Visszatér a Chat GPT-t kifejlesztő vállalat, az OpenAI vezérigazgatói székébe Sam Altman.
Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy Sam Altmant, az OpenAI vezérigazgatóját és társalapítóját menesztik a cégtől. A vállalat igazgatótanácsa akkor arra hivatkozott, hogy Altman nem mindenben bizonyult őszintének, és már nem bíznak a vezetői képességeiben.
Azóta az ügynek több fordulata is volt:
A kialakult helyzetet orvosolhatja az, hogy szerdán kiderült: valóban visszatérhet a céghez Sam Altman. Az Open AI ugyanis közölte, hogy
szerda hajnalban elvi megegyezés született Sam Altman vezérigazgatói visszatéréséről.
A vállalatnak az X-en (a korábbi Twitteren) közzétett közleménye szerint a megállapodásban azt is leszögezték, hogy a vállalat új igazgatótanácsát Bret Taylor, a Salesforce vállalat korábbi társ-vezérigazgatója fogja vezetni, és a tanács tagja lesz Larry Summers volt amerikai pénzügyminiszter, valamint Adam D'Angelo, az igazgatótanács korábbi tagja (akinek Altman kirúgásában is volt némi szerepe).
A volt vezérigazgató szintén a közösségi médiában írt egy posztot, amelyben úgy fogalmazott: imádja a vállalatot, és az utóbbi napokban végig azon dolgozott, hogy egyben tartsa a csapatukat és küldetésüket. Mint írta, vasárnap este azért döntött a Microsofthoz való csatlakozásról, mert akkor még az tűnt a legjobb megoldásnak, de most, az új igazgatótanács mellett alig várja, hogy visszatérhessen az Open AI-hoz.
A jelek szerint a vállalatnál ezzel lenyugodtak a kedélyek. Az Open AI másik társalapítója, Greg Brockman is jelezte, hogy visszatér a vállalathoz és a kódoláshoz ma este, amit az Open AI közössége oldalán is „belájkoltak”.