Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Túl korai és a jelenlegi adatok szerint megalapozatlan valamennyi korlátozás feloldása Nagy-Britanniában – közölte a Brit Egészségügyi Társaság (BMA). A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a tesztelés és a karanténok felfüggesztése az esetszámok emelkedéséhez vezethet.

    Boris Johnson miniszterelnök múlt héten közölte a törvényhozás tagjaival, hogy a karanténkötelezettséget a tervezettnél egy hónappal előbb, február 24-én fel kívánja oldani – írja a Guardian.

    Chaand Nagpaul, a BMA elnöke elmondta, hogy az esetek száma még mindig rendkívül magas, az Országos Statisztikai Hivatal szerint múlt héten az országban minden huszadik ember fertőzött volt.

  • Akkor sem kell koronavírustesztet végeztetniük az Ukrajnából Angliába utazóknak, ha korábban nem oltották be őket teljes körűen a vírus ellen – közölte a brit közlekedési minisztérium. A tárca bejelentése szerint az azonnali hatállyal érvénybe léptetett intézkedést a jelenlegi ukrajnai politikai helyzet indokolja. A pénteken késő este ismertetett intézkedés alapján a szabályozás alól azonnali hatállyal mentesültek az Ukrajnából Angliába beutazók.

    Nekik akkor sem kell az indulás előtt koronavírus-szűrésnek alávetniük magukat, ha a nagy-britanniai feltételrendszer szerint nem számítanak teljes körűen beoltottnak a koronavírus ellen. A teljes körűen beoltott beutazók esetében a brit kormány már hetekkel ezelőtt megszüntette a tesztelési kötelezettségeket – számolt be az MTI.

  • Jó reggelt!

    Indul az Index hétvégi hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.

    Jó egészséget, vigyázzanak magukra!

Rovatok