Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Ami most Indiában van, az várható Nepálban

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Klaus Iohannis román államfő közölte, hogy csütörtökön a tervek szerint már százezer embert fognak beoltani, ezt a ritmust pedig utána mindennap tartani tudják majd. 

  • Július végéig több mint 18 millió Szputnyik V vakcinát küldenek az oroszok Indiába. Az első szállítmányok már meg is érkeztek az országba.

  • Rodrigo Duterte elnök kiadta az utasítást a rendőrségnek, hogy mindenkit vegyenek őrizetbe, aki nem megfelelően viseli a maszkot.

    A rendelkezést az elnök azt követően hozta meg, hogy egyeztetett az ország koronavírus elleni operatív törzsével. A szabályozás értelmében

    még azokat is őrizetbe lehet venni, akiknek az orra alá csúszik a maszkja.

    Március vége óta a Fülöp-szigeteken már több ezer ember ellen jártak el a járványügyi szabályok megsértése miatt. 

    Az igazságügyi államtitkár, valamint az országos rendőrfőnök korábban viszont eddig azt az utasítást adta ki a rendőröknek, hogy pénzbüntetéssel sújtsák a szabálysértőket, miután egy ember meghalt az országban az őrizetbe vétele után. 

    Ezzel szemben Duterte most azt parancsolta, hogy szigorúbban lépjenek fel 

    Azt parancsolom a rendőröknek, hogy azokat, akik nem viselik megfelelően a maszkot [...] vegyék őrizetbe, és derítsék ki, hogy miért nem viselték a maszkjukat.

    – mondta. 

    Az egyik helyi jogvédő szervezet, a Karapatan „tudománytalannak” és „hatástalannak” minősítette az elnök utasítását. Eközben arra is hívták fel a figyelmet, hogy a rendelkezés aránytalanul nagy retorziót jelent a szabályszegők ellen, különösen annak fényében, hogy a börtönök már így is túlzsúfoltak, és a távolságtartás, valamint a higiénia hiánya miatt már így is terjed ott a vírus. 

    Duterte elnököt egyébként olyan vakcinával oltották be nemrég, amely még nincs engedélyezve az országban. 

  • Nem kell maszkot viselniük a romániai tengerparti strandokon tartózkodó turistáknak. Ennek az a feltétele, hogy a napozóágyak és strandlepedők között garantálják a biztonsági távolságot. Ezt Florin Citu román miniszterelnök jelentette be Konstancán, írta a Maszol.hu. Az intézkedés júniustól lép életbe. 

  • Romániában 1632 új koronavírus-fertőzéses esetet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában, több mint 38 ezer teszt eredményét feldolgozva.

    Szerdán 94 fertőzött lelte halálát a Covid-19 kórban és szövődményeiben, 88 páciens más betegségben is szenvedett.

    A járvány kezdete óta 28 710 beteg életét követelte a vírusfertőzés, írta a Maszol.ro portál. 

    Jelenleg 1100 fertőzöttet kezelnek intenzív osztályon, kevesebbet, mint előző napon.

  • Tizenegyen meghaltak csütörtök hajnalban egy indiai kórházban oxigénhiány miatt– írja a Times of India. Az eset Csengalpattu város egyik kórházában történt, ahol

    éjfél után az egyik oxigéncső szivárogni kezdett.

    Emiatt az oxigénellátó rendszerben csökkent a nyomás, és így több páciens nem kapott elegendő oxigént. Szemtanúk szerint az orvosok és a nővérek hordozható oxigénpalackokat bevetve gyorsan megpróbálták pótolni a kieső oxigént, és megmenteni az embereket.

    Az oxigéncsövet végül hajnal 2-re sikerült megjavítani, de addigra 11 embert meghalt. 

    A félelem, hogy te lehetsz a következő, a lehető legrosszabb dolog, ami megtörténhet

    – mondta egy páciens, aki mellett egy nő életét vesztette az oxigénhiány miatt. 

    Kedden délután ugyanebben az intézményben már történt egy hasonló eset, akkor ketten haltak meg. A kórházban aznap már 447 ember ápoltak, akiknek hetven százalékát oxigénnel is el kellett látniuk. 

  • Az Európai Unió is hajlandó tárgyal a vakcinaszabadalmak elérhetővé tételéről – jelentette be az Európai Bizottság elnöke. 

    Ursula von der Leyen arra reagált, hogy szerdán az Egyesült Államok bejelentette: ők most már támogatják a vakcinaszabadalmak elérhetővé tételét.

    Az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy az Európai Unió minden olyan javaslatról hajlandó tárgyalni, amely „hatékony és pragmatikus” módon járulna hozzá a világjárvány visszaszorításához.

