Index Vakbarát Hírportál

Új választásokat tartana a koszovói miniszterelnök

2023. június 21., szerda 19:30

Új választásokat kell tartani abban a négy észak-koszovói önkormányzatban, amelyekben a legutóbbi, áprilisi voksoláson alacsony volt a részvétel – hangsúlyozta Albin Kurti koszovói miniszterelnök abban a szerdai videoüzenetben, amelyben szerb nyelven szólt a Koszovó területén élő szerbekhez.

A kormányfő sajnálatát fejezte ki, hogy alacsony – alig 3,5 százalékos – volt a részvételi arány áprilisban. Emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben azért halasztották el a választásokat, hogy a Szerb Lista képviselői meggondolják magukat, és ne bojkottálják a voksolást. Mint mondta, a nemzetközi közösség ígéretet tett arra, hogy amennyiben a koszovói fél elfogadja az úgynevezett ohridi megállapodást – amely uniós közvetítéssel jött létre Belgrád és Pristina között –, biztosítják a Szerb Lista részvételét.

Nekem nem áll hatalmamban, és szándékom sincs arra, hogy rákényszerítsem őket a választásokon való részvételre

– húzta alá Albin Kurti.

A mostani helyzet megoldására a koszovói miniszterelnök új választások kiírását javasolta, amelyeket véleménye szerint nyílt és szabad választási kampánynak kell megelőznie. „Tisztességes és demokratikus kampány nélkül nincs tisztességes és demokratikus választás” – szögezte le. Hozzátette: ehhez elsősorban jogállamiságra van szükség, és ha a jogállamiság elveit mindenki betartja, fokozatosan csökkenteni tudják a rendőri jelenlétet az önkormányzati épületekben.

Albin Kurti szerint mindezek mellett találkozókra van szükség Brüsszelben, hogy minél hamarabb teljes mértékben megvalósuljanak a tíz évvel ezelőtt aláírt brüsszeli megállapodásban foglaltak – írta az MTI.

Az utóbbi hónapokban kiéleződött a feszültség

A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött. Koszovóban május végén zavargások törtek ki, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat.

A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO főparancsnoksága alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak. A koszovói rendőrség később elfogott egy szerb férfit, akit a támadások legfőbb szervezőjének tart, majd további személyeket is letartóztattak, a legutóbbi letartóztatásra szerdán került sor.

Ezzel párhuzamosan a múlt szerdán három koszovói rendőrt fogtak el a szerb hatóságok Közép-Szerbiában. A szerb ügyészség fegyverek és robbanószerek illetéktelen előállításával, birtoklásával, hordozásával és kereskedelmével vádolja őket, és nyomozást rendelt el az ügyben. Pristina szerint viszont a koszovói rendőröket nem szerb, hanem koszovói területen fogták el, és gyakorlatilag „elrabolták” őket.

A kialakult feszültségek miatt Josep Borrell Brüsszelbe hívta Aleksandar Vucsics szerb elnököt és Albin Kurtit. A szerb elnök azonban kedden azt mondta, mindaddig nem megy Brüsszelbe, amíg a koszovóiak nem engedik szabadon az elfogott szerbeket.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban kezdődött meg a kapcsolatok normalizálását célzó párbeszéd uniós közvetítéssel, jelentős előrelépés azonban máig nem történt.

Rovatok