Index Vakbarát Hírportál

A Wagner-csoport lázadása alapjaiban rengetheti meg Vlagyimir Putyin hatalmát

2023. június 25., vasárnap 09:43

Az orosz Wagner-zsoldoscsoport vezetőjének rendkívüli lázadása a legsúlyosabb belpolitikai válságot váltotta ki, mióta Vlagyimir Putyin teljes körű inváziót indított Ukrajnában. A Sky News elemzése szerint a lázadás rendkívül nyugtalanító lehet az orosz elnök számára, emellett pedig szélesebb körű instabilitáshoz is vezethet.

Jevgenyij Prigozsin, aki eddig az orosz elnök közeli szövetségesének számított, pénteken azzal vádolta meg az orosz hivatásos hadsereget, hogy halálos rakétacsapást mért erőire. 

A Wagner-csoport alapítója és vezetője megfogadta, elmegy a végsőkig, hogy megbuktassa az orosz katonai vezetést

Fellázadt a Wagner-csoport, elindultak Moszkvába

A Wagner-zsoldoscsoport vezetője több hangfelvételt tett közzé Telegram-oldalán, az egyikben azt mondta, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Rosztov-na-Donuba érkezett nemrég, de elmenekült előlük, amikor felelősségre akarták vonni a rakétacsapás miatt, és ezért nincs más választásuk, mint hogy leszámoljanak a belső ellenséggel.

Prigozsin leszögezte, emberei mindenkit elpusztítanak, aki az útjukba kerül. A történtek hatására terrorellenes intézkedéseket hoztak Moszkvában, szigorították a közúti ellenőrzéseket, a főváros utcáira pedig orosz páncélosok vonultak ki.

Prigozsinék készek meghalni Oroszország megmentéséért

Prigozsin a Telegramra szombat délelőtt feltett üzenetében azt mondta, hogy a Wagner-csoport tagjai, akik fegyveres lázadást indítottak, „készek meghalni”. A zsoldosok vezetője hangüzenetek sorozatában fogadkozott, hogy megdönti Oroszország katonai vezetését.

Mindannyian készen állunk a halálra, mind a 25 ezren, majd még 25 ezren. Meghalunk az orosz népért, megmentjük Oroszországot

– fogalmazott a Wagner-vezér.

Visszavonulót fújhatott a Wagner-vezér

Mint ismert, szombat este a Wagner vezetője, Jevgenyij Prigozsin Telegram-oldalán egy hangüzenetben arról beszélt, felfüggesztik a lázadást, hogy „ne folyjon egy csepp vér sem”. Az Institute for the Study of War (ISW) jelentésében arról írt, Oroszország Aljakszandr Lukasenka Belarusz elnök segítségével rendezné a szombati helyzetet. Prigozsin ellen nem indult büntetőeljárás a lázadás vezetése miatt, de cserébe egy időre Belaruszba kell áttennie a székhelyét. 

Nem hivatalos orosz források szerint a Wagner és a Kreml megállapodott, melynek legfontosabb pontja, hogy az orosz védelmi minisztérium vezetését leváltják. Ez azt jelenti, hogy bár Prigozsin visszavonult, a nyilvánosan deklarált célját elérhette.

Rácz András Oroszország-szakértő aggályosnak tartja elhinni azokat a híreket, hogy a Wagner-vezér visszavonulót fújt. Facebook-bejegyzésében kitért például arra is, nem tartja kizártnak, hogy Prigozsin beszédét megszerkesztették.

Megingathatja Putyin hatalmát a Wagner-lázadás

A Sky News elemzése szerint egy olyan elnök számára, aki a stabilitásra és az iránta való engedelmességre építi hatalmát, ez a lázadás rendkívül nyugtalanító lehet, emellett pedig szélesebb körű instabilitáshoz is vezethet. Hozzáteszik, hogy az orosz biztonsági szolgálatok vélhetően mindent megtesznek, hogy ezt megakadályozzák.

