Mondhattam volna nemet Orbán Viktor felkérésére, de patrióta vagyok. Van olyan pillanat, amikor az embernek félre kell tennie az egyéni érdekeit – fogalmazott az Indexnek adott exkluzív interjúban Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Bemutatta, hogyan szeretné kivezetni az országot az energiaválságból, továbbá ismertette, hogy a jelenlegi napelemes szabályozás még nem végleges, elismerte, a rendszer finomhangolásra szorul.
Lapunknak mások mellett arról is beszélt a tárcavezető, hogy
Ha megengedi, bemelegítésképp hadd teszteljük a memóriáját: emlékszik esetleg arra, hogy hol volt, mit csinált május 11-én?
Melyik évben? 2022-ben? Legfeljebb tippelni tudnék, de fogalmam sincs.
Aznap Orbán Viktor régi és új miniszter(jelölt)ekkel folytatott megbeszélést a Karmelitában ötödik kormánya megalakításáról. Ekkor Lantos Csaba még nem volt a képben, később mikor és hogyan keresték meg azzal, hogy „helyzet van”?
Rajk-szakkollégista voltam a Közgázon, akkor még a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, évről évre mindig volt nyári táborunk. Megalakult aztán a Bibó, meghívtuk őket is, ez hagyománnyá vált, igaz, általában jól megvertek minket fociban. Itt ismertük meg egymást Orbán Viktorral. Fiatal felnőttként jönnek létre azok a bizalmi szálak, amelyek elkísérik az embert egész életében. Ez a mi esetünkben sem volt másképp. Már akkor és ott megfogalmazódott, hogy ennek a korszaknak egyszer vége lesz, és tenni kellene valamit. Nem tudtuk, hogy mikor, de nem terveztünk örökké abban a brezsnyevi tespedtségben élni. A jó kapcsolat azóta is megvolt, a miniszterelnök úr időnként felhívott, és megkérdezte a véleményem egy-egy aktuális kérdésről. Sosem voltam a személyes tanácsadója,
DE IDŐRŐL IDŐRE KERESZTEZTÉK EGYMÁST AZ ÚTJAINK. NOVEMBERBEN IS CSÖRGÖTT A TELEFONOM, GONDOLTAM, HOGY MEGINT VAN EGY KONKRÉT ÜGY, KIDERÜLT, HOGY TÉNYLEG VAN.
Ismertette a helyzetet, én kértem egy hét gondolkodási időt, ő azt mondta, egy nap. Megalkudtunk három napban, és végül igent mondtam.
Őszintén: mondhatott volna nemet?
Mondhattam volna. Ez egy valódi választási lehetőség volt, a kihívás súlyával együtt számomra nagyon megtisztelő. Túl vagyok a hatvanon, felneveltem hét gyereket, már unokám is van, úgy hozta az élet, hogy volt egy társadalmi lift, amibe be tudtam szállni, jókor voltam jó helyen. Láttam már eleget a pénzügyi világtól a közéleten át az energiaszektorig, a mostani helyzetet pedig úgy fogtam fel, hogy ha a haza hív, mert baj van, kötelességem szolgálatba helyezni magam.
A Bolyai-díj egyik alapítójaként és a Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumi tagjaként, korábbi elnökeként nem nehéz kitalálni, hogy én egy patrióta vagyok. Lemondtam több, számomra nagyon fontos üzleti pozícióról, ez egyfajta áldozat az új szerepkörért, még ha nem is feltétlenül érzem annak. Az életmódom is teljesen megváltozott, de úgy voltam vele, hogy most félre kell tennem mindent.
A rendszerváltást követő, de az is lehet, végül a történelmünk egyik legnagyobb energiaválsága kezdődött most el. Mi visz rá egy embert, hogy ilyen körülmények között energiaügyi miniszter legyen?
Remélem, intellektuálisan hozzá tudok tenni ennek a helyzetnek a kezeléséhez, az a cél, hogy közösen megtaláljuk a megoldást. A MET igazgatósági elnöki székéből, illetve a pénzügyi világból érkezem. Tapasztalataim azt feltételezik, hogy az európai energiapiacot és az energiaipart egy átlagos értelmiséginél mélyebben ismerem. Értem ebben a szektorban az üzleti motivációkat, a piaci folyamatokat. Nem gondolom, hogy jómagam a legnagyobb szakértő lennék, de feltehetően nem is ezért esett rám a miniszterelnök választása.
