Index Vakbarát Hírportál

Sejtik, ki lehet a Pentagon-iratok szivárogtatója, de ez csak a jéghegy csúcsa

2023. április 13., csütörtök 10:19

Titokzatos módon, egymás után hozzák nyilvánosságra a Pentagon dokumentumait. A további dokumentumok megjelenése arra utal, hogy az amerikai hírszerző ügynökségeket érintő kiszivárogtatás sokkal több anyagot tartalmazhat, mint azt korábban hitték. Szűk körben már valószínűleg tudják, ki lehetett a kiszivárogtató, az ukránok szerint semmi gond, úgysem adnak ki fontos információkat az amerikaiaknak.

Az orosz kormányon belüli belharcok szélesebbnek és mélyebbnek tűnnek, mint azt korábban gondolták, az interneten kiszivárgott titkosszolgálati dokumentumok újonnan felfedezett csomagja alapján − írta a The New York Times.

A további dokumentumok, amelyek a múlt héten az interneten széles körben nyilvánosságra került 53 oldalas dokumentumcsomagban még nem szerepeltek, azt írják le, hogy az orosz kormány az ukrajnai háború halottainak és sebesültjeinek számbavétele miatt viszálykodik, és a belföldi hírszerzés azzal vádolja a hadsereget, hogy elfedik az Oroszország által elszenvedett veszteségek mértékét.

A 27 oldalt tartalmazó újabb köteg megerősíti, hogy az amerikai kémügynökségek milyen mélyen behatoltak az orosz hírszerző apparátus és katonai parancsnoki struktúra szinte minden részébe. Azt is mutatja, hogy a kiszivárogtatás sokkal több anyagot tartalmazhat, mint azt korábban gondolták.

Az egyik dokumentumban az amerikai hírszerzők azt állítják, hogy Oroszország legfőbb belföldi hírszerző szerve, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat, vagyis az FSZB „megvádolta” az ország védelmi minisztériumát, hogy „elkendőzte az ukrajnai orosz veszteségeket”. A megállapítás rávilágít „a katonai tisztviselők folyamatos vonakodására, hogy a parancsnoki láncban felfelé közvetítsék a rossz híreket”.

A titkos dokumentumok minden egyes újabb részének nyilvánosságra hozatala magában hordozza a hírszerzés további módszereinek és eszközeinek felfedésének veszélyét. Úgy tűnik, hogy a dokumentumok nem tartalmaznak emberi forrásokból származó információt, ami arra utal, hogy 

az eredeti kiszivárogtatónak nem volt hozzáférése ezekhez a szigorúan titkos anyagokhoz. Ehelyett az anyag nagy része a jelölések szerint kommunikációs csatornák lehallgatásából származhat.

A dokumentumok összességében kiemelnek több olyan átfogó okot, amelyek miatt − sok elemző szerint − Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem sikerült katonai győzelmet aratnia Ukrajnában a több mint 13 hónapos háborúban.

Az oroszok valószínűleg nem tájékoztatják megfelelően a feljebbvalóikat 

Az egyik ilyen a háború különböző aspektusaiért felelős orosz ügynökségek − köztük az FSZB és a védelmi minisztérium − közötti belharc és egymásra mutogatás. A kiszivárgott bejegyzés a veszteségek számáról beszámol arról, hogy az orosz kormányon belüli megbeszéléseken az FSZB megkérdőjelezi a védelmi minisztérium saját veszteségszámítását.

 Az FSZB tisztviselői a dokumentum szerint azt állítják, hogy a minisztérium által megadott áldozatok száma nem tartalmazza az orosz Nemzeti Gárda, a Wagner zsoldoscsapat és a Ramzan Kadirov, a dél-oroszországi Csecsenföld erőskezű vezetője által bevetett harcosok halottait és sebesültjeit. A Kreml által Ukrajnában bevetett különféle harcoló erők néha egymással nem összehangoltan viselkedtek, ami tovább bonyolítja Oroszország katonai erőfeszítéseit.

Az FSZB számításai szerint a harcban megsebesült és elesett oroszok tényleges száma közelebb van a 110 ezerhez

− áll a dokumentumban.

