A fogva tartott rabok mintegy 78 százaléka kapta meg a koronavírus elleni védőoltást Romániában, erről az Országos Börtönigazgatóság (ANP) adott ki tájékoztatást – írja az Új Magyar Szó.
A börtönben csak 62 százalék oltatta be magát a szolgálatot teljesítő rendőrök és fegyőrök közül.
Az intézmény közleménye szerint a börtönigazgatóság minden egyes börtönben tájékoztató kampányt szervezett a koronavírusról, a védőoltással kapcsolatos korrekt információkról, valamint a vakcina felvételének előnyeiről.
Az Ocugen nevű amerikai vállalat bejelentette, hogy benyújtották a hatóságoknak vészhelyzeti engedélyeztetésre 2 és 18 év közöttieknek a Covaxin nevű, Indiában fejlesztett oltóanyagot – írja a Guardian.
Az Ocugen klinikai vizsgálatokból származó adatai az Egyesült Államokon kívüli országokból származnak, és csupán kevés gyereken tesztelték. Ezért lehetséges, hogy ez nem lesz elegendő ahhoz, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) megadja az engedélyt.
A Bharat Biotech által fejlesztett Covaxin szerdán kapta meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti ajánlását, de egyelőre csak felnőttek számára.
Indul az Index hétvégi hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.