Nagyon ritkán ad interjút. Megtenné, hogy vázolja, Európa és Magyarország hogyan jutott a mostani helyzetbe?
Egész egyszerűen Európában felborult a status quo. Hosszú évtizedekig az volt a modell, hogy az orosz nyersanyagokat és energiahordozókat összekötöttük a nyugati technológiákkal. Ez egészen idáig prosperált is, a kontinens biztonságosan és stabilan tudott mindenhez hozzájutni. Mi, magyarok egy földrajzilag adott helyzetben vagyunk, Trianonnal trauma érte a nemzetünket, összébb mentünk, és egy szárazföldi, tengeri kijárattal nem rendelkező ország lettünk.
A geopolitikai helyzetünk alapvetően determinál.
Zajlik az elektrifikáció, a fosszilis korból átmegyünk az elektromosba. Ne feledjük el, nagyon hatékonyan tudunk átalakítani fosszilis energiahordozókat árammá, ugyanakkor, ha a bolygót a jelenlegi hőmérsékleten fenn akarjuk tartani, akkor ezt fokozatosan csökkentenünk kell, ehhez pedig tőkebefektetések kellenek. Most egész Európának végig kell gondolnia, hogyan tovább.
Azt gondolná az ember, hogy abban a világban, ahol a földgázt már tengeri úton is lehet szállítani, nem annyira lényeges a geopolitika.
Két nagy meghatározója van a történelemnek: az egyik a geográfia, amelyhez a tehetséges nemzetek alkalmazkodnak. A másik a demográfia, amelynek a jelentőségét nem lehet alábecsülni. Tudnunk kell a helyünket a világban, és ahogy említettem, mivel hazánk nem rendelkezik tengeri kijárattal, még a jelenlegi technológiai fejlettség mellett is importra szorulunk. S mivel mindenképpen más országon keresztül juthat csak be Magyarországra, muszáj alkalmazkodnunk. Egy ilyen krízisben nem egyszerű helyes megoldásokat találni.
Számtalan kérdés vetődik fel a magyar energiaellátásban, ennek ellenére egy miniszternek struktúrákban kell gondolkodnia. Melyek a főbb területek, amelyekre összegségében fókuszálnia kell?
Energiatrilemmában vagyunk, de ez az összes európai országot érinti. Ennek az egyik lába az ellátásbiztonság, tehát hogy legyen molekula; amikor felrobbannak a vezetékek, az ellátásbiztonság alapvetően kérdőjeleződik meg. A másik láb a megfizethetőség, hiszen 2022-ben az történt, amit addig mindenki elképzelhetetlennek hitt: volt olyan nap a lipcsei tőzsdén, amikor 1000 euróra ment fel az áram ára, a gázé 10-15 euróról 350-re ugrott. Kezdenek ugyan visszarendeződni az árak, de még most is a kiindulópont négy-ötszörösénél tartunk, a vállalatok profitjának nagy részét elviheti az energia-áremelkedés. A harmadik láb pedig a fenntarthatóság, hogy milyen világ marad utánunk a gyermekeinknek.
Tehát az eddigiekhez képest valamit sürgősen tenni kell.
Nemzetünk további dilemmája, hogy eljutott a közepesen fejlett országok világába. Ismert az a közgazdasági elmélet, hogy a közepes fejlettségű országok csapdahelyzetbe kerülhetnek, amiből nem tudnak kitörni, és állandóan üvegplafonba ütköznek. Néhány jó példát azonban ismerünk a sikeres kitörésre. Nekünk is van egy víziónk, ez pedig a munkaalapú társadalom – gyakorlatilag közel vagyunk a teljes foglalkoztatottsághoz – amelyben mindenkinek lehetősége van értéket és jövedelmet előállítani. Ehhez munkahelyeket kell teremteni, ráadásul olyanokat, amelyek magasabb hozzáadott értékkel bírnak. Hatékonyabb gazdaság kell, adott esetben komparatív előnyt kell kiharcolnunk másokkal szemben. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni: ne csak a bruttó hazai termék, a GDP növekedjen, hanem a bruttó nemzeti jövedelem, a GNI is, fontos, hogy a rés a két érték között folyamatosan csökkenjen.