Az új dokumentumok friss részleteket közölnek egy februári, igen nyilvános vitáról is, amelyben Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-erőket irányító üzleti mogul azzal vádolta az orosz katonai tisztviselőket, hogy visszatartják a harcosai számára sürgősen szükséges lőszert. Putyin személyesen próbálta megoldani a vitát azzal, hogy Prigozsint és Sojgu védelmi minisztert egy találkozóra hívta, amelyre feltehetően február 22-én került sor − derül ki az egyik dokumentumból.

A találkozó szinte bizonyosan − legalábbis részben − Prigozsin nyilvános vádaskodásaira és a Sojguval ebből fakadó feszültségre vonatkozott

− áll a dokumentumban.

Az új dokumentumokat fotókon osztották meg, és néhány oldal hiányzik belőlük. A teljes terjedelmükben bemutatottak a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), a Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság (CIA) és a Pentagon Egyesített Vezérkarának hírszerzési igazgatóságától származó anyagokat tartalmaznak.

A The New York Times rendelkezésére bocsátott anyagot azon Discord szerverek egyikén tették közzé, ahol végül a Pentagon hírszerzési dokumentumainak első csomagja is megjelent. Amerikai tisztviselők azt mondták, hogy ezek a dokumentumok hitelesek, de figyelmeztettek, hogy néhányat megváltoztattak. 

A dokumentumok elavult vagy pontatlan információkat is tartalmazhatnak.

A The Times több amerikai tisztviselőnek is megmutatta az új dokumentumcsomagot. Bár a tisztviselők nem vitatták az információkat, azt mondták, hogy nem tudják és nem is fogják függetlenül ellenőrizni a dokumentumokat.

Nem minden dokumentum megbízható

Az egyik slide, amelyet a jelek szerint a hadsereg vezérkara készített és február 23-án kelt, arra a következtetésre jut, hogy Oroszországnak nem sikerült megszakítania a háború kezdete óta a nyugati fegyverek és felszerelések tömeges áramlását Ukrajnába, és azt állítja, hogy a Kreml megvert hadserege nem lesz képes ezen egyhamar változtatni.

A következő hat hónapban Oroszország gazdasági kihívásai és leromlott hagyományos képességei nagy valószínűséggel tovább fogják akadályozni erőfeszítéseit, ami többnyire megengedő környezetet teremt a folyamatos támadófegyver-szállítmányok számára

− áll a dokumentumban.

Az új anyag tartalmaz egy hatoldalas, február 23-i keltezésű dokumentumot is, amelyet a Nemzeti Hírszerzési Igazgató Hivatal „megfigyelési jelentés” néven készített.

A Watch Report kész hírszerzési következtetések helyett inkább különböző beszámolókat állít össze, amelyek a hírszerző ügynökségekhez érkeztek a terjesztése előtti órákban, némelyikük egyetlen forrástól származik, gyakran mélyebb összefüggések nélkül.

A Watch Reportot olvasó kormánytisztviselők tudják, hogy az anyagok egy része helyesnek fog bizonyulni, más információkról azonban idővel kiderül, hogy hiányosak a korábbi tisztviselők szerint. A jelentés például azt állítja, hogy az orosz külföldi hírszerzés „jelentette”, hogy Kína jóváhagyta, hogy fegyveres segítséget nyújtsanak Oroszországnak, egy lehallgatott kommunikációra hivatkozva. A dokumentumból nem derül ki, hogy a kínaiak közölték-e az oroszokkal, hogy ők küldik a segélyt, vagy az oroszok kémkedtek a kínaiak után.

Március 3-án, néhány nappal azután, hogy a Watch Report dokumentum az amerikai kormányzaton belül elterjedt, az NBC News arról számolt be, és a The Times megerősítette, hogy amit az Egyesült Államok megtudott a Kínától való halálos segély megszerzésének tervéről, azt „orosz tisztviselőkből szedték ki”.

Egy magas rangú kormányzati tisztviselő azonban szerdán arra figyelmeztetett, hogy hetekkel később sincs semmi jele annak, hogy Kína úgy döntött volna, hogy fegyvereket szállít Oroszországnak, ami legalábbis arra utal, hogy a kínai szándékokról szóló orosz értesülések hibásak lehetnek.

