Párizsból nézve még kiszámíthatatlanabbnak tűnik, ki lesz májustól Franciaország következő elnöke. A legnépszerűbb most Marine Le Pen, a legnagyobb esélye viszont Emmanuel Macronnak van, ám az eddigi fordulatok mindenkit óvatosságra intenek. A francia fővárosban Marine Le Pennel, más politikusokkal, elemzőkkel, választókkal és a francia miniszterelnökkel is beszéltünk a mostani, színes, már-már kaotikus elnökválasztási kampányról, amelynek történései olykor azért a magyar helyzetet juttatták eszünkbe.
Európai vagyok, de mindenekelőtt francia!
Marine Le Pen ezzel a megkérdőjelezhetetlen igazsággal vágott vissza egy újságírónak arra a kérdésre, hogy nem tartja-e magát Európa-ellenesnek, amiért belengette a népszavazást Franciaország EU-tagságáról.
A Front National (Nemzeti Front) párizsi főhadiszállásán ültünk múlt héten, bő egy hónappal a választás előtt a jelenleg legnépszerűbb elnökjelölttel. Marine Le Pen pedig a felemelkedő politikusok magabiztosságával sorolta, mit is tenne, ha Európa egyik legfontosabb államának élére kerülne.
Marine Le Pen egy egyszerű, nemzetközi sajtóbeszélgetésen is - amelyet a Club Grande Europe szervezett - jól hozza a vérbeli populista politikusok jellemzőit. Az előbb említetthez hasonló kijelentésekkel támasztotta alá, miért is tartja elengedhetetlennek, hogy véghez vigye programját, amely például olyan tételekből áll, mint az euró kivezetése (ahogy ő megfogalmazza, monetáris szuverenitás), szavazás az EU-tagságról és kíméletlen harc a globalizációval. „Mit tegyek, ha a franciák ezt akarják? Márpedig ha rám szavaznak, ezt akarják” – tárta szét a kezét.
Marine Le Pen jelenleg vezeti a népszerűségi listát, nagy valószínűséggel megnyeri az elnökválasztás első fordulóját. Az ellene fiktív EP-asszisztensi állások miatt indított eljárás eddig nem sebezte meg nagyon. A második fordulóban azonban alig van esélye, függetlenül attól, hogy ki lesz az ellenfele.
Emmanuel Rivière, a Kantar Public közvélemény-kutató cég igazgatója említett egy beszédes adatot: a franciák 58 százaléka egyértelműen elítéli, leszavazná, hogy Marine Le Pen elnök legyen. Vagyis a többség inkább szavaz majd Emmanuel Macronra, François Fillonra vagy tulajdonképpen egy vajas croissant-ra is a második fordulóban, csak ne Le Pen nyerjen. Le Pen persze bízhat abban, emlegette is, hogy Donald Trump amerikai elnökké választását vagy a brexitet se hitte volna senki a kutatások alapján.
Mindenesetre tény, hogy Le Pent jelenleg még erősen lehúzza a múltja, a Nemzeti Front nem épp szalonképes (rasszista, antiszemita) múltja, hagyományai. Éppen ezért nem is véletlen, hogy a Nemzeti Front kampányközpontjában egy olyan teremben fogadott minket Le Pen, ahol minden Nemzeti Frontra utaló szimbólumot gondosan eltüntettek. Mint amikor 2010-ben MSZP-s jelöltek sora el akarta titkolni, melyik párthoz tartozik. „Au nom du peuple”, vagyis a „nép nevében”, illetve „Marine 2017” feliratok előtt szerepelt Le Pen, amivel szimbolikusan azt is jelezte, a pártja jelenleg másodlagos.
Pedig Le Pen és a Nemzeti Front közösen egy nagyon hangsúlyos témával tudott növekedni az elmúlt időszakban: a bevándorlásellenességgel. Marine Le Pen programjában hangsúlyos elem a tömeges bevándorlás megállítása, illetve hogy megadóztatja a külföldiek munkaszerződését.
Amikor ezekről a témákról beszélt, olyan volt, mintha csak egy átlagos fideszes sajtótájékoztató paneljeit hallanánk. Meg is kérdeztem Le Pent arról, hogy mennyire szimpatikus neki Orbán Viktor bevándorláspolitikája, amely éppúgy szembemegy az EU-val, mint az ő elképzelései.
