Index Vakbarát Hírportál

Utcakövekkel estek a rendöröknek a francia tüntetők

2016. június 28., kedd 20:07

Ismét randalírozók vegyültek a francia tüntetők közé a keddi munkajogi tiltakozáson Párizsban, írta az MTI. A hónapok óta tartó megmozdulássorozat keddi nagy tüntetésén nagyjából kétszáz, fekete ruhás, maszkos zavargó vegyült a békés tüntetők közé.

Az eset nem először fordul elő, két héttel korábban negyvenen sérültek meg egy hasonló összecsapásban. A hatóság számított a zavargásra, ezért először nem is engedélyezte  az eredetileg huszonharmadikára tervezett tüntetést.

Összesen 2500 rendőr és csendőr vonult ki Párizsban, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a tiltakozókat. Már kezdés előtt 27 embert állítottak elő, mégsem tudták megelőzni az összecsapást. A kétszáz maszkos a menet élére került és utcakövekkel dobálta meg a hatóságiakat, erre viszont már könnygáz volt a válasz.

Tüntettek Marseille-ben, Lyonban, Rennes-ben és Le Havre-ban is, de összecsapás csak Párizsban volt, ahol hasonlóan a korábbi alkalmakhoz, nem nyitott ki az Eiffel-torony sem.

Márciusban kezdték a tüntetést

A rendőrök szerint 14-15 ezer tüntető volt a keddi megmozduláson, a szervezők viszont 55 ezerről beszélnek, ez azonban nem meglepő, a tüntetéshullámról szóló adatok mindig hatalmas eltérést mutatnak aszerint, hogy ki közli őket. A múlt heti tüntetésen például  60 ezren voltak, állítják a szervezők, a rendőrség viszont csak 19-20 ezer főről beszél.

A demonstrációsorozat március óta tart, mert az Hollande-kormány új munkajogi törvényt tervez életbe léptetni. A tervezetet a 10 százalékos munkanélküliség csökkentése miatt szeretnék bevezetni, de a tüntetők problémája, hogy szerintük Hollande-ék a munkaadóknak kedveznének vele.

A tüntetésnek már egyre kevesebb támogatója van, hiszen hosszútávon nem kedvez a gazdaságnak, viszont Philippe Martinez, a legradikálisabb szakszervezet (CGT) vezetője, július 5-re újabb sztrájkot hirdetett - a tervezet ekkor kerül újra a nemzetgyűlés elé. Közben Manuel Valls miniszterelnök bejelentette, a héten fogadja a szakszervezetek vezetőit.

Rovatok