyminiszter már találkozott Viktor Mikita kárpátaljai kormányzóval is: Szijjártó azt írta a Facebookon, hogy a kormányzó még a záhonyi határátkelőnél csatlakozott hozzájuk. Róla azt írta, hogy „teljesen új szemléletet hozott Kárpátaljára: a megbékélés kultúráját képviseli annak érdekében, hogy ukránok és magyarok egymás mellett békében élhessenek”.

Eközben a külügyminisztert kárpátaljai magyar aktivisták is egy molinóval várják az ungvári városháza előtt, amelyen az olvasható, hogy

a kárpátaljai magyarok is Európai Unióhoz akarnak tartozni.

Ez utóbbinak egyébként magyar részről jelen pillanatban nincs akadálya, mivel az Európai Tanács legutóbbi csúcstalálkozóján Orbán Viktor elhíresült „kávészünete” közben jóváhagyták a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával. 

A temetőben is jártak

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy Andrij Jermakkal és Dmitro Kulebával az ungvária Kálvária temetőben is jártak. „Egyre több a halott a csatatéren, nem szabad engedni, hogy még többen haljanak meg! A háborúnak véget kell vetni, emberéleteket csak békével lehet menteni” – írta. 

Videókat is közzétettek

Az ukrán külügy egy hosszabb felvételt tett közzé a temetőlátogatásról. 

Továbbá megjelent egy hosszabb videórészlet, amelyen hallható a tárgyalás egy részlete is (bár újdonságot ezen a részleten nem mondanak a felek). 

Rovatok