Kezdjük a legutolsó válsággal: ön szerint miért mondatta le a szaúdi vezetés Szaad Haríri libanoni miniszterelnököt?

A szunnita-arab államok aggódnak a síita félholdnak nevezett, Jementől Dél-Irakon és Szírián át Libanonig alakuló iráni befolyási övezet miatt (erről itt olvashat részletesen), amihez már az amúgy szintén szunnita Katar is közel sodródott. Irán Libanont a síita terrorszervezeten, a Hezbollahon keresztül akarja irányítani, Szíriát viszont közvetlenül – ezért is vet be Aszad mellett egy, az Iszlám Állam teljes fegyveres erejét is meghaladó nagyságú iráni-síita fegyveres erőt.

Konkrétan hány emberről van szó?

Valószínűleg ötvenezer harcosról, akiket a Közel-Kelet különböző síita közösségeiből toboroztak. Az emberek többsége azt hiszi, most, hogy az Iszlám Államot legyőzték, Aszad ellenőrzi Szíriát. De hát ez egyáltalán nincs így. A milíciák maradnak, a harcok is maradnak. Iránnak hosszú távú tervei vannak Szíriában: egy tengerészeti bázist akar építeni Tartúszban, a Földközi-tenger partján, és egy használaton kívüli légibázist is saját céljaikra akarnak kialakítani Latakiában.

És távol lehet tartani Libanontól ezt az iráni félholdat úgy, hogy lemondatják a miniszterelnököt, és ezt a manővert  talán sikerül majd a Hezbollah nyakába varrni?

Hariri érvei, miszerint Irán és a Hezbollah az életére törnek, ésszerűnek tűnnek, hiszen 2005-ben az apjával is síita merénylők végeztek. Másfelől pedig a Libanonban pártként és árnyékállamként is működő Hezbollahhal szemben elég nagy az elégedetlenség odahaza. Méghozzá azért, mert sokan tartanak attól, hogy egy külföldi háborúba történt, kizárólag iráni érdekeket szolgáló beavatkozásért az egész országnak meg kell majd fizetnie; akár úgy is, hogy az intervenció hozzájárul egy Izrael és Szíria, illetve Izrael és Irán közti háború kirobbanásához, ami Libanont is teljesen el fogja pusztítani.

Mi a véleménye azokról a prognózisokról, melyek pusztán a Hezbollah megerősödése és növekvő fegyverkészlete miatt elkerülhetetlennek tartanak egy újabb libanoni háborút?

Szerintem ennek csekély a valószínűsége. Izraelt ugyanis elsősorban Irán szíriai húzásai érdeklik. Ráadásul a Hezbollah súlyos veszteségeket szenvedett Szíriában, illetve saját hazai legitimációját is leépítette azzal, hogy külföldi érdekekért harcol. Az tény, hogy a Hezbollah ma fejlettebb, pontosabb rakétákkal rendelkezik, mint 2006-ban, de azt is tudják, hogy ha ezeket bevetik Izrael ellen, akkor a zsidó állam megtorlásul a teljes szervezetet elpusztíthatja.

Valójában senki nem akar Izraellel háborúzni, sem a Hezbollah, sem a Hamász, sem Szíria.

Az elrettentés működik. Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője is azt nyilatkozta a 2006-os háború után, hogy „ha tudtam volna, milyen következménye lesz a rajtaütésnek (melyre válaszul az izraeli hadsereg totális támadást indított), megtiltottam volna az akciót”.

Izrael Putyin előtt is világossá tette, hogy nem tűr meg iráni bázisokat Szírián belül, és egy 50 kilométeres ütközőzónát követelt Damaszkusztól, ahol nem állomásozhatnak iráni vagy síita fegyveresek. De ha már Putyin: az oroszok szerepe meglehetősen érdekes. Sok közel-keleti szereplő keresi fel Putyint kéréseivel, igényeivel, és ő mindenkinek igent mond, ami azért elég sok ellentmondást szül. Viszont úgy látom, Oroszországnak alapvetően nem érdeke az, hogy Irán teljesen ellenőrzése alá vonja Szíriát.

Izraelnek nem csak diplomáciai eszközök vannak a kezében. Időről-időre támadást intéz szíriai területen átmenő konvojok, vagy ott található létesítmények ellen.

Igen, az nem titok, hogy az izraeli vezetés tartja magát ahhoz az elvhez, hogy a Hezbollah nem juthat se szíriai, se iráni forrásból kifinomult fegyverrendszerekhez.

A „kifinomult” elég tág fogalom, az izraeli zsargonban mit is jelent pontosan?

Két dolgot: Olyan irányított rakétákat, melyek képesek precíziós támadásra, illetve olyan irányítórendszereket, melyeket bele lehet építeni meglévő rakétákba. De izraeli szempontból még egy módon is át lehet lépni a vörös vonalat: ha a határhoz közel akarnak bázist létesíteni. Így történt ez 2015-ben, amikor a Golán-fennsíkkal szemben tartottak szemlét a Hezbollah és az iráni Forradalmi Gárda tisztjei. Az orosz szerep kétértelműségre jellemző, ezeknél az izraeli támadásoknál nem lépnek közbe, pedig meglennének hozzá a légvédelmi eszközeik.