Valószínűleg amerikai katonai bázison dolgozott a szivárogtató

Az amerikai kormánytitkok nagyszabású kiszivárogtatása mögött álló ember, aki leleplezte a szövetségesek elleni kémkedést, feltárta Ukrajna Oroszországgal vívott háborújának komor kilátásait és komoly diplomáciai problémákat a Fehér Ház számára, egy fiatal, karizmatikus fegyverrajongó, aki szigorúan titkos dokumentumokat osztott meg egy csoport távoli ismerőssel, akik a világjárvány elszigeteltsége közepette társaságot kerestek − írja oknyomozó riportjában a The Washington Post

A fegyverek, a katonai felszerelések és Isten iránti szeretetük által egyesített, nagyjából kéttucatnyi − többnyire fiatal férfiakból és fiúkból álló − csoport 2020-ban meghívásos klubhelyiséget alakított a játékosok körében népszerű online platformon, a Discordon. Tavaly azonban nem sok figyelmet fordítottak rá, amikor az egyesek által „OG”-nek nevezett férfi egy furcsa rövidítésekkel és szakzsargonnal teli üzenetet tett közzé. A szavak ismeretlenek voltak, és kevesen olvasták el a hosszú üzenetet − magyarázta az egyik tag. De ő tisztelte OG-t, apró közösségük idősebb vezetőjét, aki azt állította, hogy 

olyan titkokat ismer, amelyeket a kormány elhallgat az átlagemberek elől.

A fiatal tag figyelmesen elolvasta OG üzenetét, és azt a több száz további üzenetet, amely azokat hónapokon át rendszeresen követte. Emlékezete szerint ezek olyan titkos hírszerzési dokumentumok majdnem szó szerinti átiratai voltak, amelyeket OG jelzése szerint hazahozott a munkahelyéről egy „katonai bázisról”, amelyet a chatszoba tagja nem akart azonosítani. OG azt állította, hogy a napjának legalább egy részét egy olyan biztonságos létesítményen belül töltötte, amely tiltotta a mobiltelefonok és más elektronikus eszközök használatát, amelyekkel dokumentálni lehetett volna a kormányzati számítógépes hálózatokon tárolt vagy a nyomtatókból kikerülő titkos információkat. A tag elmondása szerint a kézzel gépelt dokumentumok egy részét megjegyzésekkel látta el, lefordítva a titkosszolgálati szaknyelvet a beavatatlanok számára, például elmagyarázva, hogy a „NOFORN” azt jelenti, hogy a dokumentumban szereplő információ olyan érzékeny, hogy nem szabad megosztani külföldi állampolgárokkal.

OG elmondta a csoportnak, hogy órákig fáradozott a titkos dokumentumok lefotózásával, hogy megossza társaival az általa irányított Discord szerveren. A chatszoba egy kis csoport menedéke volt a világjárvány alatt, különösen a házaikba zárt és a valós világbeli barátaiktól elzárt tinédzser játékosok számára. A tagok főleg mémeket, rasszista vicceket osztottak meg egymással. Együtt néztek filmeket, viccelődtek és imádkoztak. OG kioktatta őket a világ dolgairól és a titkos kormányzati műveletekről is. A chatszoba tagjának elmondása szerint „tartani akarta bennünk a lelket”, és úgy tűnt, úgy gondolta, hogy bennfentes tudása védelmet nyújt a többieknek a körülöttük zajló zűrzavaros világgal szemben.

Ő egy okos ember. Természetesen tudta, mit csinál, amikor ezeket a dokumentumokat közzétette. Ezek nem véletlen kiszivárogtatások voltak

− fogalmazott.

Az OG által közzétett dokumentumok olyan érzékeny témákat érintettek, amelyeket csak olyan személyek láthattak, akik hónapokig tartó háttérellenőrzésen estek át. A chatszoba tagja szerint ezek szigorúan titkos jelentések voltak magas rangú politikai vezetők tartózkodási helyéről és mozgásáról, valamint a katonai erőkre vonatkozó taktikai frissítésekről. Volt köztük geopolitikai elemzés és betekintés a külföldi kormányok választásokba való beavatkozásra irányuló erőfeszítéseibe. „Ami csak eszedbe juthatott, benne volt ezekben a dokumentumokban.”

