Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az ukrán–magyar határszakaszon 5595-en léptek be Magyarországra szerdán, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 5795-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

    A beléptetettek közül a rendőrség ötvenhat embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.

  • Szerda hajnalban két drón csapódott be a Kreml épületénél, az egyik drón el is találta a tetőszerkezetet.  Az orosz fél „előre eltervezett terrorcselekményként” és az orosz elnök elleni gyilkossági kísérletként kezeli az akciót, továbbá fenntartják a jogot, hogy az általuk vélt helyen és időben válaszoljanak a támadásra.

    A Kremlt utoljára 1942-ben érte támadás.

    Az Oboz portál ennek apropóján kereste fel Jevgenyij Prigozsint, a Wagner-csoport vezetőjét a következő kérdésekkel: 

    1. Hogyan kommentálja a támadás tényét?
    2. Változik-e a katonai műveletek stratégiája és taktikája a támadás után?
    3. Várhatóak-e csapások Ukrajna vezetői ellen?
    4. Kell-e ilyen csapásokat végrehajtani?
    5. Ön szerint mely határokat nem lépték még át, ha vannak ilyenek?

    Prigozsin sajtószolgálata Telegramon közölte a katonai vezető rövid válaszát:

    Semmilyen módon nem tudom kommentálni a történteket. Lehet, hogy villámcsapás volt. Számomra a legfontosabb, hogy lőszereket szerezzek, amivel áttörést érhetünk el Bahmutnál.

  • Mint arról már írtunk, dróntámadás érte a krasznodari olajfinomítót, a TASZSZ legfrissebb értesülései szerint azonban négy drónt alkalmaztak az akcióhoz. Az egyik drón nem robbant fel, azt irányított robbantással fogják hatástalanítani.

    Négy drón okozott tüzet, amelyet sikerült eloltani. Az egyik nem robbant fel, azt most fogjuk irányított robbantással hatástalanítani

    – mondta a déli körzet mentőszolgálati szóvivője.

    A tűz a vállalatnál május 4-én, hajnal 3 óra körül keletkezett, 400 négyzetméteres területen. Sérültek vagy halálos áldozatok nem voltak, a lakosságot nem fenyegette veszély, a tüzet eloltották.

  • A dél-ukrajnai Herszon régióban csütörtökön 23-ra emelkedett a halálos áldozatok száma az orosz támadások következtében. További 46 ember megsebesült – írja az Unian ukrán hírügynökség. 

    Az orosz megszállók a tegnapi, Herszon városát és a régiót ért ágyúzása következtében 23-ra emelkedett a halálos áldozatok száma

    – közölte Alekszandr Prokudin helyi kormányzó a Telegramon.

    Moszkva célzott rakétacsapásokkal „lakóházakat, üzleteket, buszmegállókat és vasutakat” vett célba – mondta korábban Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa. Mint megírtuk, szerdán nagyszabású támadást hajtott végre az orosz hadsereg Herszonnál.

  • Váratlanul Hollandiába érkezett szerdán késő este Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök az amszterdami Schiphol repülőtéren szállt le egy, a finn fővárosból, Helsinkiből érkező holland kormánygéppel, majd rendőri kíséret mellett autókonvoja Hága felé hajtott el – derült ki a NOS helyi televízió által készített videófelvételből.

    Holland törvényhozók a Twitter közösségi oldalon megerősítették, hogy csütörtökön Hágában találkozót terveznek Zelenszkijjel. Az ANP holland hírügynökség jelentése szerint az ukrán elnök Mark Rutte holland miniszterelnökkel is találkozik, és Nincs béke igazságszolgáltatás nélkül Ukrajnának címmel beszédet mond Hágában.

    Az MTI beszámolója szerint Zelenszkijnek ez az első látogatása Hollandiában. Korábban Finnországban találkozott az északi országok vezetőivel egy csúcstalálkozón, amelyen arról biztosították, hogy addig támogatják, amíg szükség van rá.

  • Ukrajnát szerda este ismét támadás érte Kijev és Odessza térségében. A Strana beszámolója szerint vélhetően ballisztikus rakétával vették célba az ukrán fővárost.

    Előzetes információk szerint Kijev légterében minden orosz rakétát megsemmisítettek légvédelmi erőink. A hadműveleti információk szerint a támadásnak nem voltak áldozatai, a polgári infrastruktúrában pedig nem keletkezett kár

    – mondta Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője.