Ez a korlátozott izraeli beavatkozás ön szerint egy fenntartható gyakorlat?

Ez a minimum, amit Izrael megtehet, és látja, ezért van szüksége nemzetközi partnerekre – mint Egyiptom vagy Szaúd-Arábia – az átfogóbb feltartóztatásra.

De a Közel-Kelettel az a baj, hogy hiába van az sokszor, hogy senki nem akar egy konfliktust, az mégis bekövetkezik.

Elszámolják magukat, vagy csak közbejön egy incidens, akármi történhet. Kevesen figyeltek fel például arra, hogy miután a jemeni húszi lázadók egy iráni gyártmányú rakétát lőttek ki a rijádi reptérre, Szaúd-Arábia deklarálta, hogy ez „háborús cselekedet” volt Irán részéről.

De a harcias nyilatkozatot ugyanúgy nem követték tettek, mint ahogy 2016 elején a síita imámok szaúdi kivégzéséből sem lett háború. Őn hogy látja, meddig eszkalálódhat az Irán és Szaúd-Arábia közti többfrontos hidegháború?

Az eszkaláció lehetőségét nagyon komolyan kell venni. Ha például senki nem akadályozza meg Teheránt az atomfegyver kifejlesztésében, akkor Rijád is azonnal be fogja szerezni a magáét – méghozzá már az is megvan, honnan: Pakisztánból. Szaúd-Arábia finanszírozta a pakisztáni atomprogram nagy részét, cserébe pedig az ország vállalta, hogy ha a szaúdiak kérik, akkor átadja a technológiát. Ráadásul valószínűleg Izrael (mely szinte biztosan rendelkezik atomfegyverrel, de ezt nyilvánosan soha nem ismerte be - TG) is előáll a maga fegyvereivel, és Egyiptom is elkezdi a maga nukleáris programját.

Ön elsősorban Irán felelősségét feszegette; de a másik középhatalomnak, Szaúd-Arábiának nincs felelőssége a régiós válságban? Jemenben is sikerült egy alapvetően helyi konfliktust egy három éve húzódó, irtózatos szenvedéseket hozó háborúvá nyújtania.

A jemeni polgárháború valóban helyi konfliktusként kezdődött, de Irán hamar elkezdte támogatni a húszikat, és Szaúd-Arábia fenyegetésként élte meg azt is, hogy a húszik győzelme ugyanis együtt járna a Vörös-tenger déli kijárata, a Báb el-Mandeb-szoros feletti ellenőrzés megszerzésével, amivel elvágnák a szaúdi tengeri forgalmat.

A Közel-Kelet másik aktuális kérdése a kurdok jövője. Ön mit gondol a Kelet-Szíriát visszafoglaló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab koalícióról? Hosszú távon is működő politikai modellnek tartja? Vagy az SDF csak a kurd függetlenségi törekvéseknek falaz?

Először is azt gondolom, hogy a szíriai kurdok a terrorszervezetként számontartott törökországi Kurd Munkáspárttal való szoros viszonyuk miatt komoly legitimációs problémával küszködnek. Másodsorban szerintem a kurdok nem függetlenségre, hanem valamiféle autonómiára törekszenek, méghozzá úgy, hogy magával Aszaddal egyeznek meg. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy (a síitákhoz közel álló alavita törzsből származó - TG) Aszadnak elsősorban az ország szunnita többségével van baja, és kész ellenük a kisebbségekkel, a drúzokkal, a kurdokkal és a keresztényekkel összefogni.

És ön szerint az Egyesült Államok támogatni fogja a kurd autonómia-törekvéseket? Fel tudja-e, vagy fel fogja-e használni őket egy Irán és az oroszok elleni pólus kialakításához most, hogy Trump és a republikánus elit is rendre Iránt nevezi meg közel-keleti főgonoszként?

Az USA-nak Obama alatt, de most is az első számú célja az Iszlám Állam megsemmisítése.

Ezért inkább az SDF az, mely saját céljai elérésére használja az amerikaiakat, mint fordítva.

Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen lyuk tátonghat az Egyesült Államok külpolitikájában.

Pedig tényleg tátong. Az amerikai hadügyeket meghatározó tábornokok látják ezt a problémát, én H. R. McMaster nemzetbiztonsági tanácsadótól tudom, hogy már dolgoznak ezen. Azt azonban nem tudom, mikorra készül el, és hogy fog kinézni ez a stratégia.

Ön szerint melyik az a régió, amire kevesen figyelnek oda, mégis robbanással fenyeget?

Még a mostani válságokat sem sikerült megoldani, az Iszlám Állam harcosai is újra megvethetik a lábukat Afrikában, Líbiában. De szerintem az emberek azt sem látják, hogy Afganisztánban nagyon elmérgesedett a helyzet, a tálibok újra ellenőrzésük alá vonhatják az országot.

Borítókép: AFP.