Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Finnország moszkvai nagykövetsége egy azonosítatlan fehér port tartalmazó borítékot és két másik, ugyanolyan borítékot kapott, amelyeket nem bontottak fel − közölte a Bloomberg hírügynökség. 

    A nagykövetség katonai attaséjának és a diplomata munkatársainak címzett borítékokat átadták az orosz bűnüldöző hatóságoknak − áll a közleményben.

    Az incidensre tíz nappal azután került sor, hogy az Oroszországgal határos északi állam csatlakozott a NATO-hoz, feladva hagyományos semlegességét az ukrajnai orosz invázió miatt.

  • Brazília pénteken megerősítette diplomáciai kapcsolatait Kínával, legnagyobb kereskedelmi partnerével. Megállapodtak a beruházások és a technológiai és fenntartható fejlődéssel kapcsolatos együttműködés fellendítéséről, miközben szorgalmazták az ukrajnai béketárgyalásokat − közölte a The Guardian

    Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök és több minisztere Hszi Csin-ping elnökkel és más kínai tisztviselőkkel írta alá a megállapodást Pekingben.

    Hszi azt mondta, hogy Kína diplomáciai prioritásként kezeli a Brazíliával való kapcsolatokat, és a két országnak el kell mélyítenie a gyakorlati együttműködést olyan ágazatokban, mint a mezőgazdaság, az energia és az infrastruktúra építése − jelentette a CCTV állami televízió.

    Rendkívüli kapcsolatunk van Kínával, olyan kapcsolat, amely napról napra élénkebbé és erősebbé válik

    − mondta Lula a Hszivel való találkozója előtt.

  • Finnország megkezdte a határzár építését, hogy jobban megvédhesse az Oroszországgal közös határát, amely most már a NATO új keleti határa − írta meg a Bloomberg hírügynökség. 

    A skandináv ország egy délkeleti határátkelő közelében kezdte meg egy kezdetben 3 kilométeres kerítésszakasz építését, amelyet júniusra tervez befejezni − közölte pénteken a határőrség.

    Finnország a hónap elején csatlakozott az Észak-atlanti Szerződéshez, miután benyújtotta kérelmét, amelyet az Ukrajna elleni oroszországi teljes körű invázió váltott ki. Amellett, hogy elnyerte a NATO 5. cikkelye szerinti kollektív biztonsági garanciákat, növelte a védelmi kiadásait, valamint a fegyver- és lőszerbeszerzését is.

  • Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Magyarország területére április 14-én az ukrán–magyar határszakaszon 4951 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 6556 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

    A beléptetettek közül a rendőrség 61 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. 

    Az ukrajnai háború elől április 14-én 49 ember, köztük 27 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

  • További 82 elesett ukrán katona holttestét szállították vissza Ukrajnába pénteken az orosz erők által megszállt területekről – közölte az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős ukrán tárca.

    A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint a tárca közleményében azt írta, a holttestek átszállítása a reintegrációs minisztérium alá tartozó eltűnt személyekért felelős hivatal közreműködésével, a bűnüldöző szervekkel együttműködve történt.

    A holttestek visszaszállításának folyamata a Genfi Egyezmény normái szerint zajlott – jegyezte meg a tárca.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök törvénybe iktatta az elektronikus katonai behívókról szóló eljárást, melynek célja a mozgósítás hatékonyabbá tétele – írja a Sky News.

    Az elektronikus behívó kézhezvételét követően azokat a polgárokat, akik nem jelennek meg a katonai sorozóhivatalban, automatikusan eltiltják a külföldi utazástól. A törvényt az orosz parlament gyorsított eljárásban fogadta el, miközben Moszkva a várható ukrán ellentámadásra készül.

    Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban azt mondta, hogy a jogszabály segítene elkerülni a zűrzavart, amely tavaly alakult ki a 300 ezer sorköteles katona behívásakor.

  • Az ukrán hatóságok frissítették a keleti Szlovjanszk városára mért orosz rakétacsapások halálos áldozatainak számát: a Donyecki terület katonai közigazgatásának vezetője szerint nyolc ember meghalt, és 21 megsebesült − írta meg a CNN. 

    Legalább hét helyszínt találtak el az S–300-as föld-levegő rakéták, amelyeket Oroszország gyakran használ földi célpontok ellen − közölte Pavlo Kijrilenko az ukrán nemzeti televízióban.

    Megerősítést nyert, hogy hét S–300-as rakétát lőttek ki a többlakásos épületekre

    − mondta.

  • Oroszország megpróbál pszichózist előidézni és megfélemlíteni Nyugat-Európát a beloruszba telepített atomfegyverekről szóló jelentésekkel – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök az Ukrinform szerint.

    Putyin megpróbál megfélemlíteni bennünket, de én nem félek ettől. Azzal akar riadalmat kelteni, elsősorban Nyugat-Európában, hogy nukleáris arzenált telepít Belaruszba, valamint nukleáris robbanófejeket visz a határokhoz közel

    – fogalmazott Duda.

    Megjegyezte: Lengyelországnak olyan információi vannak, hogy Oroszország minden megállapodás és nemzetközi szerződés ellenére évek óta militarizálja a kalinyingrádi régiót, és olyan fegyvereket telepít, amelyeknek nem kellene ott lenniük.

    A lengyel elnök kifejezte meggyőződését, hogy a NATO, valamint az amerikai hadsereg fokozott jelenléte Kelet-Európában, köztük Lengyelországban „gyengíti Oroszország agresszív fellépésének esélyét”. 

    Duda hangsúlyozta, hogy jobban aggódik az ukrán atomerőművek sorsa miatt, amelyek jelenleg veszélyben vannak, különösen a zaporizzsjai atomerőmű, amelyet az oroszok elfoglaltak.

    Hangsúlyozta, hogy az oroszok ilyen jellegű nukleáris fenyegetése sokkal aggasztóbb, mint az atomfegyverek állítólagos beloruszba telepítése.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Tartsanak velünk ma is!

Rovatok