Index Vakbarát Hírportál

Végleg búcsút mondott a királyi család

2023. december 16., szombat 07:44

Lezárult A korona című, a királyi család életét feldolgozó sorozat utolsó fejezete, amelynek cselekménye a várakozásoknak megfelelően 2005-ig tartott. A széria végén még láthattuk Kamilla királyné és III. Károly egybekelését, és méltó módon vettek búcsút II. Erzsébet királynőtől is. Figyelem! Nem spoilermentes cikk következik.

November közepén debütált a Netflixen A korona hatodik évadának első etapja, amelyben Diana hercegné halálának előzményeit, illetve következményeit mutatták be, majd december 14-én érkezett meg a folytatás a szériát lezáró hat epizóddal. Bár az utolsó évad első részeiben II. Erzsébet királynőt egy kifejezetten negatív karakterként tüntették fel – aki Diana hercegné ellen dolgozott, és nem szólt időben a gyászoló néphez –, ám a második etapban már egy sokkal szerethetőbb szereplő képét mutatta. Ez részben annak köszönhető, hogy emberi oldala is megjelent a sorozatban, így a nézők nem feltétlen királynőként, hanem nagymamaként, testvérként, édesanyaként tekinthettek rá. A néhai uralkodó húgával, Margit hercegnővel való közeli viszonya, illetve unokái, Vilmos és Harry herceg iránti megértő magatartása mind megható képsorokat eredményeztek. Emellett jól érzékeltették a trónörökös és Katalin hercegné megismerkedését, bár Harry herceg esetében kissé túlzásba estek abban a tekintetben, amilyen bajkeverőnek állították őt be.

Mint ismert, A korona egy fikciós sorozat, azaz a benne látott események nem minden esetben felelnek meg a valóságnak. Ebből a korábbiakban már gondja is származott a készítőknek, mivel sok színész, köztük Judi Dench is felszólalt, aki többedmagával azt kérte, az epizódok elején legyen valamiféle jelzés ezzel kapcsolatban – azonban ezt nem sikerült elérniük. Sőt, anno még Fülöp herceg is azt tervezte, hogy beperli a Netflixet, amiért a sorozatban a múltbéli történéseket megmásítva rá akarták kenni nővére halálát. Harry herceg még a James Cordennek adott interjújában beszélt arról, hogy a széria nagyjából hű képet fest arról, milyen az élet a királyi családban. Azonban tekintve, hogy senki sem lehet tisztában azzal, mi zajlik pontosan a Buckingham-palota falai mögött, a készítők is csak a képzelőerejükre hagyatkozhattak – főleg a párbeszédek terén. Ennek ellenére a hatodik évad utolsó epizódjaiban is akadnak olyan események, amelyek a valóságban is megtörténtek, míg más jelenetek teljesen elrugaszkodtak a realitás talajától.

Vilmos herceg, a popsztár

A sorozat hatodik évadának második felében nagy szerepe volt Vilmos hercegnek: őt egy igazi popsztárnak mutattak be, akiért minden fiatal lány rajongani kezdett Diana hercegné halálát követően. Ez valóban így történt, mivel a testvérek emiatt még jobban reflektorfénybe kerültek. A trónörökös abban az időben még az Eton College nevezetű bentlakásos iskolába járt, ahova sok rajongói levél érkezett, sőt 600 részvétnyilvánító üzenetet kapott iskolatársaitól. Akkoriban a lapok úgy írtak arról, ha a herceg megjelent valahol, hogy a közönség popsztárként fogadta őt, amit – bár néhol kissé eltúlozva, de – hűen bemutat a széria. II. Erzsébet aranyjubileumi ünnepségekor például fiatal lányok vették körbe a kocsit, amiben ült.

