Index Vakbarát Hírportál

Sorsdöntő ukrán ellentámadás jön, ezen múlhat az egész háború

2023. április 4., kedd 18:25

A The New York Times ismertette, hogy mire kell odafigyelniük elsősorban az ukránoknak, amikor megindítják azt a támadást Kelet-Ukrajnában, amelyre már hónapok óta készülnek. Mindeközben az is kiderült, hogy az orosz fél már igyekszik felkészülni a védekezésre azon a területen, amely az orosz elnök „szent tehenének” számít.

Az ukránok már tavaly ősszel is beszéltek arról, hogy egy nagy ellentámadás jöhet tavasszal. Az utóbbi hetekben egyre több jel mutatott arra, hogy most már csak idő kérdése, hogy ez az offenzíva meginduljon.

The New York Times felidézte, hogy az utóbbi hónapok még az oroszok támadásáról szóltak, de az a jelek szerint mostanra teljesen kifulladt, így a közeljövőben – legkésőbb májusban – az ukránok vehetik át a kezdeményezést. Mint írták,

A támadásban kulcsfontosságú szerepe lesz a Nyugatról érkező eszközöknek.

Sorra érkeznek Ukrajnába a Leopard harckocsik és más eszközök is, miközben az offenzívához külön felállított harccsoportokban ezrével képzik ki a katonákat a támadó harcászatra, és az eddig tartalékban pihenő veteránok is a támadásra készülnek. 

Az amerikai lap szerint az ellenoffenzíva kritikus időben jöhet, emiatt nagyon nagy a tét. Ha az ugyanis sikeres lesz, akkor bebizonyosodik, hogy

az ukrajnai háború nem fog évekig elhúzódni, ami végső soron növelheti a Kijevnek nyújtott külföldi anyagi-pénzügyi támogatást is azért, hogy a harc mielőbb véget érjen. 

Ha azonban a támadás sikertelen lesz, akkor az pont ellenkező következménnyel járhat. Mint a The New York Times írja, az Egyesült Államokban szeptember körül elfogynak az Ukrajna támogatására elkülönített pénzügyi források.

Ezzel kapcsolatban a lapnak egy magas rangú katonai tisztviselő azt mondta: a legutóbbi, Ukrajnának nyújtott katonai segély már egyfajta „utolsó erőfeszítésként” értelmezhető a jelenlegi keretből.

„A washingtoni elitek szemében – merthogy ebben a kérdésben ők ítélnek – kulcsfontosságú lesz, hogy Ukrajna jelentős területeket tud-e visszaszerezni a soron következő offenzívában” – összegezte Cliff Kupchan, a washingtoni Eurasia Group nevű szervezet elnöke.

Messzemenő geopolitikai következményei lehetnek

A The New York Times szerint az egyik lehetőség az, hogy a Fekete-tenger irányában fognak támadást indítani az ukránok, annak a korábban már ismertetett tervnek a mentén, amelynek értelmében a Krím félszigetet elvághatnák szárazföldileg az oroszoktól.

A másik lehetőség az, hogy a Donbászban próbálnak meg előrenyomulni, ahol eddig az oroszok lassú előrenyomulása zajlott. Harmadik lehetőségként az sincs kizárva, hogy mindkettőt megpróbálják egyszerre (nagyjából ahhoz hasonlóan, amint tavaly ősszel támadtak Harkivban és Herszonban).

Evelyn Farkas, a McCain Institute igazgatója úgy vélte: ha az ukránok megfelelően felkészülnek, és sikeresen végrehajtják a támadást,

az orosz hadsereg olyan szinten összeomolhat, hogy annak nemcsak ukrajnában, hanem a világ többi részén is messzemenő geopolitikai következményei lehetnek.

