Index Vakbarát Hírportál

Nemrég még börtönben volt, ma már az EP-ben szavazott Magyarország ellen

2023. június 1., csütörtök 15:27

A korrupcióval, pénzmosással és bűnszervezetben való részvétellel vádolt Marc Tarabella is megszavazta a Magyarország elleni állásfoglalást csütörtökön. A belga EP-képviselőt még februárban vették őrizetbe a Katargate néven ismertté vált ügyben, azóta azonban már visszakapta az állását az Európai Parlamentben.

Az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügyben folytatott nyomozás részeként még 2023 februárjában vették őrizetbe Marc Tarabella belga EP-képviselőt, miután egyebek mellett átkutatták az EP-képviselő egyik liege-i bankban őrzött széfjét, valamint több irodát a vallóniai Anthisnesben, ahol az 59 éves politikus a polgármester.

A szocialista politikust azonban áprilisban kiengedték a börtönből, és elektronikus megfigyelés mellett házi őrizetbe került. Május közepén viszont már elhagyhatta a házi őrizetet, és visszatérhetett a munkájához. Ugyanakkor a görög Evai Kailival és az olasz Andrea Cozzolinoval együtt továbbra is korrupcióval, pénzmosással és bűnszervezetben való részvétellel vádolják a Katargate néven ismertté vált ügyben.

Az Európai parlament június 1-jén szavazta meg a Magyarország elleni állásfoglalását. A hét frakciójából öt – a testület többségét alkotó Európai Néppárt (EPP), a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D), a Renew Europe, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens/EFA) és a Baloldal (GUE/NGL) – terjesztette be a javaslatot.

Az állásfoglalás szerint Magyarország nem alkalmas arra, hogy 2024-ben betöltse az unió soros elnöki tisztét. Emellett 24 pontban sorolja azokat a kifogásokat, amelyekkel a testület szerint az Magyarország megsérti a jogállamiságot és az alapvető jogokat, illetve utal velünk szemben az uniós források befagyasztására is.

A szavazáson 442 képviselő szavazott igennel, 144 nemmel, és 33-an tartózkodtak. Marc Tarabella mellett a momentumos Cseh Katain és Donáth Anna, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége színeiben Ujhelyi István, a DK-s Ara-Kovács Attila, Dobrev Klára és Molnár Csaba is megszavazta a határozatot.

Rovatok