Szintén megfelelnek a valóságnak azok a jelenetek, amelyek szerint a hercegek sosem szerettek a kamerák kereszttüzében lenni, kellemetlenül érintette őket a fokozott figyelem. Jó példa erre a sorozatban is látott kanadai utazás, amelyre III. Károly két gyermekével együtt ment. Vancouver mellett ellátogattak a Whistler-hegy környékére, ahol együtt síeltek. A családnak mindkét helyen pózolnia kellett a fotósoknak, ám a sorozatban látottakkal ellentétben ez nem nyomta rá a bélyeget a „nyaralásukra”. Sőt, addigra a hercegek már vélhetően tisztában voltak a kötelezettségeikkel, így valószínűleg nem verték akkora dobra – a széria ezen epizódjában ugyanis Vilmos herceg egyenesen kijelenti, hogy utálja ezt a felhajtást.

Ahogy arról a család akkori síoktatója, Bruno Sprecher még a The Timesnak beszámolt, apa és fiai kapcsolata azon az úton erősödött meg még inkább, mivel volt elég idejük egymásra. Illetve annak ellenére, hogy a sorozat egyes részeiben láthatóak Vilmos herceg és III. Károly között kirobbant viták Diana hercegné halála kapcsán, ugyanis a trónörökös édesapját okolta a történtekért, ám tekintve, hogy a királyi család sosem beszélt efféle konfliktusokról, nem tudni, hogy ezek a képsorok igaz történeten alapulnak-e.  

Igazi tündérmese 

A szériában szinte tündérmeseként vázolják fel Katalin hercegné és Vilmos herceg megismerkedését, miszerint 1996 decemberében Kate Middleton az édesanyjával együtt futott össze az utcán a trónörökössel, aki épp Diana hercegnével árulta a The Big Issue nevezetű újságot – amely hajléktalanoknak segít a pénzszerzésben. A hercegné ugyanakkor sosem találkozott Dianával, erről ő maga számolt be korábban, hozzátéve, a herceggel a St. Andrews-i Egyetemen ismerték meg egymást. Az viszont igaz, hogy Diana hercegné gyakran vásárolt a The Big Issue magazinból a Sloane Square környékén.

Middleton édesanyját viszont Diana hercegnével szemben nem tűntetik fel túl jó színben a sorozatban, mivel úgy ábrázolják, hogy kvázi ő lökdöste a lányát Vilmos herceg karjaiba. Ő vette rá a chilei expedícióra – amelyen a felek néhány hónap különbséggel vettek részt –, illetve küldte ugyanarra az egyetemre, ahol ő is tanult. Katalin hercegné első választása ugyanis valóban az edinburghi egyetem volt, ám végül a St. Andrewsba ment. Omid Scobie nemrég megjelent könyvében úgy fogalmazott, kétség sem fér ahhoz, hogy Carole Middleton volt az, aki Vilmos herceg világának kellős közepébe helyezte a hercegnét, ám azt sosem ismerte el, hogy az ő ötlete lett volna az egyetemváltás.

Mindezek mellett a sorozat alapján mind a hercegnek, mind a hercegnének volt románca az egyetemen a megismerkedésük előtt. Míg előbbi párját a szériában Lola Airdale Cavenish Kincaidnek, utóbbiét Rupert Finchnek hívják, ám ennek a valóságban csak a fele igaz. Kate Middleton rövid ideig tényleg kapcsolatban volt Rupert Finchcsel, míg a trónörökös egy Carly Massy-Burch nevű lánnyal randizott hónapokig, ám végül mindketten szakítottak. A korona szerint a felek végül azt követően habarodtak egymásba, hogy a hercegné részt vett egy divatbemutatón, amelyen sokat sejtető, áttetsző ruhában ment végig a kifutón, pánt nélküli melltartót és alsóneműt viselve. Az esemény pedig tényleg megtörtént, amelyen egyes értesülések szerint Vilmos herceg dögösnek nevezte későbbi nejét, akinek akkor viselt ruhája 2011-ben 125 ezer dollárért kelt el egy aukción. Ezen kívül pedig abban sem tévedtek a készítők, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg az egyetemi évek alatt egy ideig együtt laktak. 

Az idő fogságában

Ugyan a sorozatban úgy mutatják be, hogy Vilmos herceg akkor tudja meg a rossz hírt, miszerint elhunyt dédnagymamája, Erzsébet anyakirályné, amikor az előbb említett divatbemutatót követően épp elcsattan az első csók közte és a hercegné között, ám a két időpont nem passzol. Míg a divatbemutató 2002. március 26-án lett megrendezve, II. Erzsébet édesanyja négy nappal később halt meg, amikor III. Károly már a fiaival síelt Svájcban. 

