Kevés frusztrálóbb meló lehet 2016 végén az amerikai külügyminiszterénél. John Kerry ugyanis lépten-nyomon azt tapasztalja, senki nem veszi őt miniszterszámba:

• régi szövetségese, Törökország inkább Iránnal meg Oroszországgal tárgyal Szíriáról, Amerikát igyekeznek távol tartani a tárgyalóasztaltól
• a nemzetközi politika inkább Donald Trump twitterére tapad, aki az évszázados hagyományokat felrúgva már beiktatása előtt beleszól az amerikai külpolitika alakításába
• és három héttel távozása előtt még Izraellel is diplomáciai háborúba keveredett, mivel az Egyesült Államok nem vétózta meg az ENSZ-ben a ciszjordániai telepítéseket megtiltó határozatot. A háborúban ráadásul a leendő elnök sem saját kormánya, hanem Netanjáhú pártját fogta.

John Kerry a szürke napok és keserű hetek után szerdán nagyívű beszédben állt ki az Obama-kormány Izrael-politikája mellett. De még mielőtt a beszédet ismertetném, talán nem haszontalan legalább vázolni, mi is a feszültség forrása:

• Izraelből a Hatnapos Háborúban elfoglalt ciszjordániai területekre folyamatosan áramlanak a telepesek, akik a nemzetközi jog szerint palesztin földeken egyre több kolóniát alakítanak ki. 2015-ben már legalább 400 ezer telepes élt a Jordántól nyugatra és Kelet-Jeruzsálemben.
• A vallásos és világi szélsőjobboldallal koalícióban kormányzó Benjámin Netanjáhú kormánya a katonailag nehezebben védhető helyeken felbukkanó telepeket hébe-hóba felszámolja, de törvényi és katonai eszközökkel is támogatja a folyamatot.
• A Jordán nyugati partját behálózó telepeket a palesztinok és a nemzetközi közvélemény jelentős része egyfajta etnikai kiszorítósdi részének tartja, és úgy véli, a folyamat ellehetetleníti a kétállami megoldás-ként ismert rendezési tervet, mely egy önálló palesztin államban látja a tartós megoldás kulcsát. Ez az álláspont az ENSZ közgyűlésében jelentő többséget élvez – részben a befolyásos arab lobbinak köszönhetően –, de a határozatokat eddig mindig lekaszálta az USA.
• Az izraeli kormány azt sérelmezi, hogy az ENSZ kettős mércét alkalmaz, mivel nem ítéli el a palesztin radikalizmust. Izraelben a palesztinokat amúgy is sokan amolyan róka fogta csukának tartják, mivel egy alapvetően életképtelen, de ellenséges államot kell pesztrálniuk, melyet ha teljes mértékben elengednének, akkor az egyszerre válna rémálommá a palesztinok és a zsidók számára (erre rendszerint a Gáza-övezetet hozzák fel példának, melyet 2005-ben teljesen kiürítettek, egy évre rá a Hamasz terrorszervezet át is vette a hatalmat). Hogy egy mérsékeltebb izraeli likudista hogyan látja a kérdést, arra jó példa Móse Jaalon volt védelmi miniszter elemzése/programja a Foreign Affairs decemberi számában.
• Barack Obama mindig is a kétállami megoldás mellett tette le a voksát, alelnöke pedig nem rejtette véka alá azt – a sok izraeli zsidó által is osztott – aggodalmat, hogy a vallási és nacionalista szélsőségeket kiszolgáló politika mellett elsikkad az ország demokratikus jellege. Persze a retorikai tűzijátékok mellett az USA és Izrael együttműködésének alapjai – például katonai területen - az elmúlt nyolc évben sem változtak. Obama azonban a palesztin kérdésen túl az iráni atommegállapodással is kihúzta a gyufát Izraelben (és ezzel nem csak a jobboldalon), mivel a zsidó államban sokan gondolják úgy, hogy Irán végső soron csak időt akart nyerni a nukleáris fegyver kifejlesztéséhez.
• Nem csoda, ha Netanjahu évek óta aktívan támogatja – akár titkosszolgálati módszerekkel is - az amerikai republikánusok Obama-ellenes törekvéseit. Trumpnak meg különösképp örült, hiszen az elnök csak úgy szórja az Izrael-rajongó tweeteket.

Nem is reménykedem abban, hogy a fenti pontok teljesen le tudják fedni az izraeli-, palesztin és amerikai belpolitikában, valamint a közel-keleti válságban egyaránt mélyen gyökeredző problémahalmazt, de talán érzékelhető, milyen bravúros kötéltáncot kell bemutatnia az amerikai diplomáciának, ha valami előrelépést akar kieszközölni.