Ezekben a kezdeti bejegyzésekben OG egy kis ízelítőt adott társainak a titkok áradatából, amely még csak ezután következett. Amikor a több száz titkos fájl kézzel történő visszaadása túl fárasztónak bizonyult, elkezdett több száz fotót posztolni magukról a dokumentumokról, a titkok elképesztő tárházát, amely az elmúlt héten folyamatosan ömlött a nyilvánosság elé, megzavarva az amerikai külpolitikát és felbosszantva Amerika szövetségeseit.

A lap beszámolója arról, hogy a katonai vezetők és kormányzati döntéshozók exkluzív körének szánt részletes hírszerzési dokumentumok hogyan kerültek be, majd kerültek ki OG zárt közösségéből, részben a Discord-csoport tagjával készített több hosszú interjún alapul, aki névtelensége megőrzése mellett beszélt a The Washington Postnak. A férfi 18 év alatti, és fiatal tinédzser volt, amikor megismerkedett OG-vel. A The Post a tag édesanyjától kapott beleegyezést, hogy beszélhessen vele, és videóra rögzíthesse a megjegyzéseit. Azt kérte, hogy a hangját ne fedjék el.

A The Washington Post átnézte a titkosított dokumentumokról készült mintegy 300 fényképet is, amelyek többsége még nem került nyilvánosságra; néhány szöveges dokumentumot, amelyeket OG állítólag írt; egy hangfelvételt, amelyen egy férfi, akit a két csoporttag OG-ként azonosított, beszélget társaival; valamint chatfelvételeket és fényképeket, amelyeken látható, hogy OG kommunikál velük a Discord szerveren.

A fiatal tagot lenyűgözte OG profetikusnak tűnő képessége, hogy előre látta a főbb eseményeket, mielőtt azok címlapra kerültek volna, olyan dolgokat, amelyeket „csak egy ilyen magas szintű ismeretekkel rendelkező személy” tudhat. Saját elmondása szerint el volt ragadtatva OG-től, aki elmondása szerint a 20-as évei elején-közepén járt.

A The Washington Post által látott videón az a férfi, aki a chatszoba tagja szerint maga OG, egy lőtéren áll, védőszemüveget és fülvédőt visel, és egy nagy puskát tart a kezében. Rasszista és antiszemita szidalmak sorozatát kiabálja a kamerába, majd több lövést ad le egy céltáblára.

A titoktartás megsértése

A most milliók által látott, kinyomtatott titkos dokumentumok fényképei nyomokat adhatnak az OG-t kereső szövetségi ügynököknek. Reality Winner, aki 2017-ben titkos Nemzetbiztonsági Ügynökség-dokumentumokat szivárogtatott ki az Intercept hírportálnak, a nyomtatványokon lévő titkos jelölések miatt kompromittálódott, ami segített leszűkíteni a keresést. OG dokumentumait, úgy tűnik, hogy közönséges papírra nyomtatták, és gyűröttek voltak, miután négyfelé hajtották őket. Néha úgy tűnt, hogy az OG által a dokumentumokról készített fényképek egy ágy fölött készültek. A margókon olyan tárgyak jelentek meg, mint a Gorilla ragasztó, egy távcsőkézikönyv és körömcsipesz. Más, a The Washington Post által átnézett, korábban nem közölt képeken egy piros billentyűzet tetején fekvő nyomtatott dokumentumok voltak láthatók.

A dokumentumok iránymutatást adtak a fiatalabbaknak arról, hogy OG szerint hogyan is működik a világ valójában. A tag szerint OG nem volt ellenséges az amerikai kormánnyal szemben, és ragaszkodott ahhoz, hogy nem dolgozott egyetlen ország érdekeiért sem. „Ő nem orosz ügynök. Nem ukrán ügynök” – mondta a chatszoba tagja. A szerveren lévő szoba, ahová a dokumentumokat feltöltötte, a „medve a disznó ellen” nevet viselte, amit egyfajta gúnyos megjegyzésnek szántak Oroszország és Ukrajna ellen, és annak jelzése, hogy OG nem állt a konfliktusban egyik oldalra sem.

Azonban OG-nek sötét véleménye volt a kormányról. A fiatal tag elmondása szerint úgy beszélt az Egyesült Államokról, különösen a bűnüldöző szervekről és a hírszerző közösségről, mint egy baljós erőről, amely igyekszik elnyomni az állampolgárait, és sötétben tartani őket. A „kormányzati túlkapásokról” is szónokolt.

