Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Shakespeare lenyomta a Covidot

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Japán megnyitotta az első tömeges oltási központjait hétfőn annak érdekében, hogy felgyorsítsa a vakcinák beadását. Erre azért is van szükség, mert csupán két hónap van hátra a tokiói olimpia kezdetéig, az ország pedig a koronavírus-járvány negyedik hullámával küzd – írja a france24.com.

    A tokiói központban naponta akár tízezer, az oszakaiban akár ötezer embert is beolthatnak, elsőként az idős lakosokat.

  • Egy indiai lap szerkesztője, Om Gaur május elején az elsők közt értesült arról, hogy a Gangesz folyóban egyre több holttestet találnak. Azóta összesen 30 riporterét küldte ki Uttar Pradesh állam több helyszínére is, hogy jelentsenek arról, mi is történik pontosan.

    Ezáltal kiderült, hogy a folyó 1100 kilométeres szakasza mentén már több mint kétezer holttestet találtak. A történtekről hosszú, részletes cikkben számoltak be. 

    Az újságírók munkáját viszont az indiai kormány egyre inkább akadályozza, és egyre kevésbé engedik, hogy a járványhelyzetről tudósítsanak – állítja Gaur. Beszámolója szerint az állami tisztviselők már több alkalommal is megfenyegették őket azzal, hogy bírósági eljárást indítanak ellenük. Rajta kívül más kormánykritikus médiumok is ugyanerről számoltak be. 

    A kritikusok szerint az indiai kormányzat sokkal több erőfeszítést szentel annak, hogy az országimázst mentse, mint a járvány elleni küzdelemnek. A kormány eközben azt állítja, hogy a médiumok hamis információkat, álhíreket terjesztenek. A kormányzat többek közt az indiai variáns létezését is kétségbe vonta már.

    A Riporterek Határok Nélkül szerint India azon országok közé tartozik, ahol erősen korlátozva van a sajtószabadság. Az utóbbi egy évtizedben összesen 154 újságíróval szemben léptek fel a hatóságok – közölték korábban. 

    Mindeközben viszont az újságírók a másik oldalról is tűz alá kerülhetnek. Ugyanis az emberek egyre elégedetlenebbek a kormányárt munkájával, és azok is támadás alá kerülhetnek, akik a kormányzati nyomás miatt nem megfelelően tudósítanak. Abhinandan Sekhri, a Newslaundry nevű portál ügyvezetője szerint könnyen megtörténhet az is, hogy őket amiatt „verik meg az utcán”, hogy nem írják le az igazságot.

  • Több oltópont is bezárja kapuit az Egyesült Királyságban, ezek helyett viszont több mobil oltóállomást fog működtetni a kormányzat – írja a BBC.

    A mobil oltópontokat elsősorban azokon a területen tervezik bevetni, amelyeken a leggyorsabban terjed a járvány.

    A kormány azt már korábban is bejelentette, hogy várhatóan felgyorsítják majd az oltási kampányt azokon a területeken, amelyeket a leginkább érint a járvány. 

    Az oltópontok mellett a tesztpontok közül is egyre többet próbálnak meg mobilissá tenni. 

    Matthew Robinson, Észak-Yorkshire járványügyért felelős szakembere mindeközben arra kérte a helyi lakosokat, hogy a gyógyszertárakban is kapható gyorsteszt helyett inkább PCR-rel teszteltessék magukat, mivel az sokkal pontosabb eredményt mutat. Továbbá az újabb variánsok azonosításában is segíthet, és ez utóbbi a jelenlegi járványhelyzetben kiemelten fontosnak bizonyulhat – hangsúlyozta.

  • Romániában egy nap alatt 54 ezren kapták meg a koronavírus elleni vakcinát. Több mint kétharmaduk Pfizer–BioNTech-védőoltáshoz jutott, de Moderna-, AstraZeneca- és Johnson & Johnson vakcinával is ezreket oltottak be, írta a Maszol.ro. Vasárnap 23 ezer embernek az első, csaknem 31 ezernek pedig a második dózist adták be. Már 7,32 millió adag oltást használtak fel Romániában.

  • Több millió ember telefonos GPS-adatait vizsgálta meg a brit kormányzat, azt ellenőrizve, hogy mennyiben változik a viselkedésük a járvány alatt.

    A kormányzat elismerte, hogy

    minden tizedik ember telefonos adatait kielemezték idén februárban a szigeteken. 

    Az adatokat az Oxfordi Egyetem tudósai dolgozták fel, akik elsősorban azt vizsgálták meg, hogy azok, akiket beoltottak, hogyan viselkedtek az oltás előtt és után. 

    Minderről viszont a kormányzat az érintetteket nem tájékoztatta, emiatt pedig a Big Brother Watch nevű adatvédelmi, polgári jogokkal foglalkozó civil szervezet „rémisztőnek” nevezte a vizsgálatot. 

    Senki sem számít arra, hogy ha beoltatják magukat, akkor a saját kormányzatuk követni és monitorozni fogja őket 

    – mondta Silkie Carlo, a Big Brother Watch szóvivője, hozzátéve: véleménye szerint az ilyen akciók akár az egészségügybe vetett bizalmat is megingathatják. 

    A kormány szóvivője viszont az ügyben nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy az embereket nem egyéni szinten figyelték meg, valamint az adatokat anonimizálták, és így a kutatók nem tudhatták azt, hogy pontosan kiket is vizsgálnak. Megerősítette azt is, hogy valóban GPS-kapcsolat által követték le a telefonokat, illetve hogy az Oxfordi Egyetem etikai bizottsága sem talált kivetnivalót a vizsgálatban. 

  • A világon 166 942 534 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 459 051 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 166 456 300 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 449 807 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 33 116 836 fertőzött volt eddig a napig, és 589 891-en haltak meg.

    • Indiában 26 530 132 fertőzöttet és 299 266 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 16 083 258 fertőzöttről és 449 068 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 980 325 fertőzöttet és 108 358 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 5 186 487 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 46 268.
    • Oroszországban 4 944 129-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 116 497-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 4 478 390 a fertőzöttek száma, és 127 983-an haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 4 192 183 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 125 225.
    • Németországban 3 657 662 a fertőzöttek száma, 87 395 a halottaké.
    • Spanyolországban 3 636 453 fertőzöttet és 79 620 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Argentínában 3 539 484 a fertőzöttek és 74 063 a halottak száma.
    • Lengyelországban 2 865 622 fertőzöttet és 72 928 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Kedves Index-olvasók!

    Indul a tudósításunk a koronavírusról szóló legfontosabb történésekről. Érdemes lesz ma is velünk tartani. 

    További híreinket itt találják.

Rovatok