    Korábban az Európa Unió – számos országgal egyetemben – ellenezte azt, hogy elérhetővé tegyék a vakcinaszabadalmakat.

    Az ellenzők szerint a lépés egyrészt azért lehetne káros, mert csökkentené a gyógyszercégek aziránt való ösztönzését, hogy egy jövőbeli világjárványban saját oltóanyagot fejlesszenek ki. Másrészt arra hívták fel a figyelmet, hogy sok helyütt amúgy sincs meg a gyártáshoz szükséges kapacitás, ezért a lépés nem jelentene megoldást a világjárványra. 

    A bizottság elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU-ban felgyorsult az oltási kampány.

    Másodpercenként 30 európait oltanak be – ÁLLÍTOTTA. 


  • Csehországban 1857 friss fertőzést diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában, ami tavaly szeptember közepe óta a legalacsonyabb napi esetszám. Egyre kevesebb, jelenleg 2200 covidos beteget kell kórházban ápolni. A súlyos betegek száma mintegy ötszáz fő.
    A koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját eddig 1,1 millió ember kapta meg Csehországban. 

  • Szlovákiában 6268 PCR-tesztből mindössze 343 lett pozitív szerdán, ez 5,47 százalékos arányt jelent. Az elmúlt 24 órában 34 fertőzött lelte halálát koronavírus-fertőzésben, írta a parameter.sk.

    Szerdán is csökkent, 82 fővel, a kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma. Most 1194 Covid-beteg van kórházban, közülük 161 páciens szorul mesterséges lélegeztetésre, 114 beteget ápolnak intenzív osztályon.

  • Ukrajnában 6038 új fertőzöttről számoltak be. Az utóbbi 24 órában 1849 embert utaltak kórházba. Szerdán 374 fertőzött hunyt el a Covid–19-kórban és szövődményeiben. Egy nap leforgása alatt mintegy három és fél ezer ember kapott védőoltást. 

  • Két hétre bezártak az iskolák és edzőtermek a Seychelle-szigeteken amiatt, hogy terjedni kezdett a koronavírus-fertőzés az országban. 

    A rendelkezés értelmében a vendéglátóhelyeken is rövidített nyitvatartást vezettek be, valamint azt is megtiltották, hogy különböző háztartásban élők családi rendezvény keretében gyűljenek össze. 

    A Seychelle-szigetek egyike azoknak a turistaparadicsomoknak, amelyek már márciusban megnyitották kapuikat az utazók előtt. 

    A 98 ezer fős országban már a felnőtt lakosság 62,2 százalékát beoltották. A beadott oltóanyag többsége, 59 százaléka Sinopharm-vakcina volt, azon kívül az AstraZenecával oltottak még. 

    Az aktív fertőzöttek száma április 28-án még csak 612 volt az országban, hétfőn viszont már 1068 beteget tartottak számon. Köztük 84 százalék a helyi lakosok aránya, a többiek pedig turisták. 

    Egy orvos szerint a fertőzöttek közel kétharmada nem kapott oltást, vagy csak az egyik dózist kapta meg a kettőből, a többieket viszont mindkét alkalommal beoltották. 

  • A tömeges oltások elkezdése után egy nappal, szerdán valamivel több mint tízezer embert oltottak be Montenegróban. A 620 ezres Adria-parti országban eddig 57 ezren kapták meg valamely oltóanyag legalább első adagját, írta az MTI. Montenegró jó nyári idegenforgalmi szezonra számít, ehhez azonban elengedhetetlen a vakcináció.  

  • Elnézést kért Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke amiatt, hogy olyan vakcinával oltatta be magát, ami még nem volt engedélyezve az országban – írja a BBC.

    Kína összesen 1000 Sinopharm-vakcinát adományozott a Fülöp-szigeteknek, ezek egyikével oltották be az elnököt.

    A lépését belföldön sokan kritizálták, és emiatt az elnök is megbánta azt, amit tett.

    Duterte azt mondta, hogy eddig egyedül őt oltották be a Kínától kapott vakcinákkal, és azt kérte, hogy ez maradjon is így. Az elnök emellett arra kérte a kínaiakat, hogy vegyék vissza az adományozott vakcinákat. 

    A Fülöp-szigeteken a Sinovac oltóanyagát már engedélyezték, viszont a Sinopharmot még nem. Korábban egyébként már abból is botrány volt, hogy az elnök testőreit még az engedélyezés előtt beoltották a Sinovac oltóanyagával. 

    Az országban a járvány kezdete óta 1 millió ember fertőződött meg koronavírussal, a betegség eddig 18 ezer áldozatot követelt. 