Bár különbözik a két ország helyzete, alapvetően egyetértek Orbán Viktorral
– mondta Marine Le Pen az Index kérdésére. Szerinte Orbán az egyetlen európai vezető, aki komolyan veszi, hogy meg kell védeni az európai határokat.
Mivel éppen most kezdi a magyar kormány építeni az újabb kerítést a határra, illetve elfogadták az idegenrendészeti őrizet bevezetését a határon, megkérdeztem Le Pent, gondolkodik-e hasonló eszközök bevezetésén. Le Pen szerint bár Algériában elterjedt, hogy Franciaország is kerítést akar építeni, ennek nincs alapja, és ezt az orbáni megoldást – bármennyire szimpatikus neki – nem tudná alkalmazni.
Az előbbi szólamok elég sok franciát elborzasztanak. Ők minden bizonnyal Le Pen ellen fognak szavazni a második fordulóban. A mostani francia elnökválasztásnak amúgy is meghatározó eleme a félelem – ezt már Dominique Reynié politológus, a jobboldalhoz közel álló agytröszt, a Fondapol igazgatója mondta egy beszélgetésen. Szerinte a franciák két dologtól félnek joggal: Marine Le Pen radikális programjának kiszámíthatatlanságától, illetve Emmanuel Macron politikájától, amely mögött nincs párt, vagyis kiszámíthatatlan a megvalósítása. És pont ez a két jelölt a legesélyesebb, hogy májustól Franciaország elnöke legyen.
Kérdés tehát, hogyan változhat Franciaország és Európa az új elnök irányítása alatt. Pontosan ezt tettem fel Bernard Cazeneuve francia miniszterelnöknek, aki először humorosan próbálta elütni a kérdést: „Ez nem az az ország, ahol a miniszterelnök tudja, ki lesz a következő vezető.”
Majd szembenézve a realitásokkal és a kutatási adatokkal, a kormányfő elég keményen kritizálta Le Pen politikáját, amely szerinte veszélyt jelent országára, az euró kivezetése például a kormányfő szerint a francia vásárlóerő azonnali drasztikus csökkenéséhez vezetne. Cazeneuve ezután kijelentette, hogy utolsó miniszterelnöki feladatának tekinti, hogy megakadályozza Le Pen hatalomra kerülését:
Marine Le Pen maga a káosz, a rendetlenség!
Cazeneuve a désordre kifejezést használta, szokatlanul sarkos, bár nem meglepő kijelentés a baloldali miniszterelnöktől.
A mostani francia kampány egyik különlegessége, hogy több szó esik Marine Le Penről, mint a számok szerint valójában esélyesebb Emmanuel Macronról. Macron, akit valaki a megnyerő kinézete miatt a francia John Fitzgerald Kennedynek is nevezett, gazdasági miniszter volt Hollande alatt, ám még idejében elhagyta az egyre népszerűtlenebb elnököt, és új párt alapításába kezdett. Jelenleg úgy néz ki, ha nem hibázik, ő jut be a második fordulóba Le Pen mellé, és akkor magabiztosan meg is nyeri az elnökválasztást.
Macron valódi programjáról eddig keveset tudunk, sarkos kijelentéseivel azonban sikerült felhívnia magára a figyelmet. Azon a megjegyzésén, hogy „a gyarmatosítás emberiség elleni bűntett volt”, a jobboldaliak akadtak ki, míg a baloldali és liberális szimpatizánsok azon a kijelentésén értetlenkednek, hogy „a melegházasság törvénybe iktatásakor a házassági egyenlőség ellenzői meg lettek alázva ” .
Macronnal kapcsolatban azonban az igazi beszédtéma a párizsi kávéházakban az a pletyka, amely néhány héttel ezelőtt kezdett el terjedni/kezdtek el terjeszteni. Eszerint Macron kettős életet él, 20 évvel idősebb feleségét megcsalja, és homoszexuális viszonya van a Radio France elnökével, Mathieu Gallet-val. A pletyka Macronhoz is eljutott, pár napja humorizálva utasította vissza a dolgot, miszerint éjjel-nappal Brigitte-tel van, „ráadásul ezért nem is fizetek semmit feleségemnek” – finoman utalva ezzel Fillon és a felesége botrányára.
Majd hozzátette, hogy ha Gallet-val látta volna valaki, biztosan a hologramja lehetett. Ezzel pedig arra az eléggé meghökkentő gyakorlatra utalt, hogy egyik ellenfele, a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon hologramfórumokat tart, és úgy sokszorozza meg magát, hogy a terem közepén egyszerűen kivetítteti magát a szavazók elé. Ne nevessenek, egy párizsi fórumán hatezren tapsoltak a hologram-Mélenchonnak.
