Augusztus elejére szinte mindennapossá váltak a tüntetések, valamint a demonstrálók és a rendőrök közti összecsapások Hongkongban. A helyzet egyre durvul, de a patthelyzetben egyik oldal sem látszik engedni. Az utóbbi hetekben a pekingi kormány is egyre fenyegetőbbé vált, ami miatt egyesek már attól tartanak, hogy kínai katonai beavatkozás lehet a dologból. Bár ez egyelőre nem látszik reális opciónak, más sem.
A jelek szerint augusztus elejére permanenssé, egyúttal viszont kilátástalanná vált a hongkongi tüntetéshullám.
A májusban indult, júniusban kiteljesedett utcai megmozdulások szinte mindennapossá váltak, a tüntetők és a helyi kormányzat, illetve a helyi kormányzat mögül ki-kibúvó kínai vezetés álláspontjai ugyanakkor nemhogy közeledtek volna, csak távolodtak az utóbbi hetekben.
Eközben a demonstrációk egyre erőszakosabbá váltak, aminek kapcsán a két fél egymásra mutogat:
A hongkongi hatóságok egyre keményebb fellépése mellett a kínai vezetés kommunikációja is fenyegetőbbé vált, masírozó katonákat ábrázoló videókkal és kemény odamondogatással próbálják jelezni, hogy nem lesz jó vége a dolognak.
A júniusban milliósra duzzadt tüntetéshullám eredetileg a hongkongi kormány által beterjesztett, vitatott kiadatási törvénytervezet elkaszálását célozta. A tervezet lehetővé tette volna a kiadatást a kínai hatóságok felé, és ezáltal a tiltakozók szerint veszélyt jelentett Hongkong szabadságára, autonómiájára nézve.
A város ugyanis hiába része 1997 óta a Kínai Népköztársaságnak, különleges igazgatású területként relatíve nagy autonómiával rendelkezik, és a kínai kommunista egypártrendszerrel szemben ha nem is teljesen demokratikus, de jóval demokratikusabb politikai berendezkedéssel, szabad sajtóval és hagyományosan független, angolszász típusú igazságszolgáltatással bír.
Ahogy a tüntetések háttere kapcsán írtuk, a tiltakozás nem is elsősorban egy törvényről szólt, hanem arról, hogy Hongkongban főleg a fiatalabb rétegek úgy érzik, Hongkong mind politikailag, mind gazdaságilag egyre jelentősebb kínai befolyás alá kerül, a fiatalok szerint pedig a kínai befolyás növekedése a szabadság csökkenésével jár.
A hongkongi fiatalokat pedig nemcsak Peking csápjai zavarják, hanem sok más panaszuk is van a terület jelene és jövője kapcsán: az elszaladó ingatlanárak (az elmúlt évtizedben 170 százalékkal nőttek), a növekvő jövedelmi egyenlőtlenség, a gazdag szárazföldi kínaiak bevándorlása (1997 óta egymillióan jöttek, ami nagyban hozzájárult az előbbi két folyamathoz), a helyi kisvállalkozások eltűnése, a kantoni nyelv háttérbe szorulása, a fiatal felnőtteket világszerte érintő gazdasági kilátástalanság.
Ezt jelzi, hogy bár a hongkongi kormány június közepén felfüggesztette a kiadatási törvénnyel kapcsolatos törvényalkotást, a demonstrációk folytatódtak. Ettől kezdve a törvény végleges elvetését, a Peking-barátnak tartott Carrie Lam kormányzó lemondását, valamint a brutális rendőri fellépés kivizsgálását követelték.
A rendőrség június elejétől ugyanis egyre keményebb eszközökkel kezdett fellépni a több százezres tömeg ellen, a tüntetők szerint túlzott erőszakot alkalmazva: könnygázzal, füstbombákkal, vízágyúval és gumibottal oszlattak. Eközben Kínából kibertámadás érte a tüntetők által használt titkosított csetapplikáció szervereit, és egy kínai nacionalista trollhadsereget is bevetettek a megmozdulások ellen.
Ezután a tüntetések egyre erőszakosabbá váltak, a tüntetők betörtek a városi tanács épületébe, rendőrőrsöket, közlekedési csomópontokat bénítottak meg, és sorozatossá váltak a tiltakozók egy kisebb, radikálisabb csoportja és a rendőrök közti összecsapások. Néhány alkalommal pedig egy harmadik csoport is beszállt az erőszakba: ismeretlen (bár, ahogy írtuk, a találgatások szerint a hongkongi alvilághoz köthető, vagy helyi üzleti csoportok, vagy a kormány által felbérelt) verőlegények botokkal verték össze a tüntetés után hazafelé tartó embereket.
