Index Vakbarát Hírportál

Olyat lépett a jegybank, amire tíz éve nem volt példa

2021. június 27., vasárnap 19:32

Tíz év után emelt ismét alapkamatot a jegybank, Matolcsy szavaira pedig nagyot ugrott a forint, amely tavaly augusztusban volt utoljára ilyen erős. Körképünkben bemutattuk, mi kell ahhoz, hogy a környező országokba menjünk, valamint azt is, hogy merre mehetünk beléphetünk-e orosz vagy kínai oltással a karunkban. Támad a kajszitetű, esnek a gyümölcsárak, teleszemeteljük a fővárost, az állam vinné a vízműveket. Heti összefoglaló.

Monetáris poltika

Tíz éve nem volt ilyen: alapkamatot emelt az MNB

Az elemzői várakozásoknak és a jegybanki vezetők korábbi nyilatkozatainak megfelelően az MNB megemelte az alapkamat szintjét, amely szerdától 0,9 százalék. Közel tíz éve nem volt példa jegybanki alapkamat-emelésre Magyarországon. 

Matolcsy György kamatemelési ciklust jelentett be

Monetáris fordulatot jelentett be Matolcsy György jegybankelnök a keddi kamatdöntést követő online sajtótájékoztatón. Az MNB felfelé módosította az idei évre vonatkozó várakozásait: hat százalék körüli gazdasági növekedéssel és négy százalék feletti éves inflációval számol.

Lépett a jegybank, drágulnak a lakáshitelek?

Az MNB a kamatemeléssel a megugró áremelkedés ellen kíván fellépni, azonban a Bankmonitor szakértői szerint a döntés a hitelek törlesztőrészletére, költségére is hatást gyakorolhat.

Turizmus

Horvátországi nyaralást tervez? Mutatjuk, mire figyeljen

A szomszédos országok többségével már megállapodtunk a magyarok korlátozás nélküli beutazásáról. Ugyanakkor a történet nem ilyen egyszerű, mert van itt minden finomság a koronavírus biztosítástól a regisztrációig, mint beutazási feltétel. A védettségi igazolványról nem is beszélve. Mutatjuk a részleteket.

Beengednek az osztrák szállodába, ha keleti vakcinával oltottak?

Mi tévők legyünk, ha van oltási igazolványunk, de német úti célt néztünk ki magunknak? Olaszországban hol mozoghatunk korlátozás nélkül? Érdemes-e a szálláshelyek honlapját böngészni, ha biztosra akarunk menni, beléphetünk-e orosz vagy kínai oltással a karunkban? Megpróbáltuk összeseperni a fontosabb infókat azok számára, akiket Szputnyik V-vel vagy a Sinopharm vakcinájával oltottak be, de azok is találnak majd szemezgetnivalót, akik más oltóanyagot kaptak, de népszerű üdülési célpontot néztek ki maguknak.

Egészségügy

Nem kell már 25 évet várni a rákbetegek többségének gyógyulására

Megszüntetni a daganat kialakulásának okát, vagyis a génhibát – ezen dolgozik a magyar Oncompass Medicine. A cég tudományos igazgatóját, Peták Istvánt arról a döntéssegítő szoftverről kérdeztük, mely új távlatokat nyithat a rákgyógyításban. Mesterséges intelligencia segítségével az orvos nagyobb eséllyel találhat megfelelő gyógymódot a páciensnek, mint korábban, a fejlesztést az állami kórházak is használhatják majd, ha lesz rá pénz. Jelenleg percenként húsz ember hal meg a világon rákos megbetegedésben, Peták István szerint ez a folyamat éveken belül gyökeresen megváltozik. Interjú.

Gyatra pénzügyi helyzetben van több magyar kórház

Májusban több mint 9 milliárd forinttal gyarapodott a magyar kórházak adóssága, ilyen mértékű évközi emelkedésre eddig még soha nem volt példa. Így már csaknem 42 milliárd forintnyi tartozásállományt görgetnek maguk előtt az egészségügyi intézmények.