Rob Lee, a Foreign Policy Research Institute kutatója mindemellett azt is elismerte, hogy az ukránoknak nehéz dolguk lesz, ugyanis „nagyon sok mindent kellett megtanulniuk nagyon rövid idő alatt” a támadó harcászattal kapcsolatban, és az offenzívát valószínűleg már azelőtt meg kell indítaniuk, mielőtt az összes nyugati eszköz beérkezne.

Az oroszok a Krím védelmére is készülnek

Bár arról egyelőre csak az ukrán politikai nyilatkozatokban van szó, hogy Ukrajna a Krím félszigetet is megpróbálhatja visszafoglalni, a The Washington Post szerint az oroszok továbbra is készülnek erre az eshetőségre.

Már tavaly is jelentős számban építettek ki erődítményeket a félszigeten, a Maxar Technologies nevű amerikai vállalat műholdas felvételei szerint azonban a készülődés még mindig zajlik: az utóbbi hetekben is több kilométernyi árkot ástak a Krímben,

amely mostanra az egyik legjobban megerősített harci zónává vált.

Az oroszok egy kiterjedt lövészárokrendszert ástak, kiegészítve tankcsapdákkal és egyéb erődítésekkel. 

Az amerikai lap szerint az oroszok egyrészt a BTM–3 nevű eszközök segítségével ásták ki az árkokat, másrészt pedig rengeteg munkást vezényeltek a Krímbe. Mint írták, az online álláshirdetésekben az utóbbi hónapokban naponta 90 dollárnak megfelelő fizetésért kerestek munkásokat a félszigetre, ami orosz viszonylatban szokatlanul magasnak számít. 

Putyin szent tehene, de Ukrajna számára is elengedhetetlen 

A Maxar felvételei szerint még arra az eshetőségre is próbálnak felkészülni, hogy az ukránok esetleg a tenger irányából indítanak támadást – holott ennek a veszélye még jóformán egyáltalán nem fenyeget, mivel az Ukrajnától délre lévő vizeket az orosz haditengerészet még ellenőrzése alatt tartja. 

„Az orosz hadsereg a jelek szerint már tudja, hogy a Krím félsziget a közeljövőben védelemre fog szorulni” – mondta erről a The Washington Postnak Ian Matvejev katonai elemző. Hozzátette:

Putyin számára a Krím szent tehén. Ha bármi történik, azonnal katonákat küld az ottani védvonalakhoz.

Steve Danner, az amerikai hadsereg veterán mérnöke azt mondta, hogy az oroszok hagyományosan jó munkát végeznek, ha védelemre kell felkészülni, és szerinte ez most is így van. Mint mondta, az ukrán hadseregnek sok időre, eszközre és erőfeszítésre lenne szüksége ahhoz, hogy áttörjön az erődítményeken.

Michael Kofman katonai szakértő szintén úgy látta, hogy Ukrajnának a „klasszikus értelemben”, hagyományos módszerrel valószínűleg nem sikerült elfoglalnia a Krímet, azt viszont megpróbálhatják, hogy az utánpótlási vonalak elvágásával, a félsziget tűz alatt tartásával kimerítik és elvágják az utánpótlástól az oroszokat.

Ezzel egy idő után tarthatatlanná tehetik a helyzetet a Krímben olyan szinten, hogy Oroszország tárgyalásokra kényszerülhet a félsziget státuszával kapcsolatban 

– vélekedett a szakértő.

Ben Hodges, az Egyesült Államok európai haderejének korábbi parancsnoka pedig azt mondta: ha Ukrajna nem foglalja vissza a Krímet, akkor gazdaságilag és katonai szempontból is sebezhető marad.

Onnan ugyanis az oroszok – fekete-tengeri flottájuk segítségével – blokád alá vonhatják az ukrán kereskedelmet, vagy offenzívát indíthatnak, és veszélyeztethetik Ukrajna tengerparti területeit, amint a mostani háborúban is megtették. 

A háború fejleményeit kedden is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.

(Borítókép: Libkos / AP / MTI)

Rovatok