Index Vakbarát Hírportál

Kínos iratok kerültek nyilvánosságra Amber Heardről és Johnny Deppről

2022. augusztus 2., kedd 06:39

Az egykori sztárpár ügye ugyan már hetekkel ezelőtt lezárult, azonban csak most kerültek nyilvánosságra egyes dokumentumok, amelyek igen rossz színben tüntetik fel Amber Heardöt.

Amber Heard és Johnny Depp tárgyalása kétségkívül az egyik legnagyobb nyilvánosságot kapó esemény volt az elmúlt hónapokban. A konfliktus azután robbant ki kettejük között, hogy a színésznő egy olyan cikket írt, amelyben családon belüli erőszak áldozataként mutatta be magát, ezzel nem is olyan burkoltan bántalmazással vádolva Deppet. A színész az ellene felhozott vádak miatt beperelte volt nejét, aki ellentámadásként szintén pert akasztott Depp nyakába, mivel állítása szerint lejáratókampányt szervezett ellene. A heteken át tartó tárgyalássorozat végeztével az esküdtek végül a színésznek adtak igazat, és több millió dolláros kártérítésre kötelezték Heardöt, ám az még kérdéses, ki tudja-e majd fizetni, illetve ha nem, akkor ennek milyen jogi következményei lesznek. 

Az ítélet kihirdetése óta ugyan kissé lenyugodtak a kedélyek, ám a most nyilvánosságra került iratok ismét felkavarhatják az állóvizet. A bírósági dokumentumokból ugyanis az derül ki, a két fél jogi csapata miben mesterkedett, miképp szerették volna megvédeni ügyfelüket. Heard ügyvédei például március 28-án nyújtottak be egy 965 oldalas papírhalmazt, amelyben tiltakoztak Depp jogászainak számos indítványával szemben. Az előkerült iratokban a felek többek között azt kérték, hogy egyrészt a színész kórtörténetét ne ecseteljék a tárgyalásokon, másrészt ne kerüljenek napvilágra a színésznőről kényes információk.

A beadványban az is szerepel, hogy Heard ügyvédei kifogásolták, hogy Deppék a tárgyaláson említést szerettek volna tenni a színésznő húgáról, Whitney-ről készült kompromittáló felvételről. Ahogy a testvérek korábbi párkapcsolatainak részleteit is kivesézték volna. Depp a bíróságon arról is kívánt beszélni, miszerint Amber Heard évekkel azelőtt, hogy megismerte őt, rövid ideig  táncosként dolgozott. 

Depp igen komolytalanul, illetve rosszindulatúan azt sugallja vagy arra utal, hogy Heard egy időben eszkortként dolgozott

– érveltek a színésznő ügyvédei az iratokban.

Manson és Depp barátsága

A dokumentumokból ugyanakkor arra is fény derül, milyen üzeneteket váltott anno a szexuális zaklatással vádolt Marilyn Manson és Johnny Depp. Előbbi azt írta, miszerint az ő neje Amber 2.0, mire utóbbi így válaszolt neki:

Sokat olvastam erről és a szociopata viselkedésről, ez kib*szottul igaz testvérem. Az exk*rvámra minden szó igaz 

– fejtette ki a színész, aki akkor is üzenetet váltott Mansonnal, amikor kihívták a rendőrséget Depp és Heard Los Angeles-i lakásához. Akkor a rocksztár Deppnél szerette volna meghúzni magát, mivel összetűzésbe keveredett párja családjával, és attól tartott, ráküldik a rendőröket. 

Heard ügyvédei szerint Manson és Depp gyakran kábítószereztek együtt, és állításuk szerint ez akkor is így volt, mielőtt Heard elutazott volna Ausztráliába. Ekkor történt az az ominózus eset, amikor vita hevében a színésznő meglendített egy vodkásüveget, amit végül Depp egyik ujja bánt.

Amiről nem esett szó

A színésznő jogászai emellett azért is szót emeltek, hogy Heard ügyvédje, Elaine Bredehoft nem tudta feltenni kérdéseit a színész egykori ügynökének, Tracey Jacobsnak, ahogy amiatt sem kérték számon Deppet, hogy állítólag hazudott a hatóságoknak. A dokumentumból ezen kívül fény derült egy esetre is, amikor Heard ügyvédei szerint a színész állítólag részegen, bedrogozva jelent meg egy tévés szereplésen. Ekkor a Disney vezetősége számon is kérte volt ügynökét, Jacobst, mi ütött az ügyfelébe. 

Hasonló esetet elevenítettek fel a jogászok A Karib-tenger kalózai ötödik részének forgatásával kapcsolatban is. Állításuk szerint a színész akkor is illuminált állapotban jelent meg a forgatásokon, ezt a magatartást pedig a Disney nem volt hajlandó megtűrni. Depp és a Disney kapcsolata egyébként nagy szerepet játszott a tárgyalásokon, mivel míg a színész ügyvédei azt állították, Heard rágalmazó állításai miatt Depp több tízmillió dollárnyi bevételtől esett el, a színésznő jogászai azonban úgy érveltek, a színész viselkedése vezetett idáig. 

Bár Elaine Bredehoft azt sérelmezte, nem tudta feltenni kérdéseit Depp volt ügynökének, Tracey Jacobsnak, a színész jogászai más állítottak. Szerintük egyrészt Heard csapata félrevezető bizonyítékokkal állt elő, másrészt Bredehoft további három órán keresztül folytathatta volna Jacobs kihallgatását, de úgy döntött, nem teszi meg.

A dokumentumból az is kiderült, miképp ügyködtek Depp ügyvédei azon, hogy ne lehessen tanúkat behívni a színész éppen folyamatban lévő vagy már lezárult egyéb ügyei kapcsán. A jogászok ezt azzal magyarázták, hogy ezzel csak azt segítenék elő, hogy az esküdtek előítéletesebbek legyenek a színésszel szemben, illetve csak azt próbálnák elérni vele, hogy Deppet erőszakos embernek mutassák be. Ám mint azt most már tudjuk, akármennyire is próbálták rossz fényben feltünteni a színészt, az esküdtek végül mégis neki hittek

(Borítókép: Amber Heard 2022. június 1-jén. Fotó: Win McNamee/Getty Images)

Rovatok