Környezetvédelem

Teleszemeteljük a fővárost titokban, aztán szenvedünk tőle

Komoly gondot, egyben nem kis költségvetési tételt okoz az illegális szemétlerakás a budapesti kerületeknek. A köztereinket titokban teleszemetelők módszerei ráadásul rengeteget finomodtak mára, ezért szinte lehetetlen tetten érni őket. Körkép.

Cukornádból legózni, ez csak a kezdet

A LEGO 2025-ig kivezeti az egyszer használatos műanyagokat a csomagolásból, tíz éven belül pedig az építőelemeket is újrahasznosított műanyagból akarják gyártani. A LEGO Csoport fenntarthatóságért felelős alelnökével, Tim Brooksszal a „zöldítő program” mellet arról is beszélgettünk, honnan mennyi cukornádat és újrahasznosított műanyagot importál a vállalat, és hol találhatóak a szélerőműveik.

Hiába a 3 tonnányi haltetem, fürdőzhetünk a Velencei-tóban

A Velencei-tóban néhány nap alatt több ezer kilónyi hal pusztult el véletlen egybeesések miatt. Ám az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a megyei népegészségügyi hivatal és egy halkutató is azt támasztja alá, mindez kevés ahhoz, hogy a fürdővíz minősége egy bizonyos szint alá essen.

Mezőgazdaság

Támad a kajszilevéltetű

Ha van a kertjében kajszifa, jó eséllyel találkozott a legújabb hazai kárvetővel, a kajszilevéltetűvel. Vagy legalábbis látogatásának nyomaival. Ha pedig az idén nyári barackszezonban azt tapasztalja, hogy maga a kajszibarack mintha kisebb lenne a szokásosnál, akkor nem az ön készülékében van a hiba.

Egymásra érnek a gyümölcsök, esnek az árak

Gyorsan esnek az olykor extrém magasról induló gyümölcsárak, a terményekét a közelgő aratás sem törte le igazán.

Minden más

Matolcsy György: Hiba volt elfogadni a jövő évi költségvetést

A jegybankelnök erős kritikákat fogalmazott meg a Magyar Nemzetben megjelent hétfői írásában: a 2022-es költségvetés múlt heti elfogadását hibás döntésnek tartja, mert az jelentős kockázatokat épít be a gazdaság működésébe.

1700 milliárdos vagyon sorsa és a vízellátás a tét

Az önkormányzatok nem szívesen adnák és főleg nem ingyen a vízműveket, mert gond esetén nem tudnak azonnal reagálni. Inkább a veszteségeik kompenzálását és egy tízéves állami finanszírozású rekonstrukciós programot szeretnének.

Új vezetőt neveztek ki az adóhivatal élére

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a vírusválság megerősítette a digitális átállás fontosságát, ezért tovább kell gyorsítani az adóhivatal informatikai fejlesztésén, az új célok megvalósításával pedig Vágujhelyi Ferencet bízta meg.

Az évszázad befektetése, vagy inkább lufija?

Az elmúlt években több mint tízszeresére növekedett a bitcoin árfolyama, és ha az elmúlt tíz évet nézzük, akkor pedig több ezerszeresére növelte az értékét a világ legnépszerűbb kriptovalutája. Cikksorozatunk első részében a kezdetektől vesszük át a blokklánc és a hozzá kapcsolódó kriptovaluták történelmi alapjait.

Forint és tőzsde

A forint tavaly augusztusban volt utoljára olyan erős az euróval szemben, mint a héten: a keddi kamatdöntést követően – főként a jegybankelnök szavainak köszönhetően – szerdán 348 alatt is járt az euró ára. A hetet végül 351 közelében fejezte be.

A BÉT részvényindexe, a BUX 48 461,47 ponton zárt pénteken, 0,71 százalékkal magasabban az előző heti záráshoz képest. A vezető részvények árfolyama a Richter kivételével erősödött a héten:

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3781,28 ponton zárt, ami 0,23 százalékkal alacsonyabb a múlt heti értékénél.

Ezek is a héten történtek:

(Borítókép:  Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok