Muhaha, a berlini négyes metró csak 2,8 kilométeres és öt megállóból áll. Hogy a német fővárosnak összesen 10 vonala van, 170 kilométer összhosszúsággal, azzal most ne törődjünk. Ahogyan azzal sem, hogy ezt a négyest már 1910-ben megnyitották.
Ma kilenc órakor Orbán Viktor és Tarlós István a Kelenföldi pályaudvarnál megnyitják a 4-es metrót. Orbán és Tarlós ezután végigutazik a 7,3 kilométeres vonalon. Tarlós István a megnyitóra nem hívta meg Demszky Gábor korábbi főpolgármestert, mert szerint "nem érdemli meg, hogy sütkérezzen a metró befejezésének fényében”. Tarlós szerint Demszky alaptalanul okolta Orbán Viktort a pazarló beruházás elhúzódásáért, és az általa ellenjegyzett szerződések okozzák ma is a város legfőbb gondjait. Demszky Gábor jelenleg nincs is Magyarországon, úgy tudjuk, Dél-Amerikában van. A kormányfői megnyitóval egy időben a 4-es metró másik végállomásán, a Keleti pályaudvarnál a Magyar Liberális Párt tart alternatív megnyitóünnepséget. A metrót déltől használhatja a nagyközönség. Vasárnap estig ingyen lehet utazni rajta.
Attól függ, honnan számoljuk:
Nemrég megkerestük Demszky Gábort és megkérdeztük, benne lenne-e egy alternatív 4-es metró avatásban az Index kamerái előtt. A volt főpolgármester levélben ezt válaszolta:
Az alternatív avatást jó ötletnek tartom, de nélkülem is megcsinálható ellenzéki szereplőkkel. Nem érzem úgy, hogy nekem kellene kommentalnom ezt a méltatlan helyzetet, amit utódom teremtett. Beszéltessétek őt és kérdezzétek a budapestieket.
Az itthon eltelt 30 év tervezgetés semmi: Hamburg 1912-ben megnyitott harmadik vonala után 2012-ben jelent meg a helyi 4-es metró. Persze, a másik három azért szépen nőtt az elmúlt száz évben, most 104 kilométernél jár, igaz, itt is vannak közös szakaszok. A 12,2 kilométer hosszú, 11 megállóból álló 4-es vonalnak csak az ötöde önálló, két saját megállóval.
A Telenor a 4-es metró átadásával egy időben, március 28-tól az új metró teljes vonalán elérhetővé teszi Hipernet 4G mobilinternet-hálózatát. A 4-es metró lesz az első budapesti metróvonal, ahol a 4G az összes megállóban és a metró teljes nyomvonalán elérhető.
A metrómegállóknál rendőrök vannak, a Móriczon, a Gellért téren és persze az Etele téren is számos rendőr vigyáz a rendre. A katasztrófavédelem egyenruhás emberei is tucatnyian a helyszínen vannak, ami nem túl jó jel. A metróvégállomás fogadócsarnokában egy vonósnégyes biztosítja az ünnepi hangulatot.
"Nincs fotózás, majd 12-kor, amikor megnyílik!" – mondták reggel Nyomomneki Tumblr szerzőjének reggel fél hatkor. A szalagkorlát mellett tudott két képet kattintani, utána ezzel hajtották el.
Nagyon át fogom gondolni az aluljárófényképezést mostantól
– vetítette előre a következményeket a megsértett szerző.
Ennek ellenére tudósítónk máris bejutott a metró területére, képeit mindjárt mutatjuk.
Ebben az archív filmhíradóban a 2-es metró Budapest 100. születésnapjára időzített avatóünnepségét láthatjuk, miniszoknyás elvtársnővel és „a Moszkva tér új, modern vonalú épületével”. Régen tényleg minden jobb volt: a piros metrót egy évvel a határidő előtt adták át az utazóközönségnek, a falakat fehér márvány borította, a padlót meg vörös gránit. Az új, Deák tér–Déli pályaudvar szakasz kiválóan kiegészítette az 1970 óta működő Deák tér–Örs vezér tere szakaszt – ennyi retró láttán mi is pont olyan vidámak lettünk, mint az orrhangú narrátor.