Ha át akarjuk törni azt a bizonyos üvegplafont, ráadásul árammal, teljesen új ellátásban kell gondolkodni.
Az iparnak biztosítani kell az energiát, amely mostantól elsősorban az áramot – és kisebb részt a hőt jelenti majd. Nem csupán az a feladatunk, hogy az ellátásbiztonságot a korábbi felhasználási szintekhez képest biztosítsuk, hanem dinamikus növekedést kell tudnunk garantálni. Az urbanizáció, amely korunk másik nagy kihívása, magával hozta a villamosítást. Önmagában a civilizációnk útja nem fordul már meg, az elektrifikáció folyamatosan nő. Ehhez jön hozzá az újraiparosodás, amivel ezt a korábban említett üvegplafont át akarjuk törni. Ezek együttesen példátlan kihívást jelentenek, szeretnék erre felhozni egy összehasonlítást:
44 TERAWATTÓRA A HAZAI ELEKTROMOS ÁRAMFOGYASZTÁS, ENNEK NAGYJÁBÓL A 70 SZÁZALÉKÁT MI ÁLLÍTJUK ELŐ, DE JELENTŐS RÉSZBEN IMPORTFÜGGŐK VAGYUNK. 2030-RA A SZÁMÍTÁSUNK SZERINT 68 TERAWATTÓRÁT KELL ELÉRNI,
hogy minden igényt ki lehessen elégíteni – ez önmagában 55 százalékos emelkedés. Ehhez fogható növekedésre gazdaságtörténetileg a kiegyezés korát lehet példaként felhozni, akkor indult be igazán a vasútépítés.
Az energiaválság kirobbanása óta újabb és újabb forgatókönyvek kerülnek elő, de nem igazán lehet látni még, hogy egy hétköznapi ember élete hogyan változik meg. Mit tapasztalhatunk majd rövidtávon az átalakulásból?
Magyarországon sokkal beruházás-intenzívebb korszakba kell lépni az energetikában is. Arra készülünk, hogy a következő hét évben az előző hét évhez képest ötszörösére fogjuk növelni a megfelelő energiaellátáshoz szükséges infrastruktúra-beruházásokat. Összességében három területet kell kiemelni, ahol mindenképpen szükséges beruházásokat végezni, ezek
Az egyik legnagyobb dilemmánk az energiaszuverenitás, hiszen hazánk Európában a külföldnek az egyik leginkább kitett ország. Nekünk most még akkor is az energiaszuverenitás felé kell mennünk, ha egy adott időszakban ez nem is a leggazdaságosabb.
Önmagát pénzügyi szakemberként definiálta, adódik a kérdés, hogy amikor negatív fordultot vettek az energiaárak Európában, hol volt a szabályozás. Ezzel egy közgazdasági paradox helyzet állt elő.
A tőkepiacról jöttem, ott megéltünk sok mindent, és azt kell hogy mondjam, hogy a válságok hatására jelentősen átalakult a pénz- és tőkepiac. Kialakultak olyan szabályok, amelyek a szélsőséges ármozgásokat kordában tudják tartani. Nézzük meg az energiapiacot, ami technológiai szinten is teljesen átalakult, látványosan megnőtt a piaci szereplők száma is. Európában, ha nem is tűntek el teljesen az energiapiacok közötti határok, de jelentős mértékben összekapcsolódtak és a fizikai keresztmetszet szűkületek is oldódtak. Most már LNG-t is tudunk szállítani, és visszagázosítani, az olaj-ár indexálás átalakult egy önálló árral rendelkező földgázpiaccá, és az árammal is elkezdtünk kereskedni. Ráadásul nemcsak a tényleges energiákkal kereskednek ma már, hanem a kapacitásokkal is és a rugalmassággal is. Mindez a piacnyitás, a technológiai fejlődés jóval nagyobb likviditást hozott, ez hozzájárult ahhoz, hogy egy kínálati piac tudott létrejönni, amely leszorította az árakat. Ez tudta garantálni számunkra is az ellátásbiztonság mellett az alacsony árakat. Ám ebben a liberális környezetben bizonyos mértékig vadnyugati körülmények alakultak ki. Európa egyértelműen hibázott, a jólétünkhöz vezetett, hogy megnyitottuk a piacot, ugyanakkor azt a sok vívmányt, amelyet a tőkepiacon megteremtettünk, nem hoztuk át az energiapiacra. Ez egy súlyos politikai hiba volt.