A hatóságok később több tüntetést is betiltottak, ám ennek dacára is százezrek vonultak utcára az utóbbi hetekben, augusztus 5-én pedig fél évszázada először általános sztrájkot hirdettek, amelyen a megmozdulást támogató szakszervezetek szerint 350 ezer ember vett részt, köztük 300 ezren tüntettek a munka helyett. Korábban a közszolgák, az egészségügyi dolgozók és a pénzügyi szektor dolgozóinak egy része is tüntetett. Pénteken a város repterét lepték el a demonstrálók, ahol háromnapos békés tüntetést tartottak, a forgalom súlyosabb megzavarása nélkül.
A rendőrség eddig több mint félezer embert vett őrizetbe (a legfiatalabb letartóztatott 13 éves, a legidősebb 76 éves), egy részüket 10 év börtönnel büntethető lázongással gyanúsítják, az összecsapásokban megsérültek számát több mint kétszázra teszik. Jellemző a helyzet elfajulására, hogy
a rendőrség az augusztus 5-i megmozdulások alatt egy napon annyi gumilövedéket és könnygázgránátot használt el, mint a tüntetéshullám első nyolc hetében összesen.
Emiatt még az ügyvédek is utcára vonultak: szerdán nagyjából háromezer jogász a hongkongi igazságszolgáltatás részrehajlása, különösképp a tüntetőkkel szembeni drákói szigor, illetve a tüntetők elleni támadások és a rendőri túlkapások eltussolása miatt tiltakozott. Jellemző, hogy egy diákvezért egy lézerpointer miatt „fegyverbirtoklással” gyanúsítanak (a lézert a tüntetők az arcfelismerő kamerák elvakítására használják), de a tüntetőket összeverők banda tagjai ellen „törvénytelen gyülekezés” a vád. Vasárnap a rendőrség ismét keményen lecsapott a tüntetőkre, két demonstrációt is betiltottak és könnygázzal üdvözölték azokat, akik ennek ellenére is tüntetni próbáltak.
A tüntetések elhúzódása komoly gazdasági károkat okozott, és részben emiatt a hongkongi társadalmat is megosztotta. Az utcai erőszak a nemzetközi hotelláncoktól és légitársaságoktól az utcai árusokig mindenhol érezteti hatását; az irányadó hongkongi tőzsdeindex az utóbbi hetekben közel tíz százalékot vesztett értékéből.
Ebbe pedig a helyi feszültségeken túl az is belejátszik, hogy Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúja már eleve nem jött jól a hagyományosan Kína pénzügyi kapujának számító város gazdaságának. A jelek szerint a várost recesszió fenyegeti, bár a vezetés szerint jelentős tartalékaik vannak, és nincs ok pánikra. Carrie Lam szerint a tüntetések gazdasági hatása súlyosabb, mint a 2003-as SARS-járványé vagy a 2008-as pénzügyi válságé, de azt ígérte, a kormányzat gazdaságélénkítő lépésekkel fog reagálni – bár hogy pontosan mivel, azt nem árulta el.
A hongkongi és pekingi vezetés azt hangoztatja, hogy a tüntetők vandál bajkeverők, a csendes többség pedig elítéli az erőszakot, és a stabilitás és a kormány mellett áll.
A hongkongi politika fő törésvonala eddig is erről szólt: a gazdasági és praktikus okokból a Pekinggel való kiegyensúlyozott viszonyt hangsúlyozó, a stabilitás fontosságát hangoztató kormánypártok és a teljes demokráciát és a kínai diktátumoknak való ellenszegülést hirdető ellenzék támogatottsága között hagyományosan nem volt nagy különbség. Az utóbbi napokban pedig ellenzéki politikusok is felszólaltak a tüntetéseket kísérő agresszió ellen, és valamiféle tárgyalásos, politikai megoldást sürgetnek. Ugyanakkor viszont az is tény, hogy felmérések szerint Carrie Lam kormányzó népszerűsége nagyot zuhant a tüntetéshullám hatására, és a demonstráció tizedik hetébe lépve is százezrek mennek utcára.
Ennek hatására Peking retorikája is keményebb lett. Csang Hsziao-ming (Zhang Xiaoming), a kínai kormány hongkongi összekötője a napokban arról beszélt, hogy „az erőszak egyre súlyosabb”, és a „színes forradalmakhoz” hasonlította a helyzetet, amelyeket a kínai kormány az Egyesült Államok által megszervezett puccsoknak tart. A kínai sajtó (elég érdekes bizonyítékok mentén) az Egyesült Államokat teszi felelőssé a tüntetéshullámért, és a kormány napokban élesen kikelt Washington ellen, miután a közelmúltban amerikai diplomaták találkoztak a tüntetések egyes hangadóival. A két ország erősen szájkaratézik is az ügyben, kölcsönösen legonoszozta és gengszternek nevezte egymást.