A kérdés nem olyan egyszerű, mert sok helyen a metró szoros kapcsolatban áll az elővárosi villamosok vagy a helyiérdekű vasút hálózatával, amelyeket gyakran beleszámítanak a rendszerbe. (Ez sajnos Budapesten még várat magára, pedig a HÉV integrálása látványos változást hozna, a 4-esnél kisebb ráfordítással.) A klasszikus, alapvetően föld alatt futó metrókat figyelembe véve a világon 25 ország 42 városban van négy vagy annál több vonal. Kína bődületes gyorsasággal fejleszt, hat városa már benne van ebben a körben, pedig tíz éve még Peking sem tartozott ide. Európából 17 ilyen város van, mától köztük Budapest is – persze a számítás csalóka, hiszen most nem a metróhálózat hosszát, csupán a vonalak számát nézzük. A kontinensen a törpeállamokat leszámítva csak Írországban, Szlovákiában a Baltikumban, Albániában és a volt Jugoszlávia területén nincsen egyáltalán metró.
Tavaly októberben Tarlós István büszkén mutatta be az ellendrukkereknek is az évek óta húzódó építkezés első látható eredményét, a Bikás park megállót.
A sajtómunkatársakat egy "sajtómajomketrecben" (a kifejezés Szily László foga kerítésén bukott ki) gyűjtötték össze a szervezők, nem vegyülhetnek a 300 díszvendéggel, akik közé egyébként nem hívták meg a legnagyobb metrós szakszervezet elnökét, Gulyás Attilát.
A helyszínen egyelőre csak feszült várakozás van, még se Tarlós, se Orbán nem érkezett meg.
Azt pletykálják a helyszínen, hogy Orbán és Tarlós metróval érkezik majd a megnyitóra, és a kamerák előtt fognak kiszállni.
Már van kép és hang a kormany.hu-n, ahol közvetítik a 4-es metró megnyitását. A képen egyelőre a kelenföldi állomás és egy üres szónoki emelvény látszik.
Ezt a bocsánatkérést Tarlós Istvántól és Orbán Viktortól biztosan nem fogjuk hallani, pedig a Fidesz képviselője, Kosztolányi Dénes 2003 júniusában még ezt várta volna el az akkor kormányzó MSZP-sektől. A Medgyessy Péter által meghirdetett Európa-terv ugyanis a Dél-Budát Rákospalotával összekötő vonalat nevezte 4-es metrónak, viszont nem ehhez, csak a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar összekötéséhez fogtak hozzá.
...azt mondja az utolsó mondatában ez az Európa-terv: A parlament döntését követően még az idén megkezdődik a 4-es metró megépítése. A miniszterelnök úr nem szakaszolta, nem azt mondta, hogy a Kelenföldi pályaudvartól a Keleti pályaudvarig, hanem azt mondta, hogy az általa ismert 4-es metró. Az általa ismert 4-es metró az, amit az országgyűlési választások kampányában 4-es metrónak hívtunk, amiről Deutsch úr azt mondja, hogy Dél-Buda-Rákospalota. Ehhez képest jön a kormány előterjesztése, és azt a kormányzó pártok támogatják, és hazugságban hagyják a miniszterelnök urat a tekintetben, hogy bocsánatot kérünk, nem arról van szó, csak két pályaudvart kötünk most össze metróval.
Nem tudjuk, besurranó pernahajderek összekaristolták-e vagy eleve hibás volt:
– küldte fotósunk:
London metrótörténete már 151 éves, így nem meglepő, hogy az Egyesült Királyság fővárosában már a negyedik vonal is 19. századi. A sárgával jelölt Circle Line önálló vonalként 1874 óta működik, igaz, az első harminc évben még gőzmozdonyokkal. A vonalon 27 megálló áll, 36 kilométer hosszú körgyűrűn, ahol évente 114 millió ember fordul meg. A londoni vonalak összhossza 402 kilométer, így ez a kontinens legnagyobb metróhálózata. Igaz, ebből csupán 220 kilométer fut a föld alatt, így ebben a kategóriában megelőzi a 325 kilométer hosszú hálózattal rendelkező Moszkva, amely egyébként évi 2,5 milliárd utasával a közelmúltig a világ legnagyobb forgalmú hálózata volt, ám Peking (3,2) , Szöul (2,56) és Sanghai (2,51 milliárd) kevéssel már ebben is megelőzi.