A szerver szivárogni kezd

OG egész télen töltött fel dokumentumokat a szerverre. Senki sem beszélt arról, hogy máshol is megosztja őket. Aztán a csoport tudta nélkül február 28-án egy másik tizenéves felhasználó a Thug Shaker Central szerverről több tucat olyan fotót kezdett el közzétenni egy másik Discord szerverre, amelyen titkos dokumentumok voltak, és amely a „wow_mao” nevű youtuberhez kötődik. A dokumentumok némelyike részletes értékeléseket kínált Ukrajna védelmi képességeiről, és megmutatta, hogy az amerikai hírszerzés milyen mélyen láthatott be Oroszország katonai vezetésébe.

Március 4-én tíz dokumentum jelent meg a „Minecraft Earth Map” nevű, a népszerű videójátékkal foglalkozó Discord szerveren. A képek kisebb részletét közzétevő fiókot üzemeltető felhasználó a The Washington Postnak elmondta, hogy a wow_maón szerezték meg a képeket.

A titkos és szigorúan titkos dokumentumok ettől kezdve több ezer Discord-felhasználó számára voltak elérhetők, de a kiszivárogtatás csak egy hónap múlva jutott volna az amerikai hatóságok tudomására. Közben OG március közepén abbahagyta a képek megosztását. Április 5-én az ukrajnai háborút értékelő titkos dokumentumok az orosz Telegram-csatornákon és a 4chan nevű üzenőfalplatformon jelentek meg, majd elkezdtek átvándorolni a Twitterre. Az egyik képet, amely egy március 1-jei ukrajnai állapotfrissítést mutatott, durván manipulálták, hogy felnagyítsák az ukrán áldozatok számát és csökkentsék az orosz fél áldozatainak számát.

Másnap, nem sokkal azelőtt, hogy a The New York Times először számolt be a kiszivárogtatásról, OG „őrjöngve jelentkezett be a szerverre, ami szokatlan tőle” − mondta a chatszoba tagja.

Azt mondta, hogy valami történt. Imádkozott Istenhez, hogy ez az esemény ne történjen meg. De most már Isten kezében van a dolog

− fogalmazott. 

Nem szándékos szivárogtató volt

OG minden, a kormányzatra irányuló megvetése ellenére a chatszoba tagja szerint semmi nem utal arra, hogy a hivatalos titkok felfedésével a köz érdekében cselekedett volna. Szerinte a titkos dokumentumok kizárólag az online közösség javát szolgálták.

Egyértelműen nem nevezném őt feljelentőnek

− mondta, ellenállva az Edward Snowdenhez való hasonlításnak, aki a kormányzati megfigyelésről szóló titkos dokumentumokat osztotta meg újságírókkal.

Figyelemre méltó, hogy a chatszoba tagja elmondta, hogy az elmúlt napokban kapcsolatban állt OG-vel, még akkor is, amikor az FBI hajtóvadászata elindult, és a Pentagon saját vizsgálatot indít a kiszivárogtatásokkal kapcsolatban. Miután bezárta a Thug Shaker Central szerverét, OG egy másik szerverre költöztette a közösséget, hogy online családjával kommunikálhasson.

Nagyon zavarodottnak és elveszettnek tűnt, hogy mit is tegyen. Teljesen tisztában van azzal, hogy mi történik, és milyen következményekkel járhat. Csak abban nem biztos, hogy hogyan oldja meg ezt a helyzetet. Eléggé zaklatottnak tűnik emiatt

− mondta a tag.

A társainak küldött utolsó üzenetében OG arra intette őket, hogy „tartsák magukat távol, és töröljenek minden olyan információt, amely esetleg rá vonatkozhat” − mondta a forrás. Ez magában foglalta az OG által megosztott titkos dokumentumok másolatát is.

Egyébiránt amit a fiatalember leleplezésnek tekintett, az nem fogja meglepetésként érni azokat az országokat, amelyek tisztviselőit az Egyesült Államok évtizedek óta megfigyel. Bár ritkán beszélnek róla, és Washington számára kínos, amikor lelepleződik, széles körben elfogadott tény, hogy az amerikai hírszerzés számos baráti kormányt megfigyel, ahogyan a külföldi szövetségesek is ugyanezt teszik.

Az OG kora körüli katonai személyzet és kormányzati alkalmazottak ezrei, akik belépő és alacsony szintű pozíciókban dolgoznak, hihető módon hozzáférhettek olyan titkos dokumentumokhoz, mint amilyeneket megosztottak. Annak ellenére, amit fiatal követői gondoltak, OG nem rendelkezett különleges tudással társaihoz képest. Nem rendelkezett különleges képességgel az események előrejelzésére. Inkább úgy tűnik, hogy meggyőzött néhány nagyon befolyásolható tinédzsert arról, hogy ő egy modern kori gamer Jason Bourne-nal kombinálva. 

A mai napig egyetlen szövetségi bűnüldöző hatóság sem vette fel a kapcsolatot a csoport fiatal tagjával. Arra a kérdésre, hogy miért volt hajlandó segíteni OG-nek, akár a saját szabadságát kockáztatva is, a fiatalember habozás nélkül válaszolt: „Ő volt a legjobb barátom.”

Az ukránok szerint semmi gond, direkt nem adnak ki fontos titkokat az amerikaiaknak 

Ukrajna vezetői azt nyilatkozták, hogy nem látják úgy, hogy egy nagyobb amerikai hírszerzési szivárgás súlyosan hátráltatná a jövőbeli offenzívákat. Ennek egyik fő oka: régóta visszatartják magukat a legérzékenyebb műveleti információk megosztásától, mivel kételkednek Washington képességében, hogy biztonságban tudja tartani a titkaikat − írta meg az AP hírügynökség

Ukrán és amerikai tisztviselők a héten azt mondták, hogy csak az ukránok ismerik a haditerveket és más műveleti információkat, legfontosabb szövetségesük nem. Ez azt jelenti, hogy a titkos katonai dokumentumok kiszivárgása, köztük néhány olyan, amely Ukrajna Oroszországgal szembeni harctéri erősségeit és gyengeségeit értékeli, talán elegendő − egyelőre − ahhoz, hogy megváltoztassa a háború menetét.

Ha katonai műveleteket terveznek, akkor arról csak egy nagyon szűk kör tud. A kiszivárgás kockázata minimális a legfontosabb háborús ügyek esetében

− mondta Hanna Maliar ukrán védelmi miniszterhelyettes szerdán.

Az ukrán tisztviselők és az egyszerű ukránok azonban világossá tették, hogy nem engedhetnek meg maguknak nyílt szakítást a szivárgások miatt az Egyesült Államokkal, amely több mint 100 milliárd dollár katonai és polgári támogatást nyújtott Ukrajnának.

Továbbra is töretlenek a titkok egy létfontosságú területen, ezek pedig Ukrajna tervei az orosz erők visszaverésére irányuló esetleges közelgő támadásokkal kapcsolatban − közölte Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kedden Washingtonban újságírókkal, miután ukrán kollégájával tárgyalt.

Van egy nagyszerű tervük, de csak Zelenszkij elnök és vezetése ismeri igazán a terv minden részletét

− mondta az amerikai védelmi vezető.

John Sipher, a CIA volt vezető tisztviselője és Oroszország-szakértője szerint a titkos információk kiszivárogtatása ugyan „aljas”, de szerinte nem igazán árt Ukrajna háborús erőfeszítéseinek. A hírszerző közösség legvédettebb és legérzékenyebb titkai jellemzően nem olyan védelmi minisztériumi összefoglalókban kötnek ki, mint amilyennek a dokumentumok tűnnek − mondta.

És mivel az Oroszországtól származó információk nagy része a kommunikációs és fegyverrendszerek elektronikus megfigyeléséből származik, „Oroszországnak nagyon nehéz egy háború alatt menet közben megváltoztatni az eljárásait és a felszereléseit” − mondta Sipher. 

A Pentagon kiszivárgott dokumentumai a Kínát figyelő amerikai hírszerzőkről is pillanatképet adnak 

A dokumentumok egy része − amelyek csak pillanatképet adnak az amerikai hírszerzésről − azt is megmutatja, hogy a védelmi tisztviselők milyen hírszerzési információkat gyűjtenek Kínáról, arról az országról, amelyet Washington a „nemzetközi rend legsúlyosabb hosszú távú kihívásának” tart.