Egy megoldás van: a két állam

Márpedig John Kerry egy utolsó retorikai rohamot indított azért, hogy megvédje az Obama-kormányzat politikai örökségét, és meggyőzze utódait arról, hogy érdemes ezt az örökséget legalább részben felvállalni. Beszédében hitet tett a kétállami megoldás megőrzése mellett, mely

az egyetlen út, hogy igazságos és tartós béke jöjjön létre az izraeliek és palesztínok között.

Kerry figyelmeztetett arra, hogy a kétállami megoldás súlyos veszélyben van, és mindkét félnek lépéseket kell tennie azért, hogy bizonyítsa elkötelezettségét a megoldás iránt. Kerry ezért hatpontos javaslatcsomaggal állt elő, melynek fontos elemei:

1. biztonságos határok garantálása Izraelnek és Palesztinának egyaránt
2. méltányos és realisztikus megoldás kidolgozása a palesztin menekültek számára (akik gyakran több generáció óta tengődnek Jordániában, Libanonban és Szíriában is)
3. Jeruzsálemet mindkét ország közös fővárosává kell tenni

Kerry kizárta annak lehetőségét, hogy az USA hozzájárulna egy, az érdekeltek feje felett megszavazott ENSZ-határozathoz, vagy akár egy palesztin állam egyoldalú kikiáltásához. A gyorselemzések által mértéktartónak, realisztikusnak tartott javaslatokkal csak az a baj, hogy az izraeli kormány és a hivatalba lépő új elnök is magasról tesz rá. Netanjáhú rögtön a beszéd után közleményben utasította vissza Kerry állításait, mondván, a telepesprobléma egy "rögeszme", és a külügyminiszter éppen csak érintette a konfliktus gyökerét - ami szerinte nem más, mint hogy a palesztinok a zsidó állam létét ellenzik, nem a határait vitatják. A közlemény azt is megemlítette, hogy majd Trumppal és a republikánus többségű Kongresszussal közösen orvosolják majd az Obama-kormányzat által okozott károkat. 

Javaslatai súlytalanságára maga a külügyminiszter is utalt:

A hivatalba lépő kormányzat jelezte, hogy más úton akar elindulni, sőt, akár szakítana is az USA régóta elfoglalt álláspontjával, már ami a telepeseket, Jeruzsálem státuszát, és talán a kétállami megoldást illeti.

Trump Izraelben is borítja a bilit

Ebben Kerrynek tökéletesen igaza van. Trump ugyanis ebben a konfliktusban is szakít az egyensúlypolitikával:

1. Nem fogja tovább blokkolni azt a szenátusi határozatot, mely Jeruzsálemet „Izrael oszthatatlan fővárosának” ismeri el. Izrael kormányzata eddig is Jeruzsálemben működött, azonban a város kérdéses státuszát a legtöbb ország nem akarta bolygatni.
2. Új amerikai nagykövete egy bizonyos David Friedman lesz. A semmilyen diplomáciai előélettel nem rendelkező 57 éves csődügyi jogász hírnevét az alapozta meg, hogy a ciszjordániai telepesmozgalmat kritizáló liberális zsidókat rosszabbnak tartja a nácikkal a haláltáborokban kollaboráló kápóknál. Friedmann ráadásul – több leendő Trump-kormánytaghoz hasonlóan – erősen Putyin-párti, és az orosz csapatok jelenlétét nélkülözhetetlennek tartja az ISIS legyőzéséhez.

Nem csoda, ha az izraeli szélsőjobboldal novemberben messiásként ( de tényleg!)ünnepelte Donald Trumpot, a múlt héten meg az is kiderült, hogy a  Knesszetben a kormánytöbbség Benjamin Netanjahu kérésére tudatosan Trump beiktatásáig, január 20-ig napolta el az előtte fekvő két kényes törvénytervezet tárgyalását:

• a müezzintörvényt, mely szabályozná a mecsetekből napi ötször sztereóban szóló ima hangerejét, és azt is, hogy milyen hosszan szólhat a müezzin éneke.
• és azt az engedélyt, ami visszamenőlegesen tenné törvényessé 4000 ház felépítését a Palesztinához tartozó Ciszjordániában – arra a legfelsőbb bírósági döntésre hivatkozva, mely magánterületnek ismerte el azokat a telkeket, ahol ezeket a házakat felhúzták

A mézeshetek után azonban nem kizárt, hogy a biztonságpolitikában ügyesen manőverező Netanjahu is visszasírja majd Obamát. Főleg, ha Trump ígéretéhez híven elengedi a szíriai polgárháborút meg úgy általában a zűrös Közel-Keletet, Irán pedig ezt kihasználva megszilárdítja az évek óta polírozgatott síita félholdat, és az eddiginél biztonságosabb útvonalakat tud majd kiépíteni a Hezbollahnak szánt rakéták számára - ami azért a késsekkel hadonászó palesztinoknál egy csöppet nagyobb fenyegetést jelent majd.