Továbbá sántít az a történetszál is, amely szerint Vilmos herceg kihagyta a néhai királynő aranyjubileumi, azaz az uralkodása 50. évfordulóját ünneplő eseményét, és inkább a Middleton családdal ebédelt. A valóságban a trónörökös nem kapott kimenőt II. Erzsébettől arra a napra – pontosabban valószínűleg nem is kérte meg őt erre –, így az aznapi istentiszteleten és a felvonuláson szintén részt vett. Bár logikusan végiggondolva nem is vihette volna véghez, hogy a kocsijával átvezet az amúgy is mindig emberektől nyüzsgő Londonba, és pont akkor ér oda, amikor ki kell állni a Buckingham-palota erkélyére. 

Mindemellett a szériában néhány jelenet erejéig újra feltűnik Dodi Fayed édesapja, Mohamed Al-Fayed, aki gyilkossággal gyanúsítja a királyi családot, illetve azt állítja, Diana hercegné terhes volt, mikor meghalt. Ezek a mondatok valóban elhagyták a száját, illetve úgy fogalmazott különböző műsorokban, hogy a famíliát tiarás gengszterek alkotják. Ezen interjúk viszont két évvel a Diana hercegné halálának körülményeit vizsgáló Paget-hadművelet előtt zajlottak. A nyomozás három éven át tartott, ennek során 300 tanút hallgattak ki, és egy 832 oldalas jelentést tettek közzé 2006 decemberében. E szerint nem találtak bizonyítékot arra vonatkozólag, hogy Diana hercegné terhes lett volna, ahogy arról sem, hogy a királyi családnak bármi köze lett volna a balesethez. 

Sárgult az irigységtől?

A hatodik évad második felének igen nagy részét teszi ki II. Erzsébet vívódása azzal kapcsolatban, hogy az akkori brit miniszterelnök, Tony Blair sokkal népszerűbb nála – még rémálma is van arról, hogy helyette választják meg uralkodónak a kormányfőt. Arról nem tudni, hogy efféle érzések kavarogtak volna a néhai királynőben, aki a királyi családdal együtt Diana hercegné halálának következtében esett ki a pikszisből. Míg Blair, aki megható beszédet intézett a néphez, ezáltal tudta növelni a támogatottságát. A szériában láthatók olyan képsorok, hogy II. Erzsébet közvélemény-kutatást végeztet a királyi családdal kapcsolatban annak érdekében, hogy hasonló hatást érhessen el, illetve fejlődhessen, ám nem tudni, hogy ez valóban megtörtént-e. Egyes értesülések szerint ugyanakkor II. Erzsébet korábban azt állította, nem Blair a kedvenc miniszterelnöke, illetve az is biztos, hogy sokszor végeznek a família kapcsán felméréseket. Kérdéses, hogy a királynő valaha kért-e efféle kutatást. 

Blairrel kapcsolatban a sorozat egy másik érdekes fordulatát adja, amikor az egykori uralkodó a miniszterelnökhöz fordul segítségért, hogy adjon neki tanácsot a királyi család modernizálásához, ám ebben aztán tényleg semennyire nem lehetünk biztosak. A II. Erzsébet és a brit miniszterelnökök találkozóin elhangzott beszélgetések ugyanis hétpecsétes titoknak minősülnek. Blair ugyanakkor a királyi család pénzügyeinek modernizálásában szerepet vállalt azáltal, hogy 2000 nyarán bejelentette, a família 10 éven át nem részesül támogatásban az adófizetők pénzéből, ami a Margaret Thatcher hivatali ideje alatt bekövetkezett túlfinanszírozást volt hivatott korrigálni. 

Azok a jelenetek is valós eseményeken alapulnak, amelyek a miniszterelnök elleni tüntetéseket mutatják be az iraki háború kapcsán, illetve azon képsorok szintén, amikor Blair a Nők Szervezete (Women's Institute) gyűlésén bőg le, miután politikáról kezdett beszélni. Annyira elharapóztak az indulatok, hogy a WI elnökének, Helen Carey-nek kellett közbeavatkoznia, hogy megnyugtassa a tízezer fős hallgatóságot. Sőt, a szériában a Blair által felsorolt királyi szakmák – amelyeket a cselekmény szerint a modernizálás jegyében eltörölni kívánt – szintén léteznek. Csak hogy néhányat említsünk közülük: királyi fűszerész, az uralkodó kézmosója, királyi hajómester, a király porcelán számontartója, királyi asztronómus, királyi dudás, illetve hattyúőrző (tekintve, hogy minden Nagy-Britannia területén található hattyú az uralkodó tulajdona).

Harry herceg, a bajkeverő

Ugyan A korona utolsó évadának első részeiben még nem úgy festették le Harry herceget, mint egy rossz fiút, a második etapban ez jobban előtérbe került. A királyi sarjat alig lehetett olyan jelenetekben látni, amelyeket nem erre hegyeztek ki. Olykor tökmaggal dobálta a bátyját, vagy a szállodai szobában sörözött és whiskyzett, a királynő aranyjubileumának istentisztelete után pedig pezsgőt öntött a teáscsészébe elterelés gyanánt. Talán sokan kinéznék a fiatalként lázadónak tartott hercegből ezt a viselkedést, de II. Erzsébet uralkodásának 50. évfordulójakor 13 éves volt, így talán kevés esélye volt annak, hogy már akkor ilyen mértékben fogyasztott alkoholt.

Az ivás mellett a készítők azt is bemutatták, ahogy a herceg füvezik és cigarettázik, amire az édesapja is rájön, így rehabra küldi őt. Állítólag III. Károly valóban tudomást szerzett arról, hogy kisebbik fia hogyan mulatott a Highgrove-ban, így rövid ideg a Featherstone Lodge-ba vitte őt, hogy észhez térjen. A káros szenvedélyeivel kapcsolatos jelenetek egyébként egybecsengenek a Harry herceg könyvében, illetve sorozatában szereplő állításokkal. Továbbá azt az ominózus esetet sem hagyták ki a sorból a készítők, amikor a herceg 2005-ben az újságok címlapjára került azzal, hogy egy beöltözős buli kedvéért náci egyenruhába bújt. A szériában ezt úgy ábrázolták, hogy Vilmos és Harry herceg, illetve Katalin hercegné együtt mennek el vásárolni egy boltba, és ők veszik őt rá arra, hogy náci egyenruhát vegyen fel. Ezzel szemben ahogy arra a királyi sarj a memoárjában kitért, vacillált aközött, hogy pilótának vagy nácinak öltözzön-e, így kikérte testvére véleményét, akiknek utóbbi ötlet tetszett a legjobban.

Felhívtam Willyt és Kate-et, és megkérdeztem, melyiket választanák. Azt mondták, a náci egyenruha legyen

– írta a herceg, ahogy azt is kiemelte, mikor hazaérve felpróbálta a szettet, a pár ordítva nevetett, mivel sokkal nevetségesebb jelmeznek ítélték meg, mint Vilmos hercegét, és pontosan ez volt a cél.

Előbbiek mellett pedig még megannyi fiktívnek látszó képsorral találkozunk a herceg kapcsán. Köztük azzal, amikor egy csomag óvszert ad ajándékba a bátyjának, vagy amikor arra sarkallja a trónörököst, „nemzzen néhány törvénytelen fattyat” az egyetemen, hogy változzon az öröklési rend. Míg egyes epizódokban a herceg száját olyan mondatok hagyják el, miszerint ő a család fekete báránya és nagy csalódása. 