A CNN 53 kiszivárgott dokumentumot tekintett át, amelyek mindegyike a jelek szerint február közepe és március eleje között készült.

Az amerikai tisztviselők szerint hitelesnek minősülő dokumentumok közül sok olyan jelölést viselt, amely arra utalt, hogy a vezérkar hírszerzési részlege, a J2 néven ismert Egyesített Vezérkar készítette őket, és tájékoztató dokumentumoknak tűntek.

A CNN által átvizsgált dokumentumok több utalást tartalmaznak az orosz tevékenységekre, mint Kínára, de betekintést engednek a Peking tevékenységéről folytatott amerikai hírszerzési tevékenységbe, különösen az ukrajnai háborúban való esetleges kínai részvétellel kapcsolatos amerikai aggodalmakra.

Hírszerzési anyagok Kínáról

A dokumentumokban szereplő utalások azt mutatják, hogy az Egyesült Államok figyelemmel kíséri Kína fegyverfejlesztését és haditengerészeti tevékenységét.

Az egyik dokumentum megemlíti a „fejlesztés alatt álló” DF–27 február 25-i repülési tesztjét, amelyet a dokumentum egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétaosztályba tartozó többcélú hiperszonikus siklójárműként ír le. A dokumentum szerint a fegyver „nagy valószínűséggel” képes áthatolni az amerikai rakétavédelmen.

A hiperszonikus siklórakétákat úgy tervezték, hogy a hangsebesség ötszörösénél nagyobb sebességgel repüljenek, és repülés közben manőverezni tudnak, ami szakértők szerint szinte lehetetlenné teszi a lelövésüket. Kínát tartják a világ egyik legfejlettebb hiperszonikus fegyverfejlesztési programjának.

Egy másik bejegyzés a Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészetének közelmúltbeli bevetéséről szóló feljegyzéseket tartalmaz, amely a dokumentum szerint az első alkalom volt, hogy a Yushen LHA–31 helikopterhordozó támadóhajó részt vett egy kiterjedt területi bevetésen.

Más dokumentumok arra utalnak, hogy az Egyesült Államok a hírszerzés segítségével információkat gyűjt arról, hogy más országok hogyan lépnek kapcsolatba Kínával.

A hírszerzési információk lehallgatott kommunikációt is magukba foglalnak, és a Nemzetbiztonsági Ügynökség ezeket tágan határozza meg, mint „a külföldi célpontok által használt elektronikus jelekből és rendszerekből, például kommunikációs rendszerekből, radarokból és fegyverrendszerekből származó hírszerzési információkat”.

Egy, az elektronikus hírszerzésnek tulajdonított dokumentum szerint a jordániai külügyminisztérium február végén azt tervezte, hogy biztosítja Pekinget a további gazdasági kapcsolatokban való érdekeltségéről, miután Peking állítólag panaszkodott, hogy a kínai vállalatok nem vesznek részt az ország 5G hálózatának kiépítésében.

Egy másik jelentés szerint Nicaragua tárgyalásokat folytatott egy kínai vállalattal egy kikötő építéséről a karibi partvidéken.

A tájékoztató azt is közölte − forrás megadása nélkül, hogy Nicaragua „valószínűleg fontolóra venné, hogy pénzügyi befektetésekért cserébe tengeri hozzáférést kínáljon Pekingnek”. Kína nem jelezte törekvéseit arra, hogy tengerentúli támaszpontot vagy katonai hozzáférést szerezzen az országban − tették hozzá.

Az igazságügyi minisztérium közölte, hogy vizsgálja, hogyan kerültek a dokumentumok a közösségi oldalakra.

Az amerikai védelmi minisztérium a hétvégén kiadott közleményében közölte, hogy „továbbra is vizsgálja és értékeli” a dokumentumok érvényességét, miközben „ügynökségközi erőfeszítéseket” tesz annak felmérésére, hogy milyen hatással vannak az Egyesült Államokra, valamint szövetségeseire és partnereire.

(Borítókép: Jeremy Christensen / Getty Images Hungary)

Rovatok