    Később kiderült, hogy az éjszakai támadás következtében Kijev Sevcsenkivszkij kerületének egyik lakónegyedében egy drónnak a roncsait találták meg. Odesszában a helyi média több robbanásról is beszámolt.

    Az oroszok éjszaka 15 Shahed–131/136-os drónnal indítottak támadást Odessza ellen. A légvédelmi erők és a mobil tűzoltócsapatok 12-t megsemmisítettek. Három drón csapódott be egy odesszai oktatási intézmény kollégiumaiba. A tüzet gyorsan eloltották, az emberek nem sérültek meg

    – jelentette a déli operatív parancsnokság, akik két drónról is megosztottak képeket. Az egyiken az állt, „a Kremlért”, a másikon pedig, hogy „Moszkváért”.

    A történtekről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

  • Donald Trump volt amerikai elnök a GB Newsnak adott interjúban kijelentette, egy nap alatt véget vetne a háborúnak, ha újra megválasztanák amerikai elnöknek.

    Véget fogok vetni ennek, könnyű lenne

    – idézi Trumpot a Sky News.

    A korábbi amerikai elnök korábban már többször kiemelte, hogy jó kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ezt az állítását pedig ezúttal is megismételte.

    Trump szerint Putyin azért tudott „bejutni” Ukrajnába, mert „Joe Biden kormánya alkalmatlan a feladatára”.

  • Az Európai Unió 2 milliárd euró értékben fog lőszert biztosítani Ukrajnának – közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.

    Pontosította, hogy az EU tagállamai 1 milliárd euró értékben küldenek lőszert a raktáraikból, további 1 milliárd eurót pedig közös további beszerzésekre különítenek el Ukrajna számára.

    Emellett Európa növeli lőszergyártási kapacitásait, és erre a célra szintén 1 milliárd eurót mozgósítanak – emlékeztetett.

  • Egy újabb rakás katonai felszerelést, fegyvert és robbanóanyagot helyeztek el az orosz megszállók a zaporizzsjai atomerőmű 4. blokkjának turbinatermében – írja az erőmű ukrán Telegram-csatornája az Enerhoatom nyomán.

    Korábban az oroszok ilyen felszereléseket helyeztek el az erőmű első, majd második erőművi blokkjának géptermeiben.

    Jelentések szerint lőszereket, fegyvereket és robbanóanyagokat tartalmazó katonai felszereléseket tárolnak az erőmű más gyártási területein is.

  • Az Egyesült Államok újabb katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajnának 300 millió dollár értékben.

    A Pentagon szerint az új csomag többek között további lőszereket tartalmaz a HIMARS-hoz; ezenfelül Kijev irányított rakétákat is kap a közeljövőben.

  • Tűz ütött ki a Krasznodarban található Ilszkij olajfinomító egyik tartályában. Az orosz katasztrófavédelem szerint egy drón lezuhanása okozta – írja a TASZSZ.

    Egy ismeretlen drón támadása miatt kigyulladt a szeverszki járásban található Ilszkij településen lévő olajfinomító tartálya

    – közölte a katasztrófavédelem szóvivője.

    Az előzetes adatok szerint nincsenek sérültek, és a falu lakossága sincs veszélyben – közölte Venyamin Kondratyev, Krasznodar megye kormányzója.

  • Robert Kennedy Jr. amerikai demokrata elnökjelölt szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elkerülhette volna a háborút Oroszországgal, ha az invázió előtt nyilvánosan kijelenti, hogy Ukrajna nem kíván csatlakozni a NATO-hoz.

  • Szerdán 18 ember meghalt és 26 ember megsérült a Herszon területet ért orosz támadásokban, mely során a civil infrastruktúrát vették célba.

    A belügyminisztérium jelentése szerint egy szupermarketet is tűz alá vettek a régió fővárosában – írta Twitteren a The Kyiv Independent szerda este. A bejegyzésben fotókat is megosztottak az ostromlott térségről.

  • Vlagyimir Rogov, a zaporizzsjai terület Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja szerint az ukrán erők offenzívát indítottak Orihiv településtől délre.

    Az orosz katonai parancsnokok szintén tömegesen írnak arról, hogy az ukrán fegyveres erők támadást indítottak a frontvonalon a zaporizzsjai területen Orihiv közelében, jelentette a Korrespondent.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index csütörtöki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Tartsanak velünk ezúttal is!

Rovatok