  • A foter.ro beszámolója szerint Romániában Valeriu Gheorghiță kampányfőnök szerdán bejelentette, hogy a legtöbb Astra-központban szombattól már csak Pfizerrel oltanak. Az a későbbiekben derül ki, hogy megyei leosztásban melyek lesznek azok az oltópontok, ahol még a kevésbé népszerű AstraZenecát adják be a jelentkezőknek.

    A portál megjegyzi, hogy az sem kizárt, hogy megyénként csak egy ilyen központ marad, ahol majd be lehet adatni az emlékeztető oltást – ezt érdeklődés függvényében döntik el.

    Az országban egyébként jelenleg 146 ilyen központ működik még.

  • A Magyar Közlöny szerdai számából kiderült, hogy Boszniának 30, Jordániának pedig 10 lélegeztetőgépet adományoz Magyarország a NATO járványügyi célalapján keresztül.

  • Indiában továbbra is sebesen emelkedik a koronavírusban meghaltak és az új fertőzöttek száma, egy nap alatt 3980 haláleset és 412 262 megbetegedés történt az egészségügyi minisztérium csütörtöki adatai szerint.

    Ezzel a világjárvány kezdete óta 230 168 halálesetet és 21,1 millió fertőzést regisztráltak az országban. Egyes szakértők szerint a hivatalos adatok nem tükrözik a valóságot.

    A csütörtökön közölt adat többnapos csökkenő esetszámot követ, ami azt a reményt keltette, hogy a járvány katasztrofális fellángolása csillapodni fog. A múlt pénteken 402 000 fertőzést regisztráltak. A rá következő napokban enyhe csökkenés volt tapasztalható (357 000 eset), majd kedden ismét emelkedés jött.

    Az esetek számának március vége óta tartó erőteljes növekedése túlterhelte a kórházakat. Súlyos ágy-, gyógyszer- és oxigénhiány alakult ki.

    Narendra Modi miniszterelnök kormánya nem hajlandó általános vesztegzárat elrendelni, de több területet, közte a fővárost, Újdelhit lezárták, akárcsak Bihar és Mahárástra államot.

    A szakemberek szerint a legrosszabb még hátravan, a járvány csúcspontjáig még több hétnek kell eltelnie.

    Az indiai kormány tudományos főtanácsadója, K. Vidzsaj Raghavan szerda este arra figyelmeztetett, hogy tekintettel a fertőzöttség magas szintjére, elkerülhetetlen a járvány harmadik hulláma.

    A kormányt egyre több kritika éri az egészségügyi ágazatban kialakult drámai helyzet miatt: a légzési nehézségekkel küzdő betegek a túlzsúfolt kórházak előtt halnak meg, mivel nincs elegendő oxigén és alapvető orvosi ellátás.

  • Romániában szombattól előjegyzés nélkül is megkaphatják az igénylők a koronavírus elleni vakcinát bármely oltóközpontban, írta a transindex.ro portál. Ehhez csak a személyi igazolványukat kell felmutatniuk, közölte az oltási kampányt koordináló országos bizottság. A testület jelezte: a 60 éven felüliek a nyitvatartási idő alatt bármikor jelentkezhetnek az oltásra, az ennél fiatalabbakat pedig 14 órától fogadják, előjegyzés nélkül.

  • A világon 155 203 522 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 241 853, a gyógyultaké pedig 91 629 239 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli összesítése szerint.

    Egy nappal korábban 153 193 587 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 210 123 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 32 557 440 fertőzött volt eddig a napig, és 579 276-an haltak meg.

    • Indiában 20 665 148 fertőzöttet és 226 188 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 14 930 183 fertőzöttről és 414 399 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 767 541 fertőzöttet és 105 792 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 4 955 594 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 41 883.
    • Oroszországban 4 792 354-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 110 022-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 4 441 644 a fertőzöttek száma, és 127 830-an haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 4 070 400 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 122 005.
    • Spanyolországban 3 551 262 fertőzöttet és 78 566 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 484 755 a fertőzöttek száma, 84 141 a halottaké.
    • Argentínában 3 071 496 a fertőzöttek és 65 865 a halottak száma.
    • Lengyelországban 2 811 951 fertőzöttet és 68 482 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Az erről szóló közleményt Katherine Tai, az Egyesült Államok külkereskedelmi képviselője tette közzé. 

    A koronavírus-járvány rendkívüli körülményei rendkívüli lépéseket kívánnak

    – írták a közleményben.

    Hozzátették: a Biden-kormány hisz abban, hogy a szellemi tulajdon komoly védelmet igényel, azonban a koronavírus elleni vakcinák tekintetében támogatja ezek felfüggesztését. 