Margit hercegnőt a szórakozás éltette

A hatodik évadban viszonylag sok epizód foglalkozik II. Erzsébet húgával, Margit hercegnővel, egészségi állapotának hanyatlásával, illetve testvérével való viszonyával. Mint ismert, a hercegnő mindig is habzsolta az életet, mivel a néhai királynő árnyékában kellett élnie, így nem jutott a számára túl sok feladat. Ideje nagy részét szórakozással töltötte, sokat dohányzott és szeretett italozni, azonban élete vége felé több agyvérzést is elszenvedett. Ahogy a sorozatban látható, ez először 1998 februárjában történt meg egy vacsorán – bár akkor épp nem verset mondott, hanem csak ült a székében –, majd legközelebb akkor lett rosszul, amikor 1999 februárjában a Mustique szigeten lévő Les Jolies Eaux királyi rezidencián tartózkodott. A szériában bemutatott képsoroknak megfelelően a hercegnő épp zuhanyozott, amikor el akarta zárni a meleg csapot, de helyette a hideget zárta el, majd nem tudott kilépni a zuhany alól. Ennek eredményeként annyira leforrázta a lábát, hogy tolószékbe kényszerült. Azt ugyanakkor nem lehet biztosan tudni, hogy ekkor is agyvérzést kapott-e.

Mindezek mellett az epizódokban azt is hűen ábrázolják, mennyire közeli kapcsolatban állt egymással II. Erzsébet és Margit hercegnő, mivel együtt nőttek fel, és egymás cinkostársai voltak a palotában. A néhai királynő egy beszédében például arról beszél a sorozatban, hogy a hercegnőnek volt egy képzeletbeli unokatestvére, Halifax, akire minden csínytevését ráfogta, és ez nem is állhatna közelebb a valósághoz. Ahogy azok a jelenetek is igaz történeten alapulnak, amelyek szerint a második világháború végeztével az akkor 19 éves II. Erzsébet és 14 éves Margit hercegnő a Ritz Hotelbe ment mulatni, ahol latin táncot jártak. Ugyan nem az alagsorban ropták a swinget, illetve nem kiszöktek, hanem a szüleik engedélyével távoztak, és nem sokkal később véget is ért az este. Erről a királynő még egy 1985-ben vele készült rádióinterjúban mesélt:

Rettegtünk attól, hogy fel fognak ismerni minket, ezért jól az arcomba húztam a sapkámat. Emlékszem, ismeretlen emberek sorakoztak egymás mögött és sétáltak le a Whitehallon, mindannyiunkat elöntött a boldogság és a megkönnyebbülés.

Le akart mondani?

A sorozat végkimenetele a várakozásoknak megfelelően alakult, mivel korábban is úgy becsülték, hogy körülbelül III. Károly és Kamilla királyné egybekelésével érhet véget a széria, ám ebbe is tudtak izgalmat csempészni. A látottak szerint II. Erzsébet beszédet mondott a szertartáson, ezt megelőzően sejtették, hogy a királynő át kívánja adni a trónt legidősebb fiának. Ez kissé ferdítésnek tűnhet, mivel a néhai uralkodó nem vett részt a ceremónián, és ugyan felszólalt az esküvő napján, de csak áldását adta a párra. Arról semmilyen információ nincsen, hogy szándékában állt lemondani a trónról.

Azzal kapcsolatban ugyanakkor nem másították meg a valóságot, hogy II. Erzsébet már jóval a halála előtt nekiállt a London Bridge-hadművelet megtervezésének, azaz elkezdték megvitatni a temetési szertartás körüli kérdéseket. A királynő által kiválasztott és a sorozat legvégén hallható dal, a Sleep Dearie, Sleep, amelyet egy skót dudás játszott, egyben II. Erzsébet temetési szertartását is lezárta. Fülöp herceg esetében pedig ténylegesen az ő vágya volt az, hogy a koporsóját egy átalakított Land Rover teherautó vigye, ne halottaskocsi – ahogy az a széria utolsó epizódjában is látható. Ugyan a cselekményszál nem terjed ki napjainkig, csak 2005-ig, a készítők méltó és megható búcsút vettek nemcsak A koronától, hanem II. Erzsébettől is, aki a Szent György-kápolnából kisétálva, a fény felé haladva távozik. 

(Borítókép: Kamilla királyné, III. Károly, György herceg, Vilmos herceg, Katalin hercegné, II. Erzsébet királynő, Harry herceg és Fülöp herceg a Buckingham-palota erkélyéről nézik a felvonulást a színpompás szertartást követően 2015. június 13-án Londonban, Angliában. Fotó: Chris Jackson / Getty Images)

Rovatok