Megszállás vagy honfoglalás? Terrorista vagy szabadságharcos? Ugyanarra a dologra egész másképpen lehet tekinteni, ha különböző kifejezéseket használunk rá. Ez a világpolitikában is igaz.
Az amerikai külügyminiszter a héten Izraelbe utazott, hogy – példátlan módon – meglátogasson egy zsidó telepet Ciszjordániában. A környéken járva egyúttal felkereste a Golán-fennsíkot is. Mike Pompeo lépésének erős az üzenete: legitimizálja a palesztin területek és a Szíriától 1967-ben elfoglalt fennsík bekebelezését. Pompeo egy évvel korábban azt mondta: a telepek nem sértik a nemzetközi jogot. Ezzel a Trump-kormány élesen szembefordult az Obama-elnökséggel, amely még kihátrált Izrael terjeszkedési törekvései mögül.
Donald Trump 2017-ben ismerte el Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Pompeo e heti látogatásán pedig egyszerű, de sokatmondó kijelentéssel biztosította támogatásáról az izraeli területi politikát. Szerinte helyénvaló lenne, ha a ciszjordániai zsidó telepeken készített, majd az Egyesült Államokba exportált termékekre azt írnák: „Izraelben készült” vagy „Izrael terméke”.
Ezzel megszűnne a különbségtétel a nemzetközileg megszállt területként számontartott telepek és a nemzetközileg elismert izraeli területek között. A különbség idővel a globális köztudatból fokozatosan kiszorulhat.
Nagyon nem mindegy, mit minek nevezünk, hiszen megnevezés alapján asszociálunk, ami befolyásolja, hogyan tekintünk valamire, és milyen gondolatokat párosítunk hozzá. Ha az amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosaként emlegeti, akkor előbb-utóbb a köztudatban is ez honosodik meg – nem számít, mit mond az ENSZ. Ezt a hatást egy termékmegjelöléssel is el lehet érni, csak a folyamat fordított. Ha egy terméken azt olvassuk, hogy Made in Israel, és a produktummal még elégedettek is vagyunk, senkit sem fog érdekelni, ha az árucikk palesztin családok ledózerolt házára épült üzemben készült. Izrael terméke, izraeliek gyártják, Izraelből jön.
Számtalan beszámoló lát napvilágot a kávé- és kakaóültetvényeken vagy éppen a bangladesi textilüzemekben, kínai gyárakban dolgozók kizsákmányolásáról, mégsem mozgatja meg a végfelhasználók nagy többségének a fantáziáját. Made in XY, elfogadjuk, hogy a jelölt helyről származik a termék, az pedig érdektelen, hogy mi jellemzi a termék előállításának körülményeit. Számos európai ország kritikus Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerével szemben, de attól még vásárolja az orosz olajat és földgázt.
A zsidó állam által a XX. században elfoglalt területeket az ENSZ megszállt övezetnek minősíti, míg az izraeliek jelentős része a térséget őshazájának tekinti.
Ez a jelenség azonban egyetemes.
Ha a novemberben lezárult hegyi-karabahi háborúra gondolunk, két ellentétes szempont tanúi lehetünk. Az örmények Hegyi-Karabahot Árcáhnak nevezik, és történelmi iratokkal bizonyítják, hogy a terület őshazájuk részét képezi. De Azerbajdzsán is saját területének tekinti a térséget, ahogy a nemzetközi közösség is, és a köztudatban is a megszállás honosodott meg. A háborúban az örmények az ősi föld védelmét, az azeriek pedig területeik felszabadítását végezték. Mindkét esetben legitimáló hatása van a cselekményekre a megnevezésnek.
Leegyszerűsítve:
Hogy mit minek nevezünk, meglehetősen hatékony politikai eszköz. egész társadalmak mentalitását tudja megváltoztatni, ha egy-egy megnevezésen keresztül elérik, hogy arra asszociáljanak az emberek, ami a politikai érdekeiket szolgálja.
A kelet-ukrajnai háborúban a szemben álló felek ugyanazokról az eseményekről teljesen másképpen számoltak be, amiben a jól alkalmazott kulcsszavak játszottak kritikus szerepet. Míg a konfliktushoz vezető kijevi tüntetéseket Moszkva és a szakadárok lázadásnak, zavargásnak minősítették, Kijev forradalmat emleget. A későbbi események után felálló kormányt juntának bélyegezték a kelet-ukrajnai oroszbarát felkelők, az ukrán fegyveres erőket pedig fasisztáknak. Utóbbi szó az orosz elmére is hat: rögtön a második világháborúra, azon belül is a náci – oroszul gyakran: fasiszta – Németország és csatlósai ellen vívott kegyetlen harcokra gondolnak.
A fasizmushoz pedig azt párosítják, hogy legyőzendő ellenség. Ukrajna a maga részéről ugyancsak élt az asszociáció adta lehetőségekkel, és a konfliktus korai évében a fegyveres harcokat terrorellenes műveletnek minősítette, majd a szakadár térséget megszállt területeknek, a háborút pedig orosz agressziónak.
Egy személy, csoport vagy eszme megbélyegzéséből – legyen az pozitív vagy negatív irányú – pillanatok alatt politikai erőt lehet kovácsolni, és befolyásolni lehet a közvéleményt, és így felhatalmazást nyerni vitatható intézkedések végrehajtására.
Csak a közelmúltból számos olyan példa akad, amely több szempontból értelmezhető.
Az ujgur átnevelőtáborok létesítése a kínai társadalomba történő integrálás és terrormegelőző politika része vagy kulturális genocídium?
A hongkongi tüntetéssorozat egy demokratikus mozgalom része, vagy Kína szuverenitása ellen irányuló, külföldről támogatott zendülés?
A mianmari rohingja muszlim kisebbség ellen terrorellenes tisztogató hadműveletet vagy népirtást hajtottak-e végre?
A fekete életek számítanak (Black Lives Matter, BLM) az amerikai polgárjogi mozgalomba illeszkedik-e, vagy egy szélsőséges, marxista ideológia erőszakos megnyilvánulása?
Oroszország megszállta-e a Krímet, vagy a népakaratnak eleget téve visszacsatolta magához?
Aleppóban terroristákat vagy rezsimellenes felkelőket bombáztak-e a város elfoglalására?
Nyugati ügynökök megbízására akarják-e megdönteni a hatalmat Belaruszban, vagy népi ellenállás zajlik egy elnyomó rendszerrel szemben?
Az észak-szíriai kurdok marxista terroristák-e, vagy nemzetbiztonsági veszélyforrások?
Az azeri Ramil Safarov baltás gyilkos-e vagy nemzeti hős?
Emberek lefejezése szélsőséges hátterű gyilkosság-e, vagy pedig szent dzsihád?
Civilek halnak meg egy dróncsapásban, vagy ellenséges katonák, netán terroristák?
(Borítókép: Palesztinok ruhákat készítenek Izraelben. Fotó: Abid Katib / Getty Images)