Index Vakbarát Hírportál

Ötéves kislányt erőszakolhatott meg az USA delhi nagykövetségén egy férfi

2020. február 6., csütörtök 13:12

Őrizetbe vettek egy férfit Indiában, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy ötéves kislányt Újdelhiben az Egyesült Államok nagykövetségének területén. A 25 éves helyi férfi nem alkalmazottja a diplomáciai képviseletnek, de ott él, mert szülei a követség takarítószemélyzetének tagjai.

Az orvosok szerint az bizonyított, hogy a kislány nemi erőszak áldozata lett. Kórházban van, állapota stabil – írta a BBC.  A férfi és családja ismerte a kislányt – az az adatok szerint a hasonló bűncselekmények 94 százalékában így van –, akit az erőszakoló behívott a jól őrzött, 28 hektáron elterülő követségi komplexumban lévő otthonába, amikor szülei munkában voltak. Végül elengedte a gyereket, aki otthon azonnal elmondta a történteket, ezután kórházba szállították, ahol a látlelet alapján igazoltnak találták a kislány szavait.

A követségen kívül sofőrként dolgozó férfit még szombaton vették őrizetbe. Ha bűnössége beigazolódik, úgy halállal büntethető, miután az áldozat 12 év alatti. Ezt egy 2018-ban elfogadott törvény teszi lehetővé, amelyet több súlyos gyerekbántalmazó szexuális bűncselekmény és gyilkosság utáni társadalmi nyomásra vezettek be.

A hatóságok azonban nem mindig kezelik súlyuknak megfelelően ezeket a bűncselekményeket: tavaly egy megerőszakolt nőt azután ért támadás, hogy a vádlottakat szabadlábra helyezték. Ezután az áldozatot benzinnel leöntötték és felgyújtották. Sérülései ellenére még eljutott a rendőrségre, ahol elmondta a történteket, sérüléseibe később halt bele

Az 1,3 milliárd lakosú Indiában rendkívül magas a nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények száma: 21 percenként történik nemi erőszak, támadás vagy zaklatás.  

De igazán a nemi erőszak csak 2012-ben került a társadalom figyelmének középpontjába, amikor egy 23 éves orvostanhallgatót erőszakolt meg egy csoport támadó, miután barátját ledobták a buszról. A lány a sérülésekbe nem sokkal később belehalt. Az áldozatul esett diáklány a nők jelképévé vált az országban.  A hatból négy elkövetőt halálra ítéltek .

Rovatok