Csang hivatala a héten arra is figyelmeztette az általa „bűnözőknek” nevezett tüntetőket, hogy Peking visszafogottságát „ne tévesszék össze a gyengeséggel”, a „törvény kardja le fog sújtani” rájuk. A Hongkonggal szomszédos Sencsenben több ezer kínai rohamrendőr gyakorolta a tüntetők oszlatását, minderről pedig egy videót is megosztottak a hatóságok, hogy ne legyen kétséges a dolog üzenetértéke. A kínai légügyi hatóságok pedig a a Cathay Pacific nevű hongkongi légitársaságot is elkezdték vegzálni, miután a cég több dolgozója részt vett a tüntetéseken és az eheti sztrájkban.
Ami egy fokkal félelmetesebb, hogy a kínai hadsereg hongkongi helyőrsége is hasonló, ijesztgető videót tett közzé az utcai harcokra készülő katonákról.
Ennek kapcsán a nemzetközi sajtóban előkerült, hogy Kína hasonló választ adhat a mostani válságra, mint az 1989-es tüntetéshullámra, amelynek Pekingben a Tienanmen téri mészárlással vetettek véget.
Ugyanakkor bőven vannak érvek az ellen, hogy a kínai kormány keményebb lépéseket tegyen. Ahogy az Economist írja, hiába csökkent gazdasági súlya az utóbbi években, Hongkong pénzügyileg még mindig rendkívül fontos Kína számára. A város Kína pénzügyi kapuja a világ felé, és egyúttal a világ pénzügyi kapuja Kínába: miután a szárazföldi Kína gyors növekedése ellenére nem liberalizálta és nem nyitotta meg a pénzügyi rendszerét, egy sor kínai nagyvállalat a nyugati pénzügyi rendszer integráns részének számító Hongkongon keresztül tud kijutni a nemzetközi pénz- és tőkepiacra.
Mindennek az az alapja, hogy Hongkong egy jóval szabadabb és jogrendszerét és gazdasági szabályozásait tekintve nyugatiasabb hely, mint a szárazföldi Kína, illetve hogy pont emiatt az Egyesült Államok külön gazdasági entitásként, más szabályok mellett kezeli, mint a népi Kínát. A hongkongi rendszerbe való erőszakos beavatkozás minden bizonnyal változtatna ezen.
A másik fő ellenérv a kínai beavatkozással szemben Tajvan. A tüntetések, illetve az azokkal szembeni hatósági erőszak jelentősen megtolta a Pekinggel szemben kritikus, a sziget függetlenségét hirdető Caj Ing-ven tajvani elnök és pártja népszerűségét. Bár májusig nagy ellenzéki fölényt mértek a közvélemény-kutatások, azóta jellemzően Cajt hozzák ki győztesnek, ami mögött az áll, hogy ellenfele a Pekinghez való közeledés szószólója. Miután Peking egyik fő célja a Tajvan fölötti uralom visszaszerzése, vélhetően nem akarnának további muníciót adni tajvani politikai ellenfeleiknek.
A karhatalmi erőszak további fokozásával szemben hongkongi politikusok, köztük a Peking-barátnak tartott kormányoldal képviselői is támogatják a kiadatási törvénytervezet végleges visszavonását és a rendőri fellépés független kivizsgálását. Szerintük ez az egyetlen módja a helyzet békés kezelésének.
Ezt azonban Kína a jelek szerint elutasítja, vélhetően részben azért is, mert az eldurvuló tüntetések az utóbbi hetekben egyre inkább függetlenségpárti színezetet kaptak, és gyakran a kínai jelképek ellen irányultak. A kínai vezetés Carrie Lam mögül sem hajlandó kihátrálni: bár korábban több elemzés is arra jutott, hogy Lamnak nincs jövője Hongkong élén, úgy tűnik, Pekingben a gyengeség jeleként értékelnék a kormányzó beáldozását. Mindazonáltal a jelek szerint egyelőre még bíznak benne, hogy a hongkongi hatóságok képesek lesznek rendet tenni, még ha az utóbbi napok hevesebb retorikája alapján fogy is a türelem. Más feltételezések szerint a vezetés arra játszik, hogy
a tüntetők idővel belefáradnak, és a szeptemberi tanév kezdetével lassan majd eltűnnek az utcáról a fiatalok.
Ez azonban kétséges: az előző, 2014-es tüntetéshullámot sikerült kifárasztani, de a mostani tüntetéshullám jóval keményebbnek és kitartóbbnak tűnik, nagyrészt pont azért is, mert 2014-ben a tüntetéseket követő politikai egyezkedések során az ellenzéknek nem sikerült semmit sem elérnie a követeléseikből. Azaz egyelőre se a tüntetések brutális leverése, se a kompromisszum nem látszik körvonalazódni, és bár egyes felvetések szerint a novemberi hongkongi önkormányzati választások politikai megoldást hozhatnak, a helyi önkormányzatok rendkívül korlátozott hatalma miatt a voksolás legfeljebb az erőviszonyok felmérésére lehet alkalmas.
Jellemző, hogy a nagy mondásokat kedvelő Economist is csak annyit kérdez eheti címlapján: Mi lesz ennek a vége?