Ezt erősítik meg Steve Rosenberg, a BBC Oroszország-szakértőjének szavai, aki szerint a lázadás, és annak végeredménye is azt jelzi, hogy Vlagyimir Putyin nem tűnik különösebben „erősnek”. Mint arra rávilágít Rosenberg, a Wagner-hadsereg viszonylag könnyen át tudta venni az irányítást Rosztov-na-Donuban, a lázadás vezetője pedig – eddig legalábbis úgy tűnik – megúszta súlyosabb büntetés nélkül az esetet, ejtették ellene a vádakat.

Vlagyimir Putyin egyik régi szövetségese a lázadás vezetőjének, Jevgenyij Prigozsinnak az „arroganciáját” bírálta, mondván, hogy az „katasztrofális következményekhez” vezethet. Ramzan Kadirov csecsen vezető a Wagner-vezér visszavonulása után a Telegramon közzétett bejegyzésében azt is állította, hogy Prigozsin „dühből” cselekedett egy sor sikertelen üzleti ügylet miatt.

Kadirov egyúttal  felszólított minden Wagner-zsoldost, hogy „józanul” hozzák meg döntéseiket – ellenkező esetben „katasztrofális következményei” lehetnek.

Egyre több a konfliktusa Prigozsinnak az orosz katonai vezetéssel

Amint arra a Sky News is emlékeztet, az elmúlt 16 hónapban gyakran került konfliktusba Jevgenyij Prigozsin az orosz katonai vezetőkkel, nevezetesen Szergej Sojgu védelmi miniszterrel és Valerij Geraszimov tábornokkal szemben, akiket inkompetenciával vádolt az ukrajnai háborúban elszenvedett orosz veszteségek miatt.

A Wagner tulajdonosa és Oroszország legfelsőbb katonai vezetése között kiéleződő konfliktus az első jelentős „repedés” az ország hatalmi berendezkedésében azóta, hogy több mint egy évvel ezelőtt megkezdődött az ukrajnai invázió.

Prigozsin régről jövő jó viszonya Putyinnal egy ideig elegendő volt arra, hogy megvédjék a Putyin séfjeként is emlegetett zsoldosvezért, valamint lehetővé tették számára, hogy olyan megjegyzéseket tegyen, amiért mást már börtönbe vittek volna.

A jelek szerint Prigozsin átlépett egy határt, és kikerült az orosz elnök bizalmi köréből. 

Korábban mi is írtunk róla a The Wall Street Journal nyomán, hogy az elmúlt hetekben kibontakozó orosz belső konfliktus megmutatja, hogy Moszkva frontvonalbeli kudarcai megterhelik azt a hatalmi rendszert, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök létrehozott az elmúlt két évtizedben. 

Az amerikai hírszerzés korábban értesült Prigozsin tervéről

Az Egyesült Államok hírszerzése szerint Jevgenyij Prigozsin már régóta tervezte, hogy kihívja az orosz katonai vezetést, de nem világos, mi a Wagner-vezér célja a lázadással.

Az amerikai hírszerzési tisztségviselők elmondták, hogy kongresszusi vezetőket már a hét elején tájékoztatták a Wagner-csoport mozgásáról és arról is, hogy az orosz határ mentén fegyvereket és lőszereket halmoznak fel. A nyugati hírszerzési tisztségviselők emiatt gondolták, hogy Prigozsin az elmúlt napok történéseihez hasonló manőverekre készül. A tisztviselők azt is elmondták, hogy Prigozsin lőszerhiányról szóló híresztelései szándékos megtévesztések voltak, ezzel akarta megalapozni az orosz hadvezetéssel szembeni, ténylegesen felvállalt konfliktust.

Az amerikai hírszerzési munkát behatóan ismerő forrás szerint az oroszországi fejlemények nagyon gyorsan történtek, és éppen emiatt nehéz volt megállapítani, hogy Prigozsin mennyire gondolja komolyan az orosz hadsereg fenyegetéseit. Az amerikai tisztviselőket váratlanul érték a péntek este kibontakozó, majd szombatra eszkalálódó helyzet gyors fejleményei. Az oroszországi helyzet miatt magas rangú tisztségviselők mindent félredobtak, és azonnal rendkívüli üléseket hívtak össze.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, vasárnapi élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

(Borítókép: A Wagner csoport katonai járművét szállító teherautó halad az M-4-es autópályán 2023. június 24-én. Fotó: Stringer / Reuters)

Rovatok