Index Vakbarát Hírportál

Alakul a belviszály Oroszországban, a csecsen vezér harcba szállna Putyin séfjével

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója

Index
2023.02.19. 09:40
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vezető amerikai tisztviselők szerint Kína az élet kioltására nem alkalmas eszközökkel támogatja Oroszországot a háborúban – írta honlapján az NBC News.

    Az amerikai csatornának négy amerikai tisztviselő is nyilatkozott ezzel kapcsolatban. Azt nem mondták el, hogy Kína pontosan milyen eszközöket küld Oroszországnak, de az NBC szerint

    Kína valószínűleg a tavaszra tervezett hadjárathoz küld felszereléseket az oroszoknak, köztük elsősorban egyenruhákat és testpáncélokat. 

    Az NBC felidézte, hogy a háború kitörése után az Egyesült Államok arra figyelmeztette Kínát, hogy ha az élet kioltására alkalmas eszközöket szállítanak az oroszoknak a háborúban, akkor annak következményei lesznek. A tisztviselők most azt mondták, hogy Kína ezt a határvonalat még nem lépte át, de állításuk szerint a kínai kormányzat fontolgatja a halált okozó eszközök szállítását is.

    A Bloomberg és a CNN januárban már hírt adott arról, hogy az amerikai kormány tisztviselői számon kérték a kínai kormánytisztviselőket azzal kapcsolatban, hogy kínai magáncégek eszközöket szállítanak az orosz hadseregnek. Ehhez képest jelent új fejleményt az, hogy az NBC értesülése szerint ezek mögött a szállítmányok mögött nemcsak magáncégek állnak, hanem maga a kínai kormányzat.

    Abban viszont egyelőre az amerikaiak sem biztosak, hogy Kína ezzel megsérti-e az Oroszország ellen bevezetett szankciókat, vagyis most még azt is vizsgálják, hogy milyen válaszlépést adnak erre. 

  • A Rosztec növelte a Kinzhal hiperszonikus rakétarendszerek gyártását – közölte Szergej Csemezov, az állami vállalat vezetője a Zvezda tévécsatorna műsorában.

    Már régen beindult a folyamat, csak kezdetben nem volt szükségünk ennyire. Ezért most növeljük a mennyiséget

    – mondta.

    Csemezov hozzátette, hogy a Rostec nagyszámú terméket gyárt a védelmi minisztérium számára.

    „A katonai termékek gyártási volumene jelentősen, egyes esetekben több mint 50-szeresére nőtt” – tette hozzá az állami vállalat vezetője, megjegyezve, hogy a nagy növekedés elsősorban a lőszereket érinti.

    A Kinzhal hiperszonikus rakétarendszere a fejlesztők szerint garantáltan legyőzi az összes létező lég- és rakétavédelmi rendszert, nukleáris és hagyományos robbanófejeket szállít akár kétezer kilométeres távolságra, és fel vannak szerelve MiG–31K vadász-felderítőkkel is – közölte a Ria Novosztyi.

  • Az orosz hadsereg megsemmisített egy, az Egyesült Államok által gyártott AN/TPQ ukrán mobil rakétaelhárító radarállomást Herszon közelében – közölte a RIA Novosztyival egy, a helyzetet jól ismerő forrás.

    Szintén tegnap este Herszonban tüzérségi lövészek megsemmisítettek egy Msta–B tarack ágyút lőszerrel együtt. Az Ukrán Fegyveres Erők hat katonája vesztette életét, két fegyveres megsebesült.

    Moszkva tavaly tavasszal jegyzéket küldött a szövetség országainak a kijevi hatóságok fegyverellátása miatt. Szergej Lavrov külügyminiszter megjegyezte, hogy minden olyan szállítmány, amely katonai felszerelést tartalmaz a szomszédos köztársaság számára, az orosz hadsereg legitim célpontjává válik.

  • Nagyon sok minden múlik azon, miként ér véget a Donyecki területen zajló küzdelem – mondta vasárnap éjjeli videós bejelentkezésében Volodimir Zelenszkij.

    Az ukrán elnök köszönetet mondott mindenkinek, aki Ukrajnát védi a csatatéren, és külön is kiemelte azokat, akik Donyeckben harcolnak.

    Ott zajlanak a legbrutálisabb, egyben a legfontosabb harcok. Azon az összecsapáson múlik nagyon sok minden, amit a közeljövőben tervezünk 

     – fogalmazott Zelenszkij az ukrán elnöki hivatal honlapján közzétett szöveg szerint. 

    Az ukrán elnök név szerint megköszönte több ukrán egységnek is azt, hogy helytállnak a fronton. A Donyeckben küzdők mellett név szerint említette a 128. (kárpátaljai) hegyi rohamdandárt is, amely – elmondása szerint – nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy szombaton a Zaporizzsjai területen sikerült visszaverniük az orosz támadásokat. 

    Köszönjük nektek, srácok, hogy visszavertétek a támadásokat!

    ~ üzente az ukrán államfő. 

  • Éjszaka tüzérségi támadás érte a Dnyipropetrovszki területen található Nikopol városát.

    A régió katonai közigazgatásának vezetője azt írta, hogy több egyemeletes és négy többemeletes lakóház is találatot kapott. Az áramellátás megszűnt néhány helyen, de sérültekről egyelőre nincs hír – tette hozzá.  

  • Washington megpróbálja demonizálni Moszkvát és az ukrajnai válságot az oroszok emberiség elleni bűncselekményekre vonatkozó vádakkal szítani – jelentette ki vasárnap Oroszország amerikai nagykövete, a Reuters szerint.

    A Biden-kormányzat hivatalosan is megállapította, hogy Oroszország „emberiség elleni bűncselekményeket” követett el Ukrajna közel egy éve tartó megszállása idején – közölte Kamala Harris alelnök szombaton.

    Az ilyen célozgatásokat példátlan kísérletnek tekintjük arra, hogy az ellenünk indított hibrid háború keretében demonizálják Oroszországot

    – fogalmazott Anatolij Antonov nagykövet az orosz nagykövetség Telegram üzenetküldő platformján közzétett nyilatkozatában.

  • Az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy rövid időn belül reagál Hollandia azon döntésére, amely szerint korlátozza az orosz nagykövetségen tartózkodó diplomaták számát – írja a Sky News.

    Az orosz külügy azután közölte ezt, hogy Wopke Hoekstra holland külügyminiszter azzal vádolta meg Oroszországot, hogy a „diplomácia leple alatt titokban hírszerző ügynököket próbál meg bejuttatni Hollandiába”.

    Ugyanakkor Oroszország nem hajlandó vízumot kiadni azoknak a holland diplomatáknak, akik a szentpétervári konzulátuson vagy a moszkvai nagykövetségen dolgoznának

    – tette hozzá a holland külügyminiszter.

    A holland kormány szombaton bejelentette, hogy Hollandia bezárja szentpétervári konzulátusát, valamint korlátozza az orosz diplomaták számát az ország hágai nagykövetségén.

    A döntés értelmében bizonyos számú orosz diplomatának két héten belül el kell hagynia Hollandiát. Az új rendelet alapján az amszterdami orosz kereskedelmi képviseletet is bezárják.

  • Magyarország területére 2023. február 18-án az ukrán–magyar határszakaszon 5328 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 6248 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

    A beléptetettek közül a rendőrség 130 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

    Az ukrajnai háború elől 2023. február 18-án 85 ember, köztük 24 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

  • Antony Blinken amerikai külügyminiszter a müncheni biztonsági konferencián azt mondta, hogy az Orosz Föderáció 200 ezer katonát vesztett az Ukrajnával vívott háborúban − írta meg az ukrán Unian hírügynökség. 

    Szerinte Oroszország taktikája egyre inkább válságba sodorja a Kremlt.

    A Putyin által választott út a stratégiai vereség útja. Az ukránok ezért a jövőért gyűlölik Oroszországot. És ezt könnyű megérteni. Nyilvános becslések szerint Oroszország mintegy 200 ezer katonát vesztett Ukrajnában. Kevesebb mint egy év alatt. Gondoljunk csak bele

    − mondta Blinken.

  • Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója kijelentette, hogy országuk védelmében minden joguk megvan arra, hogy a megszállt ukrajnai területeken akár rakétacsapásokkal is támadják a jövőben az orosz hadsereget, főleg annak tudatában, hogy az orosz vezetés visszatérően nukleáris fegyverek bevetésével fenyeget.

    Az ukrán politikus egy interjúban úgy fogalmazott, ezt a kérdést kellőképpen hangsúlyozni kell. Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna hivatalos álláspontja szerint Kijev az Orosz Föderáció területét nem támadja, csak a megszálló csapatok ellen védi meg magát az ukrán haderő.

    Podoljak pontosította, hogy Ukrajna megszállt területein, vagyis a Donbászban és a Krím félszigeten tartózkodó orosz csapatokról van szó – írja az Unian.

    Ezeken a területeken abszolút törvényes jogunk van megsemmisíteni mindenkit, aki a területi integritásunkat veszélyezteti. Mind a világközösség, mind az összes demokratikus ország, mind az ENSZ Alapokmányának 51. cikke, mind a nemzetközi jog egyértelművé tette, hogy Ukrajna jogilag feddhetetlen ebben a háborúban

    – mondta Podoljak.

    Az ukrán elnöki tanácsadó hozzátette, az ukrán fegyveres erők előrenyomulásával, valamint Ukrajna fronton elért sikereivel megnőnek majd a belső konfliktusok Oroszországban, ez pedig szerinte akár katonai konfliktusokat is eredményezhet Oroszország területén.

    „A politikai elittel való elégedetlenség miatt ezek lehetnek polgári zavargások, vagy az eliten belüli konfliktusok. Oroszországban egyre nagyobb lesz az elégedetlenség és az ellenszenv a kormányzat irányába. Arra számítunk, hogy belső forrongások jönnek” – zárta gondolatait Mihajlo Podoljak.

  • Köszöntjük olvasóinkat! 

    Indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Szombati percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.

    Tartsanak velünk ezúttal is!

Rovatok