A kormányfői megnyitóval egy időben a 4-es metró másik végállomásán, a Keleti pályaudvarnál a Magyar Liberális Párt tart alternatív megnyitóünnepséget. 15-en állnak táblákkal-molinókkal, rajtuk kívül még 40 tüntető jelent meg. Pár felirat:
Ha nem tetszik az EU, ne használjátok a metrót
Korábban akadályoztátok, most avatjátok
És egy szórólap: Ők voltak a négyes metró „fúrói” (Orbán és Tarlós képével)
A tüntetést máris megpróbálta megzavarni egy járókelő, aki az egyik molinót tartó tüntetővel beszédbe elegyedve kétségbe vonta a trafikmutyi létezését, majd feltette a nagy kérdést:
Amikor itt volt a Strabag, az nem volt baj?
Megkérték, hogy ne zavarja a tüntetést, de arra hivatkozva, hogy „szabad itt a tér”, egyelőre maradt.
Örülünk, de ez még nincs kész – írja a BKV Figyelő a 4-es metró átadásáról. „Több mint négy évtizednyi tervezés, húsz éves politikai tortúra és nyolcévnyi építkezés érkezik fontos mérföldkövéhez pénteken, amikor megnyílik a 4-es metró első szakasza a budapestiek előtt. De a budapesti 4-es metró még nincs kész″ – írja a blog. Kész akkor lesz, ha majd gyorsan el lehet jutni Rákospalotáról Dél-Budára (innen származik a DBR Metró projektigazgatóság neve is).
Nyerhet a metró építészeti nívódíjat, megdrágíthatja a környékbeli ingatlanokat, mutathat jól a budapesti úti filmeken, a 4-es metró alapvető célja ez; se több, se kevesebb.
A kormany.hu közvetítésén a peron órája látható, ami nagyon pontosan mutatja az időt. Éppen 15 perce el kellett volna kezdődnie a megnyitónak.
Egyre többen kezdenek arra gyanakodni, hogy elakadt a politikusokat szállító metró az alagútban, mert már 15 perce el kellett volna kezdődnie az átadásnak.
Húsz percig semmi, aztán átment egy szerelvény az állomáson.
Majd derültséget keltve megállás nélkül továbbment.
Most szállnak ki.
Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke átadja a 4-es metró vasútbiztonsági tanúsítványát Tarlós Istvánnak.
A 4-es metrót nem Demszky Gábor találta ki, hanem már húsz évvel korábban eltervezték, mondta Tarlós, aki szerint a volt főpolgármester az ügy megszállottjává vált.
2007-ben indultak a tényleges munkálatok, rengeteg oka van, hogy idáig csúszott a dolog, legfőként, hogy 2002-ben Orbán első bukása után leállították az első beruházást. Orbán Viktor a metróval kampányol, miközben a másik oldalról szabadságharcot folytat Brüsszel ellen, pedig EU-s pénzből beszélt – hangzott el a Liberálisok alternatív megnyitóján.
A félbehagyott beruházást már nem lehetett nem befejezni, veszélybe került a város működőképessége is.
Nem csak a Keletihez, a Gellért térre is szerveztek egy alternatív metróátadást a baloldali erők. A Gellért téren Horváth Csaba MSZP-s fővárosi frakcióvezető, Gy. Németh Erzsébet, a DK elnökségi tagja és Szabadai Viktor (MLP) tart sajtótájékoztatót. (MTI)
– mondja Tarlós, aki most éppen a kárörvendő sajtót ekézi.