Megkerülhetetlen kérdés: ha egyszer önálló tárcát kapott a terület, hogyan lehetséges az, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felel a hosszú távú orosz gázszerződésért és a Paks II.-beruházásért, miközben stratégiai szinten Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter keze is bőven elér az energiaügyig?
Paks II-höz úgy adta meg az Európai Unió a jóváhagyást, hogy nem tartozhat egy körhöz, muszáj kettéválasztani. Nálam nem lehetne ez a jogosultság, hiszen energiaügyi miniszterként én vagyok az MVM tulajdonosi joggyakorlója.
Szijjártó Péternél pedig nehéz alkalmasabb embert találni arra, hogy ezt a feladatot menedzselje, mint külgazdasági és külügyminiszter, és mint a fő tárgyalópartner Oroszországgal.
Kétoldalú ügyekben ráadásul mindig alkalmazkodni kell a külföldi partnereinkhez. Ha a szerződő felet az orosz külügy képviseli, akkor evidens, hogy a mi oldalunkon a magyar külgazdasági és külügyminiszternek kell állnia. Hangsúlyozom: örököltem ezt a leosztást, de örülök neki, hogy így van. Péterrel kitűnő az együttműködésünk, az ő személye garancia lehet a hatékony megvalósításra, hogy időben célba érjünk. Fontos, hogy mindkét nukleáris erőművünk egy időben tudjon működni, hiszen jóval több itthon előállított áramra lesz szükségünk. Nagy Mártonhoz konkrétan nem tartozik energiaügy a tárcánk megalakulása óta, ettől még természetes, hogy a kormánytagok csapattársak. Folyamatosan konzultálunk egymással, nincs ezzel semmi gond, hiúsági kérdést pedig végképp nem csinál ebből senki.
Számtalan kritikát kapott azzal kapcsolatban, hogy a minisztériumban az államtitkárok között nincs szakember. Steiner Attilán kívül senki nem rendelkezik komoly energetikai tapasztalattal.
Ezek a kritikák nagyon alábecsülik az államapparátusban dolgozók képességeit. Kitűnő kollégák vesznek körül. Nem véletlenül döntöttem úgy, hogy kezdjünk el dolgozni, egyelőre senkiben nem kellett csalódnom. Egyébként teljesen természetes, hogy vannak külső és belső tanácsadóim, kiemelt ügyekben tapasztalt miniszteri biztosok segítségére is számíthatok.
Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója is szokott tanácsokat adni? Úgy hallottuk, kifejezetten jó a kapcsolatuk.
Együtt voltunk katonák. Elárulok egy titkot is: Zsolt volt, akinek ki kellett volna lőnie a kályhacsővel az ellenséges tankokat, jómagam pedig a tűzfedezetet biztosítottam volna a feje fölött a toronyból. Ez azért megalapozza a már több mint 40 éves bizalmi kapcsolatot. De ettől még teljesen világos, hogy nekem más lett a pozícióm, józan ember ezt el tudja választani a magánéletétől.
A régi Mol-székház is elkelt. Esetleg épp az Energiaügyi Minisztérium költözik oda?
Jól értesültek. Amíg még nem voltam miniszter, a magyar állam az akkor éppen költözőben lévő Moltól megvásárolta az Október 23. utcai régi székházat. Mostanra a Mol belakta az új toronyépületet a Kopaszi-gáton, a régi bázis üresen maradt. Az a cél, hogy a teljes kormányzat állami tulajdonú ingatlanokban legyen elhelyezve. Mivel a régi székház üres, és az Energiaügyi Minisztérium most nyolc különböző helyen működik, odaköltözünk, az én irodám is ott lesz.
Ha már a személyeknél tartunk: megtörtént az új MVM-vezérigazgatónak a kinevezése. Mik az elvárások Mátrai Károllyal szemben? Vele is eléggé összefonódott az életük.
A KELER elnöke voltam 22 éven keresztül, fiatalemberként ismertem meg. Mind emberileg, mind szakmailag kitűnőnek találom, kitanulta ezt a szakmát, közösen teremtettük meg a magyar energiatőzsdék háttereit. A feladata egyértelmű: komoly regionális szereplővé kell felemelni az irányítása alatt az MVM-et.
A versenyszférából hozott több évtizedes tapasztalat, tudás nem kopik csak úgy el, de már rálát a kormány működésére is. Legutóbb a MET-csoport igazgatósági elnöke volt 13 éven át, nem tartotta aggasztónak a máról holnapra, gyakran minden előzmény nélkül hozott kormányhatározatokat? Merthogy a kedvező üzleti környezet nem csupán adópolitikai kérdés, legalább olyan fontos a kiszámítható szabályozás. Például a hatósági árak korát hogyan értékeli?
Nem az én érdemem, de ettől tényszerűen igaz: jöttem miniszternek, aztán gyorsan kivezettük az üzemanyagár-sapkát. Nagyképű is lenne, ha összekapcsolnám a tevékenységemmel, hiszen ez egy kormánydöntés volt, de az álláspontomat elég egyértelműen kifejezi. Ami a szabályozásra vonatkozó felvetést illeti: a kiszámítható környezet mindig jót tesz az üzletnek, minden befektetési döntésnél fontos szempont.
CSAKHOGY VANNAK OLYAN HELYZETEK, AMIKOR RENDKÍVÜLI KÖRÜLMÉNYEK VANNAK, ÉS BIZONY BE KELL AVATKOZNI A GAZDASÁGBA.
A gazdaságpolitika békeidőben ezt nem szívesen teszi, de elég körbenézni Európában, mára szinte mindenütt volt vagy van valamilyen lakosságiár-szabályozás, kedvezményrendszer, támogatás az energiára.
Az, hogy ki, mit választ, egy másik kérdés, de ugyanígy számos országban vezettek be extraprofitadót is. Elég beszélni néhány olyan multinacionális vállalat vezetőjével, ahol az anyacég sok országban van jelen, ők közel sem látják vagy láttatják olyan tragikusnak a helyzetet, mint itthon sokan. Még egyszer: nekem filozófiailag jobban tetszik a stabil környezet, de van olyan helyzet, amikor gyorsan, határozottan kell cselekedni. Nem öröm az extra adóztatás senkinek, de néha megkerülhetetlen. Ahhoz, hogy a magyar családok számára megőrizzük a rezsicsökkentést az átlagfogyasztásig, az extraprofittal rendelkezőktől is hozzájárulást várunk. A bevétel a Rezsivédelmi Alapba megy, annak összegét a négyszeresére emeljük.
A rezsicsökkentés átalakításáról mi a véleménye? Míg bele nem nyúlt a korábbi, 2014 óta működő modellbe a kormány, többen felrótták, hogy nemcsak a költségvetési kiadásokat látva fenntarthatatlan a rendszer, hanem megtakarításra sem ösztönöz.
Az elmúlt év egészében 17 százalékkal csökkent a gázfogyasztásunk, ami komoly eredmény, ezen belül decemberben, már jócskán a fűtési szezon idején 25 százalékos volt a mérséklődés, vagyis kijelenthető: a háztartások és a vállalatok is alkalmazkodnak. Jól lett bekalibrálva ez a változtatás. A folyamatokban azt látjuk, sokan képesek voltak csökkenteni a fogyasztásukat, hogy bejussanak a sávhatár alá.
A SÁVHATÁR ALATTI ÁR A TOVÁBBIAKBAN SEM VÁLTOZIK, AZ AFÖLÖTTI RÉSZT ÁPRILIS 30-ÁIG FELÜL FOGJUK VIZSGÁLNI, MEGNÉZZÜK, HOGY MIT ÉS HOGY LEHET MÓDOSÍTANI.
Nem a pillanatnyi ár határozza meg a gáz árát, mert a gázt korábban szükséges beszerezni, tárolni, azt finanszírozni kell, és végül eljuttatni a fogyasztóhoz. Így rengeteg költség rakódik rá a tőzsdei árhoz képest. A magyar szabályozás jól sikerült, ez tényszerűen látszik az árakban.
A kormány azt kommunikálja, hogy a szankciók miatt elszálltak az energiaárak. Ehhez képest most azt látjuk, hogy a háború előtti szinten vannak a gázárak. Nem érez ebben némi ellentmondást?
Egyrészt nem volt hideg telünk, ugyanakkor ne becsüljük le az évszak hátralévő részét. Másrészt, amivel nem számoltak Európában, hogy ennyire hatékonyan csökkenhet a fogyasztás. Európa most a gázkockázatot kisebbnek ítéli meg, de ez bármikor változhat. A németeknek nem volt LNG-termináljuk, mostanra azonban két úszó terminált áthoztak Európába, annak a 26 összeurópai visszagázosító projektnek a részeként, amelyről a válságban döntést hoztak. A közhiedelemmel ellentétben tehát nem építettek két terminált, hanem megvették és átúsztatták őket. Reméljük, hogy a háború minél hamarabb véget ér, ám bármi elképzelhető, bármilyen eshetőségre fel kell készülni.
Nagyon magas orosz kitettséggel érkeztünk ebbe a válságba. Ezt az energiaszuverenitásunkhoz, valamint a háború miatt politikai okokból csökkenteni kell. Ennek ellenére Paks II. további függőséget okoz. Akkor most tulajdonképpen mit is tesz a kormány, hogy csökkenjen a kitettség?
Korábban kezdődött Paks II., mint a háború. Azerbajdzsánból alapvetően megújuló energiákból előálló áram fog majd hosszabb távon érkezni. Amennyiben a románok a fekete–tengeri új mezőjükből ténylegesen elkezdenek földgázt kitermelni, természetes, hogy mi, mint szomszédos ország, vevőként jelentkezünk. A horvát LNG-terminál kapacitásainak jelentős részét még korábban hosszabb távra lekötöttük, és jó hír, hogy ezt bővíteni akarják.
A diverzifikáció a kulcs a szuverenitásunk biztosításához.
Földrajzilag ott vagyunk, ahol vagyunk, ide csak úgy tud bejönni energia, ha közben más országokon is áthalad. Az évi 1,5 milliárd köbméteres földgázkitermelésünket 2 milliárd köbméterre szeretnénk emelni, ezen túlmenően a geotermikus lehetőségeket is fokozzuk. Kulcsfontosságúak a napelem-beruházások, és újra lehet szélerőműveket állítani. A nagyobb energiaszuverenitás mellett az ellátás biztonsága is ugyanolyan fontos, nem mondhatunk le ideológiai okokból biztos energiaforrásokról, mert az a magyar családokat és gazdaságot veszélyeztetné.
Azt mondja, „kulcsfontosságúak a napelem-beruházások”, ennek ellenére eltörölték a szaldóelszámolást. Ha most építenék házat, komolyan meggondolnám, hogy tegyek-e fel rá napelemet, ráadásul itt is egyik napról a másikra változtak a dolgok.
A konkrét intézkedés előttem történt, de 163 ezer háztartási méretű kiserőmű van ma Magyarországon, közel 1500 megawatt teljesítménnyel. Az összes beépített napelemes kapacitás az erőműveket is beleszámítva túlnőtte a 4000 megawattot. Viszont azt nem lehet szabályozni, hogy akkor termeljenek, amikor kell az áram, tehát vagy feltermelnek a hálózatba, vagy más erőművet kell leszabályozni. Ha majd nagy mennyiségű akkumulátor parkunk lesz, azaz gazdaságosabban tudjuk az áramot hosszabb ideig tárolni, az egy alapvető fordulatot hoz majd, de ma még nem ez a helyzet. És ne feledjük el, ahhoz is sok-sok befektetésre van szükség.