A pletykáknál és üzengetéseknél persze sokkal fontosabb a politikai kritika, amelyet minden elemző felvet Macronnal kapcsolatban. Macronnak az az előnye, ami a hátránya: nincs mögötte párt, az En Marche! (Indulás!) nevű mozgalma jelenleg alkalmatlannak tűnik arra, hogy komolyabb eredményt érjen el az elnökválasztás utáni parlamenti választáson. Jól érzékelteti a helyzetet, hogy az En Marche! apróhirdetésekben toboroz aktivistákat, Párizsban nekünk sem sikerült En Marche!-ossal találkozni.
Macron tehát a győzelme esetén feltehetően a szocialistákkal lesz kénytelen egyezkedni. És bár a François Hollande–Manuel Valls-szárnnyal jó a kapcsolata, a Szocialista Párt egészéről ez nem mondható el. A szocialisták jelöltje, az alapjövedelem bevezetésével és a marihuána legalizálásával kampányoló Benoît Hamon volt oktatási miniszter és hívei kifejezetten ellenségesek vele.
Hamon szóvivőjével, Pascal Cherkivel például egy egész estét tölthettünk egy párizsi étteremben, ahol folyamatosan Macront kritizálta, többször meg is említve, hogy „Macron jobboldali”. Mintha csak egy MSZP-s háttérbeszélgetésen lettünk volna, ahol az egyik balos politikus folyamatosan a másik balos politikust szidja.
Cherki magabiztossága azért is érthetetlen, mert Hamon jelenleg negyedik a jelöltek versenyében, jelentősen lemaradva a baloldali szavazóknak ezek szerint szimpatikusabb Macrontól, és nem mutatkozik sok esélye bejutni a második fordulóba (más lenne persze a helyzet, ha a radikális balos Mélenchon visszalépne időközben a javára). Cherki a dolgot annyival intézte el, hogy van még idő, „Hamon ugyanúgy fel fog jönni, és nyerni fog, mint az előválasztáson”. A gond persze csak annyi, hogy ezúttal nem a kormányzati intézkedések által koptatott Manuel Valls az ellenfél, hanem Macron és persze Le Pen.
A kampányszemle végére hagytuk François Fillont, a jobboldali Köztársaságiak (Les Républicains) jelöltjét. Pedig tavaly év végén még úgy tűnt, hogy Fillonnak elég annyit tennie, hogy csendben üldögél, és simán ő lesz Franciaország elnöke. Majd jött egy leleplező cikk arról, hogy a felesége nyolc éven át félmillió euró fizetést vett fel a nemzetgyűlésben az asszisztenseként, de az állást a nő valójában nem töltötte be, tényleges munkát nem végzett. Csak a pénzt markolták fel.
Fillon kampánya összeomlott, a támogatói elkezdték elhagyni a süllyedő hajót. Szimbolikus, hogy március elején, ötven nappal a választás előtt nem lehetett olyan jobboldali politikust találni Párizsban, aki hajlandó lett volna újságírókkal beszélni arról, hogy vajon Fillon egyáltalán felkerül-e a szavazólapra. (Azóta párton belüli versenytársa Alain Juppé hátralépett, és a párt vezetése pedig kiállt mellette.)
Ehelyett egy esős márciusi vasárnapon az Eiffel-torony előtt álltunk, ahová Fillon azért hívta össze híveit, hogy támogassák a jelöltségében. Zengett a „Fillon, président! Fillon, az elnök!”, de akiket megkérdeztem, maguk is bizonytalanak voltak abban, hogy Fillonnak maradt-e bármi esélye arra, hogy elnök lehessen. Ehhez valahogy be kéne jutnia a második fordulóba, de erre a számok alapján egyre kisebb az esélye. Game over – összegezte Fillon esélyeit egy rajongója.
Lemondani azonban nem fog róla ő sem, hiszen ebben a kampányban bármi megtörténhet: még az is, hogy pár héttel a választás előtt kiderül – ahogy a Le Parisien megszellőztette –, hogy Hollande elnök titokban összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlásokat. Vagyis elképzelhető, hogy mégiscsak ringbe száll.
És minden idők legkaotikusabb kampányából még több mint egy hónap van hátra.
Borítókép: Marine Le Pen a március 11-i kampánygyűlésén (Fotó: Alain Jocard/AFP)