Index Vakbarát Hírportál

Villongás a Kelet-kínai-tengeren

2012. július 11., szerda 20:50

Megint kiújult egy területi vita szerdán a Csendes-óceán nyugati térségében, miután kínai járőrhajók megközelítették az általuk Tiaojü , a japánok által pedig Senkaku szigeteknek nevezett szigetcsoportot. A három kínai hajó a japán partiőrség szerint megsértette a japán vizeket. A kínai egységek többszöri figyelmeztetésre elhagyták a térséget. Az öt nagyobb szigetből és három zátonyból álló területet mindkét ország a magáénak követeli.

Bár Kína és Japán idén ünnepelte diplomáciai kapcsolatainak normalizálásának 40. évfordulóját, mégis vitában állnak néhány lakatlan sziget miatt. A szigetekre nemzeti érzelmű fiatalok gyakran hajóznak ki mindkét országból, hogy aztán a világítótoronyra kitűzzék országuk zászlaját, újabb és újabb diplomáciai feszültséget szítva – írja a Wall Street Journal. Bár a szigetek 1895 óta japán fennhatóság alatt álltak, a második világháború utáni békeszerződés értelmében Japán lemondott a területén kívül eső szigetek ellenőrzéséről. Kína ezt úgy értelmezi, hogy a szigetnek az ő fennhatóságuk alatt kellene állniuk.


Senkaku/Diaoyutai sziget nagyobb térképen való megjelenítése

A Csendes-óceánon több területi vita is kiújult az elmúlt egy évben. Június végén a kínaiak a Spartly-szigetek felé indított hajókat, amelynek egyes részeire Kína, Tajvan, Malajzia, Vietnam, a Fülöp-szigetek és még Brunei is igényt tart. Nem sokkal korábban Kína egy közös megállapodás következtében kivonta hajóit a Huangjan-szigetekről, amire rajta kívül a Fülöp-szigetek is igényt tart. Július elején Dimitrij Medvegyev tett látogatást a Kuril-szigeteken, amiért Oroszország és Japán verseng már a második világháború vége óta.

A Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású szigeteinek ügyében a héten a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) Kambodzsában tart konferenciát, ahol egy magatartási kódex létrehozásáról döntöttek. Ezt azonban Kínának is jóvá kell majd hagynia, mint érintett félnek.

Rovatok