SZERINTEM MÁR KORÁBBAN HOZZÁ KELLETT VOLNA EHHEZ NYÚLNI, EGYSZERŰEN LÉPNI KELLETT VOLNA, AKKORA VOLT A NÖVEKEDÉS.
Az egyik intézkedés arról szólt, hogy 2024. január 1-től csak 10 évig lehet ebben a szaldóelszámolásban részt venni, itt nem sérül senki, mindenkinek van 10 esztendeje, hogy megtérüljön a beruházása. A másik intézkedés, amelyen még a mai napig gondolkodunk, hogy a 2024. január 1-től érvényes éves szaldóelszámolás az addigi éves alapúról havira alakul át. Ennek is megvan a logikus magyarázata, de hogy pont ennek a megszüntetése a legjobb megoldás-e, azon továbbra is gondolkodni kell. Megnyugtatom, nem az a célunk, hogy akik most házat építenek, ne válasszanak napelemet. Finomhangolás, átalakítás azonban várható.
Visszatérve a szélerőművekre, információnk szerint aki a szélerőművek mellett akar érvelni a kormányban, annak Orbán Viktorral kell beszélgetnie. Továbbá gyakran elhangzott egy olyan politikai töltetű megállapítás is, hogy a nap süt, a szél nem fúj.
Ez valóban nem egyszerű dilemma, mert amikor elmegyünk Burgenlandba, akkor láthatjuk, hogy nem szép látvány, mondjuk úgy, nem egy kultúrtáj. Megoszlanak a vélemények arról, hogy mekkora a valós potenciál a szélenergiában, hisz mégis csak egy medencében vagyunk. Ám a napelem a szélességi körünkben 15 százalékos, a szél viszont 20-25 százalékos átlagos kihasználtságra alkalmas, és ezek kitűnően kiegészíthetik egymást. Egy kormányon belül teljesen természetesek a konstruktív viták, de a nap is süt, a szél is fúj, és nem mindig egyszerre, maradjunk ennyiben.
Novemberben 24-én a miniszteri meghallgatásán azt mondta, hogy az energetika nem a kisfiúk játéka. A mostani kormányzati ciklusnak előbb-utóbb lesz majd egy mérlege. Mit kell ténylegesen elérnie ahhoz 2026-ig , hogy tárcavezetői tevékenységét eredményesnek lehessen tekinteni?
Mindenekelőtt a külföldi kitettséget jelentősen szükséges csökkenteni. Azt az ütemet, hogy mennyi elektromos áramot kell biztosítani, tartani kell hálózatfejlesztéssel, saját erőművekkel. Számokban 2030-ig jelöltük ki a célokat, a tervezett pályát minden erőnkkel tartani fogjuk.
Számtalan dolgot felépített már az élete során. Ha miniszterként végzett a mostani energiaválsággal, milyen céljai vannak még Lantos Csabának?
A pályám során, azt gondolom, nincs feljebb, további karrierambícióim nincsenek. Ha most sikerrel járok ezzel a megtisztelő feladattal, akkor azt hiszem, megkoronáztam az életutamat. Ha végeztem, akkor hazamegyek, és a családommal leszek.
Az Indexnek adott exkluzív interjút szervezve arra kértük Lantos Csabát, hogy egy olyan helyen találkozzunk, amely valamiért fontos a számára, a miniszter választása pedig a budavári Hiltonra esett. Végezetül megkérdeztük, miért. "Két dolog miatt. Annak idején, a privatizálás során jelentős részben én találtam ki, hogy a Danubius Hotels részvényeivel mi legyen. Ez volt a rendszerváltást követően az egyik első számottevő üzleti sikerem. A másik, ami ideköt, hogy szemben laktam. Ahova most a Pénzügyminisztérium fog költözni, ott volt a régi várkollégium, és a hangulat megfogja az embert, ha kimegyünk az épületből, megmutatom."
(Borítókép: Lantos Csaba. Fotó: Papajcsik Péter / Index)