    A külkereskedelmi képviselő azt is megígérte, hogy a Kereskedelmi Világszervezetben az erről folytatott tárgyalásokon is ezt az álláspontot fogják képviselni. 

    Korábban pont az Egyesült Államok volt az egyik olyan állam, amely a tárgyalásokon tiltakozott a szellemi tulajdon védelmének felfüggesztése ellen. Joe Biden elnököt azonban aktivisták és szervezetek, valamint a saját pártja is egyre nagyobb nyomás alá helyezte emiatt, és vélhetően ez is hozzájárult ahhoz, hogy változtattak álláspontjukon.

    A világszervezetben szerdán is egyeztettek a kérdésben, és a következő hetekben is újabb megbeszélések várhatók, mivel India és Dél-Afrika – a kezdeményezés beterjesztői – egy új tervezetet készítenek elő a témában. 

  • Kolumbiában leállították az oltási kampányt, ráadásul PCR-teszteket sem végeznek – jelentette be Alejandro Gómez, a fővárosi egészségügyi titkárság vezetője, miután egy hete tartanak a zavargások Bogotában.

    A tüntetések azt követően kezdődtek, hogy bejelentették a tervezett adóreformot, amely mérsékelni akarta az adókedvezményeket, növelni egyes csoportok személyi jövedelemadóját, valamint megszüntette volna bizonyos árucikkek és szolgáltatások általános forgalmi adó alóli mentességét.

  • Májustól már egyes körzeti orvosoknál is olthatnak Szlovákiában, egyelőre próbaüzemben – számol be róla korkep.sk. Maguk az orvosok is sürgetik ezt a megoldást. A fő érvük, hogy az idősek körében növelné az oltási hajlandóságot, ha a páciensüket ismerő orvos olthatná be őket.

    A szlovák egészségügyi minisztérium azonban egyelőre nem számol ezzel a lehetőséggel. Az idősek átoltottságát inkább oltási kampánnyal növelné, amely hétfőn indult.

    Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NZCI) szerint a 60 év feletti személyek eddig alig fele, 55 százaléka kapta meg az első vagy már mindkét vakcinát. Szakértők szerint 80 százalékos arány lenne az ideális esetükben, hiszen ők a legveszélyeztetettebb korosztály.

  • Az ausztrál hatóságok az idővel versenyt futva kutatnak egy rejtélyes koronavírus-fertőzés forrása után Sydney-ben, miután több mint egy hónap után regisztráltak egy fertőzöttet, aki helyben kaphatta el a vírust.

    A hatóságok arra figyelmeztetik Sydney lakóit, hogy újabb fertőzéses esetek fordulhatnak elő.

    Az egészségügyi hatóságok egyelőre értetlenül állnak az eset előtt: egy ötvenes éveiben járó férfinak szerdán lett pozitív tesztje, és nem tudni, hogy hol kapta el a fertőzést. Az új-dél-walesi egészségügyi hivatal riasztást adott ki, több mint egy tucat olyan helyszínt – éttermeket, kávézókat és bevásárlóközpontokat – nevezve meg, ahol a fertőzött megfordult az elmúlt napokban.

    A hivatal tájékoztatása szerint a tesztek során a férfinál az átlagosnál nagyobb vírusterhelést mutattak ki, ami feltehetően növeli a fertőzés továbbadásának az esélyét is.

    A férfi feltehetően április 30. óta volt fertőző. Ő az első regisztrált fertőzött Új-Dél-Walesben március 31. óta.

    Az egészségügyi hatóságok genetikai vizsgálatokat és kontaktkutatást végeznek, illetve vizsgálják, hogy milyen vírustörzs okozta a fertőzést.

    Jórészt a gyors „nyomkövető” rendszernek, a mozgási és határátlépési korlátozásoknak köszönhetően Ausztráliában sikerült megfékezni a koronavírus terjedését. A járvány kezdete óta a 24 milliós kontinensen 29 865 fertőzéses esetet regisztráltak, és 910-en haltak bele a vírus okozta Covid–19 betegség szövődményeibe.

    A szövetségi kormányra nyomás nehezedik, hogy oldja fel a járvány által súlyosan sújtott Indiában tartózkodókra – az ausztrál állampolgárokra is – vonatkozó ideiglenes beutazási tilalmat, amely május 15-ig van érvényben.

  • Köszöntjük kedves Olvasóinkat!

    Ma is közvetítjük a legfontosabb híreket a koronavírusról a nagyvilágból, érdemes lesz velünk tartani. 

    Ha az Index további híreire kíváncsiak, kattintsanak ide.

Rovatok