Izgalmas hetet tudhat maga mögött a forint, hétfőn még rekordszinten jegyezték az euróval szemben, majd pár nappal később egy hónapos mélypontra zuhant. A piac most a jegybank keddi kamatdöntésére figyel, amely az euró-forint árfolyamra is meghatározó hatással lesz. A szakértők szerint a központi bank nagyobb lazítást hajthat végre, amitől a fizetőeszközünk is gyengülhet, ezért nem érdemes sokáig várni a nyaralásra szánt deviza váltásával. A főbb európai tőzsdék pozitívan teljesítettek, a magyar BUX-index is szárnyal. A kőolaj drágult, a földgáz ára viszont tovább csökkent. Heti tőzsdei összefoglalónk.
Hétfőn még arról számoltunk be, hogy rekordszintekre ért a magyar deviza, és kitűzte a zászlót a devizahegycsúcsra, 368,3-ig menetelt az euróval szemben – az idei évben nem láttuk még ilyen erősnek.
Ezért is megdöbbentő a hét közepén történt hátraarc, csütörtökön még 377 felett is járt a magyar fizetőeszköz.
A csütörtöki nap végére némi visszaerősödéssel a 375-ös szint közelében mozgott a forint, a péntek reggelt is ezen a szinten kezdte hat óra magasságában. Nem kellett azonban sokat várni, hogy újra ütni kezdjék a magyar devizát, délelőtt már 378 forintnál is többet ért egy euró. Miután viszont megjelent a közlemény arról, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök egyeztet, a forint is elkezdett visszakapaszkodni, a pénteki nap végére 375 közelében járt az euró-forint árfolyam. Szombat 16 óra magasságában 375 forint 71 fillért ért egy euró.
A forint árfolyamának irányát elsősorban az dönti majd el, hogy mi lesz az uniós források sorsa, milyen hamar érkezhetnek meg, illetve hogy milyen sebességgel hajtja majd végre kamatcsökkentéseit a jegybank.
A forint gyengülése mögött állhat a dollár erősödése, mivel a magyar deviza rendszerint leköveti a dollár mozgását, ellentétes irányban – ha a dollár gyengül, a forint erősödik, és fordítva.
PÉNTEKEN PEDIG NAGY ERŐT ÉRzett MAGÁBAN AZ AMERIKAI FIZETŐESZKÖZ, délelőtt MÁR 350 FORINTNÁL IS TÖBBET ÉRT EGY ZÖLDHASÚ.
A magyar jegybank Monetáris Tanácsának jövő keddi kamatdöntő ülése hozhat még meglepetést az árfolyam alakulásában, egyes szakértők szerint akár a 18 százalékos irányadó kamathoz is hozzányúlhatnak. Péntek dél körül a forint erősödését követően 350 alá kúszott a magyar deviza. Szombat 16 óra magasságában 347 forint 67 fillért ért egy dollár.
Szakértőink nem tanácsolják, hogy sokáig gondolkodjunk a devizaváltás időpontján:
NEM VALÓSZÍNŰ, HOGY A JELENLEGINÉL ADÓDIK JOBB ALKALOM AZ EURÓVÁLTÁSRA
– figyelmeztet Horváth András, az MBH Bank vezető elemzője. A szakértő szerint az utóbbi napokban a 375 alatti szinten tartózkodó euró-forint árfolyam ideális volt a devizaváltásra, véleménye szerint a jelenlegi környezetben nem igazán éri meg tovább várni az euróvásárlással.
Ezt megerősítette Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője is, ugyanis a 365–375-ös árfolyamsávnál markánsan alacsonyabbat nem vár a következő időszakban, ugyanakkor a csütörtök-pénteki árfolyamingadozás után minimális várakozásra int.
A volatilitás (az árfolyam mozgékonysága – a szerk.) a következő hetekben magasabb lehet a korábban megszokottnál, ezért érdemes lehet megvárni egy korrekciós hullámot, amíg a jegyzés visszatér az említett 365–375-ös sávba.
– világított rá a szakértő, és hozzátette, hogy a keddi kamatdöntő ülés közeledtével gyengülni kezdett a forint.
A főbb európai tőzsdék erősödéssel zárták a heti kereskedést:
A főbb európai tőzsdékkel párhuzamosan a magyar BUX-index is jól teljesített a héten, 1,18 százalékos erősödéssel végezte a kereskedést. A magyar blue chipek a Richter kivételével szintén erősen meneteltek: a Richter 2,53 százalékot zuhant, a Magyar Telekom 1,19 százalékot erősödött, az OTP 4,05 százalékot lépett előre, a Mol 1,24 százalékot emelkedett.
A generációváltás érdemi problémát jelent a hazai gazdaságban, hiszen azon vállalkozások vezetői, akik a rendszerváltás környékén indultak, elérték vagy a nagyon közeli jövőben elérik a nyugdíjkorhatárt.
A hozzávetőleg 400 ezer hazai tulajdonban működő vállalkozás közül a probléma mintegy 144 ezer céget érint, ahol legalább 55 éves az ügyvezető. Ezek a vállalkozások 2021-ben összesen mintegy 500 ezer főt foglalkoztattak.
A cégvezetők többsége családon belül kívánja tartani a vállalkozást – erre az esetek több mint felében lehetőség is nyílik –, viszont csak az örökösök kis része foglalja el szívesen a főnöki széket.
Egymással versenyeznek a pénzintézetek, hogy az ügyfél náluk fektesse be a pénzét. Az állampapírok iránti igény jócskán megugrott, de az OTP állítja, hogy tud legalább olyan jó ajánlatot nyújtani, mint a Magyar Államkincstár. Szerdai sajtóeseményén az OTP ismertette a legjobb befektetési termékeit és a legcélravezetőbb megtakarítási stratégiákat.
A takarékoskodás ugyan általánossá vált, a magyarok mégis kevesebbet tudnak félretenni, és egyre inkább a rugalmas, azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresik az OTP Bank kutatása szerint.
Hétfőn a WTI nyersolaj ára a nemzetközi kereskedelemben hordónként 70,30 dolláron állt, majd némi drágulással pénteken 71,67 dolláron fejezte be a kereskedést. A Brent olaj ára a hétfői 74,01 dollár hordónkénti árról péntek délutánra 75,47 dollárra nőtt.
Az Index 2023. május 16-án reggel ezzel összefüggésben külön energetikai elemzést tett közzé, amelyben a megkérdezett szakértők egyértelműen megállapították:
HA AZ UKRÁN ELNÖK ÚGY DÖNTENE, FELROBBANTJA A BARÁTSÁG VEZETÉKET, AKKOR MAGYARORSZÁGON MINDEN KŐOLAJ-BESZÁLLÍTÁST ÁTTERELNÉNEK AZ ADRIA-VEZETÉKRE, EZ PEDIG ELMÉLETILEG A MAGYAR FINOMÍTÓI IGÉNYT NAGYRÉSZT KIELÉGÍTENÉ.
Továbbá felhívták a figyelmet arra is, hogy Ukrajna komoly tranzitbevételt kap, amelyet az utóbbi időben még meg is emeltek – s amit a jövőben tovább szeretnének növelni.
Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, júniusi határidőre megawattóránként 32,67 euró árfolyamon állt hétfő délután fél négykor. Jelentős csökkenés után a gáz ára ezen a héten 30,08 euró/megawattóra értéken zárta a kereskedést.
Az Európai Bizottság a hét derekán hirdette meg a gázértékesítők számára kiírt pályázat első fordulóját, hogy a közös gázbeszerzéssel az uniós vevők megbízható beszállítókat találjanak méltányos áron.
„Most először élünk az Európai Unió közös gazdasági súlyával az energiaellátás biztonságának fokozása és a magas gázárak elleni küzdelem érdekében” – mondta az Európai Bizottság alelnöke. Maros Sefcsovity történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.
A jövő hét